~ Jó reggelt! − közölte Savage, amikor megérezte Ray kezd magához térni.

~ Savage? − jutott el lassan a férfi tudatáig kihez is tartozik a hang. Nyomottnak és kábának érezte magát. Koncentrált, próbálta felidézni mi történt. Képek villantak be, amitől kitisztult a tudata, és ha nem a társán belül van, akkor felül. ~ Cain!

~ Nyugalom − próbálta Ray-t lecsillapítani Savage, mert érzékelte a testének változásait.

~ Harcoltam vele! Meg volt ott... egy kölyök is! A fejem! − nyögte, ahogy egyre több emlék tört fel.

~ Ray, nincs semmi baj − a barna genosmy azon volt, hogy legalább a férfi testét nyugalmi állapotba hozza, ami reagált az erőteljes érzésekre.

~ Nem akartam őket bántani, de a testem nem engedelmeskedett és csak tehetetlenül néztem távolról mi történik − folytatta Ray, hiába tett meg Savage mindent, a férfi pulzusa újra az egekben volt. ~ Most, most sem tudok megmozdulni.

~ Mert én nem hagyom − közölte vele a genosym.

Aztán lassan kiemelte Ray-t magából, hogy vele szembe kerüljön, hátha ez segít neki abban, hogy megnyugodjon. A férfi körbekapta a tekintetét. Nem segített rajta az ismeretlen környezet sem. Ha nem is tudta hol vannak, azt felfogta, hogy csak ketten tartozkódnak a heyiségben.

− Vége van Ray! Egy szer befolyása alá kerültél, általad én is, ami miatt mindenkit megtámadtunk. Nem, az etitákat nem, csak az idegeneket − igyekezett az újabb érzelmi hullámot megállítani Savage. − Cain és a kis csapata sikeresen legyűrt minket és gondoskodtak arról, hogy a szer, ami a szerveztünkbe került semlegesítve legyen. Én már pár napja rendbe vagyok, arra vártunk, hogy te is felébredj. Senki nem fog hibáztatni, sőt örülni fognak neked, a magadhoz térésednek, mert már kezdtek aggódni.

− Én...

− Tudom − biztosította róla Savage, hisz érzékelte a gondolatait, az érzéseit. − Ha kellően összeszedted magad, akkor elengedlek és megkeressük őket.

− Adj még nekem pár percet − kérte Ray, hisz egyelőre még minden kicsit zavaros volt.

− Persze − bólintott a genosym és leültette egy székre.

− Biztos, hogy nem kockáztatunk vele? − kérdezte Cain vagy már huszadjára, amikor Ray szép csendben belépett a terembe.

− Igen, biztos − ismételte a választ Ziar, de érezhetően kezdte elveszíteni a türelmét. − A ti technikátokkal készült, Ceverik csak felturbózta kicsit, hogy hamarabb visszaérjen a Földre, de ez nem fog nekik feltűnni. De még ha be is gyűjtik, akkor is csak egy üzenet lesz benne, ami annyiról szól, jól vagyunk, ne aggódjatok. Ennyivel semmire nem mennek, mert nem tudják kitől jött és kinek szól.

− Nem tudom − dünnyögte karba font kézzel Cain, amivel kicsikart a sötét bőrűtől egy sóhajt.

− Szerintem ennyi kockázatot vállalhatunk − állt Ziar pártjára Cecile.

− Hát jó − adta be a derekát a férfi, aztán felfigyelt egy bólintásra, mire megfordult.

− Hello − köszönt kissé félszegen Ray a kis társaságnak.

− Ray! − tört ki az örömteli kiáltás Cecile-ből és szó szerint rávetette magát a fekete hajú férfira. − Au, borotválkozz meg! Ez a szakáll bök és amúgy sem áll neked jól!

Valamivel arrébb Nord állt és akaratlanul is saját szőrzetét kezdte babrálni. Végül legyintett egyet, mintha eldöntötte volna, ő nem fogja levágni, hisz Cecile nála soha semmi ilyenre nem utalt.

− Cecile? − kérdezte a férfi bizonytalanul, mire a nő mosolyogva bólintott. − Hát, megnőttél.

− Fura lett volna, ha nem, mert tizenhét év telt el, amióta elhagytátok a Földet Savage-dzsel − vágott vissza Cecile.

− Már annyi idő? − lepődött meg Ray. Valahogya nem nagyon tűnt fel neki miközben a genosymmel bejárták a galaxis egy részét. Bár el kellett ismerni már jónéhány éve a Chirun éltek. De vajon mennyi időt töltöttek a szer befolyása alatt? Heteket? Hónapokat?

− A galaxis különböző területein másképp telik az idő, vagy legalábbis az érzékelése. Valami ilyesmi, ez elég bonyolult még nekem is − csacsogta a nő, mert ezt ő is tapasztalta, amikor Cainnel való üzenetváltások során kérdőre vonták miért ilyen nagy távolatokban jelentkezik.

− Ray! − nyújtott kezet Cain.

− Cain! − fogadta el bizonytalanul, aztán meglepődött, mert a másik odahúzta egy ölelésre és még a hátát is megpaskolta.

− Jó látni téged − biztosította Cainr a barátját, hogy nincs harag.

− Sajnálom − motyogta Ray mikor elengedték.

− Felejtsd el! Nem voltál önmagad, és amúgy is jó kis testmozgás volt. Már nem is emlékszem mikor tombolt bennem annyira az adrenalin, mint akkor − mosolyodott el Cain.

− A velem való harcra meg nem akartál ráállni − jegyezte meg a sötét bőrű megróvon, aztán ő is odalépett. − Ziar Zannin vagyok.

− Raymond O'Connell − viszonozta a bemutatkozást és itt is elfogadta a felé nyújtott kart. - De maradjunk csak a Ray-nél.

− Rendben − bólintott rá Ziar.

− Elegem van! − csörtetett be Zephyr a terembe felrepedt szemöldökkel és vérző szájjal. − Gyűlölöm!

− Zack megint ellátta a bajod? − nézett rá a nagybátyja mire kapott egy villámló pillantást, amit az egykori bérgyilkos nem vett fel.

− Csalt valahogyan! Segített neki Skarlát! − mérgelődött tovább Zephyr.

− Hogy segíthetett volna nekem, ha épp Black püfölte őt? − jelent meg a másik srác is, aki azért kapott is, mert az arcán egy piros folt éktelenkedett, ami már nekiállt dagadni. − Jobb vagyok. Ennyi. Nem leszel kevesebb, ha elismered.

− Nem! Egy nap, le foglak győzni − fogadkozott Zephyr, mire Zack csak sóhajtott, majd feltűnt nekik az újonnan érkező. − Uhm... helló.

− Szia − és Ray érzékelte, hogy kicsit tart tőle a srác.

− Ő a fiam − állt mellé Cain. − És igen, Jess az anyja.

A fekete hajú férfi elmosolyodott és kezet nyújtott Zack-nek. A srác bizonytalanul, de elfogadta, majd ránézett az apjára, aki biztosította egy hunyorgással, hogy minden rendben van. Ezután egy kicsit felengedett és kevésbé tűnt merevnek a tartása.

− Szóval Black püföli Skarlátot? − tudakolta Cecile.

− Igen, értheted szó szerint Cecile néni − bólintott rá a srác.

− Nem vagyok néni − sötétült el a nő tekintete, de a szavakat alig lehetett hallani.

− Nem bácsizhatsz! − kapott észbe Ray, miközben Cain jót mulatott rajtuk.

− Szégyen! − morogta mély hangon Dark Blade miközben megjelent az ajtóban, nem vette észre egyből az új párost.

− Ugyan már! − lépett be mellette Shadow. − Nem hiszem, hogy valaha gyakorolta volna a harcot.

− Ennek ösztönből kell jönni. Legalábbis kellene. És még idősebb is! − dühöngött tovább a fejvadász.

− Csakhogy Black az elmúlt tizenhét évben harcra képezte magát, tapasztalat terén éveket ver rá. Majd belejön Skarlát is − próbálta a fajtársát megnyugtatni Shadow, aztán mind a kettőjüknek feltűnt Ray, aki meglepetten nézett rájuk, majd Savage-re, aki csak fújt egyet, hogy ez van, nem tud mit csinálni.

− Na remek! − morogta Dark, majd csinált egy hátraarcot. − Együtt a pár.

Nem jutott messzire, mert Angel állta el vele szemben az utat. Ráadásul a fehér genosym nem lépett el előle, hanem nekiállt befurakodni közte és Shadow között. Ahogy a gyógyító hozzáért Dark beleborzongott egész testében, és jó értelemben. Ami azonnal el is múlt amint eltávolodtak egymástól. Frusztráló volt az érzés, és idegen, amivel nem tudott mit kezdeni. Kifelé nem mutatott semmit. Ray-nek, ami furcsa lehetett, hogy az új genosym abszolút nem tartott az életveszélyes fajtársától.

− Helló − mérte végig alaposan Angel a férfit, a képességét használva le is ellenőrizte őt. − Örülök, hogy jól vagy és magadhoz tértél.

− Ray, ő Angel − mutatta be Cecile a társát. − Ő az egyik társam. Black meg a másik, biztos érkezik majd ő is.

− Kettő van? − kerekedett el a férfi szeme. − Igaz rémlik, hogy egyszer kettő fogócskázott rajtad, de nem gondoltam, hogy megtartod majd mindegyiket!

− Így alakult − mosolyodott el a nő.

− Na! − csapta össze a kezét Ziar. − Szerintem avassátok be, én közben szólok Ceveriknek rádión, hogy lassan indulunk.

− Rendben − bólintott rá Cain, majd Ray felé fordult. − Szóval az egész, hogy itt vagyunk, Zack hibája.

− Hé! − méltatlankodott a srác. − Ha én nem vagyok, akkor Shadow és Cecile né... már nem élne.

− Akkor úgy fogalmazok, hogy a te tettednek a következménye − javított a megfogalmazáson Cain.

− Ez így jogos − bólintott rá Zack.

− Ööö, hosszú lesz? Mert őszintén szólva éhes vagyok − vallotta be Ray.

− Az attól függ − karolt bele Cecile, mire Nordnak majdnem kiesett a szeme. − Hogy akarsz-e részleteket, vagy csak a lényeget, mint Savage.

− Rég beszéltünk, szóval én az előbbi verziót választom − hagyta magát vezetni a konyha felé Ray. Végül csak Ziar maradt a vezérlőben és Nord, aki elszontyolodva ült le az egyik székbe.

− De el vagy kenődve − szólt oda neki a sötét bőrű.

− Én mindegy mit csinálok, akkor sem kapok ekkora figyelmet, mint ez a... ez az alak. Pedig csak most tért magához − mutatott az ajtó felé a barbár.

− Ő egy régi barát, akit, mint hallottad, tizenhét éve nem láttak. Persze, hogy nagyobb figyelmet kap most. De ez még nem jelenti azt, hogy le kéne mondanod Cecileről.

− De belekarolt! − akadt ki Nord.

− Kedvességből, de nem azért, mert szerelmes belé − forgatta meg Ziar szemét, amit a barbár nem láthatott, mert háttal állt neki.

Közben lassan a hajó is mozgásba lendült, hogy elhagyják a Jupitert, ami eddig jótékonyan elrejtette őket.

− Gondolod? − vágott egy kétkedő fintort Nord.

− Biztos vagyok benne.

− Legyen igazad! − nyújtotta ki a lábait a barbár, de továbbra sem lett jobb a kedve. − Hova megyünk amúgy?

− Koccanunk egyet a Főnök kolóniás hajójával, amire Ceverik és a kölykök átszállnak. Grananak is felajánlottuk, de visszautasította. Dark Blade is közölte, amíg Skarlát marad, addig őt is el kell viselnünk. Viszont, ha úgy döntesz, kiszállhatsz te is, elvisznek ahova szeretnéd.

− És adjam át Lady Cecile-t ennek az alaknak? Azt már nem! − háborodott fel Nord, amin Ziar jót mosolygott.

− Nos, nem lenne egy férfias húzás a megfutamodás − húzta tovább a férfi agyát a sötét bőrű, aki erre felhorkant.

− Én sosem adok fel, egy harcot sem! − húzta ki magát büszkén Nord, és még a mellére is csapott.

− Helyes! − bólintott rá Ziar, mert úgy érezte még nagyon sokban lesz részük, ezért is döntött úgy, hogy a csapattal marad. Ennyi év után megérdemel egy kis izgalmat, és mivel Zephyr biztonságban lesz a Főnök mellett, akkor is ha vele történik valami, így kockáztathat.

Betáplálta a koordinátákat, majd kilötte a szondát, és figyelte hogyan távolodik szép lasan. Közben megjött Ceverik üzenete, hogy a hajón belül van már, így beindította a hajtóműveket. Lassan hagyták el a bolygó külső légkörét, majd megadta a helyzetet, és megnyitotta a féregjáratot.