Zack ásítva, gyűrötten, kócosan lépett be a vezérlőbe, a csipákat is most szedte ki a szeméből. Három szempár fordult felé, Angel még meg is mosolyogta. Egy pillantással tudatta vele ne mondjon semmit, tisztában van vele.

− Merre járunk? − kérdezte egy újabb ásítás után.

− Néhány óra és ott vagyunk − tájékoztatta Skarlát, aki közben a kijelző egyik felén éppen valami kvíz játékot játszott.

− Akkor megyek rendbe szedem magam. Remélem van még kaja is − tette hozzá kifelé menet, hisz az elmúlt órákban a három genosym akár ki is üríthette azt, amit Ziar odapakolt nekik.

A fürdő helyiség felé vette az irányt és ránézett Ivory alvókabinjára, amin az elválasztó még mindig le volt húzva. Eddig ugyan nem sejtette miért tartott vele és segít neki, de a története után már sejtette.

Meg akarta akadályozni, hogy bárki úgy járjon, mint ahogy annak idején ők. Csakhogy a genosymek nem önszántukból támadtak rájuk akkor, hogy most mi a helyzet Zack nem tudta. Mi oka lenne bárkinek közülük háborúval fenyegetni mást?

Reaper kilépett a Tanácsból és lelépett Főnökkel együtt, aztán megtámadta Cecile-t és Blacket. Miért? Ráadásul Savage-t is belerángatták ebbe az őrültségbe, aki meg Dark Blade-et intézte el. Elvitték őket valahova Norddal együtt, ő meg találhatja ki az okát.

Lezuhanyozott és megmosta a fogát. Enyhén vizes hajjal vette az irányt a konyhának nevezett rész felé, ahol Ivoryt találta. A lány bizonytalanul nézegette az ételeket, amiket pakoltak nekik. Ott díszelgett egy lezárt dobozban az a borzalom is.

− Skarlát! − kiabált ki Zack, amire a lány meglepetten összerezzent, mert nem vette észre az érkezését.

− Mi az? − válaszolt hasonló stílusban a genosym.

− Edd meg ezt a vackot, mert csak az étvágyunkat veszi el már csak a tudata is − vette ki a méretes dobozt a hűtőgáz mögül és látatlanba is hátrafelé nyújtotta, biztosra véve valaki elveszi tőle.

− Mi ez? − hallotta meg Obsidian kíváncsi hangját.

− Az az enyém! − jelent meg a vöröske és kikapta Zack kezéből még a fajtársa előtt.

− Ne légy irigy! − nézett rá morcosan a fekete színű genosym.

− Én kaptam! − közölte Skarlát, Ivory meglepetten nézte a társalgást eddig, de most felkuncogott. Elég abszurdnak tűnt, hogy két ekkora lény óvodás módjára veszekszik valamin, amiről az egyik azt se tudja micsoda.

− Hátul egyétek meg! − adta utasításba Zack és kivett magának egy fura színű sajtot meg valami sült húst.

− Nem adok belőle! − indult meg hátrafelé Skarlát, de Obsidian nem maradt le mögötte.

− És hogy akarod megakadályozni, hogy egyek belőle? − ment utána fenyegetőn fekete színű fajtársa.

Mielőtt összeveszhettek volna a doboz egyszerűen kirepült a vörös genosym keze közül és Angelében állt meg, aki kíváncsian nyitotta ki, majd csukta is vissza. Vágott egy fintort és távol tartotta magától.

− Fúj! Egy ízlésetek van Blackkel − jegyezte meg és nekiállt visszaröptetni Skarlát felé a dobozt.

Egy pillanattal később kínos csend telepedett közéjük az ivadéktársa említésére, mert mindegyiküknek eszébe jutott, hogy mi is a helyzet. A vörös genosym lehajtotta a fejét, a szakítás miatt neki kétszeresen is fájt Black távolléte.

Obsidian kihasználta a helyzetet és megkaparintotta a dobozt, majd nem törődve ő sem Zack utasításával kinyitotta és egy gyors mozdulattal eltüntette az egészet.

− Hah! − kiáltott fel diadalittasan. − Az enyém lett mind.

− Nem érdekel! − morogta oda Skarlát és a raktér felé vette az irányt.

− Most mi baja? − nézett fekete fajtársa bambán.

− Black − közölte Angel és visszatért a vezérlőbe.

− Oh! − kommentálta Obsidian, nem tudott többet hozzátenni, Zack csak megcsóválta a fejét.

− Elment a szagtól az étvágyam − szólalt meg Ivory. − Hogy tudják megenni?

− Nem válogatósak. Legalábbis a többségük nem − tette hozzá, hisz Angel is húzta az előbb az orrát a szag és a látvány miatt. − Azért egyél valamit, ki tudja mikor lesz rá lehetőségünk legközelebb. Bár az ashamik igen vendégszeretőek.

Ivory nem válaszolt, fintorgott még egy kört, majd benyúlt egy hosszúkás alakú, narancsszínű gyümölcsért majd letelepedett Zack mellé. A srác levágott a sajtból egy szeletet és a lány felé nyújtotta, aki bizonytalanul méregette, de végül elvette, egy harapás után pedig elismerte, hogy nem rossz.

Miután végeztek mind a ketten a vezérlő felé vették az irányt, és helyet foglaltak az egyik székben. Angel a srác háta mögé állt és finoman a kezét a vállára tette.

~ Hallottad a történetet te is, igaz? Csak mert nem voltál ébredés után meglepődve. − Zack bólintott. ~ Hidd el, jobb, hogy így alakult. Legalább tudjuk hányadán állunk.

~ Nem hiszem, hogy ettől megkedvelt volna titeket, vagy akár csak jobban megbízna − válaszolt gondolatban a srác.

~ Ezt én sem hiszem, de legalább már nem zárkózik el és ad nekünk egy esélyt − osztotta meg a következtetését Angel, a srác újra bólintott, majd a fehér genosym magára hagyta, hisz nem volt túl udvarias dolog így társalogniuk Ivory jelenlétében.

Órákkal később látótérbe került az Ashami és Skarlát is előkerült. Zack melletti széken foglalt helyet. A srác ránézett, de a genosym jelezte egy mozdulattal, hogy inkább hagyják a témát.

Megkezdték a leszállást és amint a felszín közelébe értek, tudták, történt valami. A bolygó nagy részét dzsungelszerű erdő borította, de már innen is látszott, hogy hatalmas területen ki voltak döntve a fák. Mintha valami letarolta volna a terepet.

− Közel van a faluhoz − jegyezte meg aggódva Angel.

− Ha időben észrevették a közeledő űrhajót, akkor Ray biztos biztonságba küldte őket, míg ő maradt − próbálta megnyugtatni Zack, de azért neki is hevesebben dobogott a szíve.

Letette a gépet néhány kidőlt fára, amik viszonylag egyenletes terepet biztosítottak az Ezüst Hattyúnak. A srác felállt, Skarlát egy szó nélkül csatlakozott hozzá és tűnt el benne. Ivory csak pislogni tudott.

− Obsidian te maradj a hajón − adta utasításba a srác.

− Nem maradok! És ne parancsolgass nekem! − mordult fel a fekete genosym.

− Kell valaki, aki vigyáz a hajóra, hátha maradtak itt azok közül, akik megtámadták a bolygót − magyarázta nyugodtan Angel. − Te sem akarhatod, hogy tönkretegyék vagy elvigyék, míg nem vagyunk itt.

− Akkor is miért nekem kell maradni? − morgott tovább Obsidian, mire a fehér társa elmosolyodott.

− Mert te vagy a legerősebb és biztosan meg tudod védeni, ha valaki rátámad.

− Ez igaz − ismerte el és kidüllesztette a mellkasát. − Rendben, itt maradok.

− Tudtam, hogy számíthatunk rád − mosolygott Angel, Zack viszont csak a szemét forgatta.

Otthagyták a rámpán a fekete genosymet, aki nézett utánuk egy darabig. A srác lesegítette a törzsekről Ivoryt, majd élre állt. A lány ment középen és harcra kész volt, mögötte Angel jött, mint hátvéd.

Közel jártak a faluhoz, bár még nem látták, amikor megreccsent egy ág hangosan. Ivory kezében egy pillanat alatt megjelent egy táncoló tűzgömb. Zack is megtorpant és hátrafordult, majd meglátva mi van a lány kezében felhúzta a szemöldökét.

− Ránk akarod gyújtani az erdőt? − tudakolta halkan.

− Igaz − ismerte el Ivory. − Csak ez a legerősebb elemem, ösztönből ehhez nyúlok.

− Nem lesz rá szükség. Az itt élők, természeti népek, dárdán és nyilakon kívül nem nagyon használnak más fegyvert − tájékoztatta Angel.

− Ezt mondhattátok volna előbb is − tüntette el a lány a gömböt a kezéből.

− Menjünk tovább és figyeljetek a lábatok alá − közölte a srác, majd újra elindult.

Alig tettek meg néhány métert, amikor néhány alak lépett ki a fák közül. Zack az ashamik üdvözlésére emelte a tenyerét, amit viszonzott az egyik férfi. Csatlakoztak hozzájuk és a faluba kísérték őket.

− Zack! Angel! − futott eléjük egy tíz év körüli fekete hajú lány és szó szerint a srác karjaiba vetette magát.

− Misha! − meglepetten és ösztönösen ölelte magához. − Mi történt itt?

− Elvitték apát és Savage-t − görbült le a kislány szája és a sírás kerülgette. − Azt gondoltam te most visszahoztad.

− Sajnálom − nézett rá szomorúan a srác. − Nem tudjuk mi van velük, azért jöttünk, hogy kiderítsük, mert nem csak őket vitték el, hanem Cecile-t és Blacket is.

− Angelt nem? − nézett a háta mögé.

− Akartak, de Dark Blade megvédett, így nem tudtak. Helyettem őt fogták el − válaszolt kertelés nélkül a fehér genosym.

− De ő gonosz nem? Legalábbis apa azt mondta nekem − ráncolta Misha a homlokát.

− Nem gonosz − tiltakozott erőtlenül Angel. − Csak nem éppen jó.

− Aha − nyújtotta el a kislány a szót, mint aki érti, de igazából nem.

− Misha mond el nekünk mi történt, hátha okosabbak leszünk és akkor elő tudjuk keríteni apukádat és Savage-t − tette a kezét a kislány vállára Zack.

− Oké. Gyertek hozzánk, ott le tudunk ülni − vezette őket.

A faluban szinte mindenki tevékenykedett. Voltak, akik a tüzeknél az ételek felett álltak. Mások a házakat javították és Zack úgy látta, néhányat most építenek újjá. Végül elérték Ray és családjának otthonát.

Egyszerűen berendezett ház képe tárult eléjük, középen egy tűzrakó gödörrel, ami most üresen tátongott. Balra néhány polcon álltak a fonott és agyagedények. Hátul elkülönítve két helyiséget lehetett látni, amiket állati szőrmékkel béleltek.

Misha a tűzrakó hely körüli prémekre mutatott, hogy üljenek le. Zack és Angel gondolkodás nélkül foglalt helyet. Ivory a hosszú ruhája miatt bajba került, egyrészt nem akarta összekoszolni, másrészt nem könnyű ilyenben leülni a földre, majd felállni minden gond nélkül. Végül sikerült megoldania.

− Na haragudjatok, hogy nem kínállak meg titeket semmivel, de nem számítottunk rátok és anyu nincs is a faluban. Lenn vannak mosni a folyónál. Nagy vihar volt tegnap, sok házat teljesen tönkre is tett és minden koszos lett − magyarázkodott.

− Semmi baj − nyugtatta meg Angel, miközben Ivory körbenézett és az járt a fejében, hogy az ashamiknak teljesen más fogalmuk lehet a tisztaság és koszosság kapcsán, mint az atlanticaiaknak.

− Szóval − nézett biztatóan Zack a kislányra. − Mi történt?

− Néhány hete belépett a bolygó légterébe egy hatalmas űrhajó. Láttátok nem, hogy mekkora részen le van tarolva az erdő, igaz?

− Igen − bólintott rá a srác.

− Oda szállt le, nem törődve semmivel. − Misha dühösnek tűnt. − Apa már akkor kiadta utasításba, hogy hagyjuk el a falut, amikor felbukkant. Ő persze maradt, meg néhány harcos is, hiába tiltakozott és magyarázta, hogy csak útban lennének harc során. Mindegy. Apa a falun kívül várta őket. A harcosok szerint, akikkel nem igazán foglalkoztak az érkezők, genosymek is szálltak le, olyanok, akiket nem ismertek. Az egyik fekete volt, mint Black, de szárnyai voltak, mint Angelnek. Meg sok más alak is. A harcosok szerint azok fura trutyivá estek össze, amikor leszúrták őket. Hatalmas harc volt, de a túlerő legyűrte apát és Savage-t. Elvitték őket.

A végére megint legörbült a szája, amit Zack meg tudott érteni. Összenézett Angellel, mert több dolog is nagyon ismerős volt a történetből. A trutyivá összeeső alakok, akikről a srác egyre inkább úgy gondolta, hogy valami szintetikus valamik lehetnek.

~ Valami nem stimmel − szólalt meg Skarlát a fejében.

~ Több dolog sem, de mire gondolsz? − tudakolta Zack.

~ Reaper ismeri Savage-t, ha rá akarta volna venni valamire, akkor beszél vele és meggyőzi. Nem pedig idejön több genosymmel és egyszerűen megtámadják őket. Ráadásul Angel elmondása szerint, már mind a ketten egy oldalon álltak. Szóval miért mentek itt ölre?

~ Nem tudom, ezt próbáljuk meg kideríteni − emlékeztette a srác.

− Mond csak meg tudod nekem mutatni azt a trutyit, amivé azok az alakok összeestek? − szólalt meg Ivory.

− Talán, bár téged nem ismerlek − nézett rá a kislány.

− A nevem Ivory, Zack barátja vagyok − válaszolt készségesen, bár igazából nem tudta hívhatja-e magát annak.

− Úgy érted a barátnője? − vigyorodott el a kislány.

− Nem! − vágta rá a srác, miközben Skarlát nevetett a fejében. − Úgy érti, hogy a barátom.

− Hát jó − hagyta rájuk Misha, majd felállt. − Ha a tegnapi eső nem mosott el mindent belőle, akkor talán meg tudom mutatni.

Kifelé indult és követték, de előtte Zack még felsegítette Ivoryt, aki odamotyogott egy zavart köszt, mikor hirtelen túl közel került a sráchoz. Részben kicsit az is feszélyezte, hogy Skarlát is benne tartózkodott éppen.

− Mintát akarsz venni? − hajolt le Angel Ivory mellé és halkan tette fel a kérdését.

− Nem, csak megvizsgálni. Kíváncsi vagyok minek tűnik. Szerves anyagnak, vagy valami másnak.

− Megosztod mi jár a fejedben? − tudakolta a fehér genosym.

− Megfelelő mágiával céllal és élettel lehet felruházni élettelen dolgokat. Mi is készítünk ilyeneket, általában fémből vagy kőből. Gólemeknek hívjuk, azok is darabjaira esnek, ha elillan a beléjük fektetett mágia vagy megsemmisítik őket − magyarázta Ivory. − Hasonlónak tűnnek, de másnak. Kíváncsi vagyok találok-e mágiára utaló nyomokat.

− Hmm. Kérdezhetek valamit? − gondolkodott el Angel, a lány bólintott anélkül, hogy ránézett volna. − Lehet mágiával valakit irányítani.

− Lehet, de az sötét mágia. Atlanticaiak olyat senkin nem használnának. Arra gondolsz? − fordította felé a fejét a lány.

− Csak ötlet. Reaper nem kockáztatná meg, hogy bajba sodorja az egész fajt, mikor eddig a túlélésünkért tett meg mindent. Egy ilyen tervben pedig Savage önként nem is támogatná. Valami vagy valaki rávette őket erre − suttogta Angel, hogy Misha ne hallhassa.

− Itt vagyunk, itt nézzetek körbe − állt meg a kislány.

− Köszi − mosolygott rá Zack és felmérte a terepet.

− Köszönöm − indult meg Ivory és még magasabbra húzta a szoknyáját, hogy semmiben ne akadjon el.

Itt is ki volt dőlve néhány fa, de nem úgy, mint ahol leszállt az űrhajó. Sokkal inkább mintha valakit hozzávágtak volna hatalmas erővel. Látott karmolás nyomokat is néhány törzsön, amik túlélték a harcot. A földben egy helyen kisebb krátert látott.

Az eső után a talaj és a növények egy része nedvesen csillogott. Valóban nagy vihar lehetett, mert szinte mindent elmosott és csúszóssá tette a talajt. Ivory megállt és behunyta a szemét, majd elmormolt néhány szót, amitől nekiállt lebegni. Ezt használva siklott inkább a talaj felett.

− Hűha! − álmélkodott Misha. − Ti is látjátok, hogy szárnyak nélkül repül?

− Igen − mosolygott rá Angel, aki a kislány mellett maradt, míg Zack besegített a keresésbe. − Ivory egy mágus, varázsló.

− Azta! − kerekedett el csodálattal telve Misha szeme és ha eddig kicsit bizalmatlan is volt vele szemben, most elszállt. − Vele biztos megtaláljátok apát!

− Igen, biztosan − bólintott ár Angel és remélte igaza lesz a kislánynak.

− Szerintem ezt keresed − szólalt meg Zack egy félig kidőlt fa mellett és bokáig sáros volt, csoda, hogy eddig még nem csúszott el.

Ivory mellé siklott és finoman ért földet, majd szemügyre vette, amit a srác mutatott. Valóban a trutyi volt a legmegfelelőbb szó, amivel illetni lehetett a zöldes-sárgás színű masszát. Legyűrve az undorát a lány belenyúlt és egy darabot az ujjával felkanalazott.

− Deli nu Zin − motyogta Ivory, mire kék szikrák pattantak ki a trutyiból.

− Oké, ez mit jelent? − nézett rá a srác.

− Hogy jól sejtettem. Mágia mozgatja őket, nem igazi, élő teremtmények. Feladatuk van, és feláldozhatók minden gond nélkül. Viszont nem olyan, amit mi használunk. Sötétebb − tette hozzá komor arccal. − Ez alapján pedig lehet Angel gyanúja is helytálló.

− Hogy senki nem önmaga és önszántából támad a saját fajtársaira? − tudakolta Zack. − Nekem ez eddig is egyértelmű volt. Na menjünk, elég volt a dagonyázásból. Talán a faluban meg tudok szabadulni a cipőmet és nadrágomat díszítő sártól.

Azzal nem várva választ visszafelé indult, ahol Misha lelkesen beszélgetett Angellel, hogy micsoda menő dolog lehet varázsolni, és hogy vajon ő meg tudná-e tanulni.

− Inkább csak remélted − szólt utána halkan Ivory, de ha Zack hallotta is nem adta jelét.

Visszatértek a faluba, a srác lemosta magáról a sarat, amennyire tudta. Miután végzett ránézett Ivoryra, mintha azt várná, hogy ő is hasonlóan fog cselekedni. A lány felhúzta a szoknyáját, hogy Zack láthassa neki egy folt sincs nemhogy a szoknyáján, de még a topánkáján sem.

− Mágia − válaszolta meg a fel nem tett kérdést Ivory.

− Akkor mehetünk − közölte Zack.

− Nem maradtok még egy kicsit? − nézett rá kérőn Misha.

− Nem lehet. Minél előbb szeretnénk megtalálni a többieket − válaszolt neki Angel. − Te is ezt szeretnéd, nem?

− De. Amúgy sejtettem − vágott elszontyolodott képet a kislány. − Szedtek nektek gyümölcsöt az útra és van frissen fogott hal is.

Mosolygott rájuk aztán és három gyékény kosárra mutatott. Zack örült a kedvességnek, bár akadt még elég élelem, úgy döntött nem utasítja vissza. Kivéve a halat, mert egyrészt szagos, másrészt nem igazán tudta hol készíthetnék el.

− Hal! − lelkesedett fel Ivory, eldöntve a dolgot, hogy bizony viszik. − És milyen szépek! Igazán kedves tőletek Misha, hogy a kedvünkért fogtátok.

− Semmiség. Zack barátai a mi barátaink is.

− Köszönöm, ezt jó hallani. Remélem legközelebb mikor erre járok, fogok tudni mesélni neked a mágiáról és te is a népedről − hajolt le a kislányhoz Ivory.

− Én is remélem. Da'shiva! Legyen jó utatok és találjátok meg apát és a többieket.

− Da'shiva! − búcsúzott Zack és Angel is, ami az ashamiknál annyit tett, az örömteli viszontlátásig.

A falu szinte egyként intett búcsút nekik, ők pedig visszatértek a hajóra. Zack kezében az egyik gyümölcsössel, Angelnél pedig a másik kettő. Ivory üres kézzel lépkedett mellettük, bár feltette udvariasan a kérdést, hogy ne vegye-e át az egyiket a genosmytól, de ő nemet intett.

Obsidian unottan ült a rámpán, láthatóan már nem tudta mit kezdjen magával, mert egy kisebb ágat tartott a kezében és arról tépkedte le a leveleket, majd szórta le. Felkapta a fejét, amikor megjelentek a fák között.

− Hal! − vigyorodott el mikor meglátta Angelnél a kosarat.

− Az enyém! − közölte harciasan Ivory.

− Itt mindenki ilyen önző? − nézett rá morcosan a fekete genosym.

− Mondja ezt az, aki egymaga felfalta azt a borzalmat, senki másra sem gondolva − dörgölte a lány az orra alá, amire nem tudott válaszolni.

− Ezt megkaptad! − jegyezte meg a Zackről leváló Skarlát.

− Te csak fogd be! − morogta oda Obsidian, mögötte lassan felhúzódott a rámpa és becsukódott az ajtó. − Mi a következő cél?

− Hogy eszünk. − Ivory a megjegyzésért meglepett pillantásokat kapott. − Én legalábbis, mert éhes vagyok.

− Végül is üres gyomorral sokkal nehezebb gondolkodni, szóval bekaphatunk pár falatot − értett egyet a vörös genosym.

− Nektek nincs is gyomrotok, mert egyből lebontjátok, amit bevisztek − nézett rá Zack.

− Attól még tudunk éhesek lenni − mosolyodott el szélesen Angel.

− Tudom − dünnyögte a srác, majd meglátta Ivoryt, aki letette a halat. − Most mondom, hogy nem segítek sem megpucolni, sem elkészíteni.

− Nem is kell! − csapta össze a lány a kezeit, aminek nyomán néhány szikra röppent fel. − A halak elkészítése a specialitásom.

− Ó! − kommentálta Skarlát, aztán már ott is állt az asztal túloldalán. − Én ugye kapok egyet?

− Mivel én úgy sem tudok ennyit egyedül megenni, így mindenki kap majd belőle − mosolygott rá.

− Kivéve Obsidiant! − vigyorgott a vörös genosym és közben fajtársát nézte, hátha arrébb kell ugrania.

− Te! − lépett a nevezett közelebb.

− Elég! − állt közéjük Angel, majd fekete társára nézett. − Menj a raktérbe, kicsit hűtsd le magad. Te meg Skarlát menj Zackkel a vezérlőbe és találjátok ki, hogy mi legyen a következő úti cél. Én segítek Ivory-nak, ha mégis kellene valamiben.

− A halszagot eltüntethetnéd − legyezett az orra előtt a srác. − És én átengedem az adagom Skarlátnak.

− Nem szereti − tátogta Angel a kérdőn néző lány felé. − Fel se engedte volna, ha nem látja mennyire örülsz neki.

− Majd fogja, ha megkóstolja ahogyan én készítem − hunyorgott rá jókedvűen Ivory, bár ebben a fehér genosym kételkedett.

A hajó egyelőre cél nélkül felszállt és elhagyták az Ashami légterét. Zack a vezérlőben ült és gondolkodott merre tovább. Nem sokkal lettek okosabbak. De legalább már tudják valaki más áll a háttérben és csak felhasználja a genosymeket.

Hangosan felsóhajtott, és érezte magán Skarlát pillantását, de nem akart róla beszélni. A genosym amúgy is pontosan tudta mi jár a fejében. Előre hajolt és tárcsázta Ika űrsiklóját, hátha most utoléri a soly'ma lányt.