Cain úgy intézte a másnap estét, hogy megint ki tudjanak menni. Örült volna, ha Jess vagy Tyson felbukkan és vigyázz a húgára, de soha egyiküket sem kérte erre mikor épp itt jártak. Cecile megértő volt és már elfogadta, ő korlátozva van, de a bátyjának szüksége van arra, néha kiszabadulhasson innen. Cain azért néhány óvintézkedést megtett mielőtt eljött, nehogy bárki csak úgy rátörhessen a húgára.

Még mindig furcsának hatott néhány mozdulat, de most már nem bizonyult annyira idegennek, mint előző éjszaka. Mivel Shad mégsem ment ki nappal, a város helyett az erdő felé vették az irányt. A genosym tudni akarta, a katonák eltakarítottak-e mindent teljesen, vagy pedig otthagyták a hajó roncsait, minden szétszóródott darabkájával együtt.

Teljesen más volt a nyílt területen haladni, kevesebb kiugró tereptárgy akadt, ami zavarta volna Cain periférikus látását. Az egyenetlen talaj sem okozott neki problémát, így könnyedén jutottak el az erdőig, ahol aztán óvatosabbá válva folytatták az utat.

Shadow ugyan összeszedte magát, ha netán megint harcolniuk kellene, de Cain nem érezte magát lelkileg késznek erre. Persze legutóbb is csak segítő testet nyújtott, de a hatékonysághoz ő is kell, nem bámulhat ki csak úgy a fejéből.

~ Mindent elvittek! − Cain érezte Shadow dühét.

Persze ő sem örült volna neki, mégsem értette a felfokozott érzelmet, ami nagyon is átjött most a genosym irányából. Ugyan nem tudta mennyi és mi olyan hasznosítható maradt a hajóból, ami miatt Shad felhúzta magát. Kicsit az lett az érzése, a másik elhallgat előle valamit.

~ Nem tudom mi fontos maradhatott egybe, de valahogy bejutunk és visszaszerezzük − próbálta egy ígérettel jobb kedvre deríteni.

~ Javíthatatlanná tört, de akkor sem örülök, hogy náluk van. − A genosym nem válaszolt egyből és Cain továbbra is úgy érezte elhallgat valamit.

~ Megértem − biztosította, jobbnak látta nem erőltetni a témát.

Nem akart rákérdezni, ahhoz még nem ismerték egymást eléggé. Neki is voltak kételyei, ha a genosym nem bízik meg benne annyira, hogy elmondja, akkor az teljesen jogos. Nem kényszerítheti ki a választ belőle azzal, hogy konkrétan rákérdez annak ismeretében hazudni nem tudna neki. Nem lenne túl fair a részéről.

~ Vadásszunk? Viszel a barátnődnek valamit? − Váltott témát Shadow, mert így nem látta tovább értelmét itt maradni.

~ Nem a barátnőm! − tiltakozott Cain hevesen, de csak kinevették. ~ Nézhetünk valami kisebb vadat.

Beadta a derekát, de csak azért, mert így tényleg nem feleslegesen jöttek ide ki. Ráadásul a terep alkalmas arra, tesztelje mekkora erő kell egy-egy táv átugrásához, mert elég kellemetlen lenne, ha ez miatt túl nagyot ugrana, vagy épp kicsit.

Felugrott és megfogott egy faágat, de pechjére nem sok élet maradt már benne, és nem tudta a súlyát megtartani és letört. Normál esetben biztos a hátsóján vagy a hátán landol, de most jóval gyorsabb mozgásra volt képes, így korrigált és négykézláb ért földet.

~ Elképesztő hajlékony vagy − ismerte el, mert saját maga ezt nem tudná kivitelezni.

Kicsit mintha Shadow a saját rugalmasságából neki is adott volna. Igaz, könnyen lehet csupán időt nyert neki, hogy a saját teste lekövesse a mozgását benne.

~ Mint említettem, nincsenek fix izmaim vagy csontjaim, mint neked, így nincs mi korlátozzon.

Igen, ezzel Cain nem tudott vitába szállni. Egy biztos, Shadow a legfurcsább lény, amivel eddigi huszonegy éve alatt találkozott. Valószínű ez így is marad, hacsak nem pottyannak még másfajta űrlények a Földre. Reménykedett benne a válasz nem.

Miután begyűjtött néhány nyúlszerűséget, visszaindultak a város felé. Alig érték el a határát, amikor mind a ketten felfigyeltek egy a levegőben közeledő járműre. A kint élők közül senki nem rendelkezett működőképessel, a bandák sem, de még csak hagyományos földön közlekedő autókkal sem.

~ Lapulj meg, nem láthatnak meg minket! − Utasította Shadow, bár ezt Cain önmagától is tudta.

~ Lehet van hő kamerájuk. Inkább vonulj vissza! Emberként kevésbé leszek feltűnő nekik, még ha észre is vesznek − javasolta a láthatatlanná válás helyett.

~ Igazad van, de azért maradjunk rejtve. − Egyezett bele Shadow.

~ Nyugi, én már előtted is tudtam hogyan kell lopakodni − biztosította a genosymet, nem most kezdte a rejtőzködés gyakorlását.

Behúzódtak egy ház takarásába, ahová nem esett be a fény és visszavedlett önmagává. Ha valaki meg is látja, csupán embernek fog tűnni, aki egy zsákban valamit cipel. Persze ettől még izgult, hogy netán valami módon érzékelni fogják a testében Shadowt. Csak reménykedhetett, nem képesek rá.

Óvatosan haladt, figyelve a katonai jármű mozgását is, ami lassan siklott a házak között, fénye folyamatosan pásztázta a sötét helyeket. Egyértelműen kerestek valakit, valamit. Cain ugyan nem örült nekik, de talán ha még felbukkannak párszor, akkor az visszaveti a bandák tevékenységét.

Hiába igyekezett, nem tudott úgy haladni, hogy elkerülje mind a kettőt, amik nála gyorsabban mozogtak. Megállt egy ház udvarán és letérdelt egy bokornál. A fény ráesett, felemelte a kezét, de így is elvakította. Aztán néhány másodperccel később már tovább is haladtak.

Megkönnyebbült. Még, ha észre is vették, akkor is csupán egy embert láttak, aki nem akart a hatóságokkal találkozni. Persze hihették azt is, hogy itt él a környéken. Ugyan tovább mentek, Cain bölcsebbnek látta, ha ma már nem ölti magára Shadow alakját.

Felnézett az égre, az éjszaka lassan hajnalba fordult, bár még több órányi ideje maradt hazaérni napfelkeltéig. Igaz még Jesshez is el kell mennie, aki nem két utcával lejjebb lakik, de úgy számolta, még így is tudja emberként teljesíteni a távot.

Tervét keresztülhúzta a Sötét Védelmezők bandája, akik igen nagy létszámban verődtek össze. Talán pont a hatóságok miatt, akik járhattak már erre. Igen erőteljesen belemélyedtek valami beszélgetésbe és a gesztikulálásból arra következtettet feszültek.

Időt veszített a megkerülésükkel és így már biztosra vette hazafelé fel kell öltenie Shadow alakját, mert még futva sem marad elég ideje napkeltéig. Bár lehet bölcsebb lenne most, és használva a képességét láthatatlanul eloson mellettük.

Koncentrált és előhívta, furcsa érzés volt, hisz eltöltötte a genosym ereje, amit már tapasztalt mire képes. Szívesen odacsapott volna és hozza rájuk a frászt egy kicsit, de legyűrte a kényszert. Azzal csak bajba sodorná mindkettejüket, amit nem akart.

Kihasználta Shad tapadási képességét, pontosabban most fordítva alkalmazta és a zsákot tapasztotta magához, így nem kellett kézbe cipelnie. Ez a környék már nem kertvárosi rész, házakkal, hanem négy, öt szintes lakóházakat húztak fel, amiben több lakás kapott helyett.

Láthatatlanná vált és mászni kezdett felfelé, ami könnyedén ment két szabad kezének hála. A tetőt elérve pedig átugrott egyikről a másikra. Ugyan még messze jártak Jess otthonától mégis arra lett figyelmes Shad blokkolja a mozgását, aztán fordult és a figyelmét egyenesen egy pontra irányítja.

~ Honnan tudtad, hogy ott van? − lepődött meg mikor meglátta a lányt.

~ Te nem szoktad az orrod használni? − Kérdezett rá Shadow, és Cain úgy érezte még mindig nincs jó hangulatban az erdőben tapasztaltak óta.

~ Nem tűnt úgy, hogy lenne neked olyan.

Azzal megtapogatta az arcát, majdnem fel is nevetett mikor megérezte a genosym hangulatát, de beérte egy vigyorral.

Na igen, fület vagy hallójáratot sem látott magán mikor megszemlélte Shadow alakját az ablaküvegen, mégis nagyon jól hallott mindent maga körül. Sokkal jobban, mint emberként. Ha most szembe állnak egymással, akkor megadón felemeli a kezét, a másiknak igaza van és ő nem akar balhét.

Nem mondott semmit, helyette inkább kinézett egy kisebb utcát, ami a lány mozgásának irányába esett. Nekifutott, átugrott a szemközti oldalra, és el is érte a kiszemelt helyet. Nem nagyon gondolkozott, a szemközti ház falának ugrott, olyan fél távnál odatapadt néhány pillanatra, aztán már engedte is el magát és hangtalanul landolt a földön.

Megvárta míg Jess elhalad a sikátor előtt, aztán láthatóvá tette magát és visszavedlett önmagára. Kiaraszolt, majd kilesett milyen messze járhat a lány. Mély levegőt vett, majd kilépett és gyorsabb tempóra kapcsolt, mint aki úgy sietett a másik után.

− Jess! − szólalt meg mikor már majdnem mögé ért.

A nevezett egy pillanat alatt megpördült és közben még a tőrét is előhúzta. Cain megtorpant és megadón felemelte a kezét, jelezve nem akar rosszat és nem is ellenség, akivel harcolni kéne.

− Cain? − Lepődött meg a lány, majd elfutotta a méreg. − Te! A frászt hoztad rám! Miért settenkedsz így az ember mögé?

− Nem is settenkedtem! – tiltakozott, aztán rájött, valószínű Shadow miatt még annyi zajt sem csap, mint eddig, amikor lopakodott.

− Jól van, elhiszem, de akkor is megijesztettél! − Végignézett rajta. − Mit keresel itt?

Nem mintha nem örült volna neki, mert mindig melegség járta át, mikor a közelében volt. Viszont aggódott is érte, mert ez már a Sötét Védelmezők területe és Matt kifejezetten utálta a srácot, amit a bandatagok is tudtak.

− Unatkoztam, így elmentem vadászni és sikerült fognom néhány kisebb vadat. Igaz nekünk még van a múltkoriból így gondoltam neked adom − amint kimondta, érezte, ez eléggé furcsán jött ki.

~ Ne már! Te most komolyan zavarba jöttél ettől? − Kezdett Shadow a cukkolásába.

~ Fogd be! Nem akarom, hogy félre értse!

~ Arról lekéstél. − Vigyorgott a fejében a genosym.

Jess meglepetten pislogott rá pár pillanatig, aztán enyhe pír költözött az arcára. Cain tudta, földönkívüli társának igaza van és talán mégsem volt ez az egész olyan jó ötlet. Valahogy meg kell Jesst nyugtatnia.

− Én nem akarlak kellemetlen helyzetbe hozni − kezdett bele. − Ne érezd magad úgy, hogy tartozol nekem miatta, én csak...

Aztán a száját hirtelen csukta össze, a nyelvét majdnem el is harapta.

~ Fogd már be te idióta! − Torkolta le Shadow. ~ Miért álltál neki magyarázkodni? Hoztad neki és kész! Most megfosztottad attól, hogy csak úgy örüljön a figyelmességednek. Komolyan kiábrándító, hogy ennyire nem értesz a másik nemhez!

− Köszönöm ez kedves tőled. – Tűrt el Jess a füle mögé egy tincset. − De miért onnan jössz? A város széle arra van.

Mutatott el egy irányba. Hát igen, figyel, mint mindig és nehéz átvágni, de legalább most még tudott egy jó okot is miért innen érkezett.

− Kerülnöm kellett, mert láttam egy nagyobb csoportosulást, gondolom valami banda találkozó, vagy valami ilyesmi. − Gesztikulált, pedig most még csak hazudnia sem kellett.

~ Valami ilyesmi? Ez szánalmas. − Jegyezte meg Shad a fejében.

− Igen, mostanában elég sokszor járnak nagyobb csapatokban. – Bólintott rá és mintha tétovázott volna.

Oda kéne lépnie, vagy megvárni, hogy Cain önként adja át, amit neki hozott? Vajon tényleg csak figyelmesség a részéről, vagy rájött arra, amit hónapok óta titkolt? Esetleg reménykedhet benne, mégis mutat iránta valami érdeklődést?

~ Add már át te szerencsétlen! − Szúrta le fejben Shadow, mire Cain nagy nehezen megmozdult.

− Tessék! − nyújtotta át és feszélyezve érezte magát.

Jess érte nyúlt, ő pedig tudta, hogy talán túl gyorsan húzta vissza a sajátját. Mégis mi a fene van vele? Tényleg fél, hogy netán véletlen összeér a kezük és mit fog szólni? Múltkor a feldolgozás közbe is előfordult, mégsem történt semmi. Most mégis miért érzi ezt zavarba ejtőnek? Talán fél, hogy nem engedné el?

− Köszönöm. − Jess is zavarba jött, mert érezte még mondania kéne valamit, de nem tudta mit.

Ráadásul feltűnt neki, hogy Cain szinte visszakapta a kezét, mintha leprás lenne. Vagy valami más oka volt rá? Talán azt gondolta félreértené? Lehet Cain mégse közömbös irányába, bármennyire is ezt érzékeli tőle?

− Nincs mit. Megyek, mert még haza is kell érnem − hátrált néhány lépést, bizonytalanul búcsút intett, majd megfordult és futólépésre váltott.

~ Nem gondoltam, hogy ennyire gyáva vagy. − Morogta a fejében Shad.

~ Fogd be! − Cain befordult egy sarkon, hogy eltűnjön Jess figyelő tekintete elől.

Megállt és behunyta a szemét. A pulzusa felment és nem a kocogás miatt, hisz mindig ez történt, ha Jess tartósan a közelében tartózkodott. Néha úgy érezte forr a vére, és tudta kezdenie kell vele valamit, mert ez így nem normális állapot.

Szíve szerint fel akarta ajánlani, hogy hazakíséri a lányt, de akkor tényleg nem ért volna vissza időben a húgához. Legalábbis emberként. Shadet használva igen, de ismerve a lányt, a legközelebbi találkozásnál rákérdezett volna, sikerült-e és Cecil tuti rávágná igen. Ő meg magyarázkodhatna.

Jess még azután is nézett Cain után, hogy eltűnt a sarkon. Kedvelte a srácot, sőt még többet is érzett iránta, de nem mert kezdeményezni. Nem volt nyomulós típus és félreértést sem akart. Még a végén azt hiszi ki akarja használni, hogy jó vadász és élősködni akar rajta.

Két hónappal ezelőtt meghalt a nagybátyja, akivel eddig együtt élt, hisz a szülei már jóval korábban távoztak az élők közül. Nem mondta el senkinek, titkolta ezt. Egyedül élni veszélyes volt, ha Matt vagy bármelyik bandatag megtudja, akkor rászállnak. A srác nagyon akarta őt és eddig is csupán a nagybátyja személye tartotta távol tőle. A környéken mindenki tisztelte a kora ellenére is és senki nem mert ujjat húzni vele.

Eldöntötte, ha nem marad más lehetősége, akkor inkább elmondja Cainnek, mert vele nem félt volna egy fedél alatt tölteni a nappalokat. A környék legrendesebb és legnormálisabb srácának tartotta. Azt is biztosra vette, ha Cain megtudná, kérdés nélkül ajánlaná fel költözzön hozzá. Őt ismerve tuti a húgára hivatkozna. Elmosolyodott, majd hazafelé vette az irányt.

Tudta merre szoktak mászkálni a banda tagjai, így kerülő utat használt, amivel sok ideje elment, de meg szokta érni. Most viszont alig járt két sarokra az otthonától, amikor váratlanul befordult elé két szakadt ruhás alak.

Az egyiknek alig maradt fog a szájában, azok is rohadtak, mégis úgy vigyorgott rá, mintha a mosolyával akarná lenyűgözni. Jess ösztönösen lépett egyet hátra, ha kell inkább fut és még kerül egy tömbnyit, de nekiment valakinek. Már perdült is arrébb és oldalt fordult, hogy egyik pasi se legyen a háta mögött, ez miatt viszont a falnak szorult.

− Nocsak, nocsak, micsoda szemrevaló kislány.

Végigmérte Jesst és ahogy jobban megnézte őket nem tűntek ismerősnek. Pedig nagyon jó arcmemóriával rendelkezett. Talán egy másik városrészről jöttek ide és Matt bevette őket a Sötét Védelmezőkbe. Ez megmagyarázna azt is, miért nem tudták ki ő.

− Mi lapul a zsákodban? Csak nem ennivaló? − Jött közelebb a fogatlan.

− Ő maga is ennivaló. − Szólalt meg a társa, aki a másik oldalról közelített.

− Igen, duplán szerencsések vagyunk. − Jegyezte meg a harmadik alak.

Az arca felé nyúlt, mintha meg akarná cirógatni, de Jess harciasan arrébb ütötte a kezét és haragosan nézett rá. Hevesen kalapált a szíve, hisz lehet egyet még tud rövid időre hatástalanítani, hogy aztán elfuthasson, de hármat nem. Akárhogyan is fog alakulni, harcolni fog és nem adja meg magát. Nem erre tanították.

− Nahát milyen kis harcias! − Röhögött fel a fogatlan, majd a zsák felé nyúlt. − Add azt ide babám!

A lánynak esze ágában sem volt átadni, helyette inkább gyors mozdulattal kirúgott oldalasan a pasas felé, aki összegörnyedt, hisz nem számított támadásra. Vékony, nyurga társa már ugrott is oda, hogy megfogja a karját, amit megpróbált kiszabadítani, de jött a másik oldalról a kopasz, aki hátulról átkarolta és felemelte a földről. Kiragadták a zsákot a kezéből.

Megfeszítette magát, ahogyan tanulta, majd hátrafejelt, aminek köszönhetően elérte, elengedjék. Csakhogy mostanra a fogatlan is levegőhöz jutott és visszakézből akkorát kapott tőle, hogy nekiesett a falnak és beverte a fejét.

Érezte a melegséget, ami lassan folyni kezdett a halántékáról lefelé, az arcán, a füle előtt. Megszédült, de próbált magánál maradni, mégis a sötétség ráborult. Annyira nem bánta, legalább nem fogja tudni, hogy megerőszakolják. Cain arca villant még be utoljára mielőtt elvesztette az eszméletét.

Nem tudta mennyi idő telt el, mikor nekiállt magához térni, de az első dolog, amit meglátott egy pillanat alatt kitisztította a tudatát. Egész testében megfeszült, a pulzusa extra sebességre kapcsolt.

A nyurga alak feküdt mellette kicsavart testhelyzetben, mintha valaki közel száznyolcvan fokban megtekerte volna a gerincét. Elborzasztotta a látvány. Nem csak a testhelyzet miatt, hanem az a rémület, ami kiült a férfi arcára.

Óvatosan ült fel és elnézett kicsit arrébb, majd el is kapta a hányinger. A kopasznak valaki letépte a fejét, miközben a teste méterekkel arrébb feküdt. A fogatlan sem járt jobban. Mellkasán mély karmolás nyomokat látott és valami átharapta a torkát.

Jess szíve olyan hevesen kalapált, hogy azt hitte kiugrik a mellkasából. Ő is hallotta a pletykákat, miszerint a lezuhant valami egy űrhajó volt és idegen lény érkezett vele, ami minden katonát lemészárolt elképesztő kegyetlenséggel.

Mindenki tartott tőle, hogy bejön a városba és itt is gyilkolni fog, de eddig nem látták még csak nyomát se. Más pedig nem lehet képes csak úgy letépni egy ember fejét. Ahhoz elképesztő erő kell. A karmolás nyomokról és a harapásról nem beszélve. Vadállat nem tesz ilyet, vagy ha igen, akkor nem hagyja érintetlenül a hullát, hanem eszik is belőle.

Következőnek az jutott eszébe, hogy vajon itt van-e még? Lassan kezdett körbenézni, de semmit nem látott. Aztán felfelé emelte a tekintetét és mozgást vett észre. A szemközti falon, ami sötétségbe borult. Valami könnyedén mászott felfelé, nem tűnt másnak, csak egy mozgó árnynak.

Kiszáradt a szája, mégis úgy érezte nyelnie kell. A szíve még hevesebben dobogott, leverte a víz és a rosszullét kerülgette. A tenyere és a háta nyirkossá vált, meg sem mert mozdulni.

Nem tudta meddig nézte a pontot fenn, ahol látta átmászni a lény alakját. Legalábbis a körvonalát, nem tisztán. De egyet tudott, hatalmas. A tüdeje levegőért kiáltott, amit akaratlanul benn tartott. Lassan töltötte fel, teljesen. Annyira, amennyire csak tudta, majd ugyan így engedte ki.

Mi a fene volt az a lény? Őt miért kímélt meg? Szerette volna tudni a válaszokat, de feltűnt neki, hogy vészesen gyorsan világosodik. Sokáig lehetett eszméletlen, ha ennyi idő eltelt. És a lény itt volt, megvárta míg magához tér és utána lépett le. De miért?

A túlélés erősebben dolgozott benne a döbbenetnél és nekiállt felülni teljesen. A zsák gondosan ott hevert mellette, mintha odarakták volna. Remegő kézzel magához fogta, aztán felnyomta magát álló helyzetbe.

Egész testében remegett, a lábai alig bírták el. Fájt a feje, szédült és küzdenie kellett a hányingerrel is miközben igyekezett a mészárlás helyszínén átjutni anélkül, hogy bármelyik testhez hozzáért volna, vagy vértócsába belelép.

Aztán valami futásra kényszerítette, meg se állt hazáig. A lépcsőket kettesével szedte, valahogy bejutott az ajtón, bár utólag nem tudta hogyan volt képes remegő kézzel beletalálni a zárba. Bevágta maga mögött, még ráhúzta a két reteszt, aztán már ment is a vécéhez. Eddig bírta.

Miután kiadta magából azt, amit még meg sem evett, kiöblítette a száját, de hiába vett mély levegőket nem tudta megakadályozni. Elkapta a sírógörcs és ott helyben kuporodott le, átölelte a térdét és ringatni kezdte magát.

Majdnem megerőszakolták, valami idegen lény megmentette azzal, hogy lemészárolta azokat a férfiakat, miközben őt életben hagyta. Továbbra sem értette miért? Miért tett volna érte ilyet valami, ami nem ismeri, és ami láthatóan vérengző és kegyetlen.

Beszélnie kell Cainnel, hogy vigyázzon magára. Az jutott eszébe talán csak férfiakat öl, mert riválist lát bennük. Talán a nőket azért nem bántja, mert lehetséges szaporodási párt lát bennük? Rajta pedig érezte, hogy az?

Kirázta a gondolattól a hideg és még inkább összébb húzta magát. Logikusnak hatott a gondolat, de mégse, hisz akkor miért nem csinált vele semmit? Lehet nőnemű ez a lény és ezért nem bántotta őt?

Mindegy, holnap este mindenképp beszélni fog a sráccal és elmondja neki. Azt is, hogy a nagybátyja meghalt két hónapja és azóta egyedül él és próbál boldogulni. Az sem érdekli, ha letolja miatta, vagy kötelezi arra, költözzön hozzá. Ezek után még csak kifogást sem fog keresni.

Még órákon át ült a földön, remegve, szipogva, néha sírva, a könnyeit nyeldekelve, mire össze tudta magát annyira szedni, hogy kezdjen magával valamit. Feldolgozta az állatot, amit Cain ejtett el neki. A tudat megnyugtatta, amikor rá gondolt. Ő meg tudná védeni.

A lénytől talán nem, de Mattől és a bandatagoktól igen. Azt is tudta nem kérne semmit cserébe, pedig Jess neki bármit hajlandó lett volna adni viszonzásként. Igen, magát is. Még akkor is, ha Cain nem érez iránta semmit.

Megpróbált később pihenni, de ahányszor lehunyta a szemét, mindig bevillant a három rá támadó férfi holtteste. Felhagyott a próbálkozással és inkább előszedett egy ronggyá olvasott könyvet.

Imádta ezt a romantikus történetet, pedig vagy már százszor olvasta, ha nem, akkor egyszer se. Már betéve tudta a párbeszédeket, mégis örömmel olvasta újra a sorokat és a főszereplő alakjába odaképzelte Caint.