− Szóval − kezdett bele Zack. − Ugye elvittelek téged Atlanticara, legalábbis, ami maradt belőle. Miután otthagytunk és...

− Ne is emlegesd, még a kedvem is elmegy a figyeléstől − szólt közbe D, a szemét Ivoryra szegezte. − Tudod te hány teleportálásomba került civilizált területre érni?

− Ezek szerint nem tudsz akárhova menni kedved szerint? − emelte meg vörös szemöldökét a lány meglepetten.

− Csak véges messziségre tudok teleportálni és akkor is ismernem kell a helyet − vágott egy fintort, majd újabb kortyokat húzott le és figyelemre se méltatta Angel rosszalló pillantását.

− Ezt jó észben tartani − motyogta a lány.

− És nem tudok magammal vinni senkit, kivéve az aktuális hordozót, akivel kapcsolatban vagyok − tette hozzá D, hátha bármelyikük nekiállna arra számítani, majd elviszi őket ahova épp kedvük szottyan.

− Folytathatom? − tudakolta Zack.

− Persze! − vágta rá, de közben az üvegben még lapuló nedűt nézegette, mintha valami érdekes kémiai anyag lenne, amit meg kell figyelni hogyan viselkedik.

− Szóval elértük a Földet, amit az EGE blokád alá vett.

− Na ahhoz durva dolgot kellett csinálnotok, hogy az EGE ekkora erőt mozgósítson − fordult érdeklődve a srác felé.

− Hát ez az, hogy, akik a Földön vannak nem csináltak semmit, mégis mivel a genosymek nagy része ott él, egységesen az egész fajt gyanúsították meg azzal, hogy háborút kívánnak indítani több faj ellen is.

− Doom is le akarta igázni a galaxist ostoba módon, miből gondolod, hogy valaki másnak nem tetszett meg a gondolat? − D újra inkább az üveg tartalmának szentelte a figyelmét.

− A wergonok majdnem kiirtották őket azzal, hogy felrobbantották alattuk a bolygójukat és nem hülyék, hogy megkockáztassák ezt. Főleg, hogy töredékére csappant a létszámuk! − akadt ki Zack, nem hitte, hogy D komolyan gondolta, amit mondott.

Az ősgenosym kezében egy pillanatra megállt a palack, amit eddig enyhén forgatott és mintha megfeszültek volna az izmai a karján, de az arcáról és a szeméből semmit nem lehetett kiolvasni. A srác biztosra vette, hogy tudja mi történt, és nem szolgált új információval. Ebből a reakcióból egyértelművé vált, érzékenyen érintette ez a tény.

− Megérdemelték volna! − húzta meg a palackot D néhány pillanattal később, hangjából sütött a hideg düh.

− Tessék? − lepődött meg Zack és nem csak ő vágott döbbent arcot.

− Megérdemelték volna − ismételte meg Demon.

− Egy genosym baklövése miatt...

− Nem az volt az első! − vágott a szavába az ősgenosym. − Hacsak az az egy lett volna! De az évezredek során, míg én bezárva voltam, számtalan ilyen eset volt, ahol hagyták, hogy a vérszomjas, gyilkos szörnyeteget hozza ki belőlük a választott hordozó. Persze sokkal könnyebb volt rákenni, hogy ő kényszerítette őket, de ha nem akarták volna, akkor nem teszik meg. Elárulok neked egy titkot. Lehet akármilyen erős akaratú a hordozó, akkor sem képes irányítani minket és rávenni akaratunk ellenére, hogy megtegyünk valamit. Tudod miért? Mert képesek vagyunk egyszerűen leválni bárkiről és onnantól nem használhatja az erőnket és a képességeinket.

− Nem! Kizárt! − tört ki néhány pillanatnyi csend után idegesen Zackból.

Minden idegszála tiltakozott a tény ellen, hogy Reaper, Savage nagyon is támogatná azt, hogy megtámadjanak más genosymeket, csakhogy felhasználják őket egy háborúban, amit indítani akarnak. Ha nem is ők, akkor a hordozójuk. De sem Főnökből, sem Rayből nem nézte ezt ki.

Mind a kettőjüknek megvolt a maga kis közössége, ahol tisztelték őket és hallgattak rájuk. Miért dobná el ezt bármelyikük? Ostobaság és felelőtlenség lenne, szóval D biztos, hogy téved és ez a kijelentése téves. Ők nem tennének ilyet önszántukból, csak is irányítás alatt, amire nincs hatásuk sem nekik, sem a genosymeknek.

− Tiltakozhatsz kölyök amennyire akarsz, de nézz csak rájuk. A pillantásuk elárulja, ezt ők is pontosan tudják. Ha nem akarnának valamit megtenni, akkor nem segítenének − mutatott rá a másik két genosymre.

Zack tekintete Angelre esett, aki viszont másfelé nézett és nem szólt egy szót sem. Nem tiltakozott hevesen, nem mutatta felháborodás jelét. Befelé kezdett figyelné, de Skarlát is olyan mélyen hallgatott, mintha ott sem lett volna. Pedig mindig érezte őt, egy benne motoszkáló biztos pontként, akire bármikor számíthat.

− Az a helyzet, hogy emögött most mágia áll − szólalt meg Ivory, magára vonva a figyelmet. − Megegyeztünk az EGE-vel, hogy utána járunk az eseteknek, ezért találkozni akartunk Zack nagynénjével, Cecile-lel. De csak Angelt és Obsidiant találtuk ott, mert a többieket valakik megtámadták és elhurcolták.

− Valakik? − vágott unott arcot Demon és újra a szájához emelte az üveget.

− Hogy pontosak legyünk Cecile-t és Blacket Reaper támadta meg − vette át a szót Angel. − Engem Savage akart, de velem volt Dark Blade és az ő időnyerésének köszönhetően el tudtam szökni. Helyettem őt vitték el. Illetve Nordot, Obsidian hordozóját is elkapták.

− Kérdezném, hogy és őt miért nem, de amilyen hülye, nem csodálkozom, hogy nem kellett nekik − közölte mindezt úgy, hogy rá sem nézett a barbár alakot viselő fajtársára, aki dühös arcot vágott, de Angel a karjára tette a kezét és ezzel a mozdulattal le is nyugtatta.

− Obsidian a városon kívül volt, távol Nordtól. Különben őt is vitték volna, de nem keresgélhették sem őt, sem engem, mert a városi erők miatt gyorsan kellett cselekedniük és lelépni még mielőtt nagyobb létszámban nem jelennek meg.

− Az a Dark Blade nem egy kispályás − gondolkodott el D. − Azt mondod ez a Savage mégis néhány perc alatt lenyomta és kiütötte?

− Nem egyedül jöttek, hanem fura katonákkal, akik aztán zöld trutyivá estek össze, amikor Dark pengét állított beléjük − egészítette ki az eddig információkat Angel. Nem a fejvadászt akarta védeni, hanem a teljesség kedvéért közölte nem egy-egy elleni harc volt.

− Azok a trutyik egyfajta gólemek − vette át a szót Ivory. − Mágia alkotta és mozgatta őket. Csak épp nem kőből és fémből készültek, hanem valami mesterséges masszából, amit gyanítom könnyen lehet formálni, azért az alkotja őket.

− Reaper nem tudom hogyan került bele ebbe, de az Ashamira ő ment el és több másik, fiatalabb genosymmel megtámadták Savage-t és magukkal hurcolták. Aztán valaki őket is átállította a saját oldalára. Így tudták aztán Dark Blade és ellenem küldeni − közölte Angel még azt, amiről tudtak.

− Segíts nekünk kideríteni, hogy ki állhat mögötte − nézett rá Zack kérőn mégis határozottan. − A te erőddel még akkor sem tudnak mit kezdeni, ha egyként ránk küldik Reapert, Blacket, Savaget és Darkot.

− Hízelgéssel nem sokra mész − közölte vele D. − Szeretem, ha simogatják az egomat, de különösebben nem hat meg.

− Csak tényt közöltem − küldött felé a srác egy lapos pillantást, mert tényleg semmi ilyen nem állt szándékában.

− Nos, akárhogy is − tette le az ősgenosym az üres üveget. − Akkor sem segítek.

− Miért nem? − akadt ki a srác és lendületesen felfelé emelte a karját, mint aki nem akarja elhinni, hogy a másik milyen makacs.

− Már mondtam. Megérdemlik a pusztulást. Mi annak idején kiharcoltuk, hogy legyen esélyünk beilleszkedni. És mit csináltak a leszármazottak? Nem hogy éltek volna a lehetőséggel, hanem visszaéltek. Akkor most fizessék is meg a baklövéseik árát.

− De az emberek... − kezdett bele Ivory, de D a szavába vágott.

− Szintén megérdemlik. Bizonyítottan, ha félnek valamitől azt vagy bezárják, vagy elpusztítják. Legalábbis a földiek. A te fajtád meg képes ölbe tett kézzel végignézni mások szenvedését, szóval nem vagytok jobbak.

− Miről beszélsz! − csattant fel a lány dühösen és villámló tekintettel állt fel és hajolt közelebb a másik felé.

− A geranok már azelőtt három bolygót leigáztak, hogy a fejlettebb fajok nagyobb figyelmet fordítottak volna a hódításaikra. Erőforrásokban gazdag planétákról beszélünk, aminek köszönhetően a népességüket két évtized alatt a többszörösére duzzasztották. Felsőbb utasításra úgy szaporodtak, ahogy csak a női tagjaik bírták az iramot.

Kezdett bele a magyarázatba D, és már ez a tény is döbbent pillantásokat váltott ki. Ő csak halványan elmosolyodott, mert tudta az elkövetkezők is mellbe fogja vágni a jelenlévőket.

− Nem foglalkoztak velük sem a zennek, sem az atlanticaiak. Ők ezt kihasználva a leigázott bolygók népességét rabszolgamunkára kényszerítették, a haderejüket fejlesztették és erősítették minden ottani erőforrást ráfordítva. Aztán jöttek a notok. Az ő kiirtásuk után azért a zennek már felkapták a fejüket és néhány közelebbi, fejlettebb fajjal felvették a kapcsolatot. Az atlanticaiak viszont továbbra is a valagukon maradtak. Persze sajnálták a notokat, de hát mit tehettek volna, mikor a faj amúgy is kihalásra volt ítélve a problémájuk miatt, amire nem tudtak megoldást.

Ivory arcát figyelte, aki hitetlenkedve megrázta a fejét, hogy kizárt. Ennyire nem lehetett érzéketlen a népe. Felelőtlen meg pláne nem. D nem foglalkozott vele, hanem folytatta.

− A notok technikáját felhasználva a geronk flottája még erősebb lett és pluszként még ránk is szert tettek. Pontosan tudták, hogy ezek elegek a többi faj ellen, kivéve az atlanticaiak, akiknek olyan mágikus hatalmuk volt, amivel az ő sámánjaik sem tudták volna felvenni a versenyt. Ezért is támadták meg hirtelen és elképesztő erővel a bolygójukat, hogy rövid idő alatt semmisítsék meg őket a planétával együtt.

− Ami majdnem sikerült is, de te keresztül húztad a számításaikat − szólt közbe Zack.

− Valahogy úgy. Akkor még nem tudtak a hajók féregjáratot nyitni és messze nem voltak olyan gyorsak sem, mint a mostaniak. Szóval ne úgy képzeljétek el ezt, hogy egyik napról a másikra történt. Hónapok teltek el, közel egy teljes földi év a notok elpusztítása és az atlanticaiak megtámadása között. Ennyi pedig elég volt, hogy a mi fejlődésünket is felgyorsítsák a módosítás után. És itt követték el a hibát, mert a többség kezdett tudatára ébredni.

− És nem tetszett, amit tapasztaltatok − szólalt meg újra a srác, aki próbálta összerakni az eseményeket.

− Sokaknak semmi kifogása nem volt ellene, de a többség tudta, hogy nem erre teremtettek minket. Mondhatni a notok ezt belénk kódolták. Éreztük, hogy nem helyes és a vesztünket fogja okozni, ha továbbra is hagyjuk magunkat irányítani. Ezért döntöttünk úgy, teszünk valamit, amivel őket megállítjuk, magunkat pedig tisztázzuk.

− Ezért kötöttél Zoburral üzletet − szólalt meg most Ivory. − Jó lehetőség volt bizonyítani, egyáltalán nincs érdeketekben másokat kiirtani.

− Igen − bólintott rá D. − Ugyanakkor ő nagyon is tisztába került azzal micsoda erőt képviselünk, akikkel jobb jóban lenni és nem harcolni. Tudta, ha nem tartja a szavát, akkor módot találunk a bosszúra akár a geranok nélkül is, amit nem akart. És itt a történet vége. Mi kiharcoltuk magunknak a lehetőséget, a leszármazottak pedig eljátszották. Így jártak.

− Nem akarhatsz egyedül maradni! − Ivory szinte rákiabált az ősgenosymre, de az csak felnevetett.

− Nem vagyok egyedül − mosolyodott el sejtelmesen.

− Hol van? − szegezte rá a tekintetét Angel, kérdése a többieket meglepte.

− Ki? − nézett rá D, de látszott rajta pontosan tudja miről van szó.

− Tudod jól − szűrte a szavakat a fogai között az elfa alakot viselő genosym.

− Ja, hogy ő! − játszotta meg magát Hellraiser, mint aki hirtelen rájött mire gondol a másik, majd ajkára újra odaköltözött az a mosoly. − Jó helyen, biztonságban. Most pedig...

− Figyelj! − vágott a szavába Zack. − Hibáztak a genosymek és hibáztak az emberek is a történelmük alatt, de csak ebből tudnak tanulni.

− Hát most alaposan megtanulják a leckét, a saját pusztulások árán − rántotta meg D a vállát, mint akit tényleg nem érdekel a dolog.

− Nem akarhatod...

De Zack már nem fejezte be a mondatot, mert az ősgenosym egyszerűen elteleportált és csak a hűlt helye maradt a széken, na meg az asztalon három üres üveg.

− Francba! − csapott dühösen az asztallapra, a többiek inkább hallgattak. − Nem tudtad volna megakadályozni, hogy eltűnjön?

− Sajnálom, de nem − rázta meg Ivory a fejét. − Nem varázslatot használ rá, mint ahogy én tenném, hanem neki egy képessége ez, amit Zoburtól sajátított el.

A srác válaszként csak morgott és dühösen meredt maga elé. Eddig sem tudta mit kezdjen a helyzettel, most még annak lehetőségét is elvesztették, hogy egy erős segítőre tegyenek szert D személyében.

Az ősgenosym két teleportálással később egy másik bolygón bukkant fel, amin alakult ki élet, növények és állatok formájában, de intelligens faj nem lakta. Sőt már létező sem látogatta, mert a légköre szinte mindegyikük számára alkalmatlannak bizonyult az életben maradásra, de neki nem árthatott.

Bosszús volt a helyzet miatt. Megállította Doomot néhány évvel ezelőtt több okból is. Egyrészt utálta, másrészt nem akarta, hogy emiatt a saját fajtáját kiirtsák mások. Erre most megint ugyan az a helyzet alakult ki.

− Ostobák! − dörmögte maga elé, oldalra esett a pillantása egy közeli fára, amit aztán egy mozdulattal ki is kapott a helyéről miközben felvette valódi méretét és alakját.

− Mit ártott neked az a fa Hellraiser? − kérdezte egy hang.

− Semmit, csak bosszús vagyok − válaszolt és vágott egy fintort, mert nem akart beszélgetni.

− Akkor légy szíves ne árts neki − kérte szeliden az érkező. Az ősgenosym csak dühödten fújt egyet és kikapott egy másikat is a helyéről majd messzire hajította.

− Hellraiser! − a hang inkább kérő, mint dorgáló volt.

Felemelte a kezét újra, de aztán visszaengedte maga mellé és letett egy újabb kitépéséről. Csökkentett a méretén, de még így is a beszélgető társa fölé magasodott, aki nyugodtan nézett rá.

− Elmeséled mi történt?

− Ostobák! − dünnyögte.

− Igen, ezt már említetted, de még azt nem, hogy kik és miért. − A hang olyan nyugodtnak tűnt, mintha nem lehetne kibillenteni az egyensúlyából a tulajdonosát semmivel.

− Megmutatom − lépett hozzá közelebb D, majd megérintette a másikat.

− Értem − szólalt meg pillanatokkal később beszélgető partnere. − Tudod az állatoknál és a legtöbb értelmes fajnál is, míg a fiatalok megtanulnak menni, aztán futni, sokszor elesnek. De újra felállnak és próbálkoznak tanulva a hibából, amiért elestek.

− Ezek már nem fiatalok! − morogta Hellraiser.

− Igaz, de sosem késő megfogni a kezüket és segíteni nekik, hogy ne essenek el az egyenetlen úton, amin haladnak, egészen addig, míg simább terepre nem érnek.

− Szóval azt mondod segítsek nekik? − nézett le a társára D.

− Tegyük fel, hogy az a néhány egyed irányítás alatt van. Sőt, belőlük képesek újabbakat is alkotni, kihasználva a szaporodási képességüket. Megindítják a támadást, válasz gyanánt az EGE megtámadja és kiirtja az emberek nagy részét és az ott lévő összes genosymet. Utána a többi faj támogatásával végeznek a támadókkal is.

− Én még mindig itt vagyok, nem végezhetnek olyannal, akiről nem is tudnak, így pedig...

− Nem Hellraiser − vágott a szavába minden indulat nélkül a hangjába a másik. − Nem kezdheted újra, nem alapíthatod újra a fajt. Nem kapnál sem te, sem ők újabb esélyt egy véres háború után, ami elkerülhető, ha segítesz nekik. Még, ha itt is maradsz és többé nem hagyod el a bolygót sem te, sem a leszármazottaid, akkor is előbb-utóbb felfedezi valaki, hogy van értelmes élet itt. Ide fognak jönni kideríteni, ezt te is tudod.

− Igazad van − morogta D, és egyáltalán nem tetszett neki a helyzet. − De nem fogom minden problémájukat megoldani!

Közölte makacsul, mire a beszélgetőtársa elmosolyodott és bólintott, hogy legyen így.

− És hol kezded a keresést? − tudakolta nyugodtan.

− Az atlanicaiakon kívül kevés faj van, akik rendelkezhetnek olyan mágikus tudású és hatalmú egyedekkel, akik ilyenre képesek. Így eléggé leszűkül a lehetséges elkövetők köre. Sőt én lekorlátoznám egyre, de remélem nem lesz igazam és nem ők állnak mögötte.

− Rájuk gondolsz?

− Rájuk − bólintott rá az ősgenosym.

− Akkor légy nagyon óvatos Hellraiser! Ha valaki, akkor te tudod milyenek.

− Igen − dörmögte ellenségesen. − Addig is, vigyázz arra a kis vakarcsra Primery.

Pillantása beszélgető társa mögött kukucskáló fekete színű ivadékra esett, akinek hátán már most megjelentek az apró szárnyak, lila szemét pedig ezüst keret szegélyezte. Kíváncsian nézte őt annak ellenére, hogy már jó időt eltöltött vele.