Fred még sötétedés előtt felébresztette Cecile-t és Tinat, és amint lehetett kikísérte őket a helikopterhez. A kislány egyből leszedte az egyik doboz tetejét és nekiállt falatozni. Nem sokkal később pedig megjelent az első katona.

− Hadnagy tényleg elmehetünk? − kérdezte meg bizonytalanul.

− Igen, és adok mindenkinek ételt is, aki kér. Kivéve, ha ez a falánk hörcsög perceken belül fel nem fal mindent − bökött a háta mögé Cecile-re.

− Kikérem magunknak, nem vagyunk hörcsögök − közölte sértetten a falat lenyelése után..

A katona hátranézett a társaira, néhányan bólintottak és megindultak a helikopter felé. Tina segítségével Fred mindenkinek átnyújtott egy műanyag dobozt. A többség megnyugodva és hálásan ment tovább.

− Jól vagy? − fordult hátra a férfi egy újabb adagért és feltűnt neki Tina mennyire sápadt.

− Persze − nyelt egy nagyon a lány.

− Nem úgy nézel ki − figyelte aggódva tovább.

− Biztos csak az miatt van − hárított Tina.

− Hozok neked vizet! − pattant ki a túloldalon Cecile még mielőtt Fred megakadályozhatta volna és az épület felé rohant.

− Cecile állj meg! − szólt utána, de későn.

A szőke hajú tiszt elkapta és még ketten álltak mögötte támogatón. Maga elé fogta a kislányt, a karjával a nyakánál szorította magához.

Savior megjelent a saját formájában és nem úgy, mint mikor Fredre szabta magát. A még ételért sorban álló néhány katona ijedten lépett hátra.

− Engedd el! − dörrent rá és tett néhány lépést, mire a tiszt még erősebben szorította meg Cecile-t, kénytelen-kelletlen megállt.

− Maradj ott, ha nem akarod, hogy baja essen! − fenyegette meg.

− Rohadék! − jegyezte meg egy katona, aki már megkapta a maga adagját.

− Megérdemli, hogy ellássák a baját! − szólalt meg egy másik és többen felzárkóztak a genosym mögé támogatón.

− Mindenki hátráljon el a helikoptertől! A nő is, aki benn van! Akkor elengedem!

Savior keze ökölbe szorult, mert ez azt jelentené Shad és Cam hátvéd nélkül marad, ami akár az életükbe is kerülhet. Ugyanakkor nem akarta, hogy Cecile-nek baja essen. Már épp beleegyezett volna, amikor a kislány szeme megváltozott.

Eltűnt a szemgolyója, amikor mély lila színt viselő anyag beborította. Nagyon hasonlított egy genosyméhez, de az alakja nem változott meg. A kendő ellenben eltűnt, a kislány pedig kinyitotta a száját és beleharapott az őt fogva tartó karba.

A fogva tartója felkiáltott és akaratlanul elengedte, ő pedig már fordult is meg. A lábán megjelent egy bakancs, ami nagyon hasonlított ahhoz, amit a katonák viseltek. Lendült a láb és alaposan sípcsontón rúgta a szőke férfit.

Mielőtt a másik kettő reagálhatott volna, elképesztő sebességgel sprintelt vissza Saviorhoz és állt a háta mögé. onnan öltötte a nyelvét a tisztre és a támogatóira. Már csak az hiányzott, hogy bemutasson neki, de az végül elmaradt.

~ Black befolyása elképesztően erős, mert Cecile magától ilyet nem tenne − közölte Freddel a piros-fehér genosym.

~ Amíg megvédi, addig nincs gond. Szerintem.

~ Remélem.

− Huh? − pislogott mellette a kislány, a szeme a megszokott kék színt öltötte. − Azta, ez klassz volt!

− Kis rohadék! − simogatta meg a tiszt a sípcsontját, aztán el is hallgatott, mert néhány katona megindult felé. − Mit akartok? Tudjátok ki vagyok?

− Ezt az alakot bízza ránk hadnagy. Sok leverni valónk van rajta − jegyezte meg a mellette álló katona és ő is elindult a trió felé.

~ Tetszenek nekem − vonult vissza Savior. ~ Azt hiszem téged többre értékelnek ennél a patkánynál.

− Legközelebb ne rohanj el! − fordult a kislány felé és szidta meg, aki bűntudatos arcot vágott. − Készültem. Van víz a helikopteren.

Azzal egy kulacsra mutatott, ami nem messze hevert Tinától, aki még mindig nagyon sápadtnak nézett ki.

− Szerintem kiszállhatsz nyugodtan a levegőre. Kétlem, hogy bárkitől tartanod kéne. Akitől kellett, már ő sem árthat neked.

Elnézett a hármas felé, akiket a többiek gyűrűbe fogtak. Kaphattak néhány ütést, mert már a földön ültek és védekezőn emelték fel a karjukat. Attól nem félt, hogy alaposan helyben hagyják őket, de ha ugrálnak, akkor még biztos kiérdemelnek néhányat.

Ezek hárman megérdemelték volna, hogy itt hagyják őket, de ismerte annyira ezeket a katonákat, tudta nem fogják megtenni. Abban csak reménykedhetett, visszaérve beszámolnak az eseményekről és a pozitív hozzáállás is megmarad.

Fél órával később a katonák tisztelgés után elindultak és ők magukra maradtak. Fred a helikopternek támaszkodott és a csillagokat nézte. Camnél volt a rádió, amin jelezni tudott nekik. De vajon lesz alkalma üzenni? Ha nem, akkor Savior honnan fogja tudni mikor induljanak?

− Fred! − hallotta meg Cecile hangját. − Elmondod mi micsoda itt?

A kislány befészkelte magát a másodpilóta ülésébe és onnan nézte a műszerfalat. Látszott rajta nagyon kell uralkodnia magán, hogy ne kezdje nyomogatni a gombokat.

− Persze! Úgyis te leszel a segédem − mosolyodott el.

− Komolyan? − csillant fel Cecile szeme. − Mit kell majd csinálnom?

− Majd elmondom − közben Fred rákacsintott az aggódon figyelő Tinára, jelezve semmi olyat nem fog rábízni.

− Továbbra sem tartom jó ötletnek − és Jess már huszadjára mondta el ezt a mondatott, legalábbis Cain úgy saccolta.

− Ha nem emberként jelenünk meg, egyből lőni fognak ránk − ismételte el az érvét újra és újra.

− Honnan tudod, hogy nem adta parancsba Darkness, ha meglátnak lőjenek egyből? − a srác felsóhajtott.

− Shadow és Cam meg tud védeni minket egy pillanat alatt, ha ez mégis bekövetkezne. De meg kell adnom az esélyt a beszélgetésre, ami csak úgy megy, ha besétálok önmagamként. Így kevésbé hatok fenyegetőnek − magyarázta újra a döntését.

− Akkor sem tartom jó ötletnek − ismételte önmagát Jess, Cain pedig újabbat sóhajtott.

− Inkább induljunk el, mert úgy se tudtok dűlőre jutni − szólt bele Ray, feszültnek tűnt.

− Támogatom − tette fel a kezét Tyson egyetértően, aki szintén unta az értelmetlen vitát.

− Meglátod nekem lesz igazam! − szegezte neki Jess az ujját.

− Kiderül − fogott rá Cain gyengéden, majd közel hajolt. − Kívánj inkább szerencsét!

Jess zavartan pislogott rá, vér szökött az arcába az intim közelség, na meg a közönség miatt. Tudta mit akar tőle és a másik két srácra nézett, akik hirtelen találtak maguknak valami érdekfeszítőt, amit alaposan meg kellett vizsgálniuk. A válla leereszkedett és megadta magát.

− Vigyázz magadra Cain! − a keze rásimult az arcára.

Nyomott egy gyors csókot a szájára, mosolyogva engedte el és kacsintott, de a megszokott válasz elmaradt.

− Gyere Tyson! − csapott a haverja vállára és felpattant a földről.

− Induljunk el mi is! − követte Ray a példáját, Jess pedig nehéz szívvel indult utána.

~ Nem lesz bajuk! − próbálta Claw is megnyugtatni. ~ Inkább koncentrálj a feladatra.

~ Könnyű mondani. Ne mond, hogy te nem aggódsz Shadow-ért!

~ Ezt nem mondtam. De bízom benne, és ismerem annyira tudjam tud magára vigyázni.

Jess nem vitatkozott vele. Igen, neki is bíznia kell Cainben, ő sem tett mást, hisz elengedte Ray-jel, akit igazából alig ismert.

− Jól van! − szólalt meg határozottan. − Húzzunk bele!

Azzal előhívta White Clawt. Ray elmosolyodott és a következő pillanatban Savage is teljes méretében öltött alakot. Felemelte a kezét, megvillantotta fekete karmait, amit fehér-fekete fajtársa a sajátjával viszonzott.

Jess már előre sajnálta azokat, akik az útjukat próbálják majd állni. Kettőt kivéve. Sparkot és Razort. Beléjük örömmel mélyeszti a karmait.

− Azért ugye tudod, hogy kicsit be vagyok szarva − szólalt meg Tyson, miközben az utca közepén sétáltak a házak között.

− Én inkább csak ideges vagyok. nem tudom mennyi van meg még Mattből és vele vagy Darkness-szel fogunk beszélni.

− Komolyan ezen aggódsz? Az életünket tesszük épp kockára azzal, hogy odamegyünk a területére − nézett rá döbbenten a barátja.

− Nem tudom mit izgulsz. Cam képes téged eltűntetni úgy, hogy senki nem talál meg. Simán leléphetsz, ha nagyon eldurvul a helyzet.

− Ugye nem gondoltad komolyan, hogy szarban hagynálak? − horkant fel sértetten Tyson.

− Reméltem, hogy nem − mosolygott rá Cain.

Elérték az őrök első vonalát. Ketten jelentek meg és fogtak rájuk fegyvert. Ahogy megbeszélték felemelték a kezüket, jelezve nem támadó szándékkal jöttek.

− Matt-tel akarunk beszélni! − jelentette ki Cain.

A két őr összenézett, majd intettek menjenek. Tisztes távot tartottak tőlük és hátulról követték őket, folyamatosan szemmel tartva. Távolabb egy alak futott, reményeik szerint, egyenesen Matthez.

− Nem bőbeszédűek − dörmögte oda halkan Tyson.

− Szerintem csak nem mernek beszélni − válaszolt Cain és újabb őröket fedezett fel egy romos épület emeletén. − Jobbra fenn kettő.

− Bal oldalt is van kettő a másodikon egy házzal előrébb − tájékoztatta Tyson azokról, akiket Cam szúrt ki.

Jóval arrébb négy őr állta el az útjukat jelezve, nem mehetnek tovább. Hamarosan pedig megjelent Matt és nem jött egyedül. Ketten követték és teljesen mást sugallt a kiállásuk, mint a körülöttük állóknak.

− Egyik sem Razor − súgta oda Tyson. − Hacsak nem váltott testet.

− Nem illik sugdolózni társságban! − szólt rájuk Matt.

− Milyen érzékeny valaki − dörmögte a nagydarab srác és követte Cain példáját és leengedte a kezét.

− Darkness, igaz? − szólalt meg a srác, mire egy kérdő pillantás elárulta, igen, és? − Nahát Matt, már szóhoz sem engednek jutni?

− Felesleges ezzel próbálkoznod. Örülj neki, hogy én irányítok, mert ő már régen neked esett volna.

− Milyen kedves tőled − Cain hangja szarkasztikusan csengett.

− Hagyjuk az üres fecsegést. Miért jöttetek?

− Beszélnünk kell azokról katonákról. Nem üzletelhetsz velük! − nem finomkodott, egyenesen a lényegre tért.

− Igen, hallottam hírét, hogy bejutottatok és megtámadtátok őket. Nem számítottam Shadowtól ilyen húzásra, de közlöm nem jött be a tervetek. Így is sikerült megegyeznünk és holnap megkapom, amit akarok és végetek. Mondjuk már nem is lesz rá szükség, hisz önként jöttetek ide. És nem is fogtok élve távozni! − villantott fel egy széles vigyort, majd felöltötte valódi alakját.

~ Készülj! − szólalt meg Shadow.

− Figyelj Darkness! − próbálkozott ennek ellenére Cain ugrásra készen, mellette Tyson szintén feszülten figyelt. − Veszélyese és téged is könnyen elpusztíthatnak.

− Ugyan! − morogta Darkness és támadásba lendült.

Cain hátra, Tyson oldalra ugrott és az ütés a hűlt helyükre csapódott be, berepesztve az a aszfaltot. Előhívták genosym társukat. Darkness méregzöld szeme Shadowra szegeződött, aztán beolvadt a sötétségbe. Nem maradt le mögötte, láthatatlanná vált és mozgásba lendült. Ennek köszönhetően elkerülte a támadást.

− Bújócskázunk? − gúnyolódott Darkness. − Hát jó.

Tysont Darkness nem érdekelte, nem úgy két másik társát, akik felé indultak. Előhívta a rakétákat és kettőt egyből ki is lőtt. Acid és Freak sikeresen kitért, a robbanás épphogy megperzselte őket, és közben megmutatták valódi alakjukat.

~ Fú de ocsmány az egyik − jegyezte meg Ty, amikor végigmérte a csupa csáp genosymet.

~ És őrült is. Nem véletlenül hívják Freaknek − tájékoztatta Cam. ~ Szerencsénkre nem egy okos alak. Acid már nehezebb eset. Védekezni fogunk és távol tartani őket Shadtől. Ennél többet nem tudunk most tenni.

~ Oké − egyezett bele Tyson, mivel egyikkel sem akart közelebbi ismeretséget kötni.

− Darkness hallgass meg! − próbálkozott újra Cain.

A nevezett egyből a hang irányába fordult és támadt, de az ütését blokkolták. Hihetetlennek tűnt, de ami még inkább az ellencsapás. Erőteljesen vágták gyomor tájékon. Jobbnak látta visszavonulni, miközben magában elismerte Shadow megint jó társra tett szert.

~ Hogy a fenébe blokkoltad? − lepődött meg Shad.

~ Számítottam rá, hogy oda üt, ahonnan a hangot hallja, mert az a biztos pont.

~ Most már óvatosabb lesz − figyelmeztette a genosym.

~ Gondolom több esze van, mint Mattnek. Kérdés, az érzések, amiket ő táplál irányomba mikor borítják fel az összhangjukat.

~ Erre azért nem alapoznék. Darkness sincs oda értem.

~ Igen, említetted.

− Járt már genosym a Földön előttetek − szólalt meg Cain újra és közben lebukott a földre, így Darkness újabb támadása sem talált.

A srác nagyon remélte, megunja a vak harcot és nyíltan esnek majd egymásnak. Lehet durvább lesz, de kevesebb erőt és koncentrációt igényel majd a kitérés.

− És kit érdekel? Ha elpusztították, akkor nem lehetett erős − a másik fekete genosym láthatóvá tette magát.

~ Csapda − figyelmeztette Shadow, Cain is tudta, ennek ellenére ő is megmutatta magát.

− Nem erről van szó! − nem tudta befejezni, mert Darkness elképesztő sebességgel támadt és közben beolvadt a sötétségbe.

Cain is megérezte az ütést, amit bekaptak. Az erő hátrarepítette őket és keményen csattantak az egyik épületnek. Na jó, erre azért nem számított. Érezte Shadow átveszi az irányítást és egyből felfelé löki magukat, de így sem úszták meg sérülés nélkül. Darkness kimeresztette borotvaéles és acél keménységű karmait és felszántotta a fajtársa testét. A sebek egyből be is forrtak.

− Cam! − ordította el magát Shadow és az utca közepe felé vetette magát.

A következő pillanatban hatalmas fény villant, ami elvakított mindenkit, kivéve őket, mert tudták mi jön. A fénygránát egy darabig megakadályozza, hogy Darkness észrevétlen a közelükbe jusson, de ahhoz a fénykörben kell maradniuk, ami korlátozta a mozgás terüket.

− Cseles, bár hasztalan, mert tiszta célpontot nyújtasz − hallották meg Darkness hangját, bár nem látták. − Lőjetek!

A parancsra az emberek feléjük fordultak. Néhányan még kissé vakon pislogtak, és a folyamatos fény bántotta a szemüket, mégis engedelmeskedtek. Több helyről felhangzott a fegyverek hangja.

A lövések nem tettek Shadowban nagyobb kárt, de tudta mire megy ki a játék. minél jobban leapasztani az energiaszintjét, és ezzel megfosztani az átlagnál magasabb regeneráló képességétől. Arra nagyon jó volt, de legalább szabadon beszélhetett.

− Rescuer egy darabját felhasználták az emberek és saját genosymeket hoztak létre. Már másfél évszázada képesek voltak erre és nem gyenge utánzatokat hoztak létre! Azóta fejlődtek. Azért támadtam rájuk, mert az ivadékomat rejtő Zen kémcső hozzájuk került. Nem hagyhattam, hogy felhasználják őt, ellenünk!

Emelt hangon mondta el, hogy Darkness biztosan hallja. Nem kapott választ, ami nem sok jót sejtetett. Azt már tudta megegyeztek, de nagyon remélte a másiknak több esze volt és nem ment bele egy erre irányuló kérésbe. Ha átadott magából, vagy valamelyik társából egy darabkát, akkor végük.

− Elismerem részben igazad volt! De a többség nem olyan, mint amilyennek te beállítottad őket. A tudósokat, a katonáknak parancsolókat meg kell állítanunk mielőtt...

− Fogd be! − vetette rá magát Darkness dühösen.

Nem törődött a fénnyel, a saját emberei lövéseivel. Nem számított semmi, csakhogy elhallgattassa a másikat. Sikeresen meglepte Shadowt és a földre teperte.

Olyan harc vette kezdetét, ami csupán két genosym között bontakozhatott ki. Tépte, karmolta a másikat. Felhasználta Matt tudását is, és tapasztalta Shadow sem tett mást, mert igen hatékonyan tudott ellene védekezni.

A körülöttük álló emberek pedig jobbnak látták menekülőre fogni és magukra hagyni őket. Ez már túl mutatott rajtuk és inkább a saját életüket mentették.