Cain a legnagyobb óvatossággal tért vissza a gyártelepre, hátha lapulnak rá várva katonák. Viszont, ha jártak is utána, mostanra elmentek és teljesen feltakarítottak. A harcnak még csak a nyomait sem látták, egyedül a felnyitott konténer árulkodott arról, hogy előző éjszaka ott voltak.

Másik genosymra utaló nyomokat sem találtak. Ha Shadow egy fajtársa csonkította meg a halottakat, akkor utána nagyon jól elrejtőzködött. Cain érezte a társa feszültségét, sejtette, rossz dolgoktól tart, csak épp neki nem akarja mondani. Pedig tisztában volt vele, nem lehet mindegyikük olyan, mint Shad. Ahogy az embereknél náluk is biztos vannak rosszabbak, gonoszabbak és jobbak is.

Nem mert sokat időzni és most fontosabbnak is érezte találni egy új helyet maguknak, ha tényleg nem akar belépni a Farkasok közé. Alapos kutatást végeztek, Cain több lehetséges házat is megnézett, amikből még nem szerelték ki a légkondicionálót, de egyiket sem tudta működésre bírni. Shadow pedig ebben nem tudott segíteni neki.

Csalódottan tértek vissza hajnalban. A lányoknak sem kellett semmit mondania, tudták anélkül is. Cain nem tudott ez miatt elaludni, jó ideig csak bámulta a plafont, majd megunta és kiült a kanapé szélre és felvette a gondolkodó ember pózt.

Shadow sem tudta mit mondhatna ebben a helyzetben, ami segítene, vagy megoldás lenne. Soha nem töprengett a holnapon, mindig a jelenből hozta ki a legtöbbet, de ez most kevésnek bizonyult ide.

Egy megoldást tudott volna, ha átköltözik Cecilebe, de már kiismerte annyira a srácot, hogy tudja nem egyezne bele. Nem azért, mert tőle féltette a húgát, hanem a katonáktól, mert onnantól a kislány kerülne célkeresztbe, helyette.

Cain nem tudott sokáig ott ülni, felállt és az edzőteremmé alakított szoba felé vette az irányt. Mély levegőt vett, hogy lenyugtassa az elméjét és az érzelmeit, majd felvette az alapállást.

~ Akár ide is áthozhattad volna a kanapét, mikor Jess beköltözött − jegyezte meg Shad hirtelen, hisz a meleget segített volna túlélni a srácnak.

~ És ez most jutott az eszedbe? − torkolta le Cain, aztán meg is bánta. ~ Sajnálom. Már úgy sem számít.

~ Mi lenne, ha bebarikádoznád magad? − vetette fel a lehetőséget a genosym. ~ Kiéheztetni sem tudnának, mert napközben velem simán ki tudsz menni vadászni, és még csak nem is tudnának róla.

~ Nem lenne rá szükségük. Egyszerűen elvágnák az áramvezetéket és Cecile miatt már is alkura lennék kényszerülve.

~ Nincs valami generátor a gyártelepen, amivel belülről megoldhatnád ezt? − morfondírozott tovább a genosym.

~ Ha volt is már, nincs ott, ha meg van, akkor az vagy nem üzemel, vagy túl nehéz a megmozdításhoz − és közben belekezdett egy alap mozdulatsorba.

~ Te még mindig a saját korlátaid szerint gondolkodsz, pedig az enyémben kellene.

~ Nem tudom Shadow. nem hiszem, hogy bölcs dolog még egyszer visszamenni. Lehettek kamerák elhelyezve, amiket nem láttunk, de ők minket igen. Legközelebb pedig már várnának minket.

~ Igazad lehet − ismerte el a genosym.

Jess résnyire nyitva hagyott ajtónál állt és figyelte a srác lassú, majd gyorsan kicsapó mozdulatait. Sejtette mi játszódik le Cainben és szerette volna átölelni, biztosítani arról, minden rendben lesz.

Aztán elnézett a szoba felé, ahol Cecile aludt. Kedvelte a kislányt, valahol pedig irigyelte tőle azt a szeretetet és gondoskodást, amit a bátyja tanúsított felé. Vajon tudná őt is ennyire szeretni, hogy bármire képes legyen érte?

Egy dolgot tudott, ő bármit megtenni Cainért, és ha nem marad más lehetőség, elmegy Matthez és alkut köt vele, hogy Cecile életben maradjon. Akkor is megfogja tenni, ha a srác tiltakozik, sőt megharagszik rá.

Amilyen csendben kijött, vissza is tért a szobába. A kislány mellé feküdt, aki hangosan szuszogva vette a levegőt. A karját a feje alá tette, a másikkal pedig átölelte Cecilet. Ha Cainnek nem sikerül, akkor majd ő megvédi és gondoskodik róla, kerüljön bármibe.

Leszállt az éj, felhők gyülekeztek, esőt ígérve és egy fülledt következő napot. Cain már felöltözött és megkajált mire a lányok felébredtek. Aztán előszedett egy nagyobb hátizsákot és nekiállt pakolni.

− Mit csinálsz? − kérdezte homlokráncolva Jess.

− Gondoltam pár cuccot összepakolok, ha netán sürgősen kéne távoznunk − és összeszorult a mellkasa, amikor meglátta a húga lefelé görbülő száját.

Ő sem akart menni, de nem ringatta magát abba a hitbe, hogy maradhatnak még akkor sem, ha belép a Farkasok közé.

− Ki tudja mikor lesz a szavazás − kapaszkodott Jess egy apró reménysugárba.

− Kétlem, hogy sokáig húznák − és egy váltásnyi ruhát tett be a húgának, majd összehúzta a hátizsák száját.

Jess nem tudott vitába szállni vele. Megfogta Cecile kezét és elmentek megmosakodni, és már felöltözve tértek vissza. A lány is néhány ruhát összekészített, miközben a kislány a plüss macskáját szorongatta.

Valamivel később a konyhában ültek, de leginkább csak turkálták az ételt, étvágya senkinek sem volt. A hangulatot sem lehetett rózsásnak nevezni és még Shadow is csendben maradt. Aztán egy hatalmas villámlás, majd zengő dörgés után szakadni kezdett az eső.

Cain kinézett az ablakon, amikről csíkokban folyt le a por. Most még csak ki sem mehet, hogy egyedül lehessen. Jess, mintha sejtette volna mire vágyik, a húgával a szobába ment és próbálta jobb kedvre deríteni azzal, hogy olvassanak valami szép mesét.

Teltek az órák és néha meg–megingott az áram. Csak reménykedhetett benne, nem fog sehova úgy becsapni a villám, hogy elmenjen.

Amióta megváltozott az időjárás, ritkán esett, de olyankor nagyon durva viharként csapott le. A magára hagyott, nem gondozott házak tetejét gyakran letépte, az ablakokat bevágta. Cain mindent megtett, hogy az övéket rendben tartsa és ne okozzon kárt egy–egy ilyen vihar. Eddig megúszták.

Aztán az eső csendesedni kezdett, egyre távolabb villámlott, a dörgés hangja is egyre később ért el hozzájuk. Távolodott a vihar, bár néha még egyszer–egyszer rászaporázott. A srác reménykedett benne, hogy talán mégis ki tud menni néhány órára. Aztán hatalmas csattanás hallatszott, amire mindannyian összerezzentek.

~ Cain! − és a srácnak nem kellett több.

Felpattant, a lányok és az ajtó közé állt, kezében a késével, harcra készen. Tudta ez nem a vihar volt. Nem egy oszlop vagy fa dőlt ki. Az ajtónak esett neki valaki, aztán a bejárati ajtó kivágódott és Tyson esett be rajta. Pontosabban valaki belökte rajta. Cainnek elég volt egy pillantás, hogy felmérje a helyzetet. Tyson elég csúnyán festett, valakitől elég nagyokat kaphatott.

− Nahát Cain! − jelent meg Matt. − Meg sem vagyok lepődve, hogy harcra késznek látlak.

Kezében lévő tárgyon megcsillant a fény, egy fegyvert szegezett rá, mögötte két embere hasonlóan felszerelve. Tyson négykézláb nyomta magát és bocsánatkérőn nézett fel rá. Cain nem figyelt rá, nem mintha hibáztatta volna.

− Ó, nehogy azt hidd, hogy ő árulta el hol laksz. Tudtam én azt nélküle is, csupán útközben összefutottunk − vigyorgott Matt.

− Ez a Farkasok területe! − lépett közelebb Jess, reménykedett ez a tény elriasztja a nem kívánatos srácot, de ő csak felnevetett.

− Most zajlik a szavazás és nem kérdés, hogy Peter fog nyerni, márpedig ő nekem dolgozik. Szóval mondhatni, ez is már az én területem, ami azt jelenti, hogy a Farkasok már nem is léteznek.

− Rohadék! − morogta Tyson miközben talpra állt és letörölte a vért a szája sarkából. − Ha ezt a többiek megtudják...

− Akkor mi lesz? Mit tehetnek ellenem, amikor az én embereim fegyverrel felszereltek, míg ti? − hagyta lógva a mondat végét, majd megválaszolta. − Semmit.

~ Cain − szólalt meg Shadow, de a srác nem figyelt rá.

− Na tedd le azt a kést, ha nem akarod, hogy a haverodat kinyírjuk. Aztán fogd a húgod és sétálni megyünk!

Összeszorította az állkapcsát, de tudta, nem tehet mást. A kés veszélytelenül esett a földre Matt lába előtt. Cecile kiszakította magát Jess kezéből és a bátyjához bújt, de a lány sem maradt le mögött és az oldalára állt, ahogyan Tyson is.

− Látom már összepakoltál. Nagyon rendes tőled, mert így kevesebb dolgot kell kidobnunk innen − aztán intett a fegyverével, hogy vegye fel a táskát.

Lassan helyet cseréltek, ők az ajtó felé araszoltak, mag Matt és az emberei bent maradtak és tartották a távolságot. Cain tudta, kint további emberek vannak, mert Shad nem ajánlotta fel a támadás és megölés lehetőségét. Nem is tévedett. Még egy tucatnyi, felfegyverzett Védelmező várakozott kint.

Egyértelműen terelték őket, bár nem tudta hova és merre, míg rá nem jött, hogy a város széle felé tartanak. Cecile kétségbeesetten kapaszkodott belé. Hiába esett az eső és viselte a maszkot, egyre nehezebben vette a levegőt. A félelem és a bizonytalanság csak rontott az állapotán.

~ Tedd a kezed a szája elé, meg tudom szűrni neki a levegőt − figyelt fel Shadow hangjára.

Nem habozott megtenni. Félig Cecil mögé lépett és átkarolva a maszkjára tette a tenyerét. A kislány meglepődve nézett fel rá, mire megnyugtatóan igyekezett rámosolyogni. Hogy ez vagy Shadownak köszönhetően, de lassan kezdett a húga légzésre normálisra visszaállni.

− Ha meg akarsz ölni, miért nem lősz le egyszerűen? − tette fel a kérdést, amikor már a város határában jártak, jó másfél órával később.

− Nem akarok nyomot hagyni, a Nap pedig majd gondoskodik erről. Mondhatni, költséghatékony megoldást választottam − vigyorodott Matt.

Jess riadtan kapkodta a pillantását, tudta valamit csinálnia kell. Arra fogadni mert volna, hogy őt nem fogja Matt lelőni, mert magáénak akarta. Ezt akár ki is használhatná és üzletet ajánlhatna a srácnak. Tudta, gyorsan kell döntenie, mert szürkült, jelezve a napfelkeltét, ráadásul elérték az utolsó házakat is.

− Van egy ajánlatom számodra − szólalt meg Jess hirtelen, mire Cain meglepetten nézett rá, hogy vajon mit forgathat a fejében.

− Nem tudsz nekem semmit ajánlani, amit ne kaphatnék meg − mérte végig Matt jelentőségteljesen.

− Megkaphatsz mindent ellenkezés nélkül, ha hagyod élve elmenni a srácokat és megkíméled Cecilet − nyelt egy nagyot Jess. − Egyéb esetben mindig azon leszek, hogy ártsak neked.

A srác elgondolkodva mérte végig őt, Cain pedig nem akart hinni a fülének. Nem, ezt nem teheti meg! Érte és a húgáért semmiképp! Már–már azon volt, hogy megkéri Shadowt, támadjanak, de túlontúl félt, hogy a többiek megsérülnek, netán meghalnak.

− Nincs szükségem a kislányra, még ha meg is éri azt a kort, az első alkalommal légszomjat kapna, nemhogy ki tudna hordani egy gyereket. De nem bánom, nem ölöm meg őket!

− Jess nem kell ezt tenned! − szólalt meg Cain és az erdő felé vetett egy röpke pillantást.

Tudta, nem érnének el addig, de ha kellő távolságba jutnak a várostól, akkor Shadow meg tudná védeni őket a Nap sugaraitól. Állítása szerint bármilyen alakot fel tud venni, ha pedig egy kupacba állnak, akkor, mint egy bura, vagy hatalmas esernyő körbevehetné őket. Csak húznia kéne az időt valamivel, hogy biztosra mehessen, Matt és az emberei nem jönnek utánuk.

− Nem kell, de megteszem, érted − azzal Jess a másik srác felé hátrált, de nem mert Cainre nézni.

Nem akarta elhinni, amit hallott. Nem tudott szóhoz sem jutni, csak figyelte, ahogyan aztán Matt megfogja a lány karját, hogy biztosan ne fusson el. Egy dolgot megfogadott, visszajön és ellátja ennek a rohadéknak a baját, Jesst pedig kiszabadítja a fogságából.

− Mehettek! − jegyezte meg nagylelkűen a Védelmezők vezére.

Tyson a haverjára nézett és Cecil is a bátyját figyelte. Cain egyelőre nem mozdult, próbált valami okosat kitalálni.

~ Shadow meg tudsz védeni minket a Nap sugaraitól, ugye? − kérdezett rá, hogy biztos legyen a dologban.

~ Persze, de megláthatnak, ha nem jutunk tisztes távolságba.

~ Nem számít, mert nem fognak tudni utánunk jönni. Kénytelenek lesznek a házakba visszavonulni és legalább tisztában lesz vele, hogy megtorlásra számíthat.

~ Rendben, ha ezt akarod − egyezett bele Shadow, hisz pontosan tudta milyen érzések játszódnak le a srácban, és valószínű ő is pontosan ezt tenné, ha Clawról lenne szó.

− Mi van? Nem akarsz élni a lehetőséggel? − kötekedett vele Matt, hátha fel tudja dühíteni és támadásra bírni.

− Most azt hiszed megszabadulhatsz tőlem, de én odakint nagyobb biztonságban leszek, mint te a városban − válaszolt rejtélyesen és még el is mosolyodott hozzá.

− A lényre gondolsz? − vette a lapot Matt. − Nem ügy, megvan a felszerelésünk, hogy elkapjuk.

− Mit ígértek a katonák cserébe, ha elfogod? − és elégedetten vette tudomásul, hogy a vezér ilyen könnyedén ad ki neki információkat. − Talán azt ígérték a pajzson belülre mehetsz?

− Te honnan tudsz róla? − lepődött meg Matt, és nem ő nézett rá egyedül értetlenül, aztán kapcsolt. − Te voltál ott, a konténerek között! Mégis hogyan maradtál életben?

− Szerencsémre a lényt csak a katonák érdekelték, én nem. Talán a fegyverek miatt nem voltak túl jó emlékei róluk, és most megtámad mindenkit, akinél ilyet vagy hasonlót lát. Szóval én a helyedben kétszer is meggondolnám, hogy vadászok–e rá − nem foglalkozott azzal, hogy gyanakodva mérik végig.

− Miből veszed ezt? − tette fel aztán a vezér a kérdést.

− Hát azon az éjjelen, mikor lezuhant az űrhajója kinn voltam az erdőben és hallottam az összecsapás hangjait. Csupán ebből.

~ Nem gondoltam volna, hogy ilyen jól tudsz hazudni és a rendelkezésedre álló információkkal hazardírozni − álmélkodott Shadow és irigyelte is, mert genetikai alapon nem voltak képesek hazudni.

Matt nem válaszolt, Cain pedig tudta nem fogja tudni tovább húzni az időt és el kell indulniuk. Lassan megfordult, de minden idegszálával hátrafelé figyelt. A húga bízott benne és Tyson is csatlakozott mellé, de látta a kétkedést az arcán, főleg, hogy szinte folyamatosan hátrafelé nézett.

~ Shadow csak akkor gyere elő, ha netán az életünkre törne mégis, vagy ha már muszáj leszel a Nap sugaraitól megvédeni minket − közölte a genosymmel.

~ Legyen ahogy akarod, de én még mindig inkább most támadnám meg − vallotta be.

~ Meghalhatnak a többiek. Nem tudod egyszerre őket is védeni, meg leszerelni a katonákat. Mégiscsak egy van belőled − érezte a genosym nem tetszését, de nem vitatkozott vele, aminek örült.

− Mondtad nem láttad a lényt − morogta mellette Tyson.

− Nem is láttam, sötét volt − és még csak hazudnia sem kellett.

Haladtak és Cain már–már kezdte azt hinni, hogy Matt tényleg hagyja őket elmenni, amikor hirtelen eldördült gyors egymásutánban két lövés. Tyson felkiáltott mellette és a földre zuhant, az ő combjába is égető fájdalom hasított és összecsuklott a lába, Cecilet akaratlanul maga alá sodorta.

− Rohadék! Azt mondtad nem ölöd meg őket! − hallotta meg Jess kétségbeesett és dühös hangját.

− Nem haltak meg, csak lábon lőttem őket! – ordított rá Matt, majd taszított egyet a lányon, aki dühében nekiment, de akkorát, hogy a földre esett. − Nem fogom megkockáztatni, hogy valahogy mégis életben maradjanak kinn, aztán meg keresztül húzzák a terveimet. Majd a Nap bevégzi helyettem, amit kell!

− Megöllek! − nyomta fel magát Jess és haragosan villant a zöld szempár.

Maga alá húzta a lábát, hogy lendületet vehessen a támadáshoz, de Matt számított rá, mert kitért előle és még mielőtt a lány megfordulhatott volna a fegyver markolatával tarkón csapta. Jess előtt pillanatokra elsötétült és a teljes eszméletvesztéssel küzdve hasra vágódott.

Aztán kitört a zűrzavar, ijedt kiáltások harsantak, valami morogva, vicsorogva, kimeresztett karmokkal vetette magát a katonákra.