− Hmm − morfondírozott hangosan D. − Hova mennél, ha egyszer már legyőztek, de visszatérnél bosszút állni?

− Ugyanoda ahol elvertek − válaszolt neki Zack bár gyanította nem konkrét kérdésnek szánta az ősgenosym.

− Az ostobaság lenne! − horkant fel Demon.

− Miért? − nézett rá a srác.

− Mert ott keresnének először − és úgy nézett Zackre, mintha hülye lenne.

− Ez az! Pont ezért nem fog senki odamenni, mert feltételezi, nem vagy annyira hülye, hogy visszamenj! Amúgy is olyan helyen lehet a legjobban elbújni, ahol szem előtt vagy − érvelt a maga igaza mellett az ifjú.

− Az első meglátásod elgondolkodtató, de a másikat nem igazán tudom elképzelni − meredt maga elé Hellraiser.

− Mondok egy rém egyszerű példát. Van egy piac, ahol rengeteg ember megfordul és bárki észreveheti, ha netán tiltott dologgal kereskedsz − D bólintott, hogy eddig világos. − Ugyanakkor megteheted, hogy üzletelsz vele, mert senki nem fog furcsán nézni rád, hisz a piac ezért van.

− Cseles, de veszélyes. Viszont a tömeg miatt könnyen el lehet tűnni. Okos. Megyünk! − állt fel Demon, a srác követte.

− Hova? − tudakolta közben.

− A Földre − közölte D, és még mielőtt Zack tiltakozhatott volna egyszerűen magába húzta. − Picur elviszem a vakarcsot, szükségem lesz a képességére.

− Nem mondom, hogy örülök neki, de ha ezzel megmentheted a fiú genosym társát, akkor legyen.

− Vigyázni fogok rá! − ígérte meg egy mosoly kíséretében Hellraiser, majd a vállán ülő kis feketét a karjára vette és látszólag magába olvasztotta, a következő pillanatban eltűnt.

− Parancsnok a Deus X-ről üzenet érkezett − fordult a rádiós hátra a parancsnoki szék felé.

− Éspedig? − nézett rá a tiszt.

− Valaki Shelter Citybe teleportált − közölte tiszt. − Kérdezik, hogy mi a parancs?

− Egyelőre semmi, várunk és figyelünk − adta utasításba, intett, hogy adják tovább a parancsot. − Vagy ez az ősi genosym érkezett a Földre, akiről az ifjak beszámoltak, vagy Ivory magiszter. Bár ő megtehette volna azt, hogy előbb kapcsolatban lép velünk és utána ide nyit portált.

− Biztos bölcs dolog várni? − fordult felé a helyettese.

− Ha ez a Hellraiser jött ide, akkor lehet csak a fiút hozta haza, akinek viszont van annyi esze, hogy fel fogja venni velünk a kapcsolatot, mert nem akarja, hogy az otthonát megtámadjuk emiatt. Szintén ez a helyzet akkor is, ha Ivory magiszter érkezett a városba.

− És, ha nem jelentkeznek? − nézett rá a tiszt kétkedő arcot vágva.

− Akkor néhány óra múlva mi fogjuk hívni őket és közölni mire számíthatnak.

A helyettese bólintott, láthatóan ennyi elégnek bizonyult, hogy megnyugodjon. Feleslegesen nem akart támadni, és kiirtani egy teljes városnyi embert és a velük lévő genosymeket. Ugyanakkor megkockáztatni, hogy úgy csinálnak, mintha semmi nem történt volna, nem lett volna bölcs dolog.

− Elment az eszed! − fordult szembe Zack D-vel, amint kiszabadult, és szó szerint rákiabált. − Azt hiszed nem fogják észrevenni?

− Majd küldünk nekik rádióüzenetet − legyintette le az őgenosym és körbenézett, hogy bemérje merre kell indulniuk.

Nem foglalkozott azzal, hogy többen az utcán döbbenten meredtek rá, amiért a semmiből tűnt fel, ráadásul egy sráccal együtt. Márpedig egy ilyen tett nem túl szerencsés egy olyan városban, ahol a többség a katonai egységhez tartozott, ha más nem, rokonság révén.

− Zack? − szólalt meg egy fiatal lány hangja.

− Claire! − A srác egyszerre örült, hogy látja a húgát, ugyanakkor aggodalom is összeszorította a mellkasát. Ha netán az EGE konkrét helyre céloz, akkor esélytelen a menekülésük.

− Olyan jó, hogy itt vagy! − futott hozzá és megölelte a bátyját. − Pont Anyuval beszéltük, hogy vajon mi lehet veled.

Mutatta fel a telefonja kijelzőjét, ahol virított az Anya felirat és aktívnak jelezte a kapcsolatot. Most pedig erőteljesen hallatszott Jess hangja, ahogy folyamatosan, felváltva mondja a nevüket és követeli, hogy mondják meg hol vannak. A lány egy mozdulattal kihangosította a készüléket és a videót is bekapcsolta.

− Szia Anya! − köszönt neki oda kissé feszengve a srác.

− Zack! − A telefon kijelzőjén egyszerre láthatta az aggodalmat, a megkönnyebbülést, némi dühöt és még sok más érzelmet gyorsan váltakozva az édesanyja arcán.

− Ez az anyád? − hajolt oda D is. − Neki van az a mindig morgós genosym társa igaz?

− Ha White Clawra gondolsz, akkor igen − válaszolt neki Claire.

− Ja, a cicusra − bólintott rá Demon.

− Zack! Hogy kerültél kapcsolatba vele? − akadt ki Jess. − Hol van Skarlát? Hogy kerültetek ide?

− Elmondom. Mindent elmondok − ígérte meg a srác. − Találkozzunk a központban jó? Szólj légyszi mindenkinek, aki számít.

− Rendben − hagyta annyiban az anyja. − Claire, te gyere haza!

Mondta még, de közben a lány kinyomta a vonalat és rámosolygott a bátyjára.

− Ugye te se hallottad már mit mondott utoljára? − kérdezte ártatlanul mosolyogva.

− Figyelj, nem hiszem, hogy jó ötlet lenne velem jönnöd − kezdett bele Zack.

− Ugyan már! − intette le D. − Senki nem fogja megenni. Merre van ez a központ?

− Arra − mutatott megfelelő irányba a lány és felmosolygott az ősgenosymre.

− Remélem szeretsz repülni − viszonozta a mosolyt Demon, miközben a hóna alá kapta a srácot, akinek esélye sem maradt tiltakozni semmi ellen.

− Jó bulinak hangzik − vigyorgott most már Claire és egyszerre mulattatta az is, ahogyan a bátyja járt.

− Szeretem ezt a hozzáállást. − D szabad kezével felé nyúlt és őt másképp fogta magához, majd már lendületek is a szárnyak és néhány csapás után a levegőbe emelkedtek.

− Ez baromi jó! − kiabálta a lány, hogy lehessen hallani a hangját.

− Annyira nem. − Zack az alattuk gyorsan suhanó utcákat nézte. − Az űrhajó jobb és biztonságosabb.

− Félsz mi, hogy ledoblak − vigyorgott Demon, aztán már meg is látta az épületet, amit az előbb is keresett.

A repülésük nem maradt észrevétlen, de ettől függetlenül is terjedt a hír több csatornán is és már kisebb tömeg gyülekezett a bejárat előtt mikor odaértek. Senki nem akart lemaradni semmiről, hisz mégiscsak az életük volt a tét, így a saját fülével és szemével akarta az eseményeket nyomon követni mindenki, aki csak tehette.

D-nek nem kellett átverekednie magát, már a leszállásnál tér nyílt körülötte és utána sem változott a helyzet, amikor az ajtó felé indult. Nyomában a két fiatallal minden gond nélkül bejutott és közben néhány elsuttogott szót is elkapott.

Szóval emlékeznek még rá. Helyes, mert akkor legalább nem kell hírnevet kivívnia magának, hogy megkapja, amit akart. Igazából már kész tervet dolgozott ki, csak azt nem tudta hol kell végrehajtania. De most legalább már akadt egy tippje a srácnak hála, és ki tudja, talán még igaza is lesz és tényleg ott vannak.

A Genosym Tanács tagjai már ott voltak a csarnokban, ahogyan a város és a katonaság vezetői is. Zack egyből az apját szúrta ki, aki Fred mellett állt. A másik oldalon Tyson foglalt helyet. Mögöttük genosym társaik, készen arra, hogy védelmükbe vegyék az embereket Hellraiserrel szemben, ha kell.

A srác megindult feléjük a húgát is magával akarta húzni, de D keze a vállára nehezedett és megállította. Ezzel elérte, hogy több tekintet is összeszűküljön és hangulat hidegből fagyosra váltson.

Közben megérkezett Jess is, aki nem törődve azzal, hogy a világ talán legveszélyesebb genosymjét kell megközelíteni, egyszerűen odarohant és Claire-t egyből a védelmébe vette. Közben gyanakodva nézett fel D-re és talán meg is öli szemmel, ha lehet. Miután a lányát betuszkolta a védelmet jelentő tömegbe, Claw felé indult. Aggódva végigmérte Zacket, és némileg megnyugodott mikor látta semmi baja.

− Szóval te vagy Hellraiser − szólalt meg egy rozsdabarna színű genosym, aki Reaper után számított a legidősebbnek, de még így is csak harmadannyi évet tudhatott maga mögött.

− Jó látni, hogy tudjátok ki vagyok, mert így egyszerűbbé válik a dolgom − nézett rajtuk végig D, a szája sarkában gúnyos mosoly bujkált.

− Ha azt hiszed hagyjuk, hogy ilyen lekezelően beszélj velünk, akkor tévedsz. Nem fogunk úgy ugrálni, ahogy te fütyülsz, mert hirtelen felbukkantál itt! − Claw hangján érezni lehetett, hogy nagyon kell magát türtőztetnie.

− Pedig pont erre gondoltam cicusom. − Demon a mosolyát egyenesen neki szánta.

A fehér, fekete csíkos mintás genosym tekintette résnyire szűkült, ujjai vége éles karmokba mentek át. De nem ő volt az egyetlen, aki támadásra készen állt, mert tőle nem messze Shadow legalább ilyen elszántnak tűnt.

− Figyeljetek! Erre most nincs időnk! − lépett volna közéjük Zack.

− Majd szólunk fiú, ha beleszólhatsz a tárgyalásba − intette rendre egy püspök lila genosym a srácot.

− Majd szólok, ha te szót kapsz − fordította fekete szemét D a fajtársa felé, aki alig észrevehetően megfeszült. − Főleg, hogy igaza van és ha nem vagy ostoba, akkor ezt te is belátod.

− Apa! Fel kell vennetek az EGE vezérhajójával a kapcsolatot! Biztos érzékelték, hogy idejöttünk és még mielőtt félre nem értik és támadásba lendülnek, tisztázni velük a helyzetet − fordult Cain felé, ha már a Genosym Tanács nem hajlandó vele szóba állni.

− Nyugi van Zack! − szólt rá D. − Az EGE nem hülyék gyülekezete, mint a Tanács. Mostanra valószínű tudnak rólam és mire vagyok képes. Ika és Zephyr a történtek után biztos felvette velük a kapcsolatot.

− Mégis mi történt? − Fred megelőzte Caint a kérdezésben.

− Elég sok minden − válaszolt Demon. − Most legyen annyi elég, hogy a további információk kiderítése érdekében, na meg Skarlát visszaszerzéséhez szükségem van rá és rá.

Azzal az ősgenosym először Saviorra majd Camouflage-ra mutatott. Előbbi olyan meglepett arcot vágott, hogy már-már ijedtnek tűnt. A jelenleg fekete színt viselő társa jóval nyugodtabban fogadta a helyzetet.

− Hova kell bejutni? − tette fel Cam a kérdést.

− Ha ők mennek, akkor mi is! − Ty kijelentésére Zack, de még Cain is meglepetten pislogott, hisz pont a barátja volt az, aki kerülte a veszélyes helyzeteket, ha lehetett. − Ugye Fred?

− Igen. Egyértelmű − tért magához döbbenetéből Fred.

− Mégis mit akarsz tőlük? − követelt választ Claw, egyedül ő tűnt olyannak a Tanács tagjai közül, aki nem tartott az ősgenosymtől.

− Konkrétan? − fordult felé D.

− Nem, virágnyelven! − mordult fel White Claw.

− Kezdem sejteni miért kerültél be a Tanácsba. Te legalább cselekvésre tudod bírni ezt az unalmas bagázst. − Az érzékelhető dicséret hatására a fehér genosym mintha kicsit megenyhült volna és nem tűnt olyan ellenségesnek, de csak néhány pillanat erejéig, és utána gyanakodva meredt az ősgenosymra. − A lényeg, hogy az egyik bárki alakját fel tudja venni, a másik meg bárhova bejut. Nekem meg erre van szükségem. Ennyi.

− Nem épp részletes terv − szólalt meg Cain először, amióta beléptek a csarnokba. − De talán jobb, ha ennyivel beérjük. Minél kevesebbet tudunk róla, annál kisebb az esélye, hogy valaki szabotálni tudja.

− Köztünk nincs áruló! − mordult rá a Tanács egy tagja, de nem foglalkozott vele.

− Viszont örülnénk neki, ha az eddig történteket elmondanátok − folytatta Cain, mintha hozzá sem szóltak volna. − Mi történt Skarláttal?

Zack arcán bűntudat suhant át és lesütötte a pillantását. Mégis milyen alak ő, hogy hagyta a társát elfogni, miközben ő maga biztonságban volt, jelen pillanatban itt a Földön.

− Röviden összefoglalom a helyzetet, meg amit tudunk − lépett egyet előre D, néhányan a Tanács tagjai közül pedig egyet hátra, ami mosolyt csalt az ősgenosym ajkára. − Utána pedig beszélni akarok az EGE parancsnokával.

Senki nem ellenkezett, így összefoglalta, amit Zack fejéből szedett és amit ő tudott. Persze nem konkretizálta, hogy kiket sejt az egész helyzet mögött, a tények így is épp eléggé felborzolták a kedélyeket, főleg genosym részről. Nem akart pánikot okozni, mert még a végén a Tanács valami ostoba döntést hoz.

− Parancsnok! − fordult hátra megint a rádiós.

− Igen? − nézett rá a férfi.

− Üzenet ismételten a Deus X-ről.

− Elment, aki érkezett? − húzta fel kérdőn a szemöldökét.

− Nem Uram! Egy magát atlanticai mágusnak mondó nő engedélyt kér, hogy portált nyisson a mi hajónkra Uram.

− Ez kezd érdekes lenni − morfondírozott el a parancsnok. − Csináljanak egy üres helyet a teremben. Mondja meg, hogy engedélyezem.

− Igen Uram! − fordult vissza a rádiós.

Nem telt el öt perc sem, amikor az üres részen megjelent először csak egy fehér és kékes színben játszó gömb, ami forgott és nekiállt tágulni. Örvényre emlékeztetett, a szélébe már lila és sárga is vegyült, amikor a túloldalon láthatóvá vált egy tér, két nő és mögöttük egy fehér genosym.

Először az idősebb lépett át, majd az a fiatal, vörös hajú, akivel a parancsnok már találkozott. A vonásaik hasonlítottak így biztosra vette, hogy rokonok lehetnek. Utolsónak a genosym lépett át és a teremben többen is feszültté váltak, pedig egyáltalán nem tűnt veszélyesnek. Nem sugárzott róla úgy, mint a fajtársairól, helyette inkább nyugalmat árasztott.

− Ön itt a Főparancsnok? − fordult felé a nő.

− Zinta Rian, szolgálatára! − állt fel üdvözlésképpen a férfi.

− Selina Solin, az Atlanticai Mágusok Kongresszusának tagja vagyok − a soly'ma bólintott, mintha pontosan tudná mit jelent ez, de közben csak sejtette. − A lányomtól tudom, hogy valamilyen szinten tisztában van a helyzettel, de tartok tőle a súlyosságával nem teljesen.

− Talán jobban, mint feltételezi asszonyom. Az unokahúgom és a barátja segélykérést küldött ki a történtek után. Mostanra a hajóm biztonságát élvezik. Ők...

− Jól vannak? − vágott a szavába Angel.

− Ők beszámoltak arról, amit megtudtak − fejezte be először a parancsnok a mondatát, majd a genosymre nézett. − A gyengélkedő vendégszeretetét élvezik. Nem fognak mostanában sehova sem menni a sérüléseik miatt.

− Rendbe tudom őket hozni − közölte Angel, aztán hozzátette érzékelve a kialakuló döbbenetet. − Már, ha akarják.

− Nos − köszörülte meg a torkát a férfi. − Megkérdezhetjük őket, bár lehetséges, hogy alszanak. Eléggé kimerültek.

Azzal megindult kifelé, vezetve a kis társaságot. Az idősebb nő besorolt mellé, mint egyenrangú fél, Ivory és Angel a nyomukban maradt. A lány rámosolygott a genosymre, márpedig ilyet nem feltételezett volna magáról kicsit több, mint egy héttel ezelőtt.

− Közben elmondhatná, amiről úgy gondolja nem tudok − címezte mondandóját a mellette lépkedő főmagiszternek a parancsnok.

− Nem fog örülni neki − kezdett bele Selina, majd röviden összefoglalta, amit néhány óra leforgása alatt ki tudtak deríteni.

− Remélem tévesek az információk és sokkal nagyobb a por a dolog körül, mint ami ténylegesen felveri − véleményezte a hallottakat a férfi. − Mi viszont konkrét bizonyítékok nélkül nem léphetünk semmit.

− Ezzel én is tisztában vagyok. Viszont onnantól, hogy élesedik a helyzet, számíthat a segítségünkre − jelentette ki a főmagiszter.

− Köszönöm. Remélem nem lesz rá szükség, de ha igen, akkor igénybe fogom venni. Itt vagyunk − állt meg egy ajtó előtt Rian, amit két nyomással kinyitott.

Egy tiszta, fehér szobába vezette őket, ahol több ágy is helyet kapott, de jelenleg csak kettőn feküdtek. Egyikben Zephyr szuszogott félig az oldalára fordulva, a másikban Ika feküdt hason, a szárnya miatt nem tudott más pózt felvenni a pihenéshez. Az ő szeme is csukva volt és az egyik karja lelógott az ágyról.

Angel utat tört magának a főmagiszter és a parancsnok között és a fiú ágya mellé lépett. Mindenki arra számított, hogy beborítja, vagy eltűnik benne, de semmi ilyen nem történt. A kezét a homlokára tette.

− Zephyr − suttogta halkan a nevet, a fiú szeme kinyílt egyből.

− Angel? − lepődött meg, majd kissé kábán elmosolyodott a shy'mari srác. − Örülök neki, hogy jól vagy.

− Ami rólad nem mondható el − mérte végig a genosym, közben Ika is felfigyelt a beszélgetésre és egy nyögés kíséretében ülésbe tolta magát. − Meggyógyítalak, ha megengeded.

− Angel, te vagy az egyetlen genosym, akitől egy ilyen felajánlást elfogadnék − mosolyodott el a srác, kijelentése meglepte és meghatotta a nevezettet. − Persze, hogy meg. Máskülönben hogyan húzom ki a nagybátyámat a bajból?

− Nyögve? − vette viccesre a dolgot Angel.

− Valahogy úgy − nevetett fel keserédesen Zephyr.

A genosym az egyik kezét a sérült vállára tette, a másikat a kézfejére. Közben a parancsnok és a két nő közelebb jött és érdeklődve figyelték a folyamatot, de egyikük sem látott semmi különlegeset. Látszólag semmi nem történt.

− Mintha kicserélted volna − kezdte a srác leszedni a rögzítő kötést és megmozgatta minden grimasz nélkül a karját.

− A zúzódásaidat is eltüntettem − tájékoztatta Angel.

− És a chakráimat is rendbe hoztad, amit a mentalista ereje zavart össze − futtatta végig az elméjét Zephyr a testén. − Valahogy nem volt erőm rá a történtek után.

− Te képes vagy a chakrákat is rendbe hozni? − húzta fel meglepetten Selina a szemöldökét.

− Angelnek mentális képességei vannak − válaszolta meg a kérdést a srác. − Sőt azok erősebbek neki, mint a fizikálisak. Rá nyugodtan lehet azt mondani, hogy chi harcos.

− Érdekes − nyugtázta a nő, mellette a parancsnok is valami olyat motyogott, hogy mágikus meg mentális képességű genosymek, mi jön még ezek után?

− Ika, ha szeretnéd − fordult a soly'mai lány felé Angel, de nem fejezte be a mondatot.

Látta rajta a habozást. Aztán Ika Zephyrre nézett, aki bólintott, hogy csak bátran. Így visszafordult felé, és Angel biztosra vette, hogy nehezen fogja meghozni a döntést, de legyen akármi, tiszteletben tartja.

− Zephyr megbízik benned, így én is − mondta aztán ki a lány, mire a fehér genosym közelebb lépett.

− Észre sem fogod venni − nyugtatta meg a srác.

− Állj! Állj! − rontott be egy fehér öltözéket viselő, ősz hajú férfi, mire Angel megállt a mozdulatban.

− Doktor! − kezdett bele a parancsnok, de az orvos nem figyelt rá.

Átviharzott közöttük, egy pulthoz rohant, nekiállt nyomkodni rajta valamit. Aztán egy megfigyelő panel emelkedett ki Ika feje felett a falból. Mindannyian kíváncsian és érdeklődve várták, hogy vajon mit akarhat ezzel a doki.

− Mindig is tudni, látni akartam hogyan csinálják! − nézett rájuk és gyermeki lelkesedés látszott az arcán. − Csinálja csak!

Biztatta Angelt, aki kissé zavartan, de visszafordult Ika felé. A soly'mai lány arcára kiülő kifejezés egyértelművé tette, mit gondol a férfiról; ez hülye. Aztán megérezte finoman a kezet a vállán, míg a másikkal a genosym a sérült szárnya végét érintette meg.

A fájdalom pillanatok alatt enyhült, ami a gyógyszerek ellenére is kínozta a lányt, hisz a szárnyuk volt a legérzékenyebb testrészük és a legsebezhetőbb is. És bár eddig fáradtnak érezte magát, most ez is egyszerűen kiszállt a testéből, frissnek és tettre késznek érezte magát.

− Elképesztő! − hallották meg a doki csodálattal teli hangját. − Elképesztő! Mik a határaik?

− Ez egyénfüggő − válaszolt a kérdésére Angel.

− Levágott testrész? − sietett hozzá a doki és csillogó szemmel nézett rá.

− Ez függ az elvesztett testrész méretétől. Egy kisebbet minden gond nélkül. Nagyobbnál egyszerűbb visszaforrasztani, vagy szimbiotikus kapcsolatban helyettesíteni, mint visszanöveszteni.

− De nem lehetetlen, ugye? − maradt rámenős a doki.

− Nem, nem lehetetlen, csak energiaigényes. Még én se tudnék egy teljes kart vagy lábat visszanöveszteni. Legalábbis egyszerre.

− És mi a helyzet...

− A fejet nem tudjuk − ment a kérdés elé Angel. − Ha az elválik a testtől nem tudjuk életben tartani a hordozónkat.

− Értem. Értem. És mi a...

− Elég legyen Doktor! − vágott a szavába a parancsnok. − Fontosabb dolgunk is van, mint a maga kíváncsiságának kielégítése.

− De...

− Talán egy másik alkalommal! − váltott erélyesre Rian.

− Hát jó! − azzal visszament a pulthoz a doki, hogy az előbb felvett folyamatot újra megnézze.

− Parancsnok! − szólalt meg a férfi saját rádiója a derekánál, amit most felemelt.

− Igen?

− A Földről próbálják felvenni velünk a kapcsolatot − közölte a rádiós.

− Tartsák a vonalat, mindjárt visszamegyünk! − utasította, majd eltette az eszközt és a körülötte állókra nézett. − Azt hiszem megtudjuk hamarosan mit akar tőlünk a barátjuk.

− Zack? − lepődött meg Ivory.

− Inkább a másik. A genosym − tájékoztatta a férfi, majd visszaindult.

− Ő nem a barátunk − motyogta Zephyr, de nem foglalkoztak a megjegyzésével.

− Miből gondolja, hogy ő az? − tudakolta Selina.

− Nem sokkal ezelőtt a várost figyelő elfa érzékelte, hogy valaki beteleportált. És mivel nem Önök voltak, így kizárásos alapon csak ez a Hellraiser lehetett − osztotta meg az elképzelését Rian.

− Hacsak nem genosym sereget akar elvinni a Földről, szerintem engedhet a kérésének − javasolta a főmagiszter.

− Meglátjuk mit akar − zárta egyelőre a témát a parancsnok.