− Azért az durva, hogy a fél emberiség kihalt − nyögte Ty Fred beszámolója után, és most roppant szerencsésnek érezte magát.

− Nem ezen kéne kiakadnod! − kapta fel Ray a vizet. − Nem fogunk segítséget kapni a legyőzésükhöz! Márpedig Darknesséket elintézték, pedig ők sem kispályásak voltak. Minket is megszorongattak elég rendesen és valljuk be leginkább annak köszönhetően maradt mindenki életbe, hogy én akaratlanul felhúztam Savage-t.

− Ez igaz, de pontosan azon az éjszakán történtek miatt egyikük sem volt épp jó formában − mutatott rá Cain egy nem elhanyagolható tényre.

− Miért, mi talán rendbe jöttünk? − fordult felé dühösen, mert a benne lapuló Clawt nagyon megviselte a sok elektromosság, amit el kellett viselnie.

− Nem − ismerte el Cain és nyugodtan kezelte a lány jogos kifakadását, mert Shadow se volt jobb bőrben, mint a párja.

− Ha kapunk róluk némi információt, akkor lesz előnyünk Darkness-ékkel szemben − mutatott rá Fred, aki igyekezett katonai szemmel felmérni a helyzetet.

− De elvileg katonák is fognak nekünk segíteni, nem? − nézett rá Tyson.

− Inkább ne segítsenek − jelent meg Savage Ray mellett. − Csak útban lennének.

− Már akkor könnyebb dolgunk lenne, ha az egyiket le tudnák foglalni − ellenkezett vele Cain.

− Mire mentek Shadow ellen a katonák mikor összecsaptatok velük? − a barna genosym kérdése hallatán a srác elhúzta a száját. − Még ha ki is tudják deríteni mire képesek ezek hárman, attól még nem tudjuk meg a gyengéiket, azaz védekezni tudunk hatékonyan, de támadni nem.

− Ebben talán én segíthetek − szólalt meg idegen hang.

Harcra készen pattantak fel és fordultak az irányba, de először semmit sem láttak, majd lassan testet öltött a sötétség. Döbbenten meredtek az érkezőre, aztán összenéztek. Megbízhatnak benne? Elfogadhatják ennek az ismerős, mégis idegen genosymnek a segítségét? Van egyáltalán választásuk?

Két éjszakával később a kis csapat összegyűlt közel a pajzshoz. Mostanra megkapták azokat az információkat, amiket a katonák az elhagyott laborokban lévő gépeken találtak. Nem tudták mennyire aktuális a három mesterséges genosymről kapott információ, mert lehet az első bevetés után módosítottak rajtuk,de már teljesen máshol.

Az információk alapján tudták erősek és veszélyesek. Még kettesével sem biztos, hogy lesz esélyük legyőzni őket. Mindent meg fognak tenni, mert felfogták mi forog kockán. Hosszú órákon keresztül vitatkoztak arról mi lenne a legjobb taktika, amivel győzhetnek. De könnyen lehet éri őket meglepetés, és helyben kell valamit kitalálniuk és felhasználni leleményesen mindent, a legyőzésükhöz.

− Biztosan készen állsz? − nézett új szövetségesükre Shadow, mire a cakkos szélű ezüst szemek ellenségesen néztek rá.

− Ennél jobban nem állhatnék készen − morogta oda a fekete genosym, aki felemelte a karját és pengévé formálta.

− Nyugi Shad! − szót rá Savior. − Kellően sokat ettünk. Legjobb formában vagyunk.

− Vegyük át még egyszer a tervet − vonta magára a figyelmet Savage.

− Jaj ne már! − nyavalygott mellette piros-fehér társa. − A könyökünkön csöpög már.

− Nem érdekel! − morogta oda a barna genosym. − Ez a Demolition lesz a legnehezebb ellenfél, mert ha minden igaz sebezhetetlen. Cam-nek, Tysonnak és neki kell feltartani a végsőkig.

− Nem lesz gond. Elbújócskázunk vele − nyugtatta meg az először megnevezett.

− Shad és Claw ellenfelét kell lecsapnunk másodjára, mert Destruction után ő a legveszélyesebb. Ki fogsz tudni tartani Devastation ellen? − fordult vörös szemű társa felé Savage.

− Ki kell tartanom és ki is tartok, ameddig kell − biztosította elszántan.

− Mi Saviorral a lehető leggyorsabban lecsapjuk a miénket. Nem hagyhatunk neki lehetőséget arra megint robbantson, amit ő túl tud élni és a társai is, mi viszont nem biztos.

− Nyugi Savage! Majd lehűtjük, ahogy megbeszéltük − maradt optimista a társa.

− Remélem működni fog ellene, különben bajban leszünk − morogta neki oda a barna genosym.

− Ha sikerül széthúznunk őket akkor nem lesz baj. A helyszín is úgy lett kiválasztva, hogy elérhető legyen minden, amit a gyengeségük és felhasználhatunk ellenük − szólalt meg Claw is.

− Elvileg. Pontosabban, amit mi tudunk − dünnyögte Savage, mert maradtak kétségei, hiába gondoltak át mindent alaposan.

− Ne izgulj már! Mi jól összeszokott páros vagyunk. Shad regenerációjával kevesen veszik fel a versenyt, Clawnak meg gyakorlata van már abban, hogy megrázó élményben részesítse az ellenfelét − a nevezett vérmesen elvigyorodott, elismerve ezt. − Ha meg bújócskáról van szó, Cam és új barátunk a legjobb benne.

− Nem vagyok a barátotok − szegezte a piros-fehér genosymnek pengévé formált karját mogorván, mire amaz csak vigyorogva eltolta az orra elől. − Segítek nektek, mert ezt diktálja most az érdekem, de ennyi.

Senki nem mondott semmit, ezzel ők is nagyon tisztában voltak. Sőt Saviort kivéve mindegyikük fejében megfordult, talán még ellenük is fordul a végén, de akár menet közben is. Figyelni fognak rá is.

− Ugye vigyáztok magatokra? − lépett közéjük Cecile.

− Persze húgi − és Shad láthatóvá tette Caint.

A kislány bánatos arcot vágott, mert ő is nagyon szeretett volna menni, de belátta ez valóban nagyon veszélyes és úgy sem tudna segíteni. Sőt talán még veszélybe is kerülne, és ha meg kell menteni, akkor lehet más sérülne meg helyette.

− Visszajövünk! − ígérte meg Cain.

~ Te biztosan! − közölte vele Shadow.

Már az elején eldöntötte, ha másképp nem tudja megmenteni a srácot, akkor elszakad tőle. Ez miatt alaposan össze is vitatkoztak, aminek eredményeként megsértődtek a másikra és duzzogva nem szóltak egymáshoz órákon át.

− Tudom − bólogatott Cecile és próbált mosolyogni, mégis inkább lefelé konyult a szájra sarka.

− Menjünk már! − mordult fel új társuk és megindult a pajzs felé.

A többiek követték. Cain még nyomott egy puszit Cecile homlokára, cserébe kapott egy hatalmas ölelést, majd visszaadta a terepet Shadownak és ők is elindultak. A kislány nézett utánuk és integetett pedig senki nem fordult hátra.

− Igen, én is szeretném látni a harcokat, de nem lehet. − mondta ki a szavakat hangosan és megrázta a fejét tagadólag. − Black ez most tényleg veszélyes! Nem, nem fogom hagyni, hogy belevigyél a rosszba. Látod, Angel is velem ért egyet. Persze, duzzogj nyugodtan!

Cecile hátat fordított a pajzsnak és visszaindult a Farkasokhoz, akik úgy döntöttek eljönnek a fiatalokkal, hátha útközben rájuk támadnak és kellhet a segítségük. Nem tudták lebeszélni őket, csak mikor már kellően közel értek és meg tudták nyugtatni a ténnyel az őket kísérőket, hogy itt már a katonaság is percek alatt a támogatásukra tud jönni, ha bármi baj van.

Alig tett meg néhány lépést, mikor mozgást érzékelt a szeme sarkából. Egy öltönyös fickó közeledett felé, akiről ösztönösen tudta nem barát. Egyből futásnak eredt, de hiába, mert valami vállon találta és azonnal eszméletlenül esett a földre.

− Egy kislány, két genosym. Mégha azok hárman el is buknak, akkor is lesz miből újat készítenem. Hozzátok! − adta parancsba, de a két katona habozott. − Nem kell félni, ez a szer kiütötte a két kis ivadékot is. Egy kis időre mindenképp.

A csapat könnyedén jutott át a pajzson, amint meglátták őket közeledni, egy részen rést nyitottak. Nem pazarolták az időt, amint megnyúlt az út gyors tempóra váltottak. A közeli házak tetejére felé vették az irányt, mint a hatan, de csak hárman értek fel.

Még a katonaságnak sem sikerült kideríteni merre bujkálhatnak, így arra alapoztak, ha ők felbukkannak a másik három is előkerül. Biztos mindenképp le akarnak velük számolni, mert potenciális veszélyforrást jelentenek rájuk nézve.

− Jöhetnének már! − türelmetlenkedett Savior, mert már izgult a harc miatt.

− Már jönnek − morogta neki oda Savage és a távolba meredt.

Nem tévedett, mert a három mesterséges genosym hamarosan már ott állt előttük. Savage a magasabb, nagyobb darab kategóriába tartozott a fajukon belül, de ezek még rajta is túltettek. Eddig egész kivitelezhetőnek tűnt a tervük, de most úgy érezte százalékosan jóval kisebb az esélyük a győzelemre.

~ Ray, ha nincs más, dühíts fel! − közölte a sráccal.

~ Oké − egyezett bele, mert ő sem fogadott volna magukra.

− Kettővel kevesebben vagytok − jegyezte meg a vörös-narancs színű genosym. − Nézzük hol bujkál a másik kettő.

A tekintete megváltozott, amiből tudták képes a hő látásra. Persze az információk ezt nem említették. Shadow úgy döntött nem éri meg bujkálni. Megjelent, amivel kicsalt egy elégedett mosolyt. Odasétált Claw mellé, mielőtt viszonozta a jókedvet.

− Ha őt megtalálod, akkor minden elismerésem − és ügyelt arra ne szólja el magát a tényről, nem öten, hanem hatan vannak.

− Nem számít, nem sokra megy vele − és Des köpte a szavakat. − De nem beszélgetni jöttünk, ahogy ti sem!

Nekitámadt Clawnak, őt nézte ki ellenfélként, de a barna genosym is egyből meglódult és nyugodtan álló fehér társa elé vágott oldalról. Karon ragadta a meglepett támadót és egy erőteljes mozdulattal a közeli tömb felé hajította.

− Ne olyan gyorsan piroska! Nem ő lesz az ellenfeled, hanem én! − azzal már rohant is utána.

Könnyedén ugrotta át a két épület közötti távot, mert nem engedhették meg maguknak, hogy magához térjen.

− Piroska? Hehe, ez jó volt Savage − vidult piros-fehér társa és szedte utána a lábait.

− Szóval beosztottátok ki kivel fog harcolni − nézett az ott maradt párosra Dev. − Ehhez azért nekünk is lesz pár szavunk.

Előre lendítette a karját, amit megnyújtott, de a páros gyorsan reagált és kitértek. A lila színt viselő Devastation Shadow után vetette magát, de ő csak aktiválta a képességét és láthatatlanná vált.

Megtorpant és erőteljesen figyelni kezdett, hátha hall vagy lát valami áruló jelet. Tekintete döngő léptű társára tévedt, aki megpróbálta Clawt elkapni. Ez a pillanatnyi figyelmetlenségért megfizetett. Hátulról akkora rúgás érte, hogy előre repült és az épület széléig csúszott.

~ Ez durva! − jegyezte meg Cain, mert már ennyitől füstölt a talpuk, ahol hozzáértek Shaddel.

~ Jól fog jönni a tudásod − és a társa is tudta nagyon kell figyelniük.

~ Képzett katona az ellenfelünk, kivéve, ha már most átvette az irányítást ez a mesterséges genosym − figyelmeztette a srác.

− Te! − állt fel dühösen Dev, aztán oldalról újabb rúgást kapott.

Most Clawtól kapott sikeresen, aki könnyedén hagyta ott a nála jóval lassabb Demolitiont. A lila genosym az utca felé kezdett zuhanni, pont arra, amerre terelni akarták. White Claw megsínylette a támadást, de kis felületen ért hozzá, és ezzel még elboldogult ő is.

− Mehetünk? − nézett rá Sahdowra és választ nem várva már ugrott is Dev után.

− Nem lóghattok meg! − dühödött fel Dem.

Lépett kettőt, aztán megtorpant. Fájdalom mart a hátába. Döbbenten nézett hátra és meredt a tőle nem messze megjelenő fekete genosymre, akinek mind a két karja penge formát vett fel.

− Mégsem vagy sebezhetetlen − vigyorodott el elégedetten a támadó.

− Ismerősnek tűnsz. Ki a fene vagy? − mérte végig őt az antracit szürke egyed.

− A nevem Dark Blade − húzta ki magát, majd a penge hegyét a másik felé szegezte elszántan − Én vagyok az, aki megöl téged.

− Az a kettő − ugrott be Demolitionnak az előző harc. − Túléltétek és összefogtatok. Ha azt hiszed ez elég lesz ellenem, akkor tévedsz.

Megkeményítette magát, majd kalapácsot formált a kezéből, hogy azzal sújtson oda fekete ellenfelének. Csakhogy Dark egyszerűen beolvadt a sötétségbe, Dem hátának pedig két rakéta csapódott neki, amitől megingott.

− Mindegy mit hiszek. Biztosra megyek, ezért hoztam magammal egy szövetségest is − a hang pedig jobbról érkezett, mire a nagydarab odacsapott, de csak a levegőt kaszálta.

− Nem fogtok semmire se menni, ha elbújtok előlem − dühöngött a mesterséges egyed.

− Majd meglátjuk − ingerelte tovább őt Dark.