− Szóval − morogta elgondolkodva Savage. − Azt akarjátok, találjak meg valakit, akinek nem tudjuk a nevét, a kinézetét és még azt se biztosan, hogy létezik-e?

− Aha − bólintott rá Cecile lelkesen.

− Nem vártok tőlem kicsit túl sokat? − húzta el a száját a genosym.

− A-a! − rázta meg a nő a fejét, majd mosolyogva hozzátette. − Nem okoz ez neked gondot. Te vagy a legjobb!

− A hízelgés nálam nem működik − ábrándította ki Savage.

− De még mindig be tudom vetni azt a nézésemet, amivel kislányként rávettelek, hogy hozzál nekem halat − kezdett Cecile hatalmas szemeket mereszteni.

A barna genosym az emlékek hatására vágott egy fintort, néhányan értetlen arcot vágtak, de akik tudták miről van szó, csak bölcsen, csendben mosolyogtak.

− Ennyi akkor is kevés, legalább a faját jó lenne tudni, hogy merre keressem − morogta aztán oda és igyekezett nem Cecile-re nézni, hanem a többiekre.

− Visszamehetnénk megkérdezni azt a kereskedőt − ajánlotta Cain.

− Felesleges, már nem él − legyintett rá Ziar. − Dolgoztam ilyeneknek, akik egyszer beszélnek, azokat kiiktatják, hogy legalább többet ne árulhassanak el senkinek semmit.

− Igen, tartok tőle igazad van − ismerte el Cain. − De, ha megölték, vagy eltüntették, akkor arról, ha más nem, pletykákat tudnak az ott élők.

− Mégis ki beszélne róla? A saját bőrüket kockáztatják, szóval inkább még azt is le fogják tagadni, hogy ismerték volna − horkant fel a sötét bőrű, ami elárulta mi a véleménye az ilyen alakokról.

− Mondjuk az a három nagydarab, akik segítettek nekem. Nekem úgy jött le kedvelik Cecile-t és hálásak neki. A nevüket viszont elfelejtettem megkérdezni − vallotta be Cain, bár abba se volt biztos, hogy megjegyzi, ha el is árulják neki.

− Hát az kár, mert elég sok nagydarab alakot ismerek − vágott egy fintort a húga. − Kicsit részletesebben nem tudnád leírni őket?

− Leginkább Zack egyik videó játékában szereplő orkokhoz, vagy mihez hasonlítottak − válaszolt némi gondolkodás után a férfi.

− Ááá, a Porg fivérek! − világosodott meg Cecile. − Ugye milyen jófejek? Kicsit morcona a külsejük, de aranyból van a szívük. Mindig tele vannak sztorikkal meg pletykákkal és jókat lehet inni velük.

− Tessék? − nézett rá a bátyja furcsa fejet vágva.

− Mármint ők isznak, én meg csak iszogatok mellettük − hadarta gyorsan Cecile.

− Aha − hagyta rá a bátyja, de a hangja szarkasztikusan csengett. − Azok után, hogy az én érdekemben hazudtál nekem, már nem hiszem el ezt feltétlenül.

~ Hát ezt bebuktad − jegyzte meg Black.

~ Ezért nem jó hazudni − tette hozzá Angel.

~ Persze rúgjatok még ti is belém − morogta nekik Cecile vissza.

− Ray mikorra jön rendbe? − fordul a nő felé Savage.

− Grana azt mondta még két-három nap.

− Hát nem kapkodják el − jegyzte meg Dark Blade, aki már nagyon szabadult volna innen.

− Ki tudja milyen következményei lehetnek, ha siettetnék a dolgot − fordult felé harciasan Cecile. − Vagy tán valami sűrgös programod van?

Választ nem kapott. A fejvadász genosym mogorván nézte a nőt. Talán semmi konkrét célja nem volt, de ha valamit gyűlölt, akkor egy helyben ülni és várni másokra. Jobb szerette maga irányítani az életét. Már amennyire lehetett.

− Mi bajod van velük? − kérdezett rá Cecile, hisz a flora colossik igazán vendégszeretőnek bizonyultak, és az sem zavarta őket, hogy a genosymek az erdeikben szerezték be a táplálékukat anélkül, hogy engedélyt kértek volna. Bár Ziar készletei bőségesek voltak, élő állatot nem tartott, és leginkább az tudott energiát adni a genosymeknek.

− Csak rühellem őket − vonta meg nemtörődöm módon a vállát távozás közben Dark Blade. Továbbiakban nem kívánt egy légtérben tartozkodni a társsággal.

− Biztos egy elpáholta − vigyorodott el Nord. Várták a reakciót, de a fejvadász bölcs módon nem reagált rá. Bár lehet a barbár egy újabb strigulát kapott az okokhoz, amiért megölhetné őt Dark Blade.

− Ha már úgyis ennyi időnk van még itt. Nem akarsz megküzdeni velem? − fordult Ziar Cain felé, aki csak hangosan felsóhajt.

− Nem − közölte tömören.

− Ugyan már! − tárta szét a sötét bőrű a karját. − Mit veszítesz? Nem élet-halál harc lesz és még csak fegyvert sem használunk, hogy nagyobb bajunk essen.

Cain nem akarta a orrára kötni, hogy puszta kézzel is jó néhány módon meg lehet ölni a másikat, ha valaki tudja hogyan kell. És biztosra vette a shy'mari is tisztában van ezzel, és őt akarta megnyugtatni. Rossznál próbálkozott.

− Eddig úgy gondoltam igazi férfi vagy, még ha alacsony is − szólt bele Nord. − De megfutamodsz egy kihívás elől? Egy férfi nem tesz ilyet!

− Nem harcolok, ha nincs miért. A puszta szórakozás nem vonz − adott magyarázatot Cain.

− Adtam neked rá okot − emlékeztette Ziar.

− Ray csalódott lesz, ha kiderül, hogy elpuhultál az évek alatt − jegyezte meg Savage, és halványan még a szája sarkát is mosolyra húzta. A férfi nem akarta elhinni, hogy még a nagydarab genosym is ellene van.

− Nem csak te vagy immúnis az ilyen próbálkozásokra − nézett rá mogorván Cain.

− Mindig a legerősebb diktál, ha haza akarsz menni, bizonyítsd be, hogy te vagy az. Ha nem akarod, akkor meg fogadd el a helyed és ne picsogj, mint valami napos ivadék − szólt még a bejárattól hátra Dark Blade.

− Így van! − értett egyet lelkesen Nord, aztán kapcsolt, hogy kinek is adott igazat, mire egyből mogorva arcot vág.

− Te sem akarsz itt lenni − szólt a fejvadász után Cain. − Mégse próbáltad meg átvenni az uralmat teszem azt valamelyik kölyök felett és úgy beindítani a hajót és elmenni innen.

− Ne adj neki tippeket − motyogta Shad halkan.

− Megvan a magam oka, hogy miért nem tettem még semmit − nézett vissza mogorván Dark Blade, aztán beolvadt a folyosó félhomályába.

− Menő, de kiráz tőle a hideg − vallotta be Zack. − Akkor megküzdesz Ziarral?

− Itt mindenki ellenem van? − fakadt ki Cain.

− Csak mindannyian szeretnénk egy jó bunyót látni bátyus. Őszintén! Mikor volt részed utoljára egy jó harcban? − mosolygott rá negédesen Cecile.

− Pár napja, amikor Ray-jel küzdöttem − érvelt Cain, amire a húga nem igazán tudott mit mondani.

− Igaz − ismerte el valamivel később Cecile.

− Jól van − adta be hirtelen Cain a derekát. − De csak holnap. Mára Zack-nek ígértem be egy kis testmozgást, mert még a végén felügyelet nélkül eltunyul és oda az eddig belefektetett időm és energiám.

− Oh ne már! − nyavalygott a srác, mert remélte, hogy az apja elfelejtette az edzést a történések miatt.

− A szabályok itt is érvényesek! Választhatsz, öt perccel több futás, ötvennel több fekvőtámasz vagy felülés − nézett rá komolyan Cain.

− Jó látni, hogy nem csak én alkalmazom ezt a módszert a panaszkodás meggátolására − vigyorodott el Ziar.

− Legyen a felülés − motyogta beletőrödötten Zack.

− Nagyszerű, én is a futásra gondoltam − mosolyodott el gonoszan Cain. − Kezdheted is.

− Utállak − dörmögte maga el a srác, de azért nekiáll, a terem széléhez közel a köröket róni.

− Ebben semmi izgalmas nincs − kedvetlenedett el Nord, azzal ő is a távozás mezejére lépett.

− Ne légy hozzá túl szigorú − kérte a bátyját Cecile. − Esemény dús napok állnak mögötte.

− A futás remekül segít rendbe tenni az elmét is − biztosította Cain, mire a húga legyintett és otthagyta.

− Én megyek és nézek valami ennivalót − indult Savage is kifelé.

− Csatlakozom − sorolt be mellé Shadow.

Szép lassan mindenki kisorjázott, csupán Zack, Cain és Ziar marad a teremben, aki kíváncsian várta, hogyan zajlik majd az edzés. Remélte lesz egy kis harc is, ami alatt megfigyelheti az ellenfelét.

− Közvetlenül küzdeni nem szoktál vele? − kérdezett rá egy órával később a sötét bőrű, miután végignézte a gyakorlósorokat, amiket a fiúval csináltatott meg Cain. Van, amit többször is, ha hibát látott benne.

− Nem fogok neked esélyt adni a megfigyelésemre − mosolygott rá Cain, pontosan tudva mire megy ki a játék.

− Egy mozdulatra már ismerek, amire számíthatok, ha úgy alakul a holnapi összecsapásunk − eresztett meg Ziar is egy félmosolyt.

− Nem csak egy mozdulatom van, ami meglepetést okozhat − ígérte meg Cain.

− Remélem is − azzal Ziar a távozás mellett döntött.

Már nagyon várta a holnapi napot, hogy megküzdhessen az emberférfival. Rég, nagyon rég volt olyan ellenfele, aki megszorongatta volna. A többség mindig csalódást okozott neki, ami miatt meg is ölte őket.

Ezt most egyáltalán nem tervezte, mert volt Cain-ben valami, ami miatt eleve tisztelettel állt hozzá. És nem a határozottságának szólt, hanem a kisugárzásának. Olyannak tűnt, aki nem csak kinevezett vezető, hanem tényleg az, és ezzel tisztában van, mégsem él vissza a helyzettel.

Nem visszaélni azzal a hatalommal, amit eleve kaptunk és nem úgy adták nekünk, tiszteletre méltó volt. Ő pont az ellentétének bizonyult. Nagyon is kihasználta azt, hogy felszínre tört benne az ősi vér, képességek, amit a fajtája inkább tagadott.

Az otthonuk eredetileg egy ikerbolygó azon tagja volt, amit a másik szinte folyamatosan árnyékba borított, a sötétség állandónak bizonyult, mégha hidegnek nem is. A fajuk ehhez alkalmazkodott az evoluciójuk során. Kiválóan láttak teljes sötétségben is. A hajuk, a bőrük alkalmazkodott ehhez, hogy rejtve tudjanak maradni és ne legyen rajtuk semmi áruló, amin megvillanhatna a fény. Sok éjszakai ragadozóval szemben a szemük sem világított.

Aztán egy nap, egy másik faj felfedezte őket és megsajnálták, hogy folyamatos sötétségben kell élniük és az amúgy lakatlan ikerbolygót elpusztították. Csakhogy ezzel a másik vesztét is okozták, mert semmi nem volt a tűző Nap fényéhez szokva, sem a jóval magasabb hőhöz, amit addig felfogott. A növények elsorvadtak, élelem nélkül pedig az állatok is hullani kezdtek, ami rájuk is kihatással volt.

Mivel vissza már nem lehetett csinálni, így átköltöztették őket egy másik bolygóra. Bekerültek a galaktikus életbe és hamar megtalálták a helyüket, mint első osztályú bérgyilkosok, hisz náluk jobban senki nem tudott a sötétben osonni és észrevétlenül lecsapni.

Persze emiatt nem tűntek fel jó színben a többi faj előtt és a vezetőség úgy döntött ideje változtatni. Ráadásul a megváltozott körülmények, és a más, hasonló kinézetű fajokkal való keveredés miatt külsőre is másképp kezdtek kinézni.

A sötét bőr, az eredeti képességek néhány ezer év alatt rossz emlékké halványultak. Egy olyan múlttá, amit jobb volt tagadni. Mostanra már átalakultak egy kereskedő fajjá, akik leginkább növénytermesztésből és különböző fa faragványokból tartja el magát.

Ziar nevetségesnek érezte ezt az életet, ha azt nézte ő mit kapott azzal, hogy ilyennek született, amilyen. A tudat, a hatalom, hogy bárkit képes megölni a sötétben és még csak nem is tudja a másik, hogy érkezik, mámorító volt.

Nem foglalkozott senki véleményével, főleg, ha az illető lehetséges következményekről papolt, mint a bátyja. Aztán egy nap azt a hírt kapta, hogy lemészárolták a testvérét és a családját. Talán más azt mondta volna, szerencsétlenség, de mikor megnézte a holtesteket, aztán a házat, ő nagyon is jól látta a jeleket, amit neki hagytak.

Az unokaöccsének sikerült elbújnia, így túlélte. Neki pedig nem maradt más, mert a rokonság többi tagja mondhatni tudomást sem vett róla, mintha nem is élne. Ekkor döntött el, hogy ideje változtatnia. Minden tiltakozás ellenére magához vette Zaphyrt, és nem vonhatták meg tőle a jogot, mert a legközelebbi hozzátartózó ő volt. Beállt a Főnökhöz, mint biztonsági vezető, és harci kiképző. Mellette csendben bosszút állt, tudva a kolonián a Főnök mellett Zaphyr biztonságban van.

Ennek már közel egy évtizede. Néha még elvállalt egy-egy gyilkosságot, de csak olyat, ahol az illető megérdemelte, mert sanyargatta a népet, vagy visszaélt a hatalmával. De leginkább már csak a kihívást kereste, mert szüksége volt a harcra, az izgalomra. Ilyenkor érezte azt, hogy élt.

Talán, ha nem taszítják ki a kinézete miatt, hanem megtanítják neki, hogy jóra is használhatja a képességeit, akkor olyanná válik, mint Cain. De nem így történt. Nem kesergett rajta, nem is lett volna értleme. Az volt, aki. Ha valakinek nem tetszik, el lehet menni. Ha pedig ujjat akar húzni vele, vagy ártani az unokaöccsének, akkor jobb, ha felkészül a halálra, mert el fog érte jönni, az ő személyében.