Alig léptek ki a légkörből, amikor Shadow levált Zackről, sőt még picit taszított is a srácon, így annak előre kellett lépnie néhányat, ha nem akart orra bukni. Szúrósan meredt vissza a genosymre, aki ártatlan arcot vágott.

− Huh? Te ilyen pici vagy? − meredt rá Nord. − Hány éves vagy? Tizenkettő?

− Tizenhat! − akadt ki Zack. − És még növésben vagyok.

− Nem azért, de jó fél fejjel magasabbnak tűntél mikor először rádtá... izé, láttalak.

− Khm... − Kköszörülte meg Shadow a torkát.

− Tényleg! Rólad meg is feledkeztem − a barbár megeresztett egy gúnyos mosolyt, amit a genosym fapofával fogadott.

− Nem vagyok pici! − tipródott még mindig Zack az előbbi megjegyzésen.

− Jaj, ne izgulj már a magasságod miatt! − szólt hátra Cecile. − Cain is jó fél fejjel alacsonyabb, mint Tyson, meg nem is akkora darab, mégis simán két vállra fekteti. Semmit nem jelent a magasság.

− Kösz − motyogta a srác, és valamivel jobban érezte magát.

− De egy igazi férfi legalább hat láb magas, vagy még több. Pont mint én. És természetesen csupa izom − feszítette be az egyik karját, amin megfeszültek az izmok, közben Cecile felé küldött egy mosolyt, amivel általában le is vette a lábukról a nőket, de nem most.

− A barbároknál talán igen, de a Földön nem − adott hűvös választ a nő, amivel sikeresen le is törte a barbár lelkes önfényezést.

− Föld? Ti a Földről jöttetek? − kapcsolt aztán Nord. − Mit keresnek ott a genosymek?

− Nahát, te ismered a Földet? Ez is ritka − lepődött meg Cecile. − A genosymek nálunk találtak menedéket miután a bolygójukat felrobbantották. Cserébe segítettek helyreállítani a megromlott légkört és újra élhetővé tenni a Földet.

Válasza meglepte Nordot, mert megilletődötten nézett rá Shadowra és még az sem tűnt fel neki, hogy Cecile úgy beszélt, hogy egyértelművé tette ő is onnan származik.

− Értem − motyogta a barbár férfi, nem igazán tudott bármi értelmesebbet hozzátenni.

− Cecile! Éhes vagyok − panaszolta Zack váratlanul.

− Ott hátul az étkező, a hűtő tele, de azért ne egyetek fel mindent − bökött a háta mögé megfordulás nélkül.

Zack már nyomult is az adott irányba, mert így okkal felderíthette a hajó többi részét is. Shadow követte, nem mintha éhes lett volna, de Nord is elindult és nem akarta a kölyköt kettesben hagyni vele.

− Uh! Caintől tizenkét nem fogadott hívás − jegyezte meg leginkább magának Cecile, amikor ránézett a naplófájlokra. − Jobb, ha felhívom.

− Hol van Zack? − tért a lényegre Cain, épphogy létrejött a kapcsolat.

− Neked is szia − mosolygott rá a maszk lehúzása után Cecile, de semmit nem ért el vele. − Hátul éppen eszik. Tudod, kamasz, aki folyton éhes.

Cain egy kicsit barátságosabb, nyugodtabb arcot vágott, de azért látszott rajta még mindig dühös és aggódik.

− Miért nem válaszoltál a hívásomra? Shadow hajóját miért nem értem el? Különben is, mi tartott ennyi ideig? − követelt válaszokat a bátyja.

− Először is, mi itt az űrben kicsit másképp érzékeljük az időt, mint te a Földön, szóval nyugi. Másodszor, Shadet azért nem érted el, mert mikor kiléptek a járatból, akkor elkapták egy napvihar maradékát, ami megbolondította a műszereit. Ezért a biztonság kedvéért inkább leszálltak egy bolygóra, ahonnan felszedtem őket. Nincs semmi bajuk. Gondolom az én hajómat is leárnyékolta valami, azért nem értél el.

~ Cecile nem szép dolog hazudni! − szólalt meg a nő fejében Angel.

~ Nem, de szerinted jobb, ha elmondja Zack egyik életveszélyből egyből egy másikba került? − kérdezett rá Black.

~ Nem, az tényleg nem lenne jobb.

~ Na látod!

~ Lányok! Shh! − szólt rájuk Cecile.

− Értem − dünnyögte Cain, bár látszott rajta nincs teljesen meggyőzve. − Remélem hozod haza!

− Az igazság az, hogy a találkozó helyszíne felé megyünk − és Cecile most már lefegyverzőn próbált a bátyjára mosolyogni.

− Tessék? Nem! Hozd haza azonnal Zacket! − emelte fel a hangját követelőn a férfi.

− De Shadow hajója alkalmatlanná vált hosszabb távú utazásra.

− Nem érdekel! Hozd haza Zacket! − nyomatékosította újból előbbi szavait Cain.

− Cain, ez az egy esélyünk van. Nem akarhatod, hogy emiatt elússzon − nézett rá Cecile hatalmas, kérlelő szemekkel. Hogy a szavai, vagy a tekintete, de elbizonytalanította a bátyját, mert az arcára kiült vívódik magában.

Ismerte, tudta róla egyszerre örülne annak, ha a genosymek visszakaphatnák a saját otthonukat, ugyanakkor nem vágyott rá, mert az azt jelentené elveszítené Shadow-t. Márpedig nagyon jó barátokká váltak az évek alatt.

− Zack biztonságban van és hidd el, megtanulta a leckét. És gondolj csak bele, micsoda élményt mesélhet majd el az osztálytársainak − puhította tovább a bátyját Cecile. − Ne foszd meg ettől, kérlek! Lerendezzük ezt az ügyet és utána hazaviszem őket, jó?

− Rendben − adta be Cain a derekát. − De attól még beszélni akarok vele! Most!

− Hé, kinek képzeled magad, hogy ilyen hangon mersz beszélni Lady Cecile-lel? − jelent meg Nord kezében egy méretes sült combbal, amiből már hiányzott néhány harapásnyi.

− Ki ez? − mutatott a monitoron keresztül a barbárra Cain, közben választ egyértelműen a húgától követelt.

− Nord vagyok, az Északi klán vezérének fia, nagytiszteletű, kiváló harcos, és Lady Cecile védelmezője!

A nevezett csak mély levegőt vett és behunyta a szemét, miközben Cain ránézett, de hiába, mert nem kapott választ.

− Én meg Cain vagyok, Shelter City parancsnokhelyettese, és Cecile bátyja! − az utolsó szót jó alaposan megnyomta.

− Oh! Akkor sem beszélhetsz így vele! − kakaskodott tovább Nord.

− Nahát! Be tudtál mutatkozni közvetítés nélkül? Cecile-nek meg nem mertél − lépett be a képbe Shadow, szavaival elérte, hogy a barbár dühösen meredjen rá, amiért ilyen helyzetbe merte hozni az űrnő előtt, de csak egy zárt mosolyt kapott cserébe.

− Shadow! Hol van Zack? − kérdezte rá, mert arra gyanakodott ott rejtőzik a genosymben.

− Elbújt a hajó legtávolabbi részébe amikor meghallotta a dühös hangodat − adott őszinte választ a genosym, mást nagyon nem is tudott volna mondani.

Cain szája összepréselődött, aztán mély levegőt vett és inkább lesütötte a szemét, hátha sikerül megnyugodnia.

− Szeretnék vele beszélni − szólalt meg valamivel később már nyugodtabban.

Shadow épp válaszolt volna, rendben, előkeríti, amikor megbillent a hajó nagyon csúnyán. Nord a falnak esett, ő csak azét nem, mert időben odatapasztotta magát az ellenkező oldalhoz. Hátulról kiáltás hallatszott, majd olyan hang, mintha valami csúszott volna a padlón.

− Cecile mi volt ez? − kérdezett rá egyből Cain.

− Annyira rád figyeltem, hogy nem tűnt fel a meteorraj, amibe belerepültünk. Később visszahívlak! − azzal már nyúlt is a nő, hogy megszakítsa a hívást.

− Cecile, ne...

− ... merd kinyomni! − Cain ezt már csak magának mondhatta, mert a képernyő elsötétedett. − Nem hiszem el!

− Nyugodj meg! − próbált hatni rá Fred, de csak annyit ért el kapott egy bosszús pillantást.

− Cecile nem először vezet űrhajót, nem lesz semmi bajuk. Biztos simán kinavigál a meteorrajból.

− Te könnyen beszélsz! Nem a te fiad van azon a nyamvadt gépen! − a kelleténél erőteljesebb hangon válaszolt miközben nekiállt járkálni. − Most megint várhatók itt ki tudja mennyit, míg újra méltóztatik jelentkezni.

− Szerintem menj haza, szedd rendbe magad és feküdj le! − javasolta Fred, ami miatt még az előbbinél is durvább pillantást kapott. − Jó, akkor ne menj haza, de mindenképp feküdj le. Majd szólunk, ha Cecile hív, jó?

− Rendben − dörgölte meg beletörődően és elgyötörten Cain az arcát.

Alig fél nap telt el, de kiborította az eset. Főleg mikor rájött Zack sehol nincs. Mindegy kit hívott fel, senki nem tudott róla semmit. Már azon volt bevet mindenkit az előkerítésére, amikor az alig négy éves Bess benyögte; bátyus azt mondta az űrbe megy.

Ott, akkor úgy érezte mindennek vége, mert ha Shadow nem vette észre, akkor a fia mostanra halott, mert ostoba módon fellógott egy űrsiklóra, ami nem alkalmas féregjárat utazásra az emberek számára. Persze megpróbálta elérni a társát, de semmi.

Úgy gondolta talán még a hipertérben lehetnek, de felvilágosították mostanra már el kellett hagyniuk. Rosszabbnál-rosszabb eshetőségek játszódtak le benne. Megjelent Sage és megnyugtatta, a hugát megkérte legyen a közelben ő is, vele pedig fel tudta venni a kapcsolatot és már úton van értük.

Újabb órák teltek el, ő többször is próbálta elérni mind a két hajót, de semmi. Ettől pedig újra nekiállt az agya mindenféle forgatókönyvet legyártani, az egyik rosszabb volt, mint a másik. Aztán befutott Cecile hívása, belőle egyből minden feszültség kitört.

Azt ugyan még nem tudta mit fog csinálni, amikor Zacket visszahozzák. Lehet megveri, vagy csak szimplán alaposan magához öleli. Egyelőre mindkettőre látott esélyt. Mély levegőt vett és igyekezett megnyugtatni magát.

Shadow ott van, Cecile is. Mellettük semmi baja nem eshet. Azzal meg senkin nem segít, ha tovább hergeli magát. Bíznia kell bennük, na meg kialudnia magát. Igen, kipihenten jobban fogja tudni kezelni ezt a helyzetet.

Éjszakai szolgálatot teljesített, de nem feküdt le, mert mindenképp ki akarta kísérni Shadow-t az űrsiklóhoz. Dél körül járhatott, amikor keresni kezdte Zacket, mert meg akarta bízni néhány dolog elintézésével. Most már majdnem éjfélt mutatott az óra. Több, mint egy napja nem aludt, ami nem is okozott volna gondot, ha nem idegeskedik a nagy részében.

Régen többet is kibírt, de akkor még fiatalabb is volt, Shadow is rásegített, munka és gyerek híján pedig semmi nem szívta el az erejét.

− Elindulsz még ma? Vagy adjam parancsba? − tudakolta Fred, aki ma éjszakára nyerte meg a parancsnoki szolgálatot.

− Persze! − motyogta, majd tényleg a pihenőszoba felé vette az irányt.

− Lady Cecile, ezek nem meteorok! − nyögte Nord, majd talpra küzdötte magát.

− Tudom! − válaszolt neki Cecile miközben élesen manőverezett. − Tedd le azt a combot, töröld meg a kezed és ülj az egyik ágyúhoz!

Nem kellett kétszer mondania a férfi már igyekezett is. Shadow félúton járt Zack felé, hogy begyűjtse, aki a kitérés miatt újra csúszott a padlón, de most a másik irányba. Kissé kétségbeesetten nézett fel a genosymre, választ várva mégis mi a fene folyik itt.

− Űrkalózok! − dünnyögte Shad, aztán körbefogta a kölyköt, akivel a vezérlő felé indult.