Zack felnyögött, kezdett magához térni. Először nem tudta milyen sötétség veszi körbe, míg egy hang meg nem szólalt a fejében.

~ Jó reggelt!

~ Shadow? − kérdezett rá óvatosan.

~ Ki más? Vagy nem az én siklómon akartál elbújni? − morcos volt a srác húzása miatt.

~ Hát...

~ Elment az eszed? Meghalhattál volna, ha nem veszlek időben észre! − háborgott a genosym, és azon kapta magát úgy beszél, mint Jess szokott, mikor mérges Zackre egy meggondolatlan tette miatt.

~ Én nem...

~ Persze! − vágott a gondolatába Shadow. ~ Erre nem gondoltál, csak arra micsoda jó buli lesz kimenni az űrbe.

~ Hát a filmekben, meg a videó játékokban... − kezdett védekezésbe Zack.

~ Csakhogy ez a valóság! Talán utána kellett volna járnod milyen hatásokkal is jár mielőtt ilyen ostobaságot csinálsz!

~ Bocsánat − motyogta Zack, remélve a genosym nem lesz ilyen dühös a továbbiakban, és kicsit megenyhül. ~ Nem engednél ki? Vagy még mindig életveszélyben lennék?

~ Legalább hetven fokos tengerben úszom, a te bőröd leégne. Amúgy is alacsony az oxigén koncentráció ezen a bolygón, hamar rosszul lennél.

~ Aha. Esetleg azt megtennéd, hogy lássak is valamit? − már annyira nem bánta a srác, hogy a genosymen belül van, de azért jó lett volna valamit érzékelni a környezetéből. ~ Amúgy víz alatt lesz a találkozó? A siklóval nem tudtál volna odamenni?

~ Jól van! − egyezett bele a kérésbe Shadow, mert sokkal több energiája így körbevenni, mintha tényleg egyesül vele, ami elkerülhetetlennek tűnt jelen helyzetükben, a kérdésekre egyelőre nem reagált.

~ Köszi. Nem is lefelé úszunk, hanem egy part felé? − lepődött meg Zack.

~ Igen − vallotta be kényszeredetten Shad. − Kilőtték a siklómat nem sokkal miután kiléptem vele a féregjáratból, szerencsédre víz volt alattunk mikor katapultáltam.

Morgott válaszadás közben, amiből a srác már tudta az ingerültségének igazi okát. Nem volt hülye, ha meggondolatlan is. Ráadásul ismerte a Cainnel való találkozásának történetét is.

~ Akkor bajban vagyunk − vonta le a következtetést Zack.

~ Nem is kicsiben, de te még nagyobban, mint én, mert Cain agyonvág ezért a húzásodért, amint hazaérsz.

~ Csak akkor, ha anya nem előzi meg − keserédes viccnek szánta a megjegyzést Zack, amit a genosym most nem tudott értékelni.

Shadow örült, hogy végre kiért a partra, mert hosszú távon ez a melegségű víz neki sem tett jót. Megrázta magát, hogy megszabaduljon a cseppektől, majd Zackhez igazította a méretét.

A srác érdeklődve emelte fel a kezét, ami sikerült is. Megkapta az irányítást. Fekete anyag borította a testét, mint valami kezeslábas. Épp az járt a fejében, hogy Shadow ennél rosszabbat ki se találhatott volna, mikor rájött a genosym a fejébe lát.

~ Hidd el, tudnék rosszabbat is! − biztosította Shad, mert valóban rákapcsolódott.

~ Nem is olyan rossz, csak szokni kell − próbálta kihúzni magát a bajból a srác, aztán észrevett a mellkasán egy feliratot. ~ Ez nem fair! Szedd le!

~ Még mit nem! Pont illik rád!

~ De én nem vagyok noob! − reklamált Zack.

~ Dehogyisnem! Zöldfülű vagy, na de most indulás! Keressünk valami kaját, mert éhes vagyok.

~ Nemrég indultunk el. Mitől vagy éhes? − Zack közben teljesítette a kérést, és a közeli erdő felé vette az irányt.

~ Talán attól, hogy meggyógyítottalak, megvédtelek a lángoktól, miközben én sérültem − sorolta Shadow.

~ Ez igaz. De ugye nem leszel rajtam amikor eszel? − néhány lelógó indát félretolt a kezével a srác.

~ De! Kezdj hozzászokni a gondolathoz.

Zack inkább nem reagált, de biztos érzi a genosym, hogy nem boldog a tudattól. Az erdőre koncentrált, ami hasonlított ahhoz, amit a Földön esőerdőnek hívtak, legalábbis ami még a légkör változása előtt borította az egyenlítő környékét. Mire ő megszületett, addigra az a rész elsivatagosodott. Feljebb a mediterrán részeken maradtak meg a fák, de azok is elsatnyultak, és csupán annyi oxigént termeltek, ami az adott területen élőknek elégnek bizonyult.

Az apja sokat mesélt a körülményekről, és még ő is látta a nyomait. Igaz a genosymeknek hála már nekiállt helyreállni az eredeti ökoszisztéma, mire ő kellően idős nem lett, hogy fel is fogja a körülötte zajló eseményeket.

~ Fi... − kezdte Shadow −... gyelj!

Elkésett, mert Zack már vele együtt fejjel lefelé csüngött egy fán, lába körül egy indacsapdával. A srácnak még meglepetten felkiáltani sem maradt ideje nemhogy reagálni.

~ Oké − nyugtázta elnyújtva a szót a srác miközben felnézett a lábára, majd körbe azon tanakodva hogyan szabadulhatna ki. ~ És most?

~ Hasizom be, húzd fel magad és vágd el az indát! − utasította Shadow.

Közben az az érzése támadt még nagyon sok gondja lesz a kölyökkel, míg vissza nem tudja vinni. Cain hozzá képest talpraesettnek, magabiztosnak ismerte meg, olyannak, aki minden helyzetre talált megoldást.

~ És mégis mivel vágjam el? − tudakolta Zack.

~ A karmaimmal mondjuk?

~ Tényleg! Neked van olyan.

Zack már emelte is fel magát, az apja kemény edzéseinek hála nem okozott gondot ezt kivitelezni még Shadow segítsége nélkül sem. Nem sokkal a lábfeje felett ráfogott az indára, egész ügyesen elsőre kimeresztette a karmokat, amik könnyedén nyesték el a növényi béklyót.

Kiszabadult a bokája, és engedve a gravitációnak a föld felé mozdult. A srác ügyesen megtartotta a saját súlyát miközben lefelé nézett. Felmérte a terepet, kinézett egy pontot a landolásra. Lendített magán, majd elengedte az indát. Ösztönösen úgy irányította a testét, hogy oldalazva, gurulva érjen le, és egyből állt is fel.

− Klassz! − jegyezte meg Zack, elégedett volt magával. − Ez meg még klasszabb.

~ Húzd be! − szólt rá Shad, mert a srác épp a karmokban gyönyörködött, és érezhetően meg se hallotta, amit mondott neki. ~ Húzd be!

~ Jó-jó! − tüntette el őket Zack. ~ Te tompítottad az esést ennyire? Csak mert alig éreztem meg belőle valamit.

~ Igen.

~ Klassz! Csak legyek nagykorú, és én is kerítek magamnak valakit.

~ Most kaját kerítsünk! − emlékeztette Shadow a srácot, aki erre újra elindult, de most már legalább figyelt is.

~ Nézd! Ez pont olyan, mint az egyik húsevő gaz a botanikus kertben, csak sokkal nagyobb. Vénusz légycsapó vagy mi a neve − nézett rá a nála másfélszer nagyobb növényre Zack.

Alig fejezte be a mondatot a húsevő megmozdult, felé kapott, de még időben reagált, és tisztes távba ugrott. Csakhogy így egy másik példányhoz került közel. Előre bukfencezett kitérésként az újabb elől, így viszont egy másik fajta ragadozó növényen találta magát, ami elterült a földön, mint egy medvecsapda. Egy pillanat alatt már záródott is Zack körül a vastag, húsos levél, de szerencséjére valami felfelé húzta.

Pontosabban Shadow nyúlt ki a felettük lévő ágig, hozzátapadt, és gumikötél módjára felrántotta magukat. Még időben, így is a srác talpa alatt közvetlen zárt össze a halálos csapda.

− Az anyját! − guggolt biztonságban már Zack a fa ágán. − Ezek majdnem megettek! Ráadásul mozogtak! Láttad?

~ Igen − Shad igyekezett magát gondolatban megnyugtatni.

Egyrészt a srác nem tehet arról, hogy lelőtték a siklót, és ezért a bolygóra zuhantak, mert ez akkor is megtörténik, ha nincs vele. Másrészt, ha hergeli magát se lesz jobb, csak Zacknek rosszabb. Ettől függetlenül nem örült annak, hogy most vigyáznia kell rá, mert ha baja esik, Cain azt sose bocsájtja meg neki.

~ Hé Shad! Szerinted lakott a bolygó?

~ Ezek húsevők, így állatvilágnak lenni kell, a többi meg kiderül.

~ Figyi Shad! − kezdett bele Zack.

~ Mi az?

~ Ugrálhatok fáról-fára?

A genosym érezte, már a gondolat izgalomba hozta a srácot. Vele könnyedén megteheti, és bizonyára már fantáziálhatott róla, különben nem jut eszébe megkérdezni.

~ Csak figyelj oda! − hagyta jóvá a kérést Shad.

Zacknek nem kellett kétszer mondania, már el is rugaszkodott. Vigyorogva tapadt egy fa törzsére könnyedén. Jóval nagyobbat tudott ugrani, mint saját erőből. Úgy érezte magát, mint egy interaktív videó játékban, ahol minden valóságosnak tűnt. De ez most tényleg a valóság volt.

Recsegő zaj ütötte meg a fülét, és egyből megtapadt egy ágon mozdulatlanul. Shadow besegített neki, mert láthatatlanná tette magukat. Nem tudták mi közeledik, jobb ha óvatosak maradnak.

Egy termetes, a kinézete alapján valami növényevő állat csörtetett ki egy bokorból. Leginkább a földi vaddisznóra hasonlított, csak kétszer akkorára nőtt, a lábai pedig a rinocéroszéra emlékeztették Zacket. Egyből megállt a magányos egyed, felemelte az orrát, a levegőbe szimatolt, pont amerre ők rejtőztek. Látni nem láthatta őket, hiába meresztette teáscsészényi szemét.

~ Megfelel? − tudakolta Zack, bár elképzelni sem tudta hogyan fog a genosym egy ekkora lényt bekebelezni.

~ Tökéletes. Most én irányítok! − közölte a sráccal Shadow, mert nem akart ebből problémát.

Zack bólintott, bár nem tudta milyen különbséget fog érezni. Valami hasonlóra számított, mint az elején, mikor magához tért, és nem látott semmit. De nem ez történt. Érezte, hogy Shadow hatalmasra tátott szájjal veti magát a lényre.

Ő meg inkább becsukta a szemét, legalábbis megpróbálta, de nem jött össze. Borzalmas látványra számított, meg ízre a szájában, de semmi ilyen nem történt. Felfogni sem volt ideje, hogy pontosan mi történt, már normalizálódott is a testhelyzete, és az egész érzés.

~ Ilyen gyorsan el is tüntetted? − lepődött meg Zack.

~ Igen − adta vissza az irányítást Shadow.

~ De hova lett? Egy szőrszálat sem látok, ami megmaradt volna belőle − nézett körbe álmélkodva a srác.

Két genosym mellett nőtt fel, de eddig nem igazán érdekelte hogyan is működik a szervezetük. Miben másak, mint az emberek, így most minden újdonságként hatott számára.

~ Másképp működik a szervezetünk. Gyorsan hasznosítjuk a táplálékot. Felfoghatod úgy is, azonnal mivel nincs emésztőszervünk, mint az embereknek.

~ Aha − engedte el inkább a témát Zack. − Most merre tovább?

~ Előre.

Shad úgy gondolta, mindegy merre indulnak. Nem tudták pontosan hol vannak, lehet-e bármerre település. Vagy hogy egyáltalán lakja-e értelmes faj.

~ Van egy ötletem! − közölte a srác.

Azzal Zack célba vette a legközelebbi fát. Könnyedén, és gyorsan mászott felfelé, egészen a legtetejéig. Próbált kilátni a lombkoronától, hátha talál valami tájékozódási pontot. Shadow elismert magában ez nem volt rossz ötlet a sráctól.

~ Ott füstöl valami − mutatott el egy irányba. ~ Az űrsiklód maradéka?

~ Lehetséges.

~ Nézzük meg! − tájolta be magát Zack, és már ereszkedett is az alacsonyabban lévő ágakra.

~ Nem hinném, hogy bármi használható maradt belőle. Sziklának csapódott, ha jól láttam.

~ Hátha látta más is, és találunk ott valakit.

Shadnek másodszor kellett elismernie magában, azért annyira nem is elveszett a kölyök, talán megérdemli az esélyt a bizonyításra. Persze nem ringatta magát abba, hogy Cainhez felér, főleg mivel fiatalabb is nála öt évvel, mint mikor ők először találkoztak.

Zack a fákon maradt. Biztonságosabbnak ítélte, mint a talajon közlekedni, ahol harapós, és tüskés növények sokasága nőtt. A fákon akadt egy-két kígyószerűség, de azok még mindig veszélytelenebbnek tűntek, mint lent a különböző gazok, amiktől helyenként még a földet se lehetett látni.

Elérték a kisebb hegy lábát, aminek az oldalának az űrsikló nekicsapódott. Néhány darabot a robbanás lerepített idáig, így már biztosan tudták, valóban semmi használható nem maradt.

Senkit nem láttak a környéken. Már indultak, amikor felettük megreccsent egy ág, mire felkapták a fejüket. Egy nagydarab, fekete hajú, szakállas alak ugrott feléjük. Zack ösztönösen szökkent hátra, így a hatalmas pallos a földre sújtott le. Nem mintha ez megállította volna a férfit, mert azonnal tovább rohamozott.

− Meghalsz! − ordította az alak, és közben megsuhogtatta maga előtt a méretes pengét.