Skarlát egy gömb alakú energiamező közepén lebegett, amiben antigravitáció uralkodott. Pontosan tudták, hogy képes az elektromos eszközöket irányítás alá vonni, ezért választották ezt a módot a fogva tartásához. Nem értette miért nem egy Zen cellát szereztek be, aminek a belső felén szintén olyan energia bevonat volt található, amivel nem tudott mit kezdeni. Rájött, mikor meglátta a sámánt. A speciális cella bizonyos szinten blokkolta a mentális és mágikus behatásokat is különleges összetételű anyagának köszönhetően, így zavarta volna az ő megtörését.

Másodszor járt nála és megint úgy érezte minden erejét leszívta, ráadásul beférkőzött a gondolataiba, hangja ott suttogott csábítóan. Ellenállt minden erejével, próbálta kizárni, másra gondolni, emlékeket felidézni. Legutóbb már egyedül Zack elképzelt személyébe kapaszkodott, csak miatta nem omlott még össze. Tudta nem fogja cserben hagyni, csak időre van szükséges, hogy kiderítse hol tartják fogva. Demonnal az oldalán megoldást fognak találni, és kiszabadítani őt.

Nem csak őt, mert érzékelte, hogy valamivel arrébb még fogva tartanak valakiket. A hangok tompán értek el hozzá, így nem tudta kivenni a szavakat. Úgy gondolta még gyűjthettek be esetleg más genosymeket is, de más fajból is lehettek foglyaik, akik később hasznukra lesznek a terveik megvalósításában. Geranok. Egy faj, ami annakidején felhasználta őket egy háborúhoz miután élő fegyverré alakították őket. Soha eggyel sem találkozott eddig, mégis mikor először meglátta a sámánt tudta, hogy geran. Az öröklődő tudás ösztönösen tört fel benne már az első pillanattól fogva.

− Még egy alkalom és megtörik.

− Erősebb, mint gondolod − jött a morgós válasz a kijelentésre.

− Annyira nem, mint te − vágott fintort a shy'mari férfi. − Te is elég szarul kezdesz kinézni. Ne kérdezzem meg ugye, hogy jól vagy-e?

− Jobban jársz. − Dark ugyanúgy a földön ült, mint Ziar a mellette lévő energiacellában, bár az övék nem volt olyan speciális, mint Skarláté.

Az egykori bérgyilkoshoz képest egy-két nappal korábban került ide, és nem is foglalkoztak vele egyből. Aztán a sötét bőrű shy'marit bevágták mellé, és utána kezdődött az ő tortúrája.  Hűen magához vicsorogva állt ellen a mentális támadásnak. Egyáltalán nem szándékozott magát megadni, márcsak több okból sem. Az egyik egy bizonyos fehér fajtársa volt, akiről remélte, hogy jól van, ugyanis fekete ivadéktársát egyszer látta, amikor bejött a sámánnal.

A másik ok ennél egyszerűbb volt. A legutolsó sejtje is tiltakozott a tény ellen, hogy egy alantasabb faj agyatlan szolgája legyen. Amennyire csak lehetett ragaszkodott a függetlenségéhez és azt tette, amit akart vagy amihez épp kedve volt. Egyedül Angel volt az egyetlen, aki miatt hajlandó volt megváltoztatni a döntését, amit korábban meghozott. Egyszerűen képtelen volt annak a bájnak ellenállni, ami a fehér genosymet jellemezte, és ami annyira idegen volt a fajtájától.

− Hát te meg ki vagy? − állt fel a sötét bőrű.

Dark Blade már majdnem felmordult, hogy elment az esze, amiért ilyet kérdez, amikor rájött, hogy nem is hozzá intézte a kérdést. Ő is felállt és egy ezüst kerettel rendelkező lila szempárba nézett. Egy apró, fekete genosym ivadék lebegett a cellája előtt és őt nézte félrebillentett fejjel.

Aztán kint kiáltások hangoztak fel. Valami történt, de egyelőre egy szót sem tudott kivenni a kavalkádból. Hirtelen kivágódott az ajtó és berontott egy férfi. A kis ivadék felé fordult, mire az alak megtorpant. Még felnézett a kis szárnyasra, de aztán a tekintete bambává vált. Pár pillanattal később pislogott párat.

− Az összes cella üres! − ordította a zsoldos kifelé menet, és elrohant.

− Üres? − ráncolta zavartan Ziar a homlokát, majd a szárnyaival lustán csapkodó kis genosym felé nézett.

− Engedj ki! − szólalt meg Dark, aki hamar rájött mi történt. A pillantás felé fordult, az arcocska gondolkodóvá vált.

Az ajtóban újabb alak jelent meg, magasabb, mint a katona, sárga bőrrel és tüskés, tarajra nyírt hajjal. Nyakában csontlánc lógott. Nem viselt lábbelit, a nadrágja bő szára verdeste a bokáját, előtte ágyéktakarója a térdéig leért, amit minták és rúnák díszítettek.

− Mi? − hangzott fel elharapva a szó.

A sámán egyenesen a párosra nézett. Nyitotta szóra a száját, de bennakadt a hang, amikor az ivadék felé fordult. Megrázta a fejét, ellenállt a mentális támadásnak, de aztán alulmaradt. A fejét fogva nézett feléjük újra, de most már döbbent hitetlenkedéssel.

− Nem lehet! Nem juthattak ki! Nem most! − motyogta maga elé és az irányító panel felé botorkált, hogy ellenőrizze mi történt.

Valamit nekiállt betáplálni, de nem jutott sokáig, ugyanis hátulról egy láthatatlan kéz befogta a száját és egy penge vágta át precízen a torkát, ügyelve arra, hogy a hangszálak is sérüljenek és ne adhasson ki véletlenül se hangot.

A támadó láthatóvá vált, Camouflage az itteni katonák öltözékét adta Tysonra, aki közben lefektette a sámán hulláját. Sőt még egy kicsit beljebb is húzta, hogy ne lehessen egyből észrevenni, ha valaki később belép. Majd a páros felé fordult.

− Angel említette, hogy itt vagytok, de őszintén szólva harcra készültem ellenetek, nem a megmentésetekre − jegyezte meg egyértelműen Tyson.

− Annak jobban örültél volna? − tudakolta Ziar.

− Nem − vallotta be egyértelműen Tyson, majd a pulthoz lépett. − Na nézzük mire megyünk ezzel Cam.

− Mondanám, hogy engedd ki Skarlátot, de elég ramaty állapotban van − tájékoztatta őt a Shy'mari.

− Zack nem lesz boldog − motyogta neki a férfi és közben homlokráncolva próbált rájönni, hogy mi micsoda.

− Igyekeznél? − morogta Dark Blade, aki már most hergelte magát, hisz lehetőséget látott arra, hogy legalább részben bosszút álljon az elmúlt napokért.

− Nyugi van − motyogta Ty. − Egyszerűbb lenne felrobbantani az energiacellákat, de abból ti nem jönnétek ki jól.

− Bumm? − szólalt meg Nigthwing.

− Nem, nem robbantunk fel semmit! − szólt rá a férfi rutinos apa módjára, a kis ivadék bele is törődött a helyzetbe. − Megvan!

A következő pillanatban megszűnt a cellák körüli energiamező. Dark Blade-nek több sem kellett már nyúlt is át Ziarért és pár pillanattal később már négykarú verzióban jelent meg. Normál esetben egymaga ront ki és esik neki az útjába kerülőknek, de az elmúlt napok után kellett neki az a kis plusz, amit az egykori bérgyilkos nyújtott.

~ Azért meg ne egyél, ha lehet − szólalt meg gondolatban Ziar, nem tette hozzá, hogy szeretné még látni a hamarosan megszületendő gyermekét, bár ha Dark épp úgyis olvasott a gondolataiba, akkor tudott erről is.

~ Akad kint bőven kaja, még neked is jut − jött a megszokott mogorva stílusban a válasz.

~ Köszi, én inkább most egy sültre vágyom, borzalmas kosztot adtak itt − panaszolta már nem először az egykori bérgyilkos.

~ Te legalább kaptál enni − vágott vissza Dark, hisz nála nem kockáztatták meg az energiamező legapróbb megszüntetését sem. A shy'mari ezzel nem szállhatott vitába.

− Fogom Skarlátot és megyünk vissza a hajóhoz, szóval várjatok meg, mert kell a fedezésetek, ugyanis Savior nem sokáig játszhatja az ő szerepét, mert előbb-utóbb elkapják − ment el előttük Tyson és közölte a helyzetet. 

− Arra az idiótára hitték, hogy Skarlát? − lepődött meg Dark Blade, de legalább már értette miért hitték el anélkül a szökésüket, hogy alaposabban körbenéztek volna.

A következő pillanatban harcra készen emelte meg a felső két karját, mert valami egy villanással a látótere szélébe került. Egyből meg is dermedt, mert csak a kis ivadék volt az, aki most a nyakába csimpaszkodott és úgy dörgölőzött hozzá, mint egy macska. Nem tudott vele mit kezdeni.

− Ő Nightwing − tért vissza Tyson, aki felnyalábolta az eléggé magatehetetlen Skarlátot. − Kicsi, cuki és életveszélyes. Utóbbi szerintem a te érdemed.

~ Ezt lehet nem kellett volna megmondanod neki − jegyezte meg Cam.

~ Szerintem már rájött − vont vállat gondolatban Ty.

Kifelé indult. Dark néhány pillanatnyi döbbenet után a nyomába szegődött, majd elé vágott és megkezdte az út megtisztítását. Közben igyekezett nem tudomást venni a továbbra is rácsimpaszkodó ivadékról. Nem ment könnyen, mert szinte az arca elé mászott.

Feltűnt előttük valamivel arrébb Skarlát, aki valójában Savior volt és igencsak szedte a lábát. Nyomában kaszával a kezében Black rohant. Savior észrevette őket, egy járművet megkerülve feléjük vette az irányt kétségbeesetten.

− Mentsetek meg! Mentsetek meg! − kiabálta.

Ami azt tekintve, hogy általában ő szokta a többieket kihúzni a bajból igen viccesen hangzott az ő szájából. Dark Blade felé fordult és már suhant is a magasabban tartott penge, ami alatt Savior elsuhant könnyedén, hisz nem őt célozta. A fejvadász támadását megakasztotta egy kasza, mely mögött Black vicsorgott. Dark egy vérmes vigyorral viszonozta és a másik három kar is mozgásba lendült. A nála kisebb és mozgékonyabb társa ügyesen kitért, hárított.

− Menjetek! − szólt hátra a másik kettőnek Dark Blade.

~ Gyanítottam, hogy mi maradunk − sóhajtott egyet Ziar, pedig már úgy rákészült, hogy rövid időn belül normális kajához jut, de arra még várnia kell, ha előbb öldökölnek. Nem mintha ezt a felállást nem élvezte volna, mert az hazugság lett volna, de jobb körülményeket is el tudott hozzá képzelni.

− Fogd! − nyomta Savior kezébe Tyson Skarlátot. − Mi Cammel hatékonyabbak leszünk harcban.

Alig fejezte be a mondatot, megjelent egy kisebb rakéta kilövő a válla a felett. A becsapódás megtisztította előttük a terepet, de ezzel egyidőben többminden is lángra kapott. A katonák közül néhányan menekülőre fogták, de akadtak, akik mintha nem lett volna agyuk, egyenesen feléjük közeledtek.

− Ezek azok a gólem nevű izék − közölte vele Savior, mire előkerült néhány nagyobb erejű kézifegyver és Tyson ahogy haladt előre, úgy iktatta ki őket. − Gyere Dark! Blacket majd D leszereli.

− Bumm! Bumm! − lelkendezett Nightwing, ahogy figyelte Camouflage-t. − Még!

− Szállj már le rólam te vakarcs! Útban vagy!− mérgelődött Dark, akit kifejezetten zavart a rá csimpaszkodó ivadék. A neki címzett mondatról tudomást sem vett.

~ Ki lehet az a D? − gondolkodott el Ziar.

~ Fogalmam sincs, de nem is érdekel − morogta vissza a fejvadász, akit Nightwing végre elengedett, bár nem távolodott el tőle. Black ki is nézte magának és a következő támadása ténylegesen nem nagydarab fajtársát célozta, hanem az ivadékot.

Dark könnyedén tért ki, ami gyanússá is vált neki. De mire rájött mi történt valójában, már késő volt. Fordult, bár esélytelennek ítélte, hogy megállítsa a csapást. Nem mintha ennyi elég lett volna egy ivadék megöléséhez, de az ösztöne automatikusan indította meg a mozdulatát. Ennek köszönhetően láthatta, hogy a kasza pengéjét megállította egy láthatatlan fal, a következő pillanatban Black métereket repült hátrafelé.

A fejvadász meglepetten pislogott a kis lény felé, aki viszont felfelé nézett, majd egy örömteli kiáltás keretében száguldott az ott lévőhöz, és kapaszkodott az ő vállára. A levegőben Angel verdesett a szárnyaival, de most ereszkedni kezdett. Dark mellé szállt le, de nem nézett rá. Tekintetét továbbra is ivadéktársára szegezte.

Black megfogta a lendületét, vicsorogva nézett rá. Zsoldoskatonák kerültek elő, hang fegyverekkel és fagyasztó töltetekkel, és álltak fel a kaszás mögé és mellé. Dark Blade mozgásba lendült, szilánkok repültek ki a testéből, hogy hátra vagy védekezésre kényszerítse a támadókat. Meg kellett védeni Angelt, és a kis ivadékot is. Blackkel nem foglalkozott a továbbiakban, azt a harcot nem neki kell megvívnia, bár megtette volna, ha megkérik rá, de érezte fehér fajtársa maga akarja lerendezni.

− Ne haragudj Black − szólalt meg halkan Angel.

Black támadásba lendült, de ő csak nyugodtan maga elé emelte a kezét, a tenyerét az ivadéktársa felé fordítva. Mentális támadást indított, ami a hangágyúhoz hasonló módon, de annál jobban irányított rezgésként támadta a fekete testvérét, és ezzel szó szerint lehámozta a hordózójukról. Cecile eszméletlenül zuhant Angel lába elé, aki lehajolt hozzá és megérintette. Meg akarta gyógyítani, hátha ketten az ivadéktársára is tudnak hatni, de arra nem számított, ami következett. Egy pillanat volt az egész és sötétségbe zuhant.

Dark Blade Nightwing ijedt kiáltására kapta fel a fejét. Amikor meglátta Angelt a földön olyasmi mart belé, amit még sose érzett. Félelmet. Félelmet, hogy elveszíti. A támadók többé nem számítottak, csak a földön fekvő fehér genosym, akire kezdett a társaként tekinteni. Útját állták, egy hangtámadás is részlegesen elérte, de most ez sem tudta megállítani.

Odaért, de fogalma sem volt mit csinálhatna. Mivel segíthetne. Közben Black nekiállt alakot ölteni. Dark vicsorogva emelte rá ezüst szemét, mégha tudta is, nem ő közvetlenül tett is valamit Angellel. A kasza nekiállt előkerülni a fejvadász szembe fordult vele, de harcra nem került sor. A kisebb fekete genosym cafatjaira robbant.

− Bumm − közölte Nightwing hideg nyugalommal, majd a katonák felé fordult. De még mielőtt bárki mást felrobbanthatott volna, tűzgolyók repültek és csapódtak a gólemekbe, és abba a néhány zsoldosba is, aki még ott volt. Akik nem  kaptak találatot, azokkal egy vörös-fekete szárnyas alak végzett könnyedén.

~ Azt hiszem, már tudjuk ki D − jegyezte meg Ziar, de reagálást nem kapott.

− Irány a hajó! − dörrent Hellraiser hangja parancsolón. − Nightwing hozzám!

A kis ivadék nem ellenkezett, gyors szárnycsapással igyekezett az ősgenosym felé, és hamarosan el is tűnt benne. Darknak sem volt kifogása, felnyalábolta Angelt, de Cecile-lel nem foglalkozott. Cam és Tyson jelent meg a semmiből, ők hajoltak le a nőhöz.

− Hagyd! − szólt rá Demon. − Valamit csináltak vele, különben angyalka nem feküdt volna ki, amikor hozzáért.

Több sem kellett, hogy Tyson letegyen a szándékáról és inkább újra láthatatlanná válva igyekezett visszafelé. A táborban lévő hajók is a levegőbe emelkedtek, és néhánynak a fegyverzete a menekülőket vette célba. Ivory pajzsot hozott létre maguk fölött és igyekezett lépést tartani velük, de gyorsan lemaradt. Aprót sikkantott amikor egy láthatatlan kar megragadta és a hóna alá fogta. Aztán megjelent Tyson, így felhagyott ama tervével, hogy megtámadja az illetőt. Szemből megjelent az Ezüst Hattyú alacsonyan repülve, épphogy a föld felett suhant. Szárnyai súrolták a közeli fák lombjait, néhányat le is tarolt, ami közelinek bizonyult.

− Hellraiser! − kiabált teli torokból Ivory, az ősgenosym épp az egyik hajót szedte szét módszeresen megnövekedett alakjában.

Hogy meghallotta vagy csak a véletlen műve volt, de elteleportált és nem sokkal mögöttük jelent meg. A csapat tagjait White Claw segítette fel a hajóra. Mikor Darkra esett a pillantása, a szeme gyűlölettel telve szűkült össze, de ez meg is változott mikor meglátta eszméletlen ivadékát a karjaiban.

Utat adott a termetes fejvadásznak, hogy a rámpára ugorhasson. Márcsak Tyson volt lent, aki felnyújtotta a fehér fekete mintás fajtársának Ivoryt, majd könnyedén nyomta fel magát. D még hiányzott, Zack viszont nem várt rá, húzta fel a rámpát és zárta a rakteret, hisz az ősgenosym be tud teleportálni, amikor csak akar.

Hellraiser még vetett egy pillantást a helyre, hogy senkit nem hagytak ki, majd eltűnt és a hajón jelent meg közel Ziarhoz, akire a frászt hozta. Dark előtte egy pillanattal vált le, így még csak fegyvere sem maradt, ha netán védekeznie kellett volna.

− Kezdünk tényleg zsúfoltan lenni − jegyezte meg Hellraiser. − Ennyi új utassal nem számoltam.

− Zack igyekezhetnél − szólalt meg Zephyr elgyötört hangja, aki pajzsot tartott a mentális erejéből a hajó körül, hogy egyelőre ne annak energiakészletei fogyjanak.

− Rajta vagyok − nyomta előre a kart, miközben felfelé vette az irányt.

Több hajó is a nyomukba eredt, a meredek szög többeknek nem esett jól, köztük Ivorynak sem, aki dőlni kezdett, de egy kéz megtartotta. Megmentője Savior személyében érkezett, aki könnyedén tapadt a falhoz és a talajhoz is, most pedig rávillantott egy mosolyt.

Ziart Demon fogta meg, mert láthatóan Dark tett rá magasról mi van vele, leginkább Angel foglalkoztatta, aki nem tért még magához. White Claw ült a fehér genosym másik oldalán, Jesst magában rejtve. Tyson ügyelt Skarlátra valamivel arrébb, mert ő sem volt éppen formában, bár néhány nyögés jelezte, magánál van.

Az űrbe kiérve vízszintesbe álltak és Zack teljes sebességre kapcsolhatott, de az üldözői tartották vele a tempót. Bosszúsan meredt a kijelzőre és igyekezett kitérni a támadások elől, ami nem bizonyult könnyűnek.

− Add át a helyed! − lépett oda a srác székéhez Ika. − Az EGE legjobb pilótái közé tartozom.

− Én meg versenyeket nyerek − morogta neki vissza Zack, miközben le sem vette a szemét a kijelzőről.

− Akadályokat kerülgetni más, mint mikor lőnek ránk − ellenkezett a soly'mai lány.

− Csakhogy meteorraj van előttünk, úgyhogy én a srácnak szavazok bizalmat, szóval csüccs vissza a helyedre kiscsibe − azzal D  megnyújtotta magát, és egy mozdulattal vissza is rakta a székébe Ikat, ahol eddig ült.

− Nem vagyunk elég gyorsak − nézte a kijelzőt Zephyr aggódva, a három üldöző hajó jele egyre közelebb került hozzájuk. Normál esetben otthagyták volna a másik három hajót a felturbózott hajtóműnek köszönhetően, de nem ennyi többletsúlynál, mint ami jelenleg a fedélzeten volt.

− Ööö Zack! Normális, hogy Skarlát beolvadt a padlóba? − kiabált előre Tyson, a srác pedig már érezte is a megszokott jelenlétet ott hátul a fejében, ami a genosymet jelentette.

~ Adok a hajónak egy kis plusz sebességet − üzente Skarlát, Zack érezte a hangján, hogy egyáltalán nincs jól.

~ Nem lesz bajod belőle? − kérdezte aggódva és közben a társa kalkulált neki egy útvonalat a meteorrajban, amit kitett jobbra egy külön ablakba.

~ Inkább beledöglök, de nem akarok újra a kezük közé kerülni − válaszolta elszántan az ifjú genosym.

~ Skarlát erre semmi szükség, én nem hagynám...

~ A gondolataimba mászott, ott zümmögött csábítón, mint egy édes, de mérgező étel. Az is ennyire rossz, amikor én a fejedben vagyok?

~ Nem dehogy! − vágta rá a srác

~ Éreztem, hogy a legrosszabbat akarja kihozni belőlem és annyira csábított, csak miattad álltam ellen.

~ Köszönöm. Ha kész vagy, akkor rázzuk le őket! Utána folytatjuk, szóval ne merj nekem meghalni! − figyelmeztette Zack és komolyan is gondolta. Ugyan nem tudta hogyan lehetne újraéleszteni egy genosymet, de ő biztos megpróbálja.

~ Nem szándékozom − válaszolt még Skarlát, mert nagyon jól esett neki a barátja hozzáállása, aztán meglódult a hajó.

Zack ránézett a tervezett útra, majd előre szegezte a pillantásét és figyelembe véve, hogy az Ezüst Hattyú mennyivel nagyobb, mint amit megszokott, úgy tervezte az íveket és a manővereket.

Mögöttük lévő három hajónak lassítani kellett, mert nem voltak a pilótáik hozzászokva, hogy ilyen sebességgel manőverezzenek mozgó kövek között. Az egyik gép neki is csapódott egy meteornak, amit nem tudott időben kikerülni, így lemaradt és talán ha szerencséjük van, akkor később se tud utánuk menni.

− Nagyon kell nekik Skarlát − jegyezte meg Fred.

− Nem ő, hanem Angel − világosította fel D. − Skarlát a fegyverzet turbózásában talán jól jött volna nekik, de a híres-hírhedt triónak csak az egyik genosymét és a hordózójukat birtokolják, ami nem olyan ütőképes, mint az eredeti felállás.

− Mi történt Angellel? − kérdezte White Claw, hisz az ivadéka még mindig nem tért magához.

− Hozzáért Cecile-hez és egyszerűen összeesett − tájékoztatta Ziar. − De szerintem csináltak vele valamit, talán pont azért, ha Angel hozzáér, akkor kiüsse őt.

− Igaza van − értett egyet Ivory. − Mágiát érzek benne, olyan mint amivel az elmét lehet bilincsbe verni.

− Olyan vagy az? − kérdezett rá Demon.

− Olyan, de nem az. Ilyet még nem láttam és kezdeni se tudok vele mit. Inkább mentális béklyó, mint mágikus, de mágia rakta rá.

− Hmm − gondolkodott el az ősgenosym.

Közben a pajzsot lövés érte, mert az üldözőik a meteorok ellenére sem tettek le róla, hogy kilőjék a hajtóművet és ezzel megállásra kényszerítsék őket, vagy akár ki a hajóból, ha nem akarnak benn égni.

− Mindjárt kiérünk és csak egy maradt le − jegyezte meg Zephyr aggódva.

~ Már nem bírom sokáig − közölte Skarlát.

− Van egy fegyverünk, de nem tudom mennyit ér ezek ellen − közölte Zack a hegyes fülűvel.

− Több a semminél, megpróbálom, ha kiértünk innen. − Ika egyértelművé tette nem fogad el ellenkezést, Zephyr már aktiválta is neki, így az irányítópanel megjelent a lány előtt.

− Ha a virágszál hajlandó lenne engedni nekem, akkor kiállhatnék a tetejére és néhány tűzlabdával leszedhetném őket − legyezte meg a lehetőséget az ősgenosym.

− Felejtsd már el Ivoryt! − akadt ki Zack. A lány meglepetten, de jól eső érzéssel elmosolyodott.

Kiértek a meteorrajból, a hajó teljesítménye visszaesett, Ika viszont kihasználta, hogy a másikaknak még manőverezni kell és megcélzott néhány közelükben lévő kisebb követ, hátha a törmelék kárt tesz bennük, de a pajzsuk megvédte őket.

− Francba − morogta soly'mai lány.

− Mi ez? − döbbent le Zephyr, mert két energia sugár száguldott feléjük, de szemből.

Zack kitért, bár feleslegesen, mert nem őt célozták, hanem a mögötte lévőket. Az egyik lövés egyből célba talált, de a másik hajó sikeresen elmozdult. Újabb sugarak bukkantak fel, aztán megjelent előttük egy hatalmas csatahajó.

− Mi a fene? Ez nem EGE hajó − meredt Ika a kijelzőre. − Sőt! Én ilyet eddig csak múzeumban láttam. Hány ezer éves ez?

− Kellően sok, hogy nekem emlékeim legyenek róla − közölte D, elgondolkodva meredt a hajóra.

− Oh ne már! − jelent meg Dark is a vezérlő ajtajában és nézte meg magának az előttük elterülő, tiszteletet parancsoló óriást.

− A barátaid? − fordult felé az ősgenosym.

− Rosszabb − morogta a fejvadász.

− Mi lehet rosszabb a nem kívánatos barátoknál? − nézett rá Demon.

− A család − válaszolt a fekete genosym helyett Ivory. − Bár, ha neked nincs, akkor nem tudhatod milyen érzés az, hogy vannak személyek, akiket letagadnál, de nem lehet, mert a vér összeköt. Nálatok persze ez a dolog a gén.

− És melyik felednek a családja? − akarta tudni az ősgenosym.

− Darkness − jött a válasz.

− Ez kezd izgalmas lenni így − vigyorodott el D. A fejvadász mogorván nézett az ősgenosymre, de  nem foglalkoztak vele.

Egy vonósugár kicsapott a csatahajóról és nekiállt bevonni őket. Úgy tűnt semmiképp sem akarta elszalasztani a találkozást velük és nem kockáztatta meg, hogy netán féregjáratot nyitnak és lelépnek. A társaság nagy része örült ennek, hisz nem kell tovább menekülniük és azon gondolkodni hogyan élik túl, de mindegyikük aggódott is. Egyikük sem tudott semmit Darkness őséről, és azt mire számíthatnak tőle.