− Menjünk! − javasolta Claw.

Nekilódult és felfutott az egyik lakóház oldalán, úgy mintha nem is függőlegesen, hanem vízszintesen haladna. Savage sem maradt le sokkal mögötte. Ugyan nagyobb darab volt, nagyobb távot ugrott át egyszerre, de fürgeségben elmaradt genosym társától.

Savage karmai nyomán darabok hullottak le, amikor ellökte magát az adott pontról. De nem törődött vele. Üresen álltak ezek az épületek, senki nem vehette észre őket. Elérte a tetőt, megállás nélkül folytatta az utat. Könnyedén szelte át a következőig tartó üres távot.

Lentről felhangzott néhány meglepett kiáltás, ebből tudták elérték a Védelmezők területét. Nem maradtak észrevétlenek, de nem is volt cél. Lassan látótávolságba került az épület, ahol a Farkasokat tartották fogva.

Claw lassított és előre engedte barna fajtársát, aki megállíthatatlan tank módjára törte át könnyedén a falat. A közeli ablakok üvege is szilánkokra robbanva zúdult vele együtt befelé. Néhány darab törmelék ártalmatlanul hullott le róla, mikor felegyenesedett.

A folyosón lévő őrök döbbenten kapták fel a fejüket, de mire megmozdulhattak volna húzat támadt, a kezükből pedig eltűnt a fegyver. Claw a folyosó másik végén állt meg csúszva, fékezve. Az elkobzott puskák és pisztolyok darabokban hullottak a földre.

− Sipirc! − kiáltott rájuk.

Nem kellett megismételnie, mert az emberek ijedten fogták menekülőre. Szinte taposták egymást és még azt se számított, hogy viszonylag közel kellett elmenniük a fehér-fekete genosym mellett. Elérték a lépcsőt és hátra se nézve rohantak lefelé és ki az épületből.

Claw figyelte őket, aztán előre vetődött, átgördült a hátán és harca készen állt fel. Az előbb helyén egy ezüst színű szilánk rezgett a falba fúródva. Hamarosan pedig megérkezett az is, aki küldte.

− Nocsak, nocsak. Váratlan látogatók − jelent meg Razor a folyosón.

− Annyira nem is − jött mögötte szorosan Spark. − Azért örülünk nekik, hogy beugrottak. Igaz?

− Persze! − eresztett meg a társa egy vigyort. − Már nagyon untakoztunk.

~ Hadd harcoljak én! − kérte Ray.

~ Rendben, de légy óvatos − egyezett bele Savage.

− Razor az enyém − közölte a barna genosym, de Claw tudta, ez sokkal inkább Ray.

Nem tartotta jó ötletnek, hogy fajtársa átengedte az irányítást a srácnak, de nem szólhatott bele. Az ő döntése, amit talán nem fog megbánni.

− Hmm. Ez elég személyesnek hangzott − mérte végig őt Razor érdeklődve. − Talán megöltem a társad valakijét és most bosszút akar? Nem, nem hinném. Nem szokásom túlélőket hagyni magam után.

Ray érezte a benne tomboló dühöt, de még uralkodott rajta. Nem tervezte, de ha már így alakult, akkor megmutatja Razornak ki is lesz valóban az ellenfele. Akaratának megfelelően Savage elvonult egy részen és láthatóvá vált.

− Szóval túlélted és összeálltál ezzel a vaddal − Razor bosszúsan, sőt sértetten nézett végig rajtuk. − Nem számítottam erre, de így még szórakoztatóbb lesz téged megölni.

Raynek nem kellett több, támadásba lendült. Razor nyugodtan állt, mintha abszolút nem tartana a nála nagyobb fajtársa erejétől, amit sokan féltek és tiszteltek. A srác arra számított pengéket kell hárítania, de helyette Spark ugrott neki.

Hiába, mert nem érte el. Fehér villanás húzott el a barna genosym mellett. Elkapta és a keresztfolyosó felé vitte magával a szürke színű, szikrázó fajtársát.

Claw néhány méterrel arrébb lefelé nyomta ellenfelét. Gurultak néhányat mielőtt egy rúgással megszabadult tőle. Talpra állt egyből, míg azért Sparknak kicsit több idő kellett, de ő sem lustálkodott.

~ Áh, ez ráz! − jegyezte meg Jess, pedig tudott róla, de nem gondolta, hogy ennyire.

~ Ez a specialitása − morogta Claw és megmozgatta az ujjait.

~ Le kéne földelnünk.

~ Nem tudom mire gondolsz, de azzal megpróbálkozhatunk, amivel Cecile − reagált a társa és közben kitért két egymást követő szikrázó ütés elől.

~Nem! − tiltakozott egyből. ~ A víz vezeti az áramot. Cecile-nek baromi nagy szerencséje volt, hogy kisütötte, de akár meg is rázhatta volna az elektromosság.

~ Nekem most nem megy, hogy a te gondolatmenetedet kövessem meg harcoljak is. majd azt közöld velem mit csináljak.

Claw ismét kitért, majd egy mozdulattal a másik háta mögé került és hátba rúgta. Sparkkal való újabb érintkezés miatt az elektromosság végig cikázott rajtuk.

~ Ez így nem jó. Szívritmus zavart fogok kapni − panaszkodott Jess.

~ Ez legyen a legkisebb gondod. Nekem a sejtszerkezet összetartásomat zavarja meg − közölte vele Claw.

~ Nem tudom ez mit jelent, de nem hangzik jól − és már kicsit bánta, hogy nem faggatta a fehér-fekete genosymet a fajtájukról. ~ Két választásunk van. Találunk valami műanyag cuccot, amivel szigeteljük magunkat. Vagy pedig kell egy fém rúd, amivel valahogyan leföldeljük. Az épületvillám hárítója szerintem jó is lesz.

~ Azt mond mit csináljak! − lett ideges Claw a sok szöveg miatt.

Na meg az is zavarta, hogy lelassult az előbbi miatt, és Spark annak köszönhetően be is vitt neki hány ütést sikeresen. Ő viszont nem oszthatott ki egyet sem.

~ Menj ki az épületből! Az oldalán futnia kell valahol egy fém rúdnak. Abból törj le egy darabot és valahogyan szegezd vele a földhöz a benne lapuló emberrel együtt. Fájni fog, de nincs jobb ötletem.

~ Kezdhetted volna ezzel a sok szöveg helyett! − azzal látszólag menekülőre fogta, Spark pedig gondolkodás nélkül ment utána.

− Ne fuss Claw! Mégis mi van veled, hogy menekülsz? − gúnyolódott a szürke genosym.

Kisebb kisülést generált és felé küldte, de kitért előle. Így is megérezték. Jess felnyögött és lezsibbadt azon az oldalon a karja. Claw igyekezett őt rendbe hozni és magával nem foglalkozni egyelőre.

Az extrém sebességet nem játszhatja el sokszor, mert megterheli Jess szervezetét és nagyon sok energiáját is felemészti. Egyelőre kénytelen lesz cicázni szikrázó fajtársával, márpedig ez a harcmodor tényleg nem rá jellemző.

Aktiválta a képességét, eltűnt Spark szeme elől, akit aztán kitaszított az ablakon. Ő hozzátapadt a falhoz, karmai elvágták a közeli ujjnyi vastag fém rudat, majd valamivel lejjebb ugyanezt megismételte.

Spark a beton felé zuhant, de nem esett kétségbe. Fordult és páros lábbal ért földet, guggolásban. Nem tudta Claw miért folyamodott ehhez, de nem számított. Felnézett és felkészült egy támadás hárítására. De nem az érkezett, amire számított.

A fehér-fekete genosym egy jó két méter hosszú fém rudat tartott a kezében. Dárdaként használta ellene. Nevetségesnek gondolta a támadást hisz a fém vezeti az áramot, ezért nem is védekezett. Megpróbált ráfogni, de nem tudta megtartani, mert a lendület és Claw ereje nagyobbnak bizonyult az övénél.

A rúd a mellkasa felé tört, átdöfte őt, a hordozóját is, akit így már nem tudott megvédeni a saját elektromosságától. Átélte az ő fájdalmát és közben a betonhoz szegezték. Ismét megtalálták a módját,hogy a saját képességét fordítsák ellene. Ráadásul elvesztette a választott társát is.

Jobbnak látta lelépni, annak ellenére, hogy Clawt is alaposan legyengítette ez az akció, de még mindig erősebb lenne nála, a lánynak köszönhetően. Megfogadta még bosszút áll rajtuk, de nem itt és most. Alaktalanul siklott a talajon és keresett magának búvóhelyet.

Claw minden sejtjét átjárta az elektromosság, ennek ellenére kitartott és a földhöz szegezte Sparkot sikeresen. Elengedte és még maradt ereje valamivel arrébb ugrani.

Jess térdre esett és alig tudta megtartani magát a karjain. Genosym társa lefoszlott róla érezte az ő fájdalmát is a sajátja mellett. Az izmai görcse álltak, zihálva kapott levegőt és biztosra vette minden száll haja égnek áll.

Igyekezett felállni, érezte Claw az ő rendbehozatalán van, pedig biztos nagyon megviselte az a sok elektromosság. A szeme sarkából mozgást érzékelt, így arra fordult. Néhány férfi állt ott fegyverrel a kezében.

Lehet, hogy Sparkot megfutamították, de ha ezek a Védelmezők most rájuk támadnak, nem biztos, hogy lesz erejük védekezni, vagy menekülni. Aztán az emberek összenéztek, majd a menekülő szürke genosym után.

Eddig a Farkasok ellen voltak és segítettek őket fogságban tartani, de leginkább félelemből és nem is a beígért jutalomért. Jesst viszont ismerték, a képességeit, akit ráadásul támogatott egy ilyen lény. Inkább úgy döntöttek nem kockáztatnak és mennek neki. A fegyvereket egy mozdulattal a földre dobták, jelezve nem akarnak harcolni.

~ Menjünk vissza − hallotta meg Claw hangját, aki láthatóan megnyugodott most, hogy nem kell harcolnia az emberekkel és kicsit összeszedheti magát. ~ Rossz érzésem van Ray-jel kapcsolatban.

~ Rendben − egyezett bele.

Remegett a lába és alig érzett benne erőt, de nem támaszkodhatott most Clawra. Jobb, ha ő tartalékol és pihen kicsit, mert ha tényleg baj van, akkor többet fog érni, mint ő. Összeszorította a fogát és mozgósította minden tartalékát. Ennyit meg kell tenni a genosym társáért, hisz ő is megtett mindent az életben tartásáért.

Clawnak köszönhetően Ray elérte Razort. Kimeresztette a fekete karmokat, de a támadása elcsúszott a másik genosym megkeményített testén. A pengévé formált kar védte a csapást.

A fekete hajú srác vicsorgott, mert nem csak hárították a támadását, de hátra is lökték. Nem adta fel, újra próbálkozott, de Razor sem maradt tétlen. A borotvaéles penge felé csapott, de kimeresztette Savage alkari tüskéjét és hárította a csapást, ami így elhúzott mellette.

− Ügyes! − ismerte el az ezüst színű genosym. − Egész jól uralod a testét.

− Nem pazaroltam tétlenkedéssel az időmet − kapott választ és keményen gyomor tájékon vágta Razort, aki az ütés nyomán hátrarepült.

Ment volna utána, de több kisebb szilánkot lőtt ki felé a másik genosym, elől ki kellett térnie. Nem sikerült mindet elkerülni, az egyik félig átvágta a jobb karját. Azt már így is csak Savage alkotta, a találat miatti heg pedig egyszerűen összezárult.

Keményen, elszántan ment neki Razornak újra és újra. Sikeresen okozott ellenfelének többször is sérülést. Ugyan az ezüst színű genosym akár az egész testét meg tudta keményíteni, de olyankor nem tudott mozogni, így nem élt folyamatosan a képességével.

Ő sem úszta meg sérülés nélkül, de ezzel nem foglalkozott. Nem érdekelte. Az már inkább, hogy hiába minden tudása és Savage brutális ereje, mégsem tudott az ellenfele fölé kerekedni. Dühítette és ez egyre inkább megmutatkozott a támadásaiban.

− Dühösnek tűnsz − jegyezte meg gúnyosan Razor.

Annak érezte magát, nem is kicsit. Egy erő kezdte belülről feszíteni és úgy érezte tompul az agya, de ezt a fáradtságnak tudta be.

− Hergeld csak magad! − feszítette tovább az ezüst színű genosym a húrt. − Hadd ragadjon át Savage-re és törjön ki belőle az igazi természete.

Ray nem tudta miről beszél, de egy belső hang azt súgta ezt jobb nem megvárni. Próbálta magát lenyugtatni, de későn. Egy pillanat alatt kivették az irányítást a kezéből és csupán szemlélni tudta a mozdulatokat, de irányítani nem. Úgy érezte magát, mint abban álomban, amit nem ő uralt, csak sodródhatott.

~ Savage? − szólította meg, de nem kapott.

− Ó igen! − vigyorgott Razor és lassan hátrált. − Láttam már ezt a vörös csillogást a fekete szemeidben. Ilyenkor kapcsol ki az értelmed és kezdesz ösztönös pusztításba. Aztán kölyök nehogy lelkiismeret furdalásod legyen, amiért pont te okozod azok halálát, akiket meg akartál menteni.

~ Mi? Miről beszélsz? − próbálkozott, de még csak megszólalni sem tudott Savage-en keresztül. ~ Savage!

Újra azon volt, hogy ő irányíthasson, de egy láthatatlan falnak ütközött. Mi a fene folyik itt? Savage miért nem mondta, hogy van egy ilyen képessége? Aztán rájött. Bizonyára nem szereti, mert ilyenkor csak az ösztön vezeti és ő sem uralja magát, ahogyan most Ray sem tehette.

És ezt ő hozta ki belőle, mert hagyta, hogy az érzelmei vezéreljék. Pedig Savage figyelmeztette, ne hagyja magát befolyásolni, a bosszú nem vezet sehova. De ő csak lerázta, hogy nem akar megtorlást, csak Razor megkapja, amit érdemel. Saját magát is áltatta, mert mindennél jobban vágyott arra megbosszulja, amit tett. Vele. A többiekkel. És előttük még sokakkal.

Látta Razor lassan hátrál, nem tesz hirtelen mozdulatot, miközben ők csak ott álltak. Nem akarta meneküléssel felébreszteni Savage vadászösztönét, mert akkor ő húzná a rövidebbet. Ray pedig most mégis szívesen ráuszítaná a barna genosymet, mert megérdemelné. De majd legközelebb. Most meg kell állítani valahogyan a társát.

Savage megmozdult, a látása megváltozott. A falak nem számítottak, átlátott rajtuk. Nem embereket látott, sőt először azt se tudta mit. Megdöbbent mikor rájött. A testeket átszövő érhálózat rajzolódott ki előtte, központként a dobogó szívvel, ami szinte vonzotta.

Azaz nem őt, hanem Savage-t, csak épp átragadt rá is. Úgy hatott rá, mint molylepkére a lámpafény. A társa megmozdult, és tett egy lépést. A fekete karmos kéz felemelkedett és érezte az ölés utáni vágyat. Megfogni, kitépni, összeszorítani.

Folyamatosan dobolt valami a fülében. A szívek ritmikus verése. Zavarta, ingerelte, dühítette. El kell hallgattatnia őket.

~ Savage! − kiabált rá gondolatban a barna genosymre, mert tudta mire készül és a lehetőségtől kétségbeesett.

− Ray? − jelent meg Jess.

Savage felé fordult lassan. A vörös fény ott táncolt a fekete szemekben, majd az ajkak vérszomjas vicsorra húzódtak. A lánynak nyelnie kellett.

~ Azt hiszem elkéstünk − szólalt meg Claw a fejében. ~ Talán megússzuk, ha lassan elhátrálsz. Ha menekülsz, akkor biztos rád veti magát. Ilyenkor támad mindenre, ami mozog.

Csakhogy Savage megunta a tétlenkedést. Kimeresztett karmokkal rugaszkodott el felé. A félelemtől teljesen ledermedt. Érezte Claw összeszedi minden erejét, hátha ki tud térni a csapás elől és megúszhatják.

~ Savage!

Ray minden akaraterejét bevetett, hogy visszaszerezze az irányítást. A karmok centikre álltak meg a lány fejétől és a kar remegett, mintha egy láthatatlan erő megállította volna. De valójában belső harc dúlt a termetes genosymben. Önmagával harcolt.

Claw bár tudta későn, de beborította Jesst. Ahhoz nem maradt ereje, hogy netán extrém sebességgel eltűnjenek, ezért inkább úgy döntött nem mozdul. Sejtette mi zajlik odabent. Most Ray-jen múlott, hogy képes lesz-e hatni a behemótra és megállítani őt, vagy legalább hatni rá.

~ Savage térj magadhoz! - ordított belülről a fekete hajú srác és nekifeszült a láthatatlan erőtérnek, ami elválasztotta a genosymtől.

~ Fáj − hallotta meg halkan a jól ismert dörmögő hangot. ~ Éget.

Ray pontosan tudta miről van szó. Azóta az éjszaka óta küzdött vele. Tehetetlen düh. Meg akart tőle szabadulni, és azt gondolta, ha megöli Razort, akkor jobb lesz. De nem lett. Pont ellenkezőleg. Savage átvette tőle, talán még fel is erősödött benne, mert a elmúlt napokban néznie kellett az ő belső szenvedését és közben nem tudott rajta segíteni.

~ Le. Kell. Vezetnem − a szavak darabosan jutottak el hozzá. ~ Szétfeszít!

~ Rendben − egyezett bele, de nem mert lazítani. ~ Claw és Jess kiviszik innen a Farkasokat, mi pedig elmegyünk és segítünk Shadownak legyőzni Darknesst.

~ Darkness! − az érzés, ami párosult a név mellé majdnem elsodorta Rayt.

Savage megmozdult, arrébb lépett, pedig ott tombolt benne a kísértés, hogy lecsapja a előtte álló ember-genosym párost. Mindent megtett, hogy az új céljára koncentráljon. Épphogy tett néhány lépést, majd teljes erővel rontott előre. Nem számított, hogy fal állt ott. Könnyedén tört rajta át és zuhant lefelé. A bestiális lábak tompították a becsapódás erejét, de így is kisebb kráter keletkezett alatta.

Savage morgott, mint valami vadállat és Ray hagyta most őt. Hatalmas ugrásokkal haladtak egy irányba. Nem tudta pontosan mi történt a társával, de készen állt, hogy segítsen neki vagy, ha kell megállítsa újra.

− Oké, ez ijesztő volt − mondta ki hangosan Jess és Savage után nézett a résen keresztül.

~ Ő ilyen, ha bekattan. Ez is egy képesség, de szerencsére kevés genosym rendelkezik vele. Ilyenkor semmi nem számít, ösztönös lénnyé válik, értelem nélkül. Ettől erősebb, ellenállóbb és kitartóbb lesz. És szinte megállíthatatlan.

~ De mi történt? − váltott át a lány telepatikus társalgásra.

~ Gyanítom Ray érzései Razor láttán felerősödtek, ő pedig átvette tőle. De abból, ami történt arra következtetek a srác is rájött a bajra, lenyugtatta magát és valahogyan tudott rá hatni. Ha nem így lenne, már nem élnél, és én sem.

~ Ray szerintem tipikusan az a forró fejű típus, de a szíve a helyén van. Talán ezért tudott rá hatni, mert a pozitív érzései legalább annyira intenzívek tudnak lenni, mint a negatívak.

~ Nem állítom, hogy értem miről beszélsz, de majd később elmagyarázod. Most inkább szabadítsuk ki a foglyókat.

− Rendben − egyezett bele.

Claw erejét használva könnyedén törte be az ajtót. A kinti zajok miatt az emberek valószínű így is meg lehettek ijedve és most még inkább riadtan néztek rá. Nem tűnt embernek, és nem tudhatták milyen szándékkal rontott be hozzájuk.

− Semmi baj. Kiszabadítani jöttünk titeket − és jobbnak látta megmutatni önmagát, hátha akkor megnyugodnak. − Menjetek!

Utasította őket, és már ment is a következő ajtóhoz. Kicsit félve kezdtek kimerészkedni az emberek, de hamar felbátorodtak és csapatosan indultak kifelé. Jess remélte, Razor vagy lelépett, mint Spark, vagy Darkness felé halad, hogy figyelmeztesse Savage-re. A harmadik lehetőségre, miszerint valahol itt lapul, hogy lecsaphasson rájuk, nem akart gondolni.