− Baj van − állt meg Savage Cain előtt, akinek szinte hátra kellett hajtania a fejét, hogy fel tudjon rá nézni.

− Eddig nem volt? − a kérdése csak egy összeszűkülő pillantást érdemelt ki. − Oké. Szóval mit tudsz, amit mi nem?

− Ki az új tag? − tűnt fel a barna genosymnek Tyson jelenléte, aki meghökkenve nézte meg magának az érkezőt.

− A barátom, Tyson.

− Elég beszarinak tűnik, amilyen arcot vág.

− Hé! − adott hangot méltatlankodásának, a szóban forgó srác. − Brutális, ahogy kinézel, de ettől függetlenül csak White Claw-tól tartok.

− Esze legalább van − jegyezte meg dünnyögve, Savior kuncogott tőle nem messze.

− Az előbb azt mondtad baj van, nem térhetnénk rá pontosan mi is? − terelte magára vissza a figyelmet Cain.

− Sétálgattam kicsit, mert utálom ücsörgéssel tölteni az időt és visszafelé belefutottam Darknessbe és kis csapatába − többen döbbenten néztek rá. − Egy igen nagy létszáműr ember csoportot tereltek össze és kényszerítettek át a saját búvóhelyükre. Nem tudom mi a célja velük. Talán kajának szánja, talán hordózót akar válogatni közülük.

− A Farkasok − nyögte Tyson.

− Ennyit a tervedről Shadow − címezte hangosan genosym társának Cain, aki meg is jelent és tőle függetlenül teljes alakot öltött.

− Pontosan mi volt a nagy terv? − nézett rá Savage.

− Tyson tagja a Farkasoknak. Arra gondoltam, ha Cammel együtt visszatérnek és igyekeznek elejteni egy-egy infót, hogy két táborunk van és nem feltétlen mindegyikünk akarja a vesztüket.

− Ennek mi értelme lett volna? − tudakolta Savior.

− Egy összetartó közösségről van szó − kezdett válaszba Savage. − Ha ez a Tyson gyerek Cammel együtt a védelmükre kelt volna egy támadás esetén, akkor már elhiszik valóban nem ellenségként van itt mindegyikünk. Márpedig akkor a felbukkanó katonással szemben is kiállnak rétünk. Megvédeni egymást. Ez a túlélésük kulcsa.

− Pontosan, de te ezt honnan tudod? − lepődött meg Shad, mert a barna genosym gyanúsan jól informáltnak tűnt.

Válaszként Savage teste megremegett, majd kiemelkedett belőle egy fekete hajú, fiatal srác, de még mielőtt öntudatlanul előre bukhatott volna meg is fogta és megtartotta.

− Ray! − bukott ki többekből döbbenten a név.

− Atyaég! Mi történt vele? − lépett oda Tyson és ölbe vette a barátját, majd valamivel arrébb lefektette.

− Megtámadta Razort. Cserébe egy szilánkkal a falhoz szegezte a vállánál fogva. Nem adta fel, ezért még kapott párat, az egyik levágta a karját − számolt be röviden. − Igyekeztem rendbe hozni, de tőlem többre nem futja. Sok vért vesztett és órák óta eszméletlen.

− Örülhet, hogy él − morogta a megjelenő és önálló humanoid formát öltő Claw.− Razor ritkán hagy életben bárkit.

− Kivéreztetni akarta, mondván, hadd szenvedjen.

− Ez jellemző rá − vágott fintort Savior, a fehér-fekete genosym pedig csak morgott mellette.

− Shadow? − fordult Cain genosym társa felé.

− A seb lezáródott, nem tudok tenni érte semmit. Ha én vagyok ott és megvan a karja, vissza tudtam volna forrasztani használhatóra, utólag már nem. De teljesen újat növeszteni a helyére, az én képességeimet is meghaladja − csóválta meg a fejét a fekete genosym.

Ray felnyögött, Shad és Claw visszavonult, Savage és Savior pedig jóval hátrébb állt, hogy kiessenek a látómezőből. Nem akarták ráhozni a frászt, így is rettentő rosszul nézett ki. A történtek után pedig nem feltétlenül vette volna jól ki magát, ha egyből észreveszi őket.

− Ray? − szólt hozzá gyengéden Jess, mire a szemek megrebbentek. − Ray!

A srác összerezzent, majd megfeszült, a szeme kipattant, és idegesen rebbent körbe. A két genosymet nem láthatta meg, mert tudatosan teljesen körbe vették, amivel eltakarták nagyrészt a kilátást.

Kellet Raynak néhány pillanat, amíg felfogta emberek vannak körülötte. A zavar láthatóan kiült az arcára, nem tudta mi történhetett és hogyan került ő ide, vagy a többiek oda hozzá.

− Mi? Mi történt? Hogy kerültetek ide? Hol vagyok? − dadogta, azt se tudta mi lenne a helyes kérdés jelen esetben.

Hirtelen képek villantak be, ahogyan az agy előhozta a történteket. A gyűlés. Matt. Ahogyan átváltozott egy szörnyű lénnyé. A kitörő káosz. Megtámadta az egyiket. Aztán a fájdalom.

Balra, lefelé kapta a tekintetét, mert nem tudta eldönteni álmodta vagy valóban megtörtént. Megcsonkított karja pedig választ adott a kérdésére. Érzelmek széles skálája hullámzott végig az arcán. Fájdalom, keserűség, düh, tehetetlenség.

Bal keze lassan ökölbe szorult, ahogy nőtt benne a gyűlölet és bosszú. Állkapcsát olyan erővel szorította össze, félő volt megroppannak a fogai.

− Mennyi idő telt el? − tette fel a kérdést, hisz összeforrt már a sebe.

− Figyelj Ray! − kezdett bele Cain, mert valahogy meg kellett magyaráznia neki, nem hetek teltek el, amit ő most lehet úgy gondolta kómában fekve töltötte, hanem csupán néhány óra.

− Elvitték a többieket! − fakadt ki a srác. − Meg kell őket menteni azoktól a szörnyetegektől! Tennünk kell valamit!

− Igen-igen! − próbálta csitítani Jess. − Tudjuk.

− Szóltatok a katonaságnak? Felvettétek már velük a kapcsolatot? Nem nézhetik tétlenül ezt! Valamit csinálniuk kell! − megpróbált felülni, de Tyson könnyedén nyomta vissza a mellkasánál fogva.

− Ray nyugodj meg! − próbálkozott meg Cain is, mert láthatóan Ray nem akarta feladni.

− Tessék! Egyél! − fúrta be magát a bátyja mellé Cecile és egy nagy szelet sült húst nyújtott felé. − Segít erőre kapni és aztán hátsón billentheted Razort, amiért ezt tette veled. Szerintem Savage is segít neked. Mogorva, de azért biztos jó szíve van, csak titkolja.

Mindenkiben benn akadt a szó, egyedül a kislány mosolygott rá, Rayt pedig annyira összezavarta a megjelenése, hogy ösztönös mozdulattal elvette a felé nyújtott ételt. Nem is tudatosult benne mennyire éhes, míg meg nem kordult a gyomra.

− Imádom a kiscsajt! − tátogta Savage felé Savior vigyorogva, de a társa csak hitetlenkedve rázta meg a fejét.

− Várj! Ki az a Savage? És honnan tudod, hogy Razornak hívják azt az izét? − kapcsolt Ray, de közben beleharapott tudatlanul a húsba.

− Tudod vannak jó emberek és rossz emberek − válaszolt teljes nyugalommal Cecile, miközben mindenki más feszülten várta mi fog ebből kisülni. − És vannak jó genosymek és rossz genosymek. Razor rossz, Savage jó.

~ Végül is, így is elő lehet adni a szituációt − szólalt meg Shad Cain fejében.

Ray meredt Cecilre és próbálta felfogni a szavak valódi jelentését. Újabbat harapott elgondolkodva. Majd visszatért és a kislányra nézett.

− Szóval egy ilyen geno akármi mentett meg és hozott ide? − bökte ki végül a kérdését.

− Így van. Ő gyógyította meg a sebeidet, de sajnos a karoddal nem tudott mit kezdeni − bólogatott szomorúan Cecile.

Ray ránézett a körülötte térdelőkre, hátha valamelyikük felnevet és közli sikeresen átverték. De nem történt meg. Tyson lesütötte a szemét, mintha titkolna valamit, Jess kényszeredetten rámosolygott mikor találkozott a pillantásuk, Cain pedig egyszerűen megvonta a vállát, sugallva, hogy ez van.

Még mindig nem akarta elhinni, amikor valami távolabbról, szemből belépett a látóterébe és megállt Cain és Cecile mögött. Elkerekedett a szeme, amikor jól láthatóvá vált egy kilenc láb magas, matt barna színű lény, fekete szemekkel.

Akkora tenyere volt, amivel a kislány fejét könnyedén beborítja és roppantja össze. Ráadásul az ujjai végén több centis karmok könnyedén koncolhattak fel bárkit.

− Basszus! − nyögte ki, mire Cecile hátranézett.

− Ő Savage! − mutatta be teljes nyugalommal a kislány.

− Én meg Savior vagyok − furakodott be a képbe egy piros-fehér lény és kisebb termete ellenére is, majdnem feldöntötte a társát. − Üdv!

− Elment az eszem − motyogta maga elé.

− Ray! − próbálkozott meg újra Cain. − Semmi baj. Ők velünk vannak és nem fognak bántani.

− Ha segítesz megölni ezt a Razort, akkor tiéd a testem, a lelkem, amit csak akarsz és azt csinálsz vele, amit akarsz! − tört ki Rayből és sikeresen meglepett mindenkit maga körül, aztán lesütötte a szemét. − Bár nem sokra mész velem.

− Azt hiszed ez jelent bármi hátrányt? − nézett rá Savage, majd megbontotta az alakját.

Cecile arrébb lépett és helyet adott neki, mindenki más is felállt. Ray nem nagyon tudott mást tenni figyelte, hogyan tűnik el benne az idegen lény. A teste anélkül mozdult meg, hogy csinált volna bármit.

Felállt és közben barna massza kezdte beborítani teljesen. Várta, hogy nem kap majd levegőt, nem fog látni, de semmi ilyen nem történt. A többiek mintha összementek volna, de lehet ő nőtt meg, majd befejeződött a folyamat.

Állt, majd lassan felemelte a jobb kezét. Igen, ő és a jobbot. Nem a sajátját látta viszont, hanem azé a lényét, ami nemrég még előtte állt, majd eltűnt benne és végül körbevette. Olyan lett, mint ő és uralta, irányította.

− Durva − szólalt meg, de nem a saját hangján.

~ És még nem is láttad mire vagyok képes − szólalt meg ugyan az a hang a fejében.

Érezte változik valami, az irányítást átvették tőle. A hatalmas test a bestiális lábaknak köszönhetően könnyedén rugaszkodott el a talajtól. Jóval a többiek feje felett ugrott át, ért hangtalanul földet. Bizsergett mindene és meglátta a kiálló tüskéket a karon és biztosra vette a vállon és a hátán is jó néhány található.

− Brutál! − nyögte Tyson, pedig ő sem panaszkodhatott, hisz kedve szerint válogathatott a fegyverek közül, amiket Cam birtokolt.

− És jobb nem feldühíteni, mert akkor még a bolygót is el kell hagynunk, ha életben akarunk maradni − és Savior megjegyzésére az emberek döbbenten néztek rá. − Komolyan. Még Darkness sem kockáztatja meg, hogy olyat tegyen, amire tudja bekattan.

Savage eltüntette a tüskéket, majd lassan visszavonult és átadta a terepet Raynek, aki újra önmagának tűnt. Leszámítva egy barna felsőt, ami bal karjánál ujjatlan maradt, a jobbat viszont csuklóig beborította, a kézfejre pedig egy fekete kesztyű került, ami szabadon hagyta az ujjvégeket.

− Mintha csak a sajátom lenne − emelte az arca elé hitetlenkedve.

− Mert tökéletesen rád kapcsolódott, így ki tud egészíteni és a sajátodnak érzed − magyarázta Savior. − De ettől még nem nőtt vissza a sajátod.

− Klassz! − szólalt meg ámulattal teli hangon Cecile. − Elképesztő dolgokat tudtok.

− Még szép! Ettől vagyunk olyan jók! − vigyorodott el Savior és kidüllesztette a mellkasát, pedig aztán ő nem is csinált semmit.

− És veszélyesek − jegyezte meg Jess halkan.

− És halálosak − tette hozzá Tyson.

− Meg idegesítőek − egészítette ki Cain, amiért kapott néhány kérdő pillantást.

~ Ez nem volt szép tőled − sértődött meg Shad, de a srác gondolatban csak vállat vont.

− Ah! − kiáltott fel Savior, mire mindenki ránézett. − Ez nem fair! Már csak nekem nincs társam.

~ Talán mert senki nem visel el hosszú távon egy ilyen piperkőcöt, mint ő, aki ráadásul idegesítően sokat szeret beszélni − szólalt meg Savage Ray fejében, akinek a szája sarka akaratlanul enyhén felfelé görbült.

− Ha jól értem, akkor bennetek is van már egy-egy ilyen lény − nézett végig rajtuk.

− Bennem nincs − emelte fel Tina a kezét.

− Én még itt vagyok! − mosolygott rá Savior.

− Tartsd magad távol tőle! − állt be a lány elég harciasan Tyson és egy pillanat alatt maszk takarta el az egész arcát és fejét, a rakéta kilövő pedig megjelent a vállánál.

− Nyugi haver! − emelte fel megadón a karjait a piros-fehér genosym és továbbra is mosolygott. − Ha nem, nem.

~ Annyira nem is beszari − Ray pedig nem értette Savage megjegyzését.

− Egy pillanat! Ha csak benned nincs, akkor Cecile-ben? − fordult döbbenten a kislány felé.

− Kaptam egy kicsi genosymet White Clawtól, aki segít lélegezni, így nem fulladok meg kint sem − erősítette meg Cecile azt, amit gyanított. − A neve Angel.

− Értem − nyögte ki, mert nem tudta mi mást kéne erre mondania.

− Oké! − vonta magára a figyelmet Cain. − Ha már ilyen szépen alakul a csapat, akkor talán beszéljük meg, mit is csináljunk ezek után.