Ika ugyan mindent megtett, de sebesülten, harctól fáradtan nem állíthatta meg a zuhanásukat, és levegőben tartani mindkettejük súlyát. Zephyr mentális pajzsot hozott létre maguk körül és még magához is szorította a lányt, hátha megvédheti a nagyobb sérüléstől. Pont emiatt szeretett bele, mert sosem magával törődött elsődlegesen.

Ágak recsegve-ropogva törtek össze alattuk, a védő energiamezőnek köszönhetően nem érte el őket egy se. Egy nagyobb ágnak a pajzs nekicsapodott, és dobott egyet rajtuk, utána érték el talajt, és ezt már a shy'mari srác se tudta sehogy sem tompítani. Mind a ketten fájdalmasan fogtak talajt.

Az oldalukra érkeztek. Zephyr tüdejéből kiszorult a levegő, a karja maga alá került, és hallotta a csontja reccsenését. Ika sem járt sokkal jobban, neki az egyik szárnya gyűrődött maga alá és az arcára kiülő fájdalmas kifejezés egyértelművé tette, megsérült, talán el is tört.

Mind a ketten igyekeztek csendben tűrni a fájdalmat, mert jól hallhatóan közeledtek az űrhajók, talán pásztázták is a terepet radarokkal. Zephyr behunyta a szemét és megpróbálta kizárni a fájdalmat a tudatából, hogy létrehozhassa az álcát maguk körül.

Ika mozdulatlanul, feszülten feküdt mellette, még levegőt is óvatosan vett. Teltek a percek, aztán a zajok távolodtak. Ezek szerint nem tartották őket annyira fontosnak, hogy földi keresést is indítsanak, netán idomított farkasokkal. Azok elől el se tudtak volna bújni.

Ennek ellenére még percekig fenntartotta az álcát Zephyr, hogy biztosra menjen. Aztán elengedte és hagyta, hogy a fájdalom most már őt is legyűrhesse. Csukott szemmel feküdt, Ika hangos nyögések és fájdalmas szuszogás közepette felült. Motoszkált és Zephyrnek ötlete sem volt, hogy mit csinálhat. Ahhoz túlontúl legyűrte a fáradtság és fájdalom, hogy megnézze.

− Itt Zinta Ika Rish hadnagy! Hall engem valaki? − próbálkozott meg a lány a segítségkéréssel, de csak a csendet kapta válasznak.

Még megpróbálkozott néhányszor az EGE sávjain, de egyszer sem kapott választ. Zephyr kinyitotta a szemét. Ika csalódottnak tűnt. Összeszedte magát és ő is felült. A karját fogta, és átvizsgálta magát. A csontja eltört, felsebezte az izmait, de szerencsére nem szúrta át és vált nyílttá a seb. De még sor kerülhet rá, ha nem vigyáz.

− Eljutunk valahogy a hajóig, annak erősebb a rádiója − közölte határozottan a srác, mire a lány kétkedve nézett rá. − Lábunk nem tört, a többit meg valahogy túléljük.

Fájdalmasan grimaszolva, de elmosolyodott, hátha ezzel tud némi erőt önteni Ikaba, aki megadóan sóhajtott egyet, majd rábólintott. Még egy darabig csak csendben ültek és erőt gyűjtöttek, végül rávették magukat a felállásra.

Zephyr válla és felkarja bedagadt, Ika egyik szárnya élettelenül lógott. Egyikük sem volt jó állapotban, mégis fog összeszorítva, vánszorogva, de elindultak arra, amerre a hajót sejtették.

Nem bizonyult könnyűnek átverekedni magukat az erdőn, de órákkal később elérték a hajót. Zephyr a vezérlőbe ment és aktiválta a rádiót, Ika rácsatlakoztatta a saját kézi vészjelzőjét. Beletelt egy-két percbe, mire a két eszköz szinkronba állt.

− Itt Zinta Ika Rish hadnagy! Hall engem valaki? − próbálkozott meg újra elgyötört hangon a soly'ma.

Várt, majd megismételte. Aztán sercegés vette át a csend helyét és recsegve ugyan, de beleszólt egy férfihang. Mind a kettőjükön megkönnyebbülés lett úrrá. Ika azonosította magát, utána a rádiós tiszt is, hogy biztosra menjenek mind a ketten.

Néhány rövid mondatban összefoglalta a lány, hogy mi történt és mire lenne szükségük. A vonal túlvégén a katona ígéretet tett rá, hogy továbbítja a felettesének, legyenek türelemmel. Nem mintha nagyon mást tudtak volna tenni.

Zephyr nekiállt az elsősegély doboz után kutatni, ami fél kézzel nem bizonyult könnyűnek. Nem számított rá, hogy Ika netán be tudná kötözni, mikor ő maga is sérült, de legalább a fájdalmukat tudják csillapítani.

− Ika jelentkezz! − szólalt meg újabb eltelt órákkal később tisztán a rádió, a lány megmerevedett a nagybátyja hangjára, mert erre azért nem számított.

− Itt vagyok − szólt bele egy nyelés után.

− Inaktíváljátok az elrejtő pajzsot és add meg a pontos helyzeteteket! − jött ellentmondást nem tűrően a parancs. − Felveszünk titeket.

Zephyr szinte egyből nyúlt épp kezével, hogy eleget tegyen az első utasításnak, miközben a lány bediktálta a bolygón lévő koordinátájukat. Hamarosan a csatahajó belépett a légtérbe és pontosan fölöttük állt meg.

A vonósugarat úgy állították be miután Ika jelezte, hogy tőlük balra van egy másik hajó is, hogy az is bele kerüljön, annak ellenére, hogy az továbbra is rejtve maradt. Hamarosan a jóval nagyobb csatahajó rakterében voltak.

Ika előre félt a találkozástól és attól mit fog kapni a nagybátyjától, ha elmondja a történteket. Arról nem beszélve, hogy nem csupán Zacket tévesztette szem elől, de mind a négy genosymet is, bár a bácsikája eddig csak háromról tudott, de nem hallgathatta el D-t sem.

Amint leszálltak orvosi egységek várták őket és egyből a gyengélkedőre mentek velük. Miután megkapták az ellátást már ott is állt a parancsnok és úgy meredt rájuk, mint aki szemmel akarja őket megölni, de legalábbis kivesézni.

− Mindent tudni akarok! − közölte keményen a soly'ma férfi. − Semmit ne merj elhallgatni, különben hazazavarlak és az EGE kötelékéből is kiteszlek!

− Biztos vagy benne, hogy minden részletet tudni akarsz? − kérdezett rá, de mielőtt a bácsikájára nézett rásandított Zephyrre, akinek megrándult a szája sarka, de végül elnyomta a mosolyát.

− Eh! − legyintett mérgesen a férfi. − A magánéletedre nem vagyok kíváncsi, csak az ügyhöz tartozó dolgokat akarom hallani!

− Rendben, azért így kicsit másképp hangzik a parancsod − köszörülte meg a torkát a lány, és megválogatva az információkat, de beszámolt arról, amit a nagybátyja még nem tudott.

− Hogy lehettél ilyen felelőtlen! − ordított vele a bácsikája, amit a zárt ajtón kívül is hallhatott, aki arra járt. − Nekimenni alig egy maroknyian egy erődnek, ami tele van képzett zsoldosokkal? A minimum az lett volna, hogy szólsz mire készültök, hogy ha kell tudjak küldeni valakit, aki kiment titeket!

− Volt velünk négy genosym... − kezdett bele a lány a magyarázatba.

− Ők sem legyőzhetetlenek! Ez most be is bizonyosodott. Ráadásul mind a négyet szem elől tévesztettétek! − Zephyrnek ugyanúgy címezte a fejmosást, mint Ikanak.

− Ez igaz − ismerte el a srác. − De Angelről tudjuk, hogy Ivoryval van, aki nagy eséllyel hazateleportált vele, de legalábbis egy biztonságos helyre. Nem lehetne felvenni az atlanticaiakkal a kapcsolatot, hogy netán megkérdezzük?

− Eleve kevesen tudnak róluk annyira elzárkóztak, még kevesebben vannak, akik tudják hogyan lehet őket elérni. Arról meg talán senki sem hol lehet őket megtalálni jelen pillanatban − intett nemet a parancsnok, jelezve szinte lehetetlent kér Zephyr. − Engem jobban aggaszt az a másik genosym, akiről azt állítjátok szintén tud teleportálni. Ilyenről még sosem hallottam.

− Eddig mi se − motyogta Ika.

− D, Demon, eredeti nevén Hellraiser az elsők egyike − vallotta be a srác mire a parancsnok szemöldöke a magasba kúszott. − Több, mint ötezer éves, annyira nem meglepő, hogy rendelkezik ilyen képességgel.

− Még jó, hogy őt nem kapták el. Komoly bajban lennénk, ha rajta is tényleg agymosást végeztek volna, vagy befolyás alá vonják, mint ahogy állítjátok − meredt maga elé a soly'mai férfi. − Az EGE-t azután hozták létre, hogy a geranok invázióját megállították a genosymek segítségével. Vannak feljegyzések abból az időből és azok alapján ezek az első egyedek sokkal erősebbek és veszélyesebbek a mostaniaknál. Pedig róluk is azt tartják, hogy hordozzák őseik tudását, így minél több generációsak, annál erősebbek. Aztán ki tudja ebből mennyi igaz.

− Hát az biztos, hogy D hátborzongató tud lenni − ismerte el Zephyr. − Úgy szétkapta hat éve Doom-ot, aki szintén az elsők egyike volt, hogy csak pislogni tudtunk. Mintha meg sem kottyant volna neki egy kis harc a másikkal. Igaz akkor még nem tudtam róla, hogy képes energiát csapolni.

− Remek! Tud még valamit ez a genosym, amivel nem árt, ha tisztában vagyunk? Csakhogy készülhessünk ellene vész esetére − nézett a srácra a parancsnok.

− Hát − Zephyr habozott, hogy elmondja-e még azt, amit tud róla, vagy jobb lenne elhallgatni. − Úgy a tényleges mérete olyan hat méter körüli, szárnyai vannak és amennyire én tudom tűzálló.

− Igen, azt gondoltam, hogy nem törpe. A geranok szándékosan igen nagyra növesztették az első egyedeket − bólintott a férfi. − De annak legalább örülök, hogy a mi oldalunkon áll és nem a másikon.

− Ez azt jelenti, hogy hiszel nekünk és a Földön lévőknek, hogy nem ők állnak mögötte? − nézett rá Ika a nagybátyjára.

− Azt nem mondanám, de hajlok afelé, hogy ez lehet az igazság. Már csak a zsoldosok felbérlése miatt is. A blokádot a Föld köré azelőtt felállítottuk, hogy ti értesültetek volna Black és Cecile elrablásáról, ez a Dark Blade csak rosszkor volt rossz helyen, ő nem is érdekel.

− Pedig elég veszélyes egy genosym − húzta el a száját Zephyr.

− Ezt nem vonom kétségbe, ezt támasztja alá, hogy miatta a nagybátyád is elrabolták. Márpedig, ha valaki a Földről irányította volna ezt, az nem tud utána parancsot adni arra, hogy titeket is kapjanak el.

− Hacsak nem tud még néhány genosym teleportálgatni − motyogta Ika elgondolkodva.

− Felváltva két elfa figyeli a várost, ha bármi ilyen történik azon belül vagy környékén, akkor ők azt megfogják érezni. És eddig semmi jel nem utalt erre.

− Az jó. − Zephyr megkönnyebbülve fogadta ezt a hírt és még az sem érdekelte, hogy emiatt a parancsnok furcsán nézett rá.

− Akárhogy is, pihenjetek. Hamarosan visszaérünk a Földhöz. Egyelőre nem veszem fel velük a kapcsolatot. Előbb beszélni akarok Akashival, hátha sikerült kideríteni valamit − közölte a parancsnok, a srác meglepett kérdő tekintete láttán elmosolyodott. − Az EGE is kihasznál minden lehetséges hírforrást, így a kolóniáét is és persze ezt viszonozzuk is a magunk módján.

− Aha − nyögte Zephyr.

− A lényeg ti pihenjetek, én meg informálódom. Meglátjuk sikerül-e kerítenem valakit, aki talán tud a mágusokkal kapcsolatot létrehozni − aztán az unokahúgára nézett szigorúan. − Te meg! Legközelebb bízz bennem jobban.

− Oké − húzta meg magát Ika, aki eddig túl maradinak és fafejűnek gondolta a nagybátyját, hogy minden részletet megosszon vele. Erre kiderül, hogy annyira nem is merev és szabálytartó.

Ivory a kijelölt helyre teleportálta magukat és amint megjelentek összecsuklott, mint egy rongybaba. A mágus, aki éppen felügyelte a helyet egyből odarohant hozzá miközben készenlétben tartott egy igét, hogyha kell a vele érkező genosymet hatástalanítsa.

Angel viszont legalább olyan meggyötörtnek tűnt, mint a lány, ami hamar feltűnt az idősebb nőnek. Telepatikusan segítséget hívott és hamarosan többen is érkeztek.

− Ivory − nyalábolta fel a nő a lányt, aki közben magához tért. − Mi történt?

− Baja esett? − ért oda egy fiatalabb férfi.

− Nem, csak kimerült − nyugtatta meg a felügyelő. − És ő is.

Angelre nézett, aki ott ült és meg sem mozdult, hanem csak nézett maga elé. Nem szívlelték a genosym fajt, de nem is ártottak nekik, egyszerűen inkább nem vettek róluk tudomást.

− Angel − szólalt meg Ivory mire a nevezett ránézett. − Meg tudod mutatni Otilla magisternek, hogy mi történt? Én most ahhoz sem érzek magamban erőt, hogy beszéljek.

− Persze, ha megengedi − bólintott a fehér genosym.

A nő egy pár pillanatig habozott, majd beleegyezését adta. Angel nem tett mást, mint a kezét a másikéra tette. Néhány pillanat telt el, amit a többiek feszülten, ugrásra készen vártak végig. A felügyelő arca döbbenetté vált, aztán felnézett a társaira.

− Ivoryt vigyétek a gyengélkedőre, neki adjatok enni, hogy mielőbb erőre kapjon. Valaki vegye át a helyem, beszélnem kell a főmagisterekkel! − állt fel miközben a lányt átadta a szintén guggoló fiatal férfinak, aztán már el is sietett.

Senki nem ellenkezett vele, egy magasabb, kissé pufókabb nő intett Angelnek és kedvesen rámosolygott, majd vezetni kezdte. Hamarosan leültette, majd nekiállt különféle ételeket kihordani elé, amiket tőle szokatlanul, de pillanatok alatt eltüntetett.

Eddig rá sem jött mennyire éhes és nagyon is szüksége volt az utánpótlásra. Ugyan az erőnléte javult, de a kedve nem sokat. Továbbra is kilátástalannak gondolta a helyzetet. Egy biztos, Obsidian a kezükre került és az is lehet, hogy Skarlát is, bár Zackben nem volt biztos.

− Kérdezhetek valamit? − nézett a pufók nőre, aki bólintott.

Angelnek eszébe jutott valami és úgy gondolta azzal kapcsolatban talán pont az atlanticaiak fognak neki tudni felvilágosítást adni. Ami még felmerült benne, hogy talán D már sokkal közelebb jár a megoldáshoz, mint ők, mégse volt hajlandó megmondani nekik, pedig lehet akkor nem kerülnek ekkora bajba.

− Hány olyan fajnak vannak mágusai, akik rendelkezhetnek akkora tudással, hogy gólemeket hozzanak létre és másokat irányítsanak mágikus erővel?

− Előbbihez nem kell nagyobb tudás, egyszerűbb gólemet, alapfeladattal bármelyik kezdő mágus létre tud hozni. Utóbbinál a kérdés inkább úgy hangzik helyesen, hány olyan faj van, akik ilyenre vetemednek. Ez tiltott tudás, amit mi tudunk róla, azt senkinek nem adtuk tovább. Az már más lapra tartozik, hogy talán egyesek kísérleteztek ilyennel. De a jobb érzésű népek biztos nem.

− Tud nekem ilyen fajokat mondani?

− Elmondom neked, ha te is megosztod velem miért érdekel? − ült le vele szembe a nő.

− Mert háború küszöbén állunk! − jelent meg Selina, Ivory anyja, a főmagiszterek egyike. − És könnyen lehet, hogy megint ők állnak a háttérbe. Ha így van, segítünk nektek, csak derítsétek ki biztosra.

− Hogyan? − nézett rá Angel.

− Ivory kipiheni magát, aztán felvesszük az EGE-vel a kapcsolatot, nekik pont az ilyen helyzetek megelőzése a feladatuk − tájékoztatta Selina.

− Blokád alatt tartják a Földet, ahol a genosymek menedéket kaptak az emberektől − közölte Angel.

− Remek, akkor oda mentek Ivoryval és meggyőzitek őket.

− Nem lesz könnyű − vágott kétkedő arcot a fehér genosym.

− A lányom roppant meggyőző tud lenni − mosolyodott el a nő, amitől Angel hátán végigfutott a hideg. − Addig is pihenj. Néhány óra alatt talpra állítjuk Ivoryt.

Biztosította, majd otthagyta őket. Angel csak nézte a távozó nő hátát elgondolkodva, míg az asztaltársa fel nem hívta magára a figyelmet és hatalmas szemekkel rá nem meredt.

− Most már mindenképp el kell mesélned mibe keveredtetek − hajolt közelebb hozzá és izgatottnak tűnt.

− Hát jó − egyezett bele, mert gyanította úgy sem tudna megszabadulni a nőtől, aki eddig nem árulta el a nevét.