− Szóval − vett egy mély levegőt Savior, hogy belekezdjen a mesélésbe.

− Sikerült vagy sem? − tért a tárgyra türelmetlenül Shadow.

− Persze, hogy sikerült! − nézett rá sértetten a fajtársa, mintha ez egyáltalán kérdéses lett volna.

− Tessék! − lépett előre Tyson és nyújtotta át a hengert a fekete genosymnek.

− Oh ne már! − méltatlankodott Savior. − Most így senki nem fogja meghallgatni a sztorit.

− De mondjad csak. Figyelünk − szólt oda Claw, de a tekintete az átadott tárgyra tapadt és arra, ami benne lapult.

− Rohadékok! Mit csináltak vele, hogy átlátszó lett? − szűrte a szavakat Shadow, amikor meglátta mennyire zaklatott az ivadék, mellette Claw morgott.

− Nem tudom, már így találták meg Fredék. Próbáltuk megnyugtatni, de semmi nem használt − tájékoztatta Tyson

− Majd én, majd én! − kapta kis Shadow kezéből Cecile, aki annyira meglepődött még tiltakozni is felfelejtett.

Megpróbálta letekerni a végét, de meg sem mozdult. A lába közé fogta, hátha akkor sikerül, de semmi. Nyögött és egész kipirosodott a percnyi próbálkozásban, de még csak egy hajszálnyit se tudta megmozdítani.

− Kicsim − guggolt le Savior hozzá. − Ez úgy van kitalálva, hogy ember nem nyithatja ki, csak olyan, aki a mi genomunkkal rendelkezik.

− Amúgy is biztonságosabb, ha Shadow nyitja ki − próbálta Claw is jobb belátásra bírni, pedig ő is aggódott az ivadékért, de nem hozzá tartozott elsődlegesen.

Savior megjegyzése után a kendő eltűnt Cecile nyakából és hamarosan kesztyű formájában jelent meg rajta Angel. Újra próbálta és a tető könnyedén nyílt ki egy halk szisszenő hang kíséretében.

− Na végre! − mosolyodott el a kislány. − Kösz Angel.

− Ebből baj lesz − morogta Savage. − Miért adtál neki tippet?

− Nem tudhattam, hogy ez lesz belőle − védekezett Savior.

Mindannyian ugrásra készen figyeltek, hisz egyikük sem akarta, hogy Cecile-nek baja essen. A kislány levette a kupakot, amit a fekete színű ivadék a henger aljából figyelt, amikor pedig szabad lett az út egyből rohamozott is. Egyenesen Angel felé vette az irányt, aki menekülőre fogta és a kislány karján igyekezett felfelé.

− Nem! − szólt rá Cecile az újonnan érkezőre. − Black!

− Black? − vágott kérdő arcot Savage.

− Biztos a színe miatt − vont vállat Shadow, neki nem volt újdonság, hogy Cecile nevet adott az ivadéknak, mégha ez nem is volt szokás náluk. − Angelt is nevezte el.

− Részben − válaszolt neki a kislány, akinek a testén a két ivadék fogócskázott, ő pedig próbálta őket elkapni. − Meg azért is, mert az a következő betű az abc-ben.

Savior odahajolt, hogy segítsen megfogni Blacket, de Cecile pont fordult miközben hátranyúlt és könyökkel alaposan orrba találta, majd folytatta az ivadékok elkapását. A piros-fehér genosymnek nem ártott vele, mégis inkább letett a további segítségnyújtásról.

Cecile-nek sikerült Angelt megfognia, aki nyugton maradt, tudva mire készül a kislány. Black esélyt látott az ivadéktársa elkapására, és nem vette észre a csapdát. Cecile a másik kezével lecsapott rá és elkapta.

− Aaa! Te megharaptál! − kiáltott fel és szidta össze a fekete kis genosymet. − Szégyelld magad! Nem! Mondom nem!

Azzal kicsit szorosabban ráfogott az izgő-mozgó ivadékra, aki megpróbált kiszabadulni, de valahogy nem akart összejönni a szabadulás. Az eszébe sem jutott, hogy beolvad a kislány testébe és belülről jut el a testvéréhez.

Bosszúságában újabb harapásra nyitotta a még apró száját, de a kislány a szeme elé emelte és csúnyán meredt rá, amivel megakasztotta a mozdulatot. Nem tudta mi fog történni most, hisz lehet őt fogja megenni, márpedig akkor jobb felkészülni a menekülésre.

− Nem! Harapunk! − ismételte meg nyomatékosan Cecile. − Mégis milyen viselkedés ez? Rátámadsz a testvéredre, aki segített kiszabadítani? Hogy mi? Meg akart ölni téged Angel? Mégis hogyan jutott eszedbe bántani a testvéred?

~ Ha tudná, hogy nálunk ez egész megszokott. Csak a legerősebbek maradnak életben − közölte Savage Ray-jel.

− A testvérek veszekednek, de sosem akarják megölni a másikat, mert ők egymás legerősebb szövetségesei.

Cainnek fájón jutott eszébe, ő bizony az első testvérgyilkosról kapta a nevét. Szerencsére Cecile nem ismerte a Bibliát, így nem tudott erről. Talán jobb is így.

− Amiben te nem vagy jó, abban ő igen és fordítva. Megvédened kéne Angelt, mert gyengébb nálad, nem bántani. Szerinted ki fog vigyázni a hátadra, ha elnyeled őt? nem érdekel, hogy erősebb leszel utána, attól még nem lesz belőled kettő! − Cecile mérgesen fújt egyet. − Kössünk alkut. Te nem bántod Angelt, én pedig megengedem, hogy velem maradj, mert egyedül ezen a bolygón nem maradnál életben. Ahhoz még pici vagy.

A kislány várt a reakcióra. Black nyugodt maradt, mintha mérlegelne, aztán körbenézett, hátha kap segítséget. Visszafordult Cecile felé.

− Pff! − adott hangot a véleményének, a többiek pedig nem tudták mit közölhetett vele a fekete ivadék. − Cam keresztbe lenyel Ty kérésére, ha Tina közelébe mész. Különben is Angel szerint babát vár, szóval felejtős a dolog. Szóval, csak én maradtam neked.

− Micsoda? − nyögte a nagydarab srác és a szerelmére nézett, aki szégyenlősen lesütötte a szemét. − És, és, és te ezt miért nem mondtad eddig?

− Nem voltam benne biztos, hogy megmarad. Főleg a történtek után − motyogta Tina.

− Anyám! Menten lehidalok! − túrt vörös hajába Ty, a következő pillanatban magához vonta a lányt és megcsókolta szenvedélyesen.

− Gratulálunk! − tért magához a meglepetésből Jess és szólalt meg Claw-n keresztül.

− Egy testben két genosym. Nem hiszem, hogy volt erre valaha példa − morfondírozott Savage és Savior is aggódva mérte végig a kislányt.

− Nekem sem tetszik − értett egyet Shadow. − De mivel már leválasztottam, vissza nem tud térni hozzám. Más esélye pedig tényleg nincs, csak Cecile.

− Hallod Black? − nézett rá a kislány. − Még apucid is egyetért velem. Szóval? Jó döntés − bólintott, de azért közel emelte megint az arcához. − De, ha bántani mered Angelt, akkor visszaviszlek a gonosz emberekhez!

Azzal kinyitotta mind a két tenyerét, az egyikben még mindig a kis fehér színt viselő Angel remegett, a másikban fekete testvére, Black nézett rá. Egy dologban már most hasonlítottak egymásra. A szemük ugyan olyan formát öltött és ugyanabban a mély lila színben ragyogott.

Elsőnek Angel vonult vissza Cecile testébe és fehér színű, lila mintás kendő formájában jelent meg az arcán. Black is befúrta magát és fekete, ujjatlan kesztyűként mutatta meg magát, ugyan azzal a lila mintával, amit ivadéktársa is megalkotott.

− Klassz! − nézte meg új ruhadarabjait Cecile. − Nagyon tudtok!

− Cecile − guggolt le hozzá Shadow.

− Persze-persze, szólok, ha netán nem érzem jól magam, vagy ha bármi van − bólogatott, de közben Savior felé fordult. − Elmeséled mi történt? A várost hogyan néz ki? Meg úgy mindent?

− Természetesen − mosolyodott el a genosym. − Képzeld el, száguldottunk át a városon és Tyson és Cam menet közben kiszálltak. Nagyon bátrak voltak. De persze előtte Tyson orrba vágta Fredet, hogy úgy tűnjön ő is harcolt. Majdnem összeverekedtek, nekem kellett rájuk szólnom.

− Ezt nehéz elhinni − súgta oda Claw Savage-nek, aki megrökönyödve bólintott.

− Az a biztonsági öv, nagyon veszélyes tud lenni. Mikor Fred hirtelen fékezett, azt hittem megfojt. Még jó, hogy ilyentől nem kell tartanom − csapongott az események között a piros-fehér genosym, de a kislányt láthatóan ez nem érdekelte. − Aztán Fred nagyon ügyesen elintézte, hogy bejussunk a kapun. Bementünk az épületbe, ami tele volt katonákkal, meg tudósokkal és mindenféle kütyüvel. Nagyon tetszett volna neked. Sajna harc közben picit feldúltam néhány termet, ami miatt lelkiismeret furdalásom van.

− Biztosan nem volt más választásod − érzett együtt Cecile.

− Hát nem, mert meg akartak ölni. Egyszer majdnem sikerült is − ettől a kislány szeme elkerekedett − De aztán szerencsénkre megúsztuk Freddel együtt. Utána bujkálnunk kellett, de szereztünk kaját, amiből hoztunk is. Meg elloptunk egy helikoptert magunknak. Azaz nem is, mivel Fred katona, pilóta képesítése is van, így igazából csak kölcsön vettük. Az is nagyon izgalmas volt.

− Milyen kaját hoztatok? − vágott közbe Cecile és felcsillant a szeme. − Muti meg, olyan éhes vagyok, pedig megettem egy ekkora halat, amit Savage hozott nekem.

− Savage hozott neked halat? − vágott elképedt arcot Savior, majd felnézett a fajtársára, aki mostanra elfordult és a foglyokat méregette, hátha valamelyikük megpróbál elszökni. − Neked varázserőd van Cecile, ha ilyenre rá tudtad venni − suttogta oda még jól hallhatóan a kislánynak.

− Ugyan! − kacagott fel. − Nem olyan rossz, mint amilyennek mutatja magát, csak kicsit érdes a modora, de lehet rajta csiszolni.

− Eddig senkinek sem sikerült − egyenesedett ki Savior, majd megfogta a kislány kezét. − Gyere!

Shadow elgondolkodva és aggódva nézett utánuk. Már egy genosym befogadása is bizonyos energia felhasználást igényelt az adott személytől. Ugyan mind a két ivadék kicsi, de Cecile sem felnőtt, mint említette ő is fejlődésben van.

Ráadásul Cain elméjéből kiolvasta, már kiskora óta súlyos asztmával küzd, ami gyenge immunrendszerre enged következtetni. Angel bizonyos szintig már rendbe hozta őt, de ha Blacknél ez csak minimális szinten van jelen, akkor felborulhat az, ami eddig kialakult Cecile testében, és ő fogja megsínyleni.

~ Tudom, hogy aggódsz − hallotta meg Cain hangját. − De figyelünk majd rá. Szerintem mindenki fog. Nézd csak meg Clawt, Saviort, de még Savage is rajta tartja a fél szemét. Tysonra is számíthatunk, ha végre a rózsaszín köd felszáll a feje körül.

~ Milyen rózsaszín köd? − értetlenkedett a társa, mert nem vörös hajú srác körül semmit.

~ A boldogság rózsaszín köde − magyarázta Cain.

~ Aha. Szóval ez ilyen átvitt értelmű kifejezés − világosodott meg Shadow.

~ Igen − erősített meg a srác.

− Shadow mit csináljunk a foglyokkal? − szólalt meg mellette Claw.

− Elengedjük őket, ahogyan megbeszéltük. A helikopter pedig még jól is fog jönni nekünk, mikor meglátogatjuk Darknesst.

− Beszéljük meg a részleteket, mert nem szeretek vakon a semmibe rohanni, mégha neked ez is a specialitásod − lépett oda Savage.

− Ez, mi ez? − hallották meg a visszafele jövő Cecile-t, aki műanyag villával böködött valamit egy plasztik tálban.

− Burgonyapüré − kapott választ Fredtől, akinek Savior átadta a terepet.

− Furán néz ki. Milyen íze van? − tudakolta a kislány.

− Hát. Krumpli íze van − motyogta, mert nem igazán tudta hogyan magyarázhatná el milyen is az. − Kóstold meg!

− Hé! Black! − kiáltott fel a kislány, mert egy fekete villanás végigszáguldott a műanyag tálban és eltüntetett minden kaját. − Na jó! Elnézem ezt most neked, de csak mert nem ehettél mostanában. De a következő a miénk Angellel. Tudod, testvéries osztozkodás van.

Egy mozdulattal Fred kezébe nyomta az üres tálat és kibontotta az alatta lévőt, amiben tészta és darált hús kapott helyett, amit piros színű szósszal öntöttek le és sajtot reszeltek a tetejére.

− Na ez sokkal jobban néz ki, mint az a sárga valami azzal a hús szelettel − mosolyodott el a kislány.

És még mielőtt új társa ezt is fel nem falja előlük önző módon beledöfte a villáját és kivett egy adagot, amit aztán lendületesen a szájába is tett. A kendő automatikusan lehúzódott a torkához. Kicsit esetlenül szívta be a tésztát és közben csupa szósz lett, amivel a többiek arcára mosolyt csalt. Most nem foglalkozott vele, ahhoz túl éhesnek érezte magát.

− Fura, de ízlik. Azt hiszem meg tudnám szokni − motyogta miután lenyelte a falatot, és már emelte is az újabbat a szájához.

− Hol is tartottunk? − nézett a többiekre Shadow.

− Hogy megbeszéljük a pontos tervet − közölte Savage. − De engedd ki a srácot, neki megfontolandó ötletei szoktak lenni.

Shadow nem tett megjegyzést, és láthatóan nem is sértődött meg. Levált Cainről és mindenki követte a példáját. Még Savage is, aki viszont úgy állt Ray mellett, hogy részben kapcsolódott hozzá és továbbra is megalkotta a jobb kezét.