Cain jó másfél órája rótta az utcákat, lassan visszaért a házuk környékére, amikor hirtelen feltámadt a szél és vihar szagát hozta. Nem telt bele két perc és ömleni kezdett az eső, miközben villámok cikáztak át az égen.

~ Igaza lett - jegyezte meg Shadow.

~ Vettem észre. Most kezdte, de már bőrig áztam - azzal Cain behúzódott egy közeli ház eresze alá.

~ Nem történik meg, ha nem ragaszkodsz az emberi alakodhoz, hanem felöltesz. Én kifejezetten szeretem az esőt, meg a vizet.

~ Remek! - de a szó nem tartalmazott lelkesedést.

~ Csak épp vonzom a villámokat - közölte Shadow mielőtt Cain felajánlotta volna övé a terep.

~ Mi?

~ Vicceltem - nevetett rajta a fejében genosym társa.

~ Pocsék humorod van.

~ Fura. Rajtad kívül még senki nem panaszkodott miatta.

~ Talán nem rajtam kéne élcelődnöd folyamatosan és akkor tudnám értékelni - majd mozdulatlanná merevedett, mert megjelent egy fénycsóva.

~ Emberek. Kettőnél talán van fegyver, ha jól veszem ki a vonalakat, de ezek szerintem nem Matt emberei - tájékoztatta Shadow.

~ Az jó. Semmi kedvem bőrig ázva verekedni.

− Ne mozdulj! Ki vagy? − kiabált rá egy hang.

Közelebb jöttek hozzá és pont a szemébe világítottak. A vakító fény ellen védőn emelte fel a kezét. Hunyorogva próbálta kivenni az érkezőket, az egyik srác ismerősnek tűnt. A neve nem ugrott be, de már egyszer látta Tysonnal.

− Cain? − szólalt meg az illetékes.

− Igen. Megtennétek, hogy nem világítotok a szemembe? − kérésére a fény lejjebb kúszott. − Köszi.

− Nem gondoltuk, hogy te vagy a húgod él. Jártunk a házatoknál azok után. Feldúltan találtuk és azt gondoltuk titeket is megtámadott.

A három érkező is behúzódott az eresz alá, bár már ők is láthatóan teljesen eláztak. Cain ráncolta a homlokát, mert nagyon furcsán fogalmazott a fekete hajú srác. Nem tudta hova tenni a mondatait.

~ Egyes számban beszélt − szólalt meg Shadow a fejében, akit szintén elgondolkodtattak a hallottak.

~ Feltűnt.

− Kicsoda? − kérdezett inkább rá, mert láthatóan nem akartak vele több információt megosztani.

− Az a lény, amiről eddig csak szóbeszédeket hallottunk − válaszolt neki egy másik srác.

− Nem − nyögte Cain a választ, mert belegondolni is borzasztó volt, hogy netán White Claw rátámadt a Farkasokra. − A Sötét Védelmezők törtek be két nappal ezelőtt. Jesst akarták, engem meg Tysont pedig megölni, de nem jött össze.

− Tessék? Azok a rohadékok! Mindenki jól van? Húgod? − tudakolta a srác, akinek a neve továbbra sem ugrott be.

− Igen, köszi mindenki jól van. − és nagyon jól esett Cainnek, hogy a húgára külön rákérdezett. − Igaz Tyson kapott egy golyót a combjába, de már jobban van. Valamivel arrébb húztuk meg magunkat. Én vadászni indultam, de az eső közbeszólt.

− Ezt jó hallani. Ti legalább megúsztátok, de érdekelne hogyan sikerült? − néztek rá mind a hárman kérdőn.

~ Most légy okos! − jegyezte meg Shad a fejében, de ezt magától is tudta.

− Már hajnalodott és Matt a Nappal akart kiiktatni minket, de aztán megjelent az a lény. Míg ők lőttek rá, addig sikerült lelépnünk és meghúzni magunkat egy közeli házban.

Utált hazudni, de egész jól kezdett belejönni ebbe a féligazság mondása dologba. Ha azt nézte a mondandója nagy része igaz, csupán kihagyott néhány apróbb tényezőt a beszámolóból.

− Ez ugyan azon az éjszakán történt − jegyezte meg a harmadik társuk, ő eddig egy szót sem szólt. − Pedig azt hittem kellően megsebeztük?

− Megsebeztétek? − lepődött meg Cain és előre félt Shadow reakciójától.

− Ty biztos említette, hogy szavazásra készültünk − rábólintott megerősítésképpen. − Már eldőlt majdnem, hogy Peter lesz, de aztán ránk tört az a lény. Sokan meghaltak, köztük ő is.

− Még jó, mert pocsék vezér lett volna belőle − kotyogott közbe az egyik társa. − Csak állt ott ledermedve miközben az öreg egyből nekiállt minket rendbe szedni, védelembe szervezni.

− Jah − bólintott rá a fekete hajú srác és Caint kifejezetten kezdte idegesíteni, hogy nem jut eszébe a neve. − A lényeg, hogy a szerencse a pártunkat fogta, mert rájöttünk a tűz durván sebzi. Akadt még egy palacknyi gáz, amit másra tartogattunk, de mindegy, ez most nem lényeges. Odapörköltünk neki elég rendesen, úgy ordított, hogy felállt minden szőrszálam tőle. Aztán lelépett.

− Értem − fogalmazott óvatosan. − Hajnalban mikor mi láttuk, nem tűnt sérültnek.

− Az gáz. Ha néhány óra alatt regenerálta magát, akkor még mi másra lehet képes? - és összenézett a társaival.

− Mond el hogyan nézett ki, aztán meg tudom mondani sérülten láttam-e vagy sem.

~ Cseles − ismerte el Shad, aki feszülten várakozott eddig a beszélgetés alatt.

− Sötét volt, mint az éjszaka. Csak akkor láttuk meg, amikor a fénykörbe lépett, de amúgy totál beleolvadt az azon kívüli részeken.

~ Darkness! − Shadow szinte köpte a nevet és Cain érezte a dühét.

~ Legalább már tudjuk nem White Claw volt az.

~ Valószínű őt követve jött ide. Komoly gondokat és károkat fog még okozni.

~ Már okozott − emlékeztette a támadásra.

− Nem, ilyet nem tapasztaltam tőle − szólalt meg, mert az ő válaszára vártak. − Talán a hajnal miatt és a sérülés is közrejátszhatott. De még így is durva vérfürdőt csinált.

− Ez egy vérszomjas szörnyeteg, a katonák meg tesznek ránk! - háborgott a srác és Cainnek beugrott a Ryan név, de lehet Ryle-nak hívták.

~ Micsoda memóriád van! − dörgölte az orra alá Shadow undok módon.

~ Nem tűnt fontosnak a megjegyzése − védekezett.

− Igen, ez igaz. Talán nem kéne kint lennetek az utcán − mutatott rá Cain, veszélyes játékot űznek.

− Neked se! Főleg nem itt, ha vadászni indultál − vágott vissza a srác.

− Meg akartam nézni marad-e bármi használható holmink − adott magyarázatot.

− Nem sok minden, de azt már összeszedtük. Majd holnap éjszaka levisszük Tinahoz. Nála húztátok meg magatokat, ugye?

Cain meglepett arcot vágott, mert nem említette direkt a lányt, sem a pontos helyet. Úgy jött le neki eddig, hogy Tyson igyekszik mindenki elől titkolni a lakhelyét. Nem értette miért, de talán így akarta megvédeni.

− Tudod, ha valaki el-eltűnik az egy idő után gyanússá válik. Mi pedig szerettük volna tudni mi áll a háttérben, ezért ráállítottunk egy embert, aki észrevétlen követte.

- Oh! Így már értem.

− Hidd el, nekünk is megkönnyebbülés volt tudni, hogy csak csajozni jár el és nem a Védelmezők valamelyikével üzletel.

Cain megértően bólintott. A két csoportosulás nem szívlelte egymást, leginkább azóta, amióta Matt vette át a vezetést. Ő érezhetően mindent magának akart megszerezni, az ár pedig nem számított.

~ Ezek szerint viszont nem tudták, hogy ez a Peter meg Matt embere − jegyezte meg Shadow.

~ Valóban nem, de már nem számít.

− Örülnék neki, ha odahoznátok, de akár el is mehetek érte holnap éjjel. Most viszont úgy látom csitul a vihar és én jobb, ha megyek mielőtt újra rá nem kezd − igyekezett őket lerázni.

− Oké. De légy óvatos Cain! Az a dög még itt ólálkodik.

− Úgy lesz! − ígérte meg, csak hadd szabaduljon már meg tőlük. − Jobb, ha ti is mentek!

A három srác szinte egyszerre bólintott, búcsút intettek, és elindultak vissza, amerről jöttek. Cain is látszólag, de alig várta, hogy eltűnjenek szem elől és ő irányt válthasson. Nem tetszett neki az újabb genosym felbukkanása, aki a rossz fiúk táborát erősíti, ha jól vette ki Shad reakciójából.

Ráadásul ez a Darkness valamiért White Claw-t keresi. Márpedig jobban járnak, ha ők találják meg előbb. Ketten többre mennek, ha helyre kell rakni ezt a harmadikat, aki megtámadta a Farkasokat.

~ Nem tudsz megvédeni az esőtől? Mondjuk egy vízlepergető kabát, vagy valami? − tudakolta a genosymtől.

Alig fejezte be már körbe is ölelte egy csuklyás ruhadarab, ami leért a térdéig és éppen kilátott belőle. Roppant hálás volt érte, mert már kezdett fázni a vizes ruhákban. Csak ne most legyen beteg, mert semmi szükség arra, hogy Ty mellé feküdjön csak más okból.

~ Amíg veled vagyok semmi ilyentől nem kell tartanod − nyugtatta meg Shadow.

~ Jó tudni. Felmelegíteni nem tudsz?

~ Azt nem, de kocogj! Az segíteni fog.

~ Köszi - válaszolt szarkasztikusan.

A legkevésbé sem akaródzott neki a pocsolyákkal teli utcán futni, mivel az zajjal is jár, amivel felhívhatják magukra a figyelmet. Azt nem akarta. Viszont nem jutott az eszébe semmi jobb, így futólépésre váltott.

Igyekezett figyelni a környezetére is, de korlátozottan ment a gödrök kerülgetése közepette. Kifelé haladt a városból, mert mindenképp vadászniuk kell valamit. De megtorpant, mert meglátott valamit. Homlokráncolva hunyorgott arra, majd lassan és óvatosan elindult az irányába.

~ Mit csinálsz? − tűnt fel Shadownak, hogy Cain nem a keresésre koncentrál.

~ Követem azt a macskát − tájékoztatta, pedig a genosym mostanra biztosan kiolvasta a fejéből a választ.

~ Minek? − értetlenkedett Shad.

~ Mit minek? Most nem látsz a fejembe?

~ Nem mindig vájkálok a gondolaidban, néha nekem is szükségem van egy kis csendre. Meg most máson méláztam.

~ Értem. A macskák gyűlölik a vizet, ez meg szakadó esőben igyekszik a városból kifelé - világosította fel.

~ Vadászni megy, és?

~ Miért menne ki? A város tele van patkányokkal.

~ Főleg a Matt félékkel. Na fordulj szépen vissza. Mi még ráérünk vadászni menni.

~ Shadow, lehet hülyeség, de − nem tudta befejezni.

~ Valóban az!

~ Én azért utána megyek! − makacskodott továbbra is, pedig sejtette Shad dühös lesz miatta. ~ Tudom, hogy White Claw fontos neked, de semmi ötleted sincs arra hol lehet, merre keressük. Adj nekem egy esélyt!

~ Jól van! − egyezett bele morogva a genosym.

Cainnek minden ügyességét be kellett vetnie. Egyáltalán nem bizonyult könnyűnek a macska nyomában maradni, aki valóban elhagyta a várost és nekivágott a sártengerré váló kopár vidéknek.

Bár most hiába ázik be a föld és kapnak a növények vizet, mert amikor felkel a Nap újra felperzsel mindent. Ezek a viharok csak annyit értek, hogy stagnáljon a növényzet, na meg kicsit leverte a port.

~ Hova lett? − torpant meg, amikor már eléggé elhagyták a várost.

~ Honnan tudjam?

~ Nem figyeltél? − döbbent meg Cain.

~ Te akartad követni, nem én!

~ Remek! − sóhajtott, mert tök feleslegesen haladt a macska nyomában, ha Shad meg magasról tett az egészre, pedig előle biztos nem lépett volna meg. ~ Ha már eddig eljöttünk mehetünk vadászni is.

~ Hajrá! − Cain érzékelte a hangján továbbra sincs rózsás hangulatban.

~ Ezt értsem úgy, nem vagy hajlandó segíteni? − megpróbálta közben előhívni Shadet, de ellenállt neki a genosym és nem hagyta magára ölteni az alakját.

~ Te akartál eddig emberi alakban lenni, szóval kutyagolj csak továbbra is így! Majd, ha beérünk az erdőbe segítek! − érződött rajta meg van sértődve.

Cain sóhajtott egyet. Tudta miért haragszik rá a genosym és valószínű fordított helyzetben ő sem reagál másként. Pontosan ezért, nem is állt le vele vitatkozni, hanem megindult előre.

Igyekezett erőteljesebb tempót diktálni, aminek az lett az eredménye, hogy néhányszor megcsúszott, sőt egyszer el is esett. Micsoda mázli, hogy Shadow körbevette esőkabát formában, mert így csak kisrészt kente össze a ruháját. Jess ki is nyírná, ha talpig sárosan menne vissza.

Egy órával később elérte az erdőt, ahol már magára tudta ölteni Shadow alakját és meglódult. Így sem bizonyult könnyűnek vadat találni. Ráadásul tudta a genosym is éhes, amit nem hagyhatott figyelmen kívül.

Egy őzpárost találtak, amiből az egyiket átengedte Shadnek, hisz a másik is több napi élelemnek felelt meg nekik. Még mindig megdöbbentő volt látni hogyan nyeli el szinte egybe. És még csak meg sem látszott, mert egyből semmivé lett, amint a genosym beterítette.

Belegondolt, hogy vele is könnyedén megtehetné, ő mégis biztonságban volt, amikor Shadow körbevette. Nem igazán értette hogyan tudja ezt szabályozni a genosym, de annyira nem is érdekelte a válasz. Néha kifejezetten áldásos tudott lenni a tudatlanság, főleg velük kapcsolatban.

Visszafelé Shadow már nem tűnt annyira mogorvának és egészen a város széléig nem is vonult vissza, amit Cain nem bánt. Így is várt még rá egy kiadós séta és épphogy hajnal előtt ért vissza. Persze csurom vizesen, mert furán veszi ki magát, ha szárazon érkezik meg.

Jess egyből száraz törölközött nyomott a kezébe, majd segített Tinanak a vadat behúzni a konyhába. Cain megindult a szoba fel, mert száraz ruhát akart húzni, de az ajtóban meg is torpant.

Cecile ölében egy macska feküdt összegömbölyödve és jól hallhatóan dorombolt. Cain biztosra vette ezt látta a raktárban. Abban már kevésbé, hogy a mai éjszaka folyamán is őt próbálta meg követni.

~ Na itt a macskád! − jegyezte meg epésen Shadow.

− Cecile! − indult meg óvatosan Cain. − Honnan került ide ez a cica?

− Nem tudom. Arra figyeltünk fel, hogy keservesen nyávog az ajtó előtt. Beengedtük, bár Tina aggódott, hogy a szőre kihozza az asztmámat, de egyelőre semmi bajom. Aranyos ugye? − nézett fel rá mosolyogva.

− Igen − válaszolt kényszeredetten.

A macska kinyitotta a szemét és ránézett. Normálisnak tűnt és Cain már-már kezdett megnyugodni, amikor egy röpke pillanatra megváltozott a tekintet. Megnyúlt és pupilla nélküli aranysárgára változott.

Földbe gyökerezett lábbal állt meg és bámult a macskára. Érezte Shadow legalább annyira megdöbbent, mint ő, mert nem tudott megszólalni. Az orra alá dörgölhette volna, hogy igaza lett, de nem érezte helyesnek. Hisz ő is csak találgatott.

Ráadásul a tudat, hogy White Claw megtalálta a barátait és könnyedén be is jutott hozzájuk megborzongatta. Arra már nem is akart gondolni, hogy az elmúlt órákban akár meg is ölhetett volna mindenkit, mondjon Shad akármit.

− Baj van bátyus? Olyan arcot vágsz, mint aki szellemet látott − nézett rá kérdőn Cecile és Tyson is őt tanulmányozta.

− Csak azt hiszem nem kedvel engem ez a macska. Nagyon csúnyán nézett rám az előbb − válaszolt valamit, mégha idiótaságnak is hangzott.

De mégis mit kellett volna mondania? Azt, hogy egy halálosan veszélyes lény bukál abban a szőrgombócban, aki könnyedén megölhetné mindegyiküket? De helyette megmentette őket két éjszakával ezelőtt. Cain fejében az is megfordult, talán tudja azt Shadow benne lapul.

~ Kétlem − szólalt meg a genosym. ~ Szerintem csak emlékszik rád a raktárból és tudni akarja hogyan élted túl, illetve miért követted ma éjszaka. De legalább már tudom miért vesztetted szem elől.

− Csúnyán? − ráncolta a homlokát Tyson és a kétkedés kiült az arcára.

Ránézett a macskára, aki édesen bámult fel Cecile-re ártatlan képet vágva és továbbra is hangosan dorombolt. A következő pillanatban felállt az ölében és hozzádörgölőzött a kislányhoz, aki felkacagott és megsimogatta.

− Cain nem fáztál meg az esőben? Nincs lázad? − szólt hozzá újra Ty.

− Nem hiszem, de jobb, ha átöltözöm valami kevésbé nedvesbe még mielőtt meg nem történik. Aztán mesélek valamit.

Azzal kihúzta a táskából egy száraz pólót és felkapta a nadrágot, amin ugyan még ott díszelgett a vérfolt, de a lukat valaki közben összevarrta. Nem számított volna, ha nem, mert legalább nem vizes és tapad rá, mint amit most viselt.