Angel a beszélgetés után elindult, hogy megkeresse Dark-ot. Muszáj lesz rávennie, egyezzen bele a szimbiózisba Ziar-ral. Nem lesz könnyű menet, a fejvadász ragaszkodni fog a függetlenségéhez, amit valahol megértett.

Még egy olyan genosym is, mint amilyen Darkness volt, aki kihasználja a hordózóját, az is nehezen viseli annak halálát, főleg, ha akkor következik be mikor össze vannak kapcsolódva. Gyanította, leginkább ez az oka annak, hogy Dark Blade nem keresett senkit. Nincs szüksége rá, de sokkal erősebb lehetne, ha találna valaki megfelelőt.

− Dark Blade? − lépett be egy teljesen sötét szobába. Megállt közvetlen az ajtónál és várt, de nem érkezett válasz. Nem tartott támadástól, behunyta a szemét. Mentális képességeit használta, hogy bemérje a fajtársa helyzetét, és ez egyben nagyobb védelmet is biztosított neki, mintha a látásával próbálná megtalálni.

− Velem nem jó bújócskát játszani, mert az elmémmel bárki helyzetét be tudom mérni a közelemben, akivel már találkoztam − szólalt meg nem sokkal később Angel.

− Mit akarsz? − vált láthatóvá előtte két lépéssel a fejvadász.

− Ha úgy alakul a helyzet, össze kell kapcsolódnod Ziarral − tért egyből a lényegre, lila szemét a nála jóval nagyobb fajtársára szegezte.

− Nem! − vicsorodott el ellenségesen a fekete genosym.

− Általa rejtve maradhatsz − kezdett bele az érvelésbe Angel.

− Megvannak a magam módszerei és képességei − dühödött fel Dark.

− Igen, és nem is vonom kétségbe a hatékonyságodat vagy az erődet, de most szükséged van rá, mint hordozóra − mondta ki kegyetlenül a tényt Angel.

− Nincs szükségem hordozóra! − emelte fel a hangját és fenyegetőn közel hajolt a nála jóval kisebb fehér társához.

− Most igen − nyomatékosította nyugodtan előbbi szavait Angel, állt a másik pillantását és nem hunyászkodott meg.

− Úgy érted? − engedte el a dühét a fejvadász. − Segíthet?

− Biztosra nem tudom mondani − vallotta be Angel. − De úgy gondolom, igen. Ő egy stabil pont lehet számodra. Ha netán mégis úgy érzed, hogy rossz hatással vagy a testére, még mindig elhagyhatod egy pillanat alatt.

Dark elfordult és tett néhány lépést, látszott rajta, hogy megfontolja a lehetőséget, ugyanakkor még mindig érzékelt részéről ellenállást is. Nem tetszett neki az ötlet, mert ezzel fel kellett adnia azt a függetlenséget, amit az elmúlt tizenhét évben élvezett.

− Akárhova is mentek, veled nem fognak szóba állni. Sőt az olyan emberek, akik tudnak is erről, kerülni fognak. Annak híre, hogy a Főnök segített nekünk talán még nem jutott el mindenkihez, aki érintett. Éppen ezért Ziarra talán nem fognak gyanakodni, bár még így is sokat kockáztat ő is, csakhogy mi információhoz juthassunk − osztotta meg a helyzetről a gondolatait Angel.

− Miért vettetted fel lehetőségként, ha úgy gondolod kicsi eséllyel fogunk bármit is elérni vele? − fordult felé vissza Dark.

− Mert messze nem biztos, hogy semmire se mentek − folytatta a fehér genosym elképzelése megosztását. − Hacsak látszólag ő száll le a hajóról, és elkapják, mert a Főnököt esetleg így akarják rákényszeríteni, hogy kiadjon rólunk informáicót, ő akkor sem lesz életveszélyben. Ha minden fegyverétől megfosztva viszik el valahova és zárják be, te akkor is ott vagy és ketten könnyedén törtök ki bárhonnan. Közben még meg is tudhattok ezt-azt, ami a hasznukra lehet.

− Nem jellemző ránk ez a kombinációs gondolkodás − lépett újra közel hozzá a fejvadász. − Sage szokott ennyire előre látó lenni, és te erősen hordozod a vonalát.

− Ivadék korom óta együtt vagyok Cecile-lel − mutatott rá egy másik nem elhanyagolható tényre Angel.

− Az ivadéktársadat ez mégsem jellemzi − jegyezte meg Dark, azt nem tette hozzá, hogy ő közvetlenül Shadow-tól származik, aki szintén nem az előre gondolkodás mintaképe.

− Black − kezdett bele a fehér genosym. − Nos, ő Black.

A mondat végére elmosolyodott. Igen, nem voltak egyformák, de nagyon jól ki tudták egészíteni egymás hiányosságait. Cecile-lel kiegészülve pedig olyan kombót alkottak, amivel nehéz volt felvenni a versenyt.

− Igen − értett egyet a fejvadász, pontosan tudta mire céloz a fajtársa. − Két igen rossz tulajdonságot örökölt, White Claw harapós személyiségét és Shadow megfontolatlanságát.

Angel felnevetett a hallottakon, mire a másik meglepetten pillantott rá, mert ő egyáltalán nem találta viccesnek. Fehér fajtárs csak legyintett, hogy ne foglalkozzon vele.

− Zavarok? − jelent meg a nyitva hagyott ajtóban Ziar, aztán a pillantása a szobába esett. − Nahát, azt hittem csak én találom megnyugtatónak, ha egy sötét szobában egyedül üldögélhetek.

− Nem zavarsz. Már megbeszéltük, amit kellett − lépett ki Angel a szobából, majd megállt a sötét bőrű férfi mellett, aki kérdőn húzta fel a szemöldökét. − Számodra nem létezik sötét szoba, shy'mari.

A megjegyzésének sikerült egy meglepett pillantást kivívnia, de Ziar hamar rendezte a vonásait. Angel megnyugtatóan rámosolygott a férfira, majd elindult vissza a társaihoz. Érezte magán még a sötétbőrű pillantását, és nem csak az övét, mert Dark is kilépett a szobából, hogy utánanézzen.

− Mehetünk, ha készen állsz − fordult aztán Ziar a nagydarab genosym felé.

− Nem én vagyok az, aki képes három nap alatt kiszáradni és tíz nap alatt éhen halni − indult meg morogva a második szintű raktára felé a fejvadász.

− Öröm lesz ilyen kellemes társaságban utazni − jegyezte meg az egykori bérgyilkos, hangja mellőzte a gúnyt.

− Szeretsz veszélyesen élni, igaz? − torpant meg Dark Blade, fordult meg és lehajolt, hogy az arcuk közvetlen egymással szemben legyen.

− Igen − ismerte el Ziar. Egy vonása nem rezdült, de felkészült arra, hogy menekülnie kell, ha a genosym úgy dönt megöli őt. − Akkor érzem igazán, hogy élek.

Dark Blade szemezett vele egy darabig, majd kiegyenesedett és tovább indult. Elrejtett egy félmosolyt, mert be kellett vallania, tetszett neki, hogy nem egy beszari alak a shy'mari. Talán mégsem lesz olyan nehéz megszokni a gondolatot, hogy ideiglenesen hordózónak használja.

− Figyelj! − korholta meg Cain Zacket, akinek a támadását könnyen hárította, sőt egy mozdulattal elérte, hogy a srác a hátsóján ülve találja magát a földön.

− Figyelek − morogta vissza a srác, miközben feltápászkodott. − Csak te ismered minden mozdulatomat.

− Amiket tőlem tanultál − világított rá Cain, hogy ez kölcsönösen működik. − Nem tudom mi van veled, de mintha nem lennél itt fejben.

− De itt vagyok! − erősködött Zack, mire az apja kétkedő pillantást vetett rá.

− Cain! − viharzott be a terembe Cecile. − Harcolj velem!

− Történt valami? − fordult felé a bátyja. − Feldúltnak tűnsz.

− Nem akarok róla beszélni! − közölte olyan hangnemben a nő, mintha Cain tehetne mindenről.

− Oké − egyezett bele bölcsen a férfi, majd felvett egy alapállást. − Zack hova mész?

Tűnt fel neki, hogy a fia hátrál kifelé a teremből, de most megtorpant. Hátrapillantott, majd mikor visszanézett zavartnak tűnt.

− Hát, gondoltam megkeresem Skarlátot, ha már úgysem velem harcolsz, hanem Cecile nénivel − motyogta. A nevezett a jelző miatt most veszélyesen villantotta rá kék szemét.

− Abból is tanulsz, ha figyelsz minket. Szóval itt maradsz! − utasította Cain ellentmondást nem tűrően.

− Gyere! − terelte vissza Shadow, a vonakodó srácot. − Jó móka lesz nézni, Cecile hogyan fenekeli el apádat.

− Kösz Shad! Tudtam, hogy számíthatok rád − küldött lapos pillantást a társa felé, aki csak elvigyorodott.

− Jobb vagyok már nálad! − harciaskodott Cecile, pedig senki nem vonta kétségbe a genosym kijelentését.

− Csak szeretnéd húgi − eresztett meg Cain egy kihívó mosolyt, majd intett a kezével, hogy jöjjön és nem kellett sokat várnia a támadásra.

Cain miután kénytelen-kelletlen beletörődött abba, hogy Cecile megtartja mind a két genosym ivadékot és megtanul harcolni, úgy döntött, akkor ő maga fogja képezni. Így legalább biztos lehet abban, hogy megfelelő tudással fog rendelkezni.

Meglepő módon a húga gyorsan tanult és a két genosymnek köszönhetően ereje is és állóképessége is volt, ami kezdettben nagyon jól jött, hisz sokáig még csak a szobából sem tudott kimozdulni. Aztán szép lassan megedződött és ahogy nőtt, már nélkülük is kezdett ellenfél lenni.

Erőben nem vette fel vele a versenyt, de kompenzálta gyorsasággal. Csakhogy Cain sokkal rutinosabb volt, az évek mellette szóltak. Ráadásul a húgával ellentétben, meg tudta őrizni a hidegvérét még akkor is, ha esetleg kapott néhány találatot, és nekiálltak megszorongatni.

Nem úgy Cecile, akit a csalódottság egy idő után feldühített, ami ahhoz vezetett, hogy nem figyelt eléggé. Most ugyan nem tudta mi történt, de egy biztos, a harcnál nincs jobb módszer, hogy levezesse a feszültségét és a húgának most erre volt szüksége.

Be kellett ismernie, Cecile sokat fejlődött. Az érzelmei ellenére, vagy most pont azért, nagyon kiélezetten kellett rá figyelnie Cainnek. Nem talált rést a védelmén, de ez kölcsönösnek bizonyult, hisz minden támadást blokkolt vagy elkerült.

− Szia Angel − köszöntötte Shadow az érkezőt. − Nem tudod Cecile-nek mi a baja?

− Én − mosolygott rá a nemzőjére a fehér genosym. Shad értetlenül pillantott rá, mert figyelembe véve Angel természetét ez elég abszurdnak hangzott. − Nem akarod tudni.

− Oké − nyújtotta el Zack a szót, mire Angel pillantása rá esett. − Semmi. Csak azt gondoltam eddig, hogy ez csak ilyen, emberi nőkre jellemző hozzáállás.

A fehér genosym felnevetett és megcsóválta a fejét. Aztán a harcolók felé fordult. Blacket nem látta, szóval vagy a szobában maradt, vagy elment boldogítani Skarlátot, esetleg az élelmiszerkészleteket fosztogatta. Nem akarta megkeresni, a harc jobban érdekelte, így azt kezdte el figyelni.

Cain előnybe került és sikeresen hátratekerte Cecile karját, aki mozdulni sem tudott. Dühödten pillantott hátra a bátyjára.

− Feladod? − tudakolta a férfi elégedetten vigyorogva.

− Nem olyan családból származom − mosolygott vissza kegyetlenül.

Aztán egy roppanást lehetett hallani, Cecile kiakasztotta a vállát, hogy tudjon fordulni és támadni. Sikerült Caint meglepnie, akinek a szorításából így kiszabadult. Nem támadott tovább, hanem elhátrált, hisz egy kézzel hátrányban lenne hosszú távon.

− Ezt nem hiszem, megint ezt csinálja − sóhajtott Angel.

Cain nem támadt. Ugyan nem azért, mert lovagias akart lenni, hanem mert elég hihetetlennek tűnt, hogy a húga még erre is képes volt a szabadulásért. Elgondolkodott, vajon éles harcban meddig megy el a győzelemért.

Cecile a kiakasztott vállára tette a kezét, hogy visszahúzza miközben le sem vette a szemét a bátyjáról. Sejtette mi járhat a fejében, de most sokkal inkább arra volt szüksége, hogy levezesse az energiáit, aminek azért a nagy részét már sikerült. Aztán később majd megnyugtatja, hogy nem lett elvetemült nőszemély.

− Ne-ne-ne! − tiltakozott Angel, aki a hordozója felé közeledett.− Majd én helyrerakom, mert ha te csinálod, akkor csak plusz munkát adsz nekem.

Cecile meglepetten pillantott a genosym társára, hisz észre sem vette, hogy mikor jött be. Márpedig Cain mindig azt tanította, mégha küzd is valakivel, a környezetére akkor is figyelnie kell, nehogy újabb támadó lepje meg, vagy kerüljön hátrányos helyzetbe.

Nem maradt ideje durcásan elutasítani a felajánlást, mert Angel már bele is olvadt. Igazából nem is tudta miért haragudott meg rá, hisz tényleg jogosan érvelt. Nem tilthat meg neki semmit, egyszerűen csak aggódott érted.

~ Nem lesz bajom Cecile. Tudok magamra vigyázni, mégha Blackkel nem is hiszitek el ezt rólam − próbálta megnyugtatni.

~ Tudom, hogy tudsz magadra vigyázni, de nem olyan vagy, mint mi. Hanem az a típus, aki csendben tűr, és pont ezért nem akarjuk, hogy netán valaki kihasználjon − igyekezett megmagyarázni az aggodása okát.

~ Te is kihasználod a képességünket, mi pedig téged. csak más szempontok miatt. A világ így működik − közölte a társa.

~ Csak a mérték és a kölcsönösség nem mindegy Angel! Dark kihasználni akar, cserébe meg mindegy mit kérsz majd tőle. Ha nem tetszik neki, akkor kiutat talál belőle − dohogott magában a nő.

~ Most is kértem tőle, és bár morgott és nem mondta, hogy rendben, de szerintem meg fogja tenni − próbálta bizonyítan Angel, hogy Dark nem annyira konok és gonosz, mint ők feltételezik.

~ Mit kértél tőle? − kérdezte meglepetten Cecile, bár tudta, hogy a társa hozzá fog menni a beszélgetésük után.

~ Együttműködést Ziarral − fogalmazott tömören Angel. Nem akarta részletezni, így inkább levált a nőről, akinek helyre rakta a vállát és azt a néhány zúzódását is eltüntette, amit szerzett.

− Minden oké? − szólalt meg az előttük álló Cain, akinek feltűnt, hogy elég hosszúra nyúlt a gyógyítási folyamat, így biztosra vette megbeszéltek ezt-azt közben.

− Igen − biztosította Angel.

− Dark és Ziar lelépett! − jelent meg Black. − Skarlát pedig üzeni, hogy Savage és Ray nem csupán készlet ellenőrzést csinált, de a minőséget is csekkolták, így valahol fel kell töltenünk a kamrát. Szóval, ha van valami a kívánságlistátokon, akkor mondjátok. Baj van Zack?

A srác felé fordult, aki hangosan felnyögött, és az arcára vegyesen ült ki kétségbees és a tehetetlenség érzése. Minden fej felé fordult kíváncsian.

− Akarsz valamit mondani? − ment oda, és hajolt hozzá közel Cain, mert eszébe jutott, hogy a fia igyekezett lelépni egy látszólagos gyenge indokkal.

− Zephyr azon a hajón bújt el, hogy ne tűnjön fel, itt maradt − bukott ki belőle a vallomás. − Én mondtam neki, hogy hülye ötlet, de nem hallgatott rám. Akartam neki szólni, de miattatok nem jutottam fel a raktárba.

− Oh egek! − dörgölte meg Cain az arcát.

− Úgy tűnik a mai fiataloknak mániája hajókon elbújni − motyogta Shadow.

− Ziar ki fog nyírni! − esett kétségbe Zack.

− Esélyes − bólintott rá Black. − De majd megvédünk.

− Követtem őket az elmémmel a hajóig, de én nem éreztem rajta senkit − szólalt meg Angel.

− Ha szerencsénk van, akkor talán pont leszállt valamiért − próbált optimista maradni Cain. − Kutassuk át a szállítóhajót. Black szólj Skarlátnak, hisz ő rá tud csatlakozni a rendszerre. Shad, szólj Savage-nek menjen a kettes szint rakterébe, hátha talál nyomot, amit követhet. Cecile, Angel-lel tiétek a felső szint, mi Zackkel átnézzük az alsót.

− Aye' aye' Sir! − vágta magát a húga vigyázzba, aztán mindenki mozgásba lendült, hogy előkerítsék a srácot.