Két földi nappal később a Skarlát által felturbózott űrhajó elérte az Indikát. Cecile és két társa jóvoltából ki lett takarítva, és élhetővé lett téve a belső rész. Lassan ereszkedtek a felszín felé, nyomokat keresve.

− Én úgy tudtam lakatlan − jegyezte meg váratlanul a vörös genosym. − Mégis egy cirkáló roncsai hevernek itt.

− Csatába keveredhetett a közelben, aztán lezuhant a bolygóra − vont vállát Black, nem számított.

− Vajon vannak túlélők? − tette fel Angel a kérdést, teljesen más szempontok vezérelték, mint a testvérét.

− Kiderül − fonta karba a kezét Cecile, rossz érzése támadt. − Ott az erdőnél szállj le. Ha várniuk kellett ránk, akkor biztos ott tették meg. Zacknek enni kellett szerezniük.

− Szegénynek már elege lehet a megpróbáltatásokból − nézett maga elé aggodalmasan Angel.

− Ne féltsétek! Ennyi kell, hogy igazi férfi legyen belőle − szólalt meg Nord is miközben kinyújtott lábbakkal terpeszkedett az egyik székben.

− Remélem tanult a leckéből és nem csinál több hülyeséget. − Cecile gondterhelten sóhajtott, miközben Skarlát megkezdte a landolást az űrhajóval.

− Zack! − kiáltotta Shadow a srác nevét, miközben félretolt egy ágat maga elől.

− Zack! − ismételte Ceverik is, aki csatlakozott a kersésben a genosymhez. − Hova lett ez a srác?

− Azt én is szeretném tudni. Meg, hogy miért mászkált el egyedül. Miért nem tudtál rá figyelni? − fordult Shad a fejvadász társa felé, aki mögöttük jött érdektelenül.

− Nem vagyok bébiszitter − morogta vissza Dark, és sokkal inkább unalomból jött a másik kettővel, mintsem, mert aggódott a kölyökért. − Ott van.

− Hol? − nézett rá Shadow, majd követte a másik genosym tekintetétnek útját.

Felfelé fordította a fejét Ceverikkel együtt. Mind a kettőjük arcára kiült a döbbenet, amikor meglátták a srácot fejjel lefelé lógni egy fáról. Fehér, ragacsos anyag borította Zacket, ami még a száját is betakarta, épphogy kapott levegőt.

− Mi a fenét csináltál? − tört ki a kérdés Shadből, mert egy dolog, hogy felmászott a fára, de mibe ragadt bele?

− Szerintem csak lógni akart kicsit − vigyorodott el Dark.

− Mintha mondani akarna valamit − Ceverik homlokráncolva fordult körbe, miközben a srác nekiállt vergődni.

A következő pillanatban megreccsent egy ág, mindannyian arra fordultak. Dark Blade méretű, pókszerű lények jelennek meg a fákon. Mindegyiknek nyolc, vörösen csillogó szem helyezkedett el a fején. Három pár lábukkal könnyedén a törzshöz tapadtak, míg a legfelső kettőt úgy tartották, mint a karokat.

− Nem úgy volt, hogy lakatlan a bolygó? − hátrált Ceverik, míg neki nem ment a két genosymnak, akik szintén összezártak, hogy ne kaphassák őket hátba.

− Mégsem az − morogta Dark. − De hol bujkáltak az elmúlt két napban?

− Lehet itt voltak, csak megfigyeltek minket − válaszolt neki Shadow.

− Tuti mérges pókok − dünnyögte Ceverik, miközben az egyiknek a csápszájáról lecsöppent valami zöldes folyadék.

− Rühellem a rovarokat − vicsorodott el a fejvadász.

− Elbántál egy cirkálóval és a legénységével. Néhány ízeltlábú csak nem fog ki rajtad − dörgölte az orra alá Shadow, mert az az érzése támadt, hogy a fajtársa ha nem is fél, de irtózik tőlük.

− Mi a terv? − tudakolta meg Ceverik.

− Harcolunk − közölte egyszerűen Shadow.

− Ettől féltem − dünnyögte a kékség, majd szükségét érezte felhívni a két genosym figyelmét egy nem elhanyagolható tényre. − Nekem nincs mivel.

− Nesze! − nyomott oldalról a kezébe Dark egy hosszú, dárdaszerű fegyvert, amit saját magából alkotott.

− Kösz − mered Ceverik az eszközre. Nem sok harci tudása, vagy tapasztalata volt, és nem segített a helyzetén, hogy amit a kezében tartott az a fejvadász genosym egy darabja.

Abban reménykedhetett, hogy a fegyver hosszának köszönhetően távol tudja magától tartani a pókokat, és életben marad. Részéről már ez siker lenne. A két genosym csak képes lesz elintézi ezeket a dögöket. Legalábbis nagyon remélte, mert nem akart vacsora lenni. Nem kellett sok, a pókok közül néhány rájuk vetette magát, a két feketeség készen várta őket és sikeresen vissza is verte az első támadást.

− Vajon hol lehet a hajóm? − lépkedett be az erdőbe Cecile.

− Biztos elrejtették − hajtott félre Nord egy hatalmas páfránylevelet.

− Az lehet − bólint rá a nő, aki a rá jellemző fekete-fehér ruhát viselte, amit a genosym társai alkottak. − Skarlát!

Elnézett hátra. Egyértelműen megmondta neki, ha el mer tűnni és lelépni a hajóval, akkor megkeresi és nagyon rosszul jár. Emlékeztette rá, hogy nem éri meg, egyrészt Angelnek köszönhetően tud repülni, másrészt itt a sajátja, amivel simán utol tudja érni.

− Meg se fordult a fejemben − védekezett a tinédzser genosym.

− Persze! − küldött felé Cecile egy lapos pillantást.

− De tényleg, csak...

− Csak? − nézett rá a fiatal nő kérdőn, egyértelművé tette nem maradhat el a válasz.

− Mintha zajok jönnének onnan − bökött abba az irányba Skarlát, amerre megindult.

~ Igaza van − szólalt meg Black Cecile fejében.

− Jól van, nézzünk el arra − indul meg ő is abba az irányba.

Ahogyan közeledtek egyre jobban kivehetővé váltak a zajok, amik egyre inkább harcra emlékeztették őt. Cecile mellett lépkedő Nord kezében megjelent a hatalmas pallos némi füst kíséretében, amivel kivívott Skarláttól egy elismerő ó-t.

Sokkal óvatosabban haladtak előre, aztán feltárul előttük a csatatér képe. Ceverik épp a földön feküdt, a Darktól kapott fegyverrel próbálta magától távol tartani a rajta, felette terpeszkedő pókot.

A fejvadász tőle nem messze ádáz csatát vívott fél tucatnyi lénnyel, és legalább ennyi már holtan feküdt a lábánál. Darabokban a pengéknek köszönhetően, amivé a karjait alakította. Egy éppen hátulról támadta, de két kisebb szilánkot repített ki magából hátranézés nélkül, hogy ne mélyeszthessék a méregtől csöpögő csápokat a testébe.

Cecile aggódva kapta körbe a tekintetét, a szíve egyre hevesebben vert, mert sem Shadowt, sem az unokaöccsét nem látta. Nem állt le gondolkodni, azonnal mozgásba lendült. Szeretett önmaga harcolni, de most jobbnak látta Black-nek átadni az irányítást, aki egyből előhívta a kaszáját és futás közben fejezte le azt, amelyik Ceveriket ledöntötte a lábáról.

Nord hangos ordítás közepette vetette bele magát a harcba, lekaszált kettőt Dark oldala mellett, talán még kicsit a genosymiba is sikerül belevágnia, mert az dühösen kapta a fejét arra. De aztán nem foglalkozott a barbárral, aki tovább robogott, hanem inkább belemártotta a pengéjét a lénybe, aki a torkának ugrott.

Skarlátnak eszébe se volt támadni, inkább felvett egy várakozó poziciót. Láthatóan nem akart részt venni a harcban, főleg nem ilyen undorító lények ellen, amik nagyobbak, mint ő. Nem mintha félt volna tőlük, de ha már küzdeni kell, akkor a saját súlycsoportjában szeretett. Figyelmét fentről érkező mozgás vonta magára.

Felmérte gyorsan a terepet, aztán már könnyedén tört is felfelé, kikerülve néhány lényt, akik most érkeztek valahonnan. Néha kicsit sajnálta, hogy nem tud láthatatlanná válni, de ez van. Így is sikeresen elbújt előlük, így letettek arról, hogy tovább keressék őt, és inkább a lenti zsákmányokra vetették magukat.

Nem sokkal később egy kiálló fa ágán telepedett meg, egymagasságban a sráccal, aki a vergődése miatt folyamatosan körbeforogott. Mikor felé fordult, találkozott a tekintetük. Skarlát oldalra fordította a fejét, mert kicsit zavarta, hogy a másik fejjel lefelé van.

− Mmmmm mmm mm! − meredt rá Zack mérgesen.

− Ebből egy szót sem értettem − válaszolt neki Skarlát, mire a srác körbeforgatta a szemét. − Na várj! Leszedlek onnan.

Elrugaszkodott, közben kiengedi az egyik tüskéjét, amivel könnyedén vágta el a hálót. Zack egyből zuhanni kezdett, fejjel a földnek. Inkább becsukta a szemét, hogy ne lássa mikor és kibe csapódik bele, de aztán valaminek köszönhetően megváltozott a helyzete.

Az érzés nagyon is ismerős volt. Először azt gondolta Shadow került elő, akit az előbb néhány nagyobb lény sikeresen a sűrűbb részbe kényszerített. De mikor arrébb gurulva, félig térdelve, lapuló helyzetben kinyitotta a szemét, és megszemlélte magát, látta, hogy vörös szín borítja be. Így csak az a genosym lehetett, aki az előbb levágta fentről.

~ Hello − szólalt meg Skarlát a srác fejében. ~ Te vagy Zack, igaz? Mit akartál az előbb mondani.

~ Hogy szabadíts már ki! − válaszolt dühösen. ~ Amúgy igen. És te?

~ Skarlát − mutatkozott be, aztán már gurult is félre, mert oldalról megtámadták őket.

A tüskék keresztezték egymást, így állítva meg a borotvaéles karmokban végződő lábat. Le kellett bukniuk a másik elől, majd Skarlát egy gyors mozdulattak a pók hasa alá vetette magát, és közben fel is hasította alulról a puha részt.

~ Fúj, csupa testnedv lettem − fintorogott a vörös genosym, akire nem kevés került a narancssárgás vérből.

~ Oh egek! − nyögte Zack, nem akarta elhinni, hogy ez a legnagyobb baja most. ~ Shadowt arra szorították, menjünk segíteni neki.

Megpróbálta az irányítást átvenni és arra menni, de Skarlát ellenállt neki, így a mozdulat megszakadt.

~ Dehogy megyek! Nem akarok én harcolni! Kivárjuk valahol a végét ennek, nyugiba − és már ugrott is volna fel, de nem jön össze, mert a srác ellenállt. ~ Oh ne már! Nem azért mentettelek meg, hogy ellenkezz velem.

~ Ha nem akarsz segíteni, akkor engedj ki! − dühöngött Zack. ~ Shadow is megmentett engem, nem fogom cserbenhagyni!

~ Tudsz egyáltalán harcolni? − kérdezett rá Skarlát.

~ Persze! − vágta rá a srác sértetten, majd kapcsolt ~ Ezt neked is tudnod kell, hisz a fejembe látsz.

~ Nem teszek én ilyet! Senki perverz gondolataira nem vagyok kíváncsi − vágta oda Skarlát.

~ Én technikailag még gyerek vagyok. Nincsenek perverz gondolataim − morogta Zack, mert tény és való, hogy különösebben nem foglalkoztatták még a csajok a kora ellenére. ~ Döntsd el mit fogsz csinálni, különben mind a ketten meghalunk!

Sürgette meg a genosymet, mert egy újabb póklény vetette rájuk magát, de Skarlát a gyorsaságát használva könnyedén siklott arrébb és kerülte el, nemcsak az első két, de az utána lévő lábak támadásait is, amikor megpróbálták földhöz szegezni.

~ Na jó! − egyezett bele és teljesen rákapcsolódott Zackre, nemcsak fizikálisan vette körbe ~ Azta!

~ Mi az? − tudakolta zavartan a srác, és közben azon izgult, hogy vajon mikor nyársalják fel őket.

~ Ezekkel én is akarok játszani! − lelkesedett fel Skarlát. ~ Jah, tiéd a terep, én addig nézelődöm a fejedben.

~ Kösz − nyögte Zack és utolsó pillanatban sikerül kigördülnie a pók alól.

Persze először fogalma sem volt, mire gondolt a genosym, aztán kapcsolt, hogy valószínű a videó játékokra. Felőle aztán játszhat akármelyikkel, ha ezt túlélik és végre hazamehet. Mert oké, érdekesnek tűnt, meg izgalmasnak ez az egész, de már vágyott rendes kajára, ágyra, tiszta ruhára, fürdésre és a fogmosásra. Soha nem gondolta volna, hogy az utóbbit ennyire fogja hiányolni.

Tudott annyit a genosymekkel való kapcsolatról, hogy ha akarja, akkor képes használni a képességeiket. Rákoncentrált a tüskékre és sikerült előhívnia. A pók közben megfordult, vele szembe került. Hárított két csapást, hátraugrott a harapás elől, majd amint földet ért, felpattan és futásnak eredt. Két lépés után fellökte magát, a szaltóját bármelyik tornász megirigyelte volna. Ráadásul Skarlát ráerősített, így kellően magasra tudott ugrani, hogy a lény hátán landoljon. Nem pazarolta az idejét, belemélyesztette a két tüskét hátulról, aztán már mozdult is tovább.

Az járt a fejében, hogy meg kell találnia Shadow-t, még mielőtt baja nem lesz, az ő hibájából. Mert ez volt a helyzet, ha unalmában nem indul el csavarogni, akkor nem kapják el, és hálózzák be. Mintha csak tudták volna a lények, hogy úgy is a keresésére indulnak a többiek, és ezért nem bántották. Csalit csinált magából, és ezt valahogy jóvá kell tennie.

Meglátta az apja társát, aki egyáltalán nem nézett ki jól. Több helyen sikerült beleharapniuk a lényeknek, a méreg pedig előbb-utóbb minden genosym szervezetét kikezdi. Eddig Zack úgy gondolta, hogy őket szinte lehetetlenség legyőzni, annyira erősnek és hatékonynak tűntek, ha harcról volt szó.

~ Mit tudsz még? − tudakolta miközben futólépésben közeledett Shadow felé.

~ Mire gondolsz? − figyelt fel a kérdésre Skarlát.

~ A tüskéidre. Mi van még, amit harcban be tudsz vetni? − akarta tudni, hogy milyen lehetőségei vannak.

~ Semmi. Max a gyorsaságomat.

Zack szinte látta maga előtt, ahogyan a genosym megrántja a vállát.

~ Remek − dünnyögte, mert számított valamire még, amit a javukra fordíthat.

Hisz nem elég, hogy ő fiatal és éles harcban kevés a tapasztalata, hisz gyakorlás során soha nem akarták megölni, vagy nagyobb kárt tenni benne. És akkor most még ennek a genosymnak sincs semmi extra képessége. Jó a tüskék nem elhanyagolhatok, de mondjuk Dark pengéivel nem vetekszik, aki ráadásul még be is tudott olvadni a sötétségbe, ha szükséges. Shad meg láthatatlanná tudott válni, de gyanította a méreg miatt, nem mehet most neki.

Lendületet vett, megkapaszkodott egy vékonyabb törzsben és körbeforgott rajta, majd hagyta, hogy vigye előre a mozgási erő, amit szerzett és páros lábbal kapta oldalba az egyik lényt, akit sikeresen feldöntött. Aztán már rugaszkodott is el, hogy rávesse magát a következőre, aki viszont már várta. Megtorpant előtte és ráfogott a két felé csapó ízelt lábakra, a rágócsápok viszont felé közeledtek. Feladta azt, hogy ellentartson és inkább hagyta magát hátradönteni miközben felhúzta a lábát.

Úgy érezte magát, mint nyújtáskor mikor teljesen előre kellett hajolnia a lábaira, csak épp itt a levegőben volt, és a saját testét megfeszítve kellett magát megtartania. Skarláttól kapott erőnek és rugalmasságnak hála, fel tudta annyira emelni maga elé, hogy a talpát betámaszthassa a fura fej alá, így tartva magától tátva a méregtől csöpögő szájnyílást.

~ Undorító − jegyezte meg Skarlát, és egyet kellett értenie, mert soha nem akart ilyen közelségből megszemlélni egy pók csápjait. ~ Ne hagyd, hogy rám csöpögjön!

~ Talán segíts akkor egy kicsit! − vágott vissza. Nem mintha sokat számított volna, mert már az előbb beborította őket egy adag testnedv.

Nem sokkal később képek villantak fel a fejében és végül úgy döntött, hogy talán sikerülhet kiviteleznie. Elengedte a lábakat és hátrahajolt. Letette a tenyerét és legördült a hasára. A lény átrobogott felette, de mire megfordult, a srác már nem volt ott.

Futásnak eredt, amit jól tett, mert ez elsőnek feldöntött pók is felállt, és ketten indultak meg felé. Felugrott az egyik fa törzsére, de könnyedén követték, így ellökte magát, át a másikra. Hálót köptek utána, de egyik sem érte el. Lecsúszott a fa törzsén, kezét végig rajta tartva, majd Shad felé indult, aki kezdett felülkerekedni azon az egyen, aki még támadta.

Újabb hálókat köptek ki felé, így inkább irány váltott és egy másik fa felé futott. Miközben hátranézett a fekete genosymre.

− Húzd meg az előtted lévő kettő fát! − kiabált neki oda és mikor Shad felé nézett egy irányba bökött, majd a fejével egy másikra biccentett. Közben elérte az újabb fát, amire szintén rárakta a kezét és körbefutott körülötte, megúszva újabb röppenő köpeteket.

Shadow nem igazán tudta mit akarhat Skarlát, aki eléggé Zack módjára viselkedett, de nem állt neki kérdezősködni, egyszerűen csak örült annak, hogy ideértek, hisz ha a fiatal genosym itt van, akkor Cecile is. Sikeresen letépte a lény fejét és bár legyengült a méreg miatt, mégis kinyújtotta magát és a fához tapasztotta, először az egyikhez, majd a másikhoz, aztán megrántotta.

Reccsenő hang hallatszott, aztán a tüskék által felszabdalt törzsek megadták magukat az erőnek és dőlni kezdtek a rajtuk lévő lényekkel együtt. És nem csupán ez a kettő, mert Zack a harmadiknak maga feszült neki és döntötte abba az irányba.

Hamarosan mind a három nagy robaj közepette a földre zuhant, az ágak egymást törték le, a lomb betakart szinte mindent és felverte a port.

− Shad! − kiáltotta el magát a srác és közben a karját a szája és orra elé emelte, bár teljesen feleslegesen.

Válaszként hamarosan egy fekete massza kúszott elő a lombok közül és felöltötte a megszokott alakját. Zack megkönnyebbülten vetette rá magát és átölelte a genosymet.

− Élsz!

~ Hééé! − méltatlankodott Skarlát, hisz ebbe a jelenetbe őt is belerángatták.

− Igen − nyögte Shad, aki most már biztos volt abban, hogy a srác ott lapul a vöröskében. − Még a végén mire hazajutunk felnősz.

− Shadow! − jelent meg Cecile is és aggódva mérte végig a genosymet.

− Skarlát! − jelent meg mögötte Dark és úgy nézett ki, mint aki zöld és narancssárga trutyiban fürdött.

A második nevezett amint meglátta a fejvadászt, egy pillanat eltűnt, méghozzá Zackben és olyan mélyre, amennyire csak tudott. A srác meglepetten maradt ott önmagaként.

− Hagyd békén! − fordult Cecile Dark felé.

− Semmi közöd hozzá! − mordult rá a fejvadász.

− Nem tarthatod fogva kedved szerint − került elé egy könnyed ugrással a nő és két társa. Úgy nézett szembe a nála jóval nagyobb fejvadásszal.

− Nem te fogod megmondani, hogy mit tehetek és mit nem − nézett dühösen Dark a trióra. − Ha bezárva akarom tartani, akkor úgy lesz.

− Nem éppen! − szállt szembe vele Cecile.

− Hát, technikailag joga van hozzá − szólalt meg Shadow, amivel kiérdemelt magának egy csúnya pillantást a nőtől. − Az más kérdés, hogy ez általában nem szokott működni.

− Miért tarthatná fogva? − kérdezett közbe Zack, akinek nem sok fogalma volt arról, hogy mi is történt valójában.

− Skarlát Razor ivadéka, ki része Dark Blade-nek − adott magyarázatot a srácnak.

~ Mi? − döbbent le a vörös genosym.

Nagyon is emlékezett az első találkozásra. A fejvadász pontosan tudta kinek az ivadéka, és mikor rákérdezett, hogy ismeri, csak annyit kapott válasznak, hogy nagyon is jól ismerte. Ebből tudta, már nem él a szülője, de nem faggatózott tovább, hisz eddig sem tudott róla sokat.

− Te! − tört ki dühösen Zackból, aki majdnem seggre ült miatta, de Shadow megfogta.

Egy vörös villanást lehetett látni, ami elhúzott Cecile mellett és nekitámadt a hatalmas fekete genosymnek. Csakhogy semmit nem ért el vele, mert a fejvadász könnyedén nyakon kapta. Minden erejével azon volt, hogy megtámadja, de a feketeség egyre jobban beborította.

− Engedd el! − kiáltotta Cecile és támadni akart, de nem mozdult meg a teste. ~ Angel?

Döbbent le, hisz pontosan tudta ő akadályozta meg az egészet és egyáltalán nem értette miért. Dark akart valamit tőle, talán elkerülte a figyelmét, hogy sikerült vele kapcsolatba lépnie és valamit csinálhatott vele?

~ Semmi baj Cecile. Nem fogja elnyelni vagy bántani. Ha ez lenne a célja, már rég megtehette volna − adott tettére magyarázatot a fehér genosym.

Nem mintha nagyon tehetett volna mást, így csak döbbenten nézte mi zajlik le. A vörös itt-ott még kilátszott a feketéből, mintha küzdött volna, de a másik jóval erősebbnek bizonyult. Látta Nordot a közelben, de ő sem mozdult. Angel rá is hatással lehetett, vagy csak nem akart a barbár közbeavatkozni? Igaz, oka se volt rá.

Aztán a következő pillanatban Skarlát a földön kötött ki, ülő helyzetben. Cecilenek fogalma sem volt mi történhetett, de látta, ahogyan felemeli a fejét. A genosymek arcáról nehezen lehetett bármit leolvasni, főleg érzelmeket, de most, egyértelműen, hitetlenség, döbbenet ült ki rá. Aztán beletörődés. Felállt és mint valami megvert kutya Dark oldalára állt, egy fél lépéssel mögötte.

− Most mi történt? − súgta Zack Shadow-nak.

− Nem tudom − vallotta be.

~ Angel? − várt választ Cecile.

~ Skarlát azt hitte, Dark Blade elnyelte Razort, ahogyan sok más genosymet, de most megmutatta neki mi az igazság − adott magyarázatot Angel. ~ Megértem Dark-ot, hogy ragaszkodik hozzá. Gyakorlatilag nincs senkije, ő az egyetlen, aki hozzátartozik.

~ Na persze, véletlen se hasznot akar belőle húzni − szól hozzá Black is.

~ Talán hihetetlenül hangzik, de még a leggonoszabb lények is vágynak arra, hogy tartozzanak valakihez. Dark sem kivétel.

~ Ez akkor sem járja! − durcáskodott Cecile. ~ Skarlát jobbat érdemel, mint ő.

− Menjünk! − adta utasításba a fejvadász és megindul egy irányba. − Semmi kedvem még több pókhoz és ki tudja mennyi lehet még a közelbe. Biztos nem ez az egy fészek van itt.

− Hol a hajóm? − húzta ki magát Cecile és választ egyértelműen Darktól vár.

− Nem messze a cirkálótól − vetette oda, amit a nő tudni akart.

− De hát ott csak roncsokat láttunk − szólalt meg Nord is.

− Jah, telibe kapta a cirkáló ágyúja − költe unott közönnyel a fejvadász, mintha ezt nekik is tudni kellett volna.

− Mi? − emelkedett meg Cecile hangja egy oktávval.

− Így jár, akinek ellenségei vannak. Na szedjétek a lábatok, ha nem akartok itt maradni ezen a bolygón − morogta még hátra. Nem kellett volna felajánlania a fuvart, és nem is teszi, de bízott abban, így még lehet esélye közeljutni Angelhöz.

− A hajóm − görbült le Cecile szája. − A csodaszép, új hajóm.

− Sajnálom Cecile néni − lépett mellé Zack. − Mindent megtettünk. Dark még felment a cirkálóra is, hogy kiiktassa, de sajna így is eltaláltak minket.

− Lezuhantunk, csoda, hogy túléltük − oldalazott oda sántikálva Ceverik.

~ Csak találjuk meg aki ezt adta parancsba, élve fogom felfalni! − ígérte meg Black.

~ Általában élve szoktál mindent felfalni − jegyezte meg Angel.

~ Eh! Nem érted! − morogta oda Black, és ha nem lettek volna Cecile-ben biztos legyint egyet a testvére megjegyzésére.

Az út a hajóig csendben telt el, sérültek, fáradtak, vagy épp kedvetlenek voltak. Egyedül Zack várta érdeklődve az érkezést, de mikor meglátta mire kell felszállnia, bizonytalanul Ceverikre nézett.

− Még sose zuhant le vele, reméljük nem most fog − nézett rá biztatón a kékség.

− Aha − ettől függetlenül nem volt sok bizodalma a viharvert űrhajóhoz a srácnak.

− Mit csináltatok! − akadt ki Dark, amint felért a fedélzetre.

− Kitakarítottunk − közölte vele Cecile, majd közönyösen ült le az egyik székbe.

− Minek? − háborgott tovább a fejvadász.

− Légy inkább hálás érte! − szólt neki oda Nord. − Lady Cecile nagyon sokat dolgozott, hogy itt rend és tisztaság legyen.

− Senki nem kérte rá − morogta neki oda, majd leült a vezérlőszékbe.

− Fel kell hívnunk Shelter City-t − csúszott le a fal mellett Shadow fáradtan.

− Innen aztán egy hívást sem indítasz − nézett rá hátra ellenségesen Dark. − Kiraklak titeket egy kereskedőbolygón, aztán azt csináltok, amit akartok.

Zack nem akart ebbe a dologba beleszólni, még a végén harc lenne, azt pedig nem akarta. Inkább Skarlátra nézett, aki hátrafelé vette az irányt. Senki nem figyelt rá, még Ceverik sem, aki sérült lábával próbált leülni. Így a vörös genosym után indult miközben a hajó lassan felszállt.