~ Menjünk! − szólalt meg Savior.

~ Máris? Alig telt el idő − lepődött meg Fred, hisz a katonák is épphogy elmentek.

~ Hidd el, épp elég ahhoz, hogy egymásnak essenek. Ráadásul a genosymek nem úgy harcolnak, hogy órákon át egymásra lövöldöznek fedezékbe bújva. Szó szerint tépni szoktuk egymást.

~ Aha − fordult meg Fred a székkel.

− Hölgyeim, öveket becsatolni!

− Klassz! − és Cecile már fészkelte is be magát előre és csatolta be az övet, aztán feltette a zajvédő fülest.

Tina is ugyan ezen ügyködött hátul, de aggódva nézett ki. Kicsit jobban érezte magát, de félt megint rosszul lesz, főleg mivel a magasságtól is félt. Mély levegőt vett és azzal próbálta nyugtatni magát. Úgy döntött nem néz le, inkább csak a helikopter vele szemben lévő oldalát fogja bámulni.

− Nos segédpilótám, mehetünk? − nézett mosolyogva Fred Cecile-re.

− Igen! − lelkesedett a kislány.

− Készen áll minden a felszállásra közlegény?

− Igen, Uram4 − azzal Cecile előre hajolt és bár alig érte el, néhány kapcsolót felpöccintett, mire a motor lassan felpörgött és megforgatta a rotorokat.

Fred ellenőrzött néhány értéket, majd lassan emelni kezdte a gépet. Nem szállt magasra, mert látta Tinán mennyire feszült és amúgy sem akarta, hogy netán baja legyen a picinek, ezért épphogy a házak felett repült.

Úgy számolta legalább negyed óra míg megteszik a távot egy közepes tempóval. Figyelte a radarkijelzőt, amit előre vetítette neki a házak elhelyezkedését. Most még alacsonyabb épületek felett repültek, de ott lesznek magasabbak, amik között kell majd lavíroznia.

A harc árulkodó jeleit hamar felfedezte, mert füst szállt fel több épületből, sokból darabok hiányoztak. Gyanította Cam lőhetett ki néhány rakétát, amik becsapódtak és tüzet is okoztak itt-ott.

Embereket nem látott a környéken, amit meg is értett miért, mikor meglátta a két fekete genosymet. Darkness épp megpróbálta lefeszíteni Cainről Shadowt, csakhogy a srác önmagában sem volt védtelen. Kihasználta genosym társa karmait és felszántotta a másik mellkasát, de olyan szinten, hogy a mögötte lapuló, vicsorgó Matt láthatóvá vált.

~ Oh egek! − nyögte magában.

~ Én mondtam! − dörgölte az orra alá Savior. ~ Cam úgy látom örülne némi segítségnek.

Fred figyelmét jóval hátrébb irányította, ahol Tysont Acid lenyomta a földre háttal. Több helyen a sav már lemarta róla genosym társa alkotta ruhát. Ennek ellenére a nagydarab srác kitartott, előkerült egy kisebb fegyver és nekiállt a tartalmát beleüríteni az ellenfelébe.

Kellő sérülést okozott a másik genosymben lapuló embernek, hogy vissza kelljen vonulnia és rendbe hoznia a testet. Ezzel nyert magának némi időt.

Fred már előkészítette a helikopterre felszerelt gépfegyvert, amikor egy csupa csáp, indigókék paca kenődött fel az üvegre elölről. Meglepetten lapult a székbe ösztönösen, mellette Cecile ijedten felkiáltott. Tina riadtan kapta előre a tekintetét és szaporábban kezdte venni a levegőt.

Csakhogy érkezett még egy alak. Nagydarab és barna. Olyan erővel tapadt fel a golyóálló üvegre, hogy az megrepedt. Lekapta a másik genosymet és egy mozdulattal bevágta a legközelebbi épületbe. Freak alatt beszakadt a fal, majd a törmelékek ráhullottak. Savage pedig tovább állt a következő célpont felé.

~ Úgy látom Savage pipa, nagyon pipa − nyögte Savior és Freddel utána néztek.

~ Oké, és most? − tudakolta a férfi.

~ Tüzet nyitunk?

~ Kire?

~ Hát egyelőre Freakre, aztán meglátjuk.

Fred megállította a gépet, néhány pillanatig egy helyben lebegtek, aztán lassan az épület felé fordultak. Még nem álltak teljesen irányba, amikor már lenyomta a piros gombot és a gépfegyver lőni kezdett. Az épületbe hatalmas lukak keletkeztek és lassan a fal megadta magát az épület azon része nekiállt összeomlani.

Valaki felhajította Acidot, egyenesen a lövedékek útjába, aminek ereje többszörösen átütötte a testét és a törmelékek felé lökte. Megbillent enyhén a gép, Tina felsikkantott, Fred harcra készen nézett hátra, de csak Tyson érkezett meg.

− Már ideje volt − nyögte, amint bemászott és meglehetősen pocsékul festett.

− Ty! − Tina aggódva mérte végig, és már csatolta ki az övet, de a srác intett neki, hogy ne tegye, maradjon.

~ Oké, szerintem ennyi elég lesz. Fordítsd a gépet Darkness felé és lőj folyamatosan − utasította Savior Fredet, aki megtette, amit kért.

~ Savage ott van! − vette észre a barna genosymet.

~ Shadow viszont már nincs, a nagydarabot meg ne féltsd, nem lesz baja − közölte olyan nyugodtan Savior, mintha természetes lenne, hogy a barátját cafatokra lövik. Fred erősen kételkedett a megjegyzésben, de teljesítette, amit mondott. ~ Egy rakétát is hozzájuk vághatnál.

~ Na ne szórakozz! − akadt ki.

~ Komolyan! − erősítette meg Savior.

A helikopter bemérte az új célt és Fred ismételten tüzet nyitott, remélve a társa nem téved Savage-dzsel kapcsolatban. Közben a gép újra megbillent és egy nyögés tudtatta vele, Cain érkezett a fedélzetre.

− Rohadt szarul nézel ki − jegyezte meg Tyson, látva a zúzódásokat és a vérző sebet Cain oldalán.

− A helyedben meg sem szólaltam volna − motyogta oda fájdalmasan grimaszolva, majd bekötötte magát az egyik ülésbe.

Lenn mind a két genosym védekező pozíciót vett fel. Darkness nekiállt visszavonulót fújni, mert ez már neki is kezdett sok lenni. Nem úgy Savage, aki karjai között vicsorogva nézett fel rájuk.

~ Jöhet a rakéta − közölte Savior. ~ Gyorsan, gyorsan!

Hadarta, mert látta barna fajtársa ugráshoz készül. Fred igyekezett, ahogy tőle tellett. Megjelölte a célt és a rakéta kioldódott és megkezdte pályáját. Tudva mekkora robbanás lesz emelkedett felfelé. A töltet pedig pontosan mellkason találta az elrugaszkodó Savage-t.

Hiába kezdte meg a manővert, a robbanás ereje így is elérte őket, megbillegtette a helikoptert. Cecile visszatartott lélegzettel csukta be a szemét, hogy ne lássa a felcsapó vörös füstfelhőt és lángnyelveket.

− Hol a húgom? − tűnt fel Cainnek Cecile hiánya, amikor kicsit megnyugodott a gép.

− Elől − nyögte Tina és olyan erővel szorította a közben mellé ülő Tyson kezét, hogy majd összeroppantotta.

− Mi? Neked elment az eszed? Előre ültetted a húgom? − akadt ki nem is kicsit.

− Ne kiabálj! Ő akart előre ülni és nem lett semmi baja − vágott vissza Fred idegesen.

− De lehetett volna! − Cain közben kicsatolta magát.

− De nem lett! − morogta oda a másik és közben ellenőrizte az értékeket, hogy lássa szenvedett-e valamilyen sérülést a helikopter.

~ Bizonyos szempontból olyan felelőtlen, mint Savior − jegyezte meg Shad, pedig ő sem a felelős döntéseiről volt híres, igaz ő általában csak magát keverte bajba.

Cain felállt, hogy előre menjen a húgáért és biztonságban hátravigye, de nem tudott megtenni egy lépést sem, amikor a helikopter olyan szinten megbillent, hogy még a magasságából is vesztett. Nekicsapódott a falnak, a sérült oldalával, ami miatt fájdalmasan felkiáltott és csillagokat látott.

Kellett pár pillanat, míg összeszedte magát. Kinyitotta a szemét és döbbenten figyelte a megjelenő karmos kezet. Hamarosan pedig láthatóvá vált egy megperzselt és nagyon dühös barna genosym.

− Egyszer úgy is megöllek Savior! − Savage, amint felért fenyegetőn indult meg Fred felé.

~ Oh, már észnél van, akkor nem fog megölni. Legalábbis most nem − jegyezte meg a piros-fehér genosym vidáman, de ezzel ember társát nem nyugtatta meg.

~ Nyugi Savage, mély levegő! − hallotta meg Ray hangját, de csak morgott egyet válasz helyett.

Meggörnyedve betámasztotta magát a két pilóta szék közé, majd előre mutatott.

− Arra menj! Claw arra indult meg a Farkasokkal!

Fred nem vitatkozott az utasítással és amint kellő hely állt rendelkezésére irányba fordult és emelte a magasságot is. Túlélték ezt az egész harcot, de hogy mekkora sikert értek el, az később fog kiderülni. Egy biztos. Darkness bosszújára számítaniuk kell.

Cain újra talpra tudott állni, de a nyitott ajtó miatt inkább úgy döntött visszaül a helyére. Még egy kellemetlen meglepetés és kizuhan. Shadre most nem számíthatott, mert már magát se tudta gyógyítani, nemhogy őt. Ha kiesik, azt nem élné túl. Pedig annyira szerette volna a húgát megnyugtatni, aki biztos halálra rémült.

− Ez félelmetes volt − szólalt meg Cecile, aztán lelkesen folytatta. − És nagyon izgi! Csináljuk újra! Főleg a rakétát, meg a lángokat!

− Mi? − nézett döbbenten Fred és nem egyedül, mert Savage is meglepetten meredt a kislányra, hátul Cain pedig elképedt arcot vágott. − Nem!

− Miért nem? − fordult felé Cecile nagy szemekkel és lebiggyesztett szájjal. − Oké, tudom, veszélyes, de te profi pilóta vagy, nem?

− Akkor sem! Nem pazaroljuk a rakétákat − közölte, mert jobb ok nem jutott eszébe, amivel lebeszélhetné erről a kislányt.

− Igaz, abból csak három van, azaz már csak kettő − ismerte el az igazát Cecile, akinek elég sok mindet mesélt a helikopterről. − Az a csápos izé közelről még rondábbnak tűnt, mint múltkor távolról. És nagyon megijesztett mikor hirtelen felkenődött az üvegre. Köszi Savage, hogy leszedted, mert nem láttunk ki tőle rendesen és még a végén nekimentünk volna valamelyik épületnek − azzal felmosolygott a barna genosymre.

− Ööö. Szívesen − és Savage részéről a hanglejtés enyhén kérdőre sikerült.

− Cain képzeld el! − fordult hátra a következő pillanatban, a bátyja pedig félt olyat fog hallani, amit lehet inkább nem kéne tudnia. − Volt egy katona, aki elkapott. Igaz az én hibámból, de Angel és Black segített kiszabadulni. Megharaptuk, aztán alaposan sípcsonton rúgtuk, majd visszafutottunk Saviorhoz.

− Ezt nem kellett volna elhallgatnod? − kérdezte döbbenten Tyson, mert nem érezte logikusnak, hogy ezzel dicsekedett a kislány.

− Nem. − szólalt meg némi gondolkodás után Cecile. − Tinától úgy is megtudta volna Cain és akkor még inkább haragudni, mint így, hogy én mondtam el.

− Ebben van igazság − nézett Ty óvatosan a barátjára, aki inkább csak egy mély levegőt vett és nem mondott semmit.

~ Talpraesett a húgod − jegyezte meg Shad. ~ A helyedben szidás helyett megdicsérném, hogy milyen ügyesen megoldották a helyzetet.

~ Nem gondoltad komolyan, hogy még támogatni is fogom az ilyen húzásokat? − akadt ki Cain. ~ Még a végén ki tudja mire vetemedne legközelebb!

~ Most mi bajod? Múltkor megmentette Jesst és Clawt a húzásával, most saját magát vágta ki a bajból. Ha így halad, hamarosan lepipál téged is. Különben is, két genosym is van vele.

~ Két kis pióca, akik még nem sok mindent tudnak! − vágott vissza. ~ Különben se mondj ilyeneket, hogy lepipál! Ha ennek vége, nem akarom, hogy bármi köze legyen a harchoz. Sőt nem is fogom hagyni!

Shadow nem akarta elkeseríteni, lehetetlenre vállalkozik, mert Cecile már most érvényre tudta juttatni az akaratát. És ez csak rosszabb lesz, ahogyan idősödik.

− Ott vannak − mutatott előre Savage.

Valamivel előttük pedig valóban egy nagyobb embercsoport haladt. A rotorok hangjára többen is aggódva hátranézte. Nem tudták mi vár rájuk. Fred lassított, megelőzte őket, majd letette a gépet.

Savage jobbnak látta átadni a terepet Raynek. Még mindig visszhangoztak benne a srác érzései, de már kezelhető szinten. Már azt is csodának tartotta, hogy meghallotta a hangját. Vajon van esélye arra, hogy személyben olyan társat talált, aki kontroll alatt tudja őt tartani, még akkor is?

Kiszálltak és Jess rávetette magát a sérült Cainre, pedig ő se érezte jól magát. A földön kötöttek ki, mert a srác nem tudta a súlyát megtartani, de nem bánta. Megfogta az arcát és megcsókolta, ami viszonzásra talált és egy tenyér simult a hátára.

Több ember arcán megkönnyebbülés és öröm villant, amikor felismerték Rayt és Tysont a leszállók között. Tina kicsit feszengett a sok pillantás alatt, de igyekezett mosolyogni, hisz neki is annyira örültek, mint a fiúknak.

Ray felkészült a kérdések hadára és kapott is párat, de leginkább arra vonatkoztak hogyan érzi magát és nem-e esett baja. Azt viszont senki nem firtatta miként lehetséges, hogy megvan mind a két karja, pedig biztosan látták néhányan őt falra szegezve és azt, ami történt vele.

Akaratlanul Jess felé nézett, aki most állt fel és segítette fel Caint is. Találkozott a tekintetük és a lány mosolyogva ráhunyorgott. Tudta a választ. Beszélt nekik Savage-ről, sőt mindenkiről. Az emberek pedig elfogadták és nem idegenkedtek. Miért is ellenkeztek volna valami ellen, ami a túlélésüket segíti? Megtanultak alkalmazkodni és elfogadni.

Cecile lemászott a székről, a helikopter oldaláról minden félelem nélkül ugrott le, nagyon meg se érezte és egyből rohant is Jess felé. El akart neki mesélni mindent, ami vele történt, mióta elváltak.

Fred egyedül maradt a gépnél. Félrevonult és feszülten állt. Nem akart csak úgy odamenni. Katonai ruhát viselt, ami miatt nem sok jóra számított ezektől az emberektől. Joggal.

− Freddie? − lépett közelebb hozzá a Farkasok közül egy idősebb nő. − Freddie Brawn?

− Igen, így hívnak − ismerte el meglepetten. − Találkoztunk már?

A nő arca ismerősnek tűnt, de nem tudta hova tenni. Arra meg nem is gondolt, hogy a kint élők közül bárki ismerheti.

− Nagyon-nagyon régen, olyan tíz év körüli lehettél. Az apád hozott magával, akire nagyon hasonlítasz.

Lehajtotta a fejét, mert ezt már nagyon sokan mondták neki. Nem szívesen hallotta, mert az apja gyakran viselkedett agresszíven. Ő pedig igyekezett nem olyanná válni. Részben ezért is állt katonának, hátha önuralmat tanul és lesz módja levezetni a feles energiáit. Talán sikerült jobb emberré válnia. Az önkontrollja egész jól működött.

− Tina! − fordult a nő a sebhelyes arcú lány felé. − Ez a férfi az unokatestvéred.

Erre még Fred is felkapta a fejét, Tina pedig nagy szemekkel nézett rá, mert eddig úgy tudta nincs senkije, amióta elvesztette a szüleit.

− Az anyád és az ő apjának a húga volt. Nem támogatta azt, hogy olyan férfihoz menjen hozzá, mint az apád. Amikor egyszer hozta magával Freddie-t, akkor is azért jött, hogy jobb belátásra bírja a húgát, de nem járt sikerrel. Nagyon csúnyán összevesztek és utána többet nem is álltak szóba. Te talán akkor születhettél.

Így elmesélve Frednek rémlett valami, bár nem emlékezett a részletekre és arra sem kihez jöttek az apjával. Azzal a tudattal nőtt fel, nincs unokatestvére. Az anyjáról tudta, hogy egyke, de az apja sosem említette neki lenne bárkije.

− Él még? − kérdezte meg az asszony.

− Sajnos − válaszolt mogorván. − Nem igazán beszélünk.

− Milyen meglepő − vágott egy fintort az idős nő. − De legalább Tina így már nincs egyedül.

− Eddig se volt! − szólalt meg sértetten Tyson, aztán megfogta a lány derekát, magához húzta és rámosolygott.

− Valóban. De egy rokon azért más, és te nem tűnsz olyannak, mint az apád − fordult vissza Fred felé.

− Igyekszem nem olyan lenni, mint ő − húzta el a száját.

− Segítettél nekik! − mutatott a fiatalokra az asszony. − Ő nem hiszem, hogy megtette volna, amilyen önző baromnak tűnt.

− Ez igaz! − ismerte el és a jelzőt hallva felnevetett.

− Üdv közöttünk! − mosolygott rá melegen az asszony.

Intett neki tartson vele. Fred megkönnyebbülten követte. Örömmel ismerekdett meg ezekkel az emberekkel, akik tudták mi az összetartás és hogyan kell közösen túlélni. Olyanok voltak, mint egy nagy család, akik bármit megtesznek egymásért. És úgy nézett ki, ennek ő is a részese lehet mostantól.