White Claw Cecile ölében kuporgott és élvezte a folyamatos simogatást. Behunyt szemmel elégedetten és hangosan dorombolt egy jó macskához illően. Aztán a fülek megmozdultak, majd felemelte a fejét. Tyson abban a pillanatban feszültté vált.

− Valami vagy valaki van kinn − szólalt meg és igyekezett kiülni az ágy szélére.

− Ezt miből veszed? − nézett rá meglepetten Jess, aki egészen eddig olvasott.

− Nézd a macskát! − bólintott oda a fejével.

− Lehet csak Cain jött vissza − azért a lány becsukta a könyvet és lerakta.

− Nem az ablak felé figyelne, hanem az ajtó. Meg miért kóvályogna kint ahelyett, hogy bejönne egyből? Nem Jess. Utálatos egy dög, mert már kétszer is belém mélyesztette a karmait, de egy ilyen jelet nem hagyok figyelmen kívül − azzal egy nyögés kíséretében felállt és majdnem vissza is ült.

A sárga szempár felé fordult, mintha pontosan tudná miről is beszél és értékelné az éleslátást. Aztán lassan a macska felállt és bizonytalan arcot vágó kislányhoz dörgölőzött, mintha mondaná, ne félj, nem lesz baj.

− Ty nem kéne erőltetned − lépett be Tina a szobába és vette észre mit csinál a srác. − Még könnyen felszakadhat a sebed.

− Valakik vannak kint! − rázta le magáról az óvó kezet. − Épphogy, de hallottam pár szót.

Alig fejezte be, valaki megpróbált bejönni az ajtón, mire minden szempár arra fordult. Cain kapott kulcsot Tinatól, így már biztos, ő nem lehetett. Jess gyorsan elrohant rátenni a láncokat, mielőtt meg nem próbálják betörni. Bár az sem lenne könnyű mutatvány a biztonsági ajtónak köszönhetően.

Az ablakokra belülről rácsot szereltek fel, így még, ha be is törnék, akkor se jutnak be. Hátsó ajtó nem tartozott a házhoz, így egyszerre voltak biztonságban és csapdában.

Tyson körbenézett és próbált valami okosat kitalálni. Cecile közben felállt és a macskát szorongatva odament a visszatérő Jesshez, aki átölelte a vállát, hátha attól biztonságban érzi magát. Hangot hallottak, mintha valamit feldobtak volna a tetőre.

− Mi volt ez? − kérdezte Cecile.

− Nem tudom, de semmi jó − morogta Tyson és közben újabb valami csattant fent.

− Tina, ha arról van szó, ki tudunk jutni máshol, mint az ajtó? − tudakolta Jess.

− Igen. Apa ásott egy járatot, ami a pincénket köti össze egy másik ház pincéjével. Azt mondta vész esetére, de nem gondoltam, hogy egyszer szükség lesz rá − sóhajtott egy mélyet.

− Akkor menjünk! − utasította őket a nagydarab srác. − Kezdek füst szagot érezni. Szerintem ránk gyújtották a házat.

− Mi? − bukott ki kétségbeesetten Tinaból a kérdés.

Jess is érezte, és már most összeszorult a mellkasa. Néhány napja Cainnék háza, most meg a lányé. Mégis miért történik ez? Miért utálja őket Matt annyira, hogy képes mások otthonát megsemmisíteni?

Leginkább Cecile-t sajnálta, mert ő volt az egyetlen, akinek nem mindegy hol tölti a napjait. Mégis mennyi esélye van, ha el is jutnak a Farkasokig, akkor tudnak neki olyan szobát adni, ami por és páramentes? Oké Ray, azt mondta talán meg tudnák oldani, de az nem elég neki.

− Összepakolok pár cuccot! − szólalt meg. − De ti menjetek! Pár perc és megyek!

− Segítek, akkor gyorsabb − ajánlotta Tina. Tyson le fogsz tudni menni egyedül?

− Megoldom, ha fogcsikorgatva is − dörmögte a srác és nem ellenkezett, mert úgy sem hagynák magukat lebeszélni.

Inkább megérintette Cecile hátát, aki már nem csak a macskát, hanem az egy szem plüssét is szorongatta. Feltette a maszkját, jelezve kész az indulásra. Ty tudta hol találja a lejárót, kinyitotta az ajtót és felkapcsolta a villanyt.

A Farkasok hoztak neki egy mankót, de még így is minden lépés fájt lefelé a lépcsőn. alig a feléig jutott, amikor a lányok megjelentek egy-egy megtömött hátizsákkal. A füstszagot egyre jobban lehetett érezni minél jobban égett a tető. Hiába cserép borította, a koktél megtette a hatását, mert az alatta megbúvó faszerkezet lassan lángra kapott.

Gyűlölte őket és legszívesebben mindnek kitekeri a nyakát, amiért arra vetemedtek, hogy elpusztítsák Tina otthonát, aki soha nem ártott nekik. Hibáztathatta volna Caint, de tudta nem miatta történik. Matt egyszerűen egy rohadék, aki inkább elpusztít valamit, ha már nem lehet az övé. Azért kíváncsi lett volna honnan tudja hol találja meg őket.

Miután leért már valamivel gyorsabban tudott haladni. A járatot nem vájták szélesre, a mankót nem tudta használni, de nem számított, mert könnyedén kitámasztotta magát. Igazából épphogy nem súrolta a válla a falakat és a feje a plafont. De miért is kéne egy menekülő útnak nagyobbnak lennie?

Felértek a másik házba, az ablakból ráláttak a másikra, ami mostanra teljesen lángba borult. Tina arcára kiülő fájdalom beszédesebb volt minden szónál. Jess át tudta érezni és Cecile is úgy állt ott, mint aki menten elsírja magát. Ami érthető, hisz hirtelenjében elvesztette a második otthonát is.

− Rohadékok! − szorult Tyson keze ökölbe.

Átkozta, amiért sebesült a lába. Már rég kiment volna seggbe rúgni őket különben. Nagyon remélte Cainnek nincs baja és nem futott össze ezekkel az alakokkal. Tudta a barátja jó harcos, de a túlerővel ő sem bírna el, főleg ha még egy fegyver is előkerülne.

− Össze kellett volna szednem a fegyverekből is párat, mikor kimentem tőrért − motyogta Jess.

− Képes lennél hátba lőni őket? − nézett rá a srác. − Nem vagy te olyan Jess, de még én sem.

A lány lesütötte a szemét, mert Ty igazat mondott. Képtelen lenne rá, de még szemtől-szemben sem. Bemosni valakinek közvetlen egy dolog, de lövöldözni teljesen más. Felnézett újra a házra, amin hatalmasra nőttek a lángok, félő volt átterjed idővel a többire is, ha semmit nem tesznek.

− Meg kéne próbálni elosonni − szólalt meg. − Ebből még baj lehet.

− Nem is kicsi. Ráadásul rá fognak jönni, nem vagyunk már odabent és körbenéznek. Jó lenne addigra némi előnyre szert tenni. Én nem tudnám veletek tartani a lépést, így az lesz a legjobb, ha elválunk.

− Én veled maradok! − jelentette ki Tina.

A srác meglepetten nézett rá, majd meglágyultak a vonásai. Tudta mit jelent, ha azok a barna szemek ilyen határozottan merednek rá. Jobban jár, ha meg sem próbálja lebeszélni erről. Bólintott mire a lány megkönnyebbült.

− Hoztál serpenyőt? − kérdezte már-már vidáman mire Tina előkotort egyet a hátizsákból vigyorogva. − Jess?

− Boldogulni fogunk Cecile-lel. Erős és igazi kis túlélő − biztatóan nézett a kislányra, aki még mindig riadtan kapkodta a pillantását közöttük.

− Rendben. Menjetek! − utasította őket Ty.

Jess nem vitatkozott, hanem kézen fogta Cecile-t és az ajtó felé indultak. Óvatosan kilesett és miután meggyőződött egy Védelmező sem néz erre szapora léptekkel maga után húzta a kislányt. Minél előbb takarásba akart érni, mielőtt tovább osonnának.

Alig néhány háznyira jutottak el, mikor kiáltás harsant és tudta, Tysont nagy eséllyel kiszúrták, mert jóval lassabban tud csak mozogni, mint ők. Azt biztosra vette, a srác harcoln fog, már csak Tina miatt is.

Kétségbeesett választás elé került. A legjobb az lenne, ha Cecile-lel tovább mennének, de érezte képtelen megtenni ezt. Hogyan élhetne azzal a tudattal tovább, hogy cserben hagyta a barátait?

Felnézett az égre és elküldött egy fohászt. Kérte az égieket, küldjék vissza minél előbb Caint, mert ha ideérne, akkor még győzhetnének is. Aztán levette a hátizsákot és leguggolt Cecile-lel szemben.

− Búj el és ne gyere elő csak akkor, ha Cain vagy én szólítunk. Oké? − a kislány csak bólogatni tudott. − Menj!

Figyelte Cecile bizonytalan lépéseit, de aztán futásnak eredt. Még látta berohanni egy házba, aminek betörték már régebben az ajtóját, de ettől még épnek tűnt. A kislány még visszanézett rá mielőtt még beljebb ment. Ő pedig előkotorta a kést, amit a hátizsákba tett és harcra készen, futva indult meg a zajok irányába.

Cecile bizonytalanul állt meg a sötétben, aztán meglátott egy félig leszakadt függönykarnist és úgy gondolta, ott elbújhat észrevétlen. White Clawt magához fogva lekuporodott. Nagyon félt és nehezen kapott levegőt, de igyekezett kontroll alatt tartania a légzését, ahogyan a bátyja tanította.

Nem tudta mennyi idő telt el, de lépteket hallott. Ijedten tartotta vissza a lélegzetét, nehogy elárulja. Már-már kezdett megnyugodni, mert nem hallott zajokat, amikor is hirtelen a függönyt lekapták róla.

− Nocsak-nocsak. Cain kicsi húgocskája! − szólalt meg gúnyosan a húszas éveiben járó srác és megeresztett egy foghíjas vigyort.

Cecile mellkasa összeszorult a félelemtől, a szája kiszáradt és riadtan kapta a szoba ajtaja felé a tekintetét, hátha befut a bátyja, vagy Jess. Akárki, aki megmenti őt. White Claw fenyegetően fújt és megpróbált kiszabadulni.

Igyekezett visszatartani, de nem sikerült. Riadtan nézte amint a macska rátámadt a srácra, akit ugyan meglepett a reakció, de aztán egy könnyed mozdulattal lekapta a mellkasáról. Ugyan az arcán maradt utána egy véres karmolás nyom.

− Rohadt dög! − hajította a háta mögé egy félfordulattal erőteljesen.

Cecile aggódva nézett a macska után és nagyon remélte nem lett nagyobb baja. Félt, ugyanakkor haragudott is erre a srácra, aki bántani mert egy védtelen kis állatot.

− Szóval hol is tartottunk? − fordult felé ismét. − Rettegj csak!

Aztán feltűnt neki a kislány nem őt bámulja tágra nyílt szemekkel, hanem valamit mögötte. Először azt gondolta így akarja elterelni a figyelmét, de aztán meleg levegő csapta meg a hátát.

Lassan fordította hátra a fejét és egy vicsorgó, fehér és fekete színű, macska-gyík keverék lénnyel nézett farkasszemet. Alig pár centire állt tőle, amitől elsápadt és összevizelte magát.

− Nem szeretem a kislányokat bántó rohadékokat − szólalt meg mély hangon a lény. − Cecile csukd be a szemed!

A kislány gondolkodás nélkül megtette. Hallott egy halk kiáltást, ami rövid idő alatt el is halt. Csend lett, ennek ellenére nem mert kinyitni a szemét.

− Most már minden rendben − hallotta meg a hangot, mire óvatosan kikukucskált.

Nem látta a srácot, semmi nyoma nem maradt annak, hogy egyáltalán ott járt. Nem tudta mi történt vele, de nem is akart ezen gondolkodni. Ránézett a lényre.

− White Claw − suttogta a nevet.

− Igen, én vagyok. Gyere ülj fel a hátamra. Szerintem a többieknek is el kell a segítség.

− Te egy űrlénymacska vagy? − kérdezte még mindig halk, de csodálattal teli hangon.

− Mondjuk − és Claw a maga módján elmosolyodott.

− Azta − nyújtotta el a szót. − Nekem űrlénymacskám van. Izé, mármint − kapott észbe.

− Semmi gond − hasalt le a genosym és Cecile felmászott a hátára és megpróbált megkapaszkodni, de szőr híján nem tudott semmibe, ezért inkább ráhasalt, hátha akkor nem esik le róla.

Claw figyelt a kislányra, úgy hagyta el a házat. Az ajtón ugyan kicsit szélesíteni kellett ehhez. Irányba állt és óvatosan lépkedve igyekezett minél gyorsabban haladni, amerről a harc hangjai jöttek.