A The Destroyer fedélzetén utasaival visszatért Shelter Citybe és utána igen sok minden megváltozott. Sokakat elvesztettek és már soha nem tértek vissza, ami miatt az emberiség egy része a genosymeket hibáztatta, hisz miattuk keveredtek ebbe bele. A másik részük viszont örült annak, hogy itt voltak velük. Úgy vélték, ha a geranok sikerrel járnak, akkor előbb-utóbb a Föld is célponttá vált volna, amit nem tudtak volna hatékonyan megvédeni.

A város életét nem befolyásolta mások véleménye. Együtt gyászolták az elhunytakat. Egy katona sem tért vissza genosym társa nélkül és ez fordítva is így volt. Az életben maradottaknak mindenki örült.

Az EGE otthagyott egy őrhajót a Marsnál, ami folyamatosan figyelte az ott rekedt genosymeket és hordozóikat. Olyan sok idő pedig nem is kellett, hogy beigazolódjon D jóslata. A geranok feszültsége és a készletek miatti pánikja átragadt a fiatal egyedekre, akik első sorban saját hordozóikat falták fel és utána egymásnak estek. Senki nem avatkozott közbe, az EGE csupán akkor tehette meg, ha a segítségüket kérik, de ez nem történt meg. Innentől nem az ő felelősségük.

Midnight is tartotta a szavát. Nem sokkal miután lerakta az utasait néhány órára eltűnt. Csak azok tudták mi történhetett ez idő alatt, kik hallották az ősgenosym ígéretét, miszerint megsemmisíti a geranok bolygóját. Ika valamivel később meg is erősítette a hírt, hogy rejtélyes módon egy bolygó felrobbant a galaxis azon részén, ami összefüggésbe hozható valószínű azzal is, hogy az ottani csillag ereje vészesen megcsappant. Rosszul elsült kísérletnek tudták be és senki nem kezdett nyomozásba.

Alig néhány órával azután, hogy Ziar üzent, megjelent Akashi és szó szerint a férfi nyakába vetette magát. Egyszerre nevetett és sírt. Ráadásul annyira felizgatták az események, hogy idejekorán a szülés is beindult nála. Így a Földön látta meg közös kislányuk a világot.

Az egykori bérgyilkoson egyértelműen látszott, hogy már most imádja a csöppséget és biztosra lehetett venni, hogy el fogja kényeztetni. Zephyrt legalább annyira levette a lábáról a kislány, mint a nagybátyját. Ika még kicsit meg is sértődött, mert még neki se bókolt soha úgy, mint az újszülöttnek. Akashi leintette, hogy úgy is elillan a lelkesedésük az első pelenkacserénél, amit Jess is megerősített.

Néhány nappal később Ziarék visszaindultak a kolóniára a Főnökkel együtt, akit láthatóan roppantul zavart a tény, hogy néhány geran mágus őt és Reapert le tudta nyomni és aztán a saját oldalukra állítani. Nem mintha az öreg genosymre ezért haragudott volna, ahhoz túl régi és mély kapcsolat alakult ki közöttük. Ziar még fogadni is mert volna, hogy kicsit összeszedik magukat és bosszúszomjasan átfésülik a galaxist geranok után kutatva.

Cain, Jess és Zack hazamentek, ahol a lányok sírva borultak a nyakukba, akikre eddig Fred felesége vigyázott. Természetesen őt is hatalmas öleléssel fogadták, ahogyan Tysont is. Sírva örültek, hogy ők nincsenek az áldozatok között.

Ray is minél előbb szeretett volna hazamenni és amint Midnight rábólintott, hogy most már nem szenved a geranok által adott szer hatásától, mehettek is. Shadow a saját siklóját engedte át nekik, hisz nem tervezte, hogy mostanában megy bárhova. Ugyan nem mondták senkinek, de Cain tudta, hogy a sámán próbálkozása megviselte és eléggé ki is vette az erejét. Rá és Clawra igencsak ráfért a pihenés, amire talán lesz is alkalmuk.

Néhány nappal később Savior kis ivadéka is kellően megerősödött, hogy megmutassa már magát. Egy apró kis szürke gilisztának tűnt, amit fehér foltok díszítettek. A piros-fehér genosym óvón vigyázott rá és nem szándékozott még magára hagyni, hogy önállósodjon.

Természetesen Nightfall is előkerült, aki megpróbálta kisajátítani, de Savior nem hagyta magát. Sőt Savage is itt tartózkodott még akkor és harciasan a barátja mögé állt. Talán még össze is verekszik a szürke fajtársával, ha Savior nincs ott. Ugyanis, mint kiderült az ő barátságuk is kicsit mélyebb, mint sokan azt feltételezték. Végül a piros-fehér genosym közölte velük, hogy egyikükkel sem találkozik olyan gyakran, hogy ne tudnának megosztozni rajta.

Nightfall és Savage még darabig harcra készen szemezett egymással, végül előbbi letett arról, hogy magához vegye az ivadékot, ugyanakkor közölte, hogy Saviorra nagyon is igényt tart és ne higgye a nagydarab barna, hogy csak úgy átengedi neki. Aztán hátat fordított és visszavonult a hajóra, hogy folytassa a kísérleteit.

Midnight végignézte a jelenetet elgondolkodva. Amikor Savage ránézett megeresztett egy mosolyt, amitől a barna genosymnek távozhatnékja támadt. Savior meg csak értetlenül nézett utána, hogy most meg mi baja? Választ az ősgenosymtől sem kapott így inkább babusgatta tovább az ivadékát.

Black mellett Cecile sem viselte jól a történteket. Főleg miután kiderült, hogy Obsidiannal és a vele lévő Norddal senki nem találkozott a Marson. Úgy vélték, hogy talán valamelyik csatahajón lehettek és ott lelték a halálukat mikor kiiktatták azokat.

A nőnek lelkiismeret furdalása volt, hisz a legutolsó dolog, ami a barbár férfihoz kapcsolódott, hogy csúnyán összevesztek. Most pedig már rendezni sem tudja vele a nézeteltérését. Nem mintha bocsánatot akart volna kérni, mert most is úgy vélte nem szolgált rá arra a féltékenykedésre, amit Nord művelt vele az utolsó időkben.

A saját fájdalma mellé még jött Angellé is. Dark Blade többé nem létezett, amit Cecile annyira nem bánt, mert nem kedvelte, de tudta fehér társának sokat jelentett a mogorva fejvadász. Igaz helyette visszakapták Darknesst, aki ugyan magába olvasztotta Razort, de ettől még nem lett tőle Dark Blade. Ráadásul a fekete genosym a zavaros emlékek miatt talán még veszélyesebb is, mint az egykori fejvadász énje.

Felkészültek rá, hogy netán idővel Angelre fog támadni, csakhogy megszabaduljon mindentől, amihez Dark Blade-ként köze volt. Ziart is figyelmeztették erre, aki megígérte óvatos lesz, ha netán felbukkanna a méregzöld szemű, fekete genosym, aki egyelőre nem hagyta el a The Destroyer fedélzetét.

Black rendezte a kettőjük kapcsolatát Skarláttal. Mint kiderült úgy érezte, hogy a vörös genosym csupán elviselő őt és ez fájt neki, ezért szakított vele. Obsidiant akarta felhasználni, hogy féltékennyé tegye Skarlátot, de nem ért el vele semmit. Mikor szembesült ezzel, vált igazán elviselhetetlenné, mert nem tudta mit kezdjen magával és az érzéseivel.

Skarlát felvilágosította, hogy neki nem adatot meg már kezdettől olyan erő, amire alapozva kihívhatta volna Obsidiant. Mindig is az óvatosságának köszönhette, hogy túlélt és életben maradt. Ezért nem kockáztatott. Nem tudhatta, hogy Black úgy sem hagyná őt cserben, ha alul maradt volna a másik genosymmel szemben.

Ennek ellenére úgy döntöttek, hogy nem folytatják a kapcsolatot. Idő kell míg a történteket feldolgozzák és ha utána is úgy érzik szükségük van a másikra, akkora újrakezdik, most már más alapokkal.

Ha ez nem lett volna elég ott volt még Razor kérdés is. Skarlát ugyan nem reagált különösebben a Dark Blade-del kapcsolatos történesekre, de Zack érezte rajta, hogy hiányzik neki a fejvadász. Sokáig nem volt senkije, akihez bármi fűzte volna. És bár nem alakult ki szülő-gyerek kapcsolat, akkor is ott volt a tudat, hogy tartozik valakihez.

Haragudnia kellett volna Darkness-re, hisz a tényleges szülőjét, Razort elnyelte. De nem tudott, mert ezzel a mozzanattal egy számára fontos genosym életét mentette meg. Angelét, akire kicsit úgy tekintet, mint az ivadéktársára. És, ha már választania kellett volna kettőjük közül, akkor inkább a fehér genosym mellett teszi le a voksát, akit ismert, miközben Razor nem tett érte semmit. Egyszerűen otthagyta egyedül egy bolygón, hogy életben marad vagy sem, már nem érdekelte. A másik félről, vagy az onnan származó ivadéktársáról pedig semmit nem tudott.

Ugyan Midnight kis családjával csak rövid távon tervezte, hogy marad. Akadtak viszont, akik állandó jelleggel érkeztek. Zack ugyanis felvetette Ivorynak, ha már úgyis esélyes, hogy az atlanticaiak ősei innen származhatnak, akkor mi lenne, ha visszatérnének. A Földön bőven akad hely és mégis egy bolygót tudhatnának otthonuknak és nem csupán egy darabkát.

Ráadásul ezzel a Föld védelme is erősödne és hát nem lehetett figyelmen kívül hagyni azt sem, a genosymekkel is közös a múltjuk az atlanticaiaknak. Ugyan a bolygójuk vesztét okozták a geranok irányítása alatt, mégis közülük egynek köszönhetik annak a kicsi darabkának a megmenekülését.

Hosszas egyeztetések után végül a Mágusok Kongresszusa rábólintott a visszatérésre, de kikötötték, hogy senki nem követelheti tőlük, hogy tanítsák mágiára. Ők döntenek arról kiket találnak alkalmasnak rá. És az otthonuk helyét is ők fogják kiválasztani.

Így, ötezer évvel később újra sor került a szinte mindenkit igénybe vevő teleportációs varázslatra, aminek nyomán megjelent az atlanticaiak szigete az Atlanti óceán felett. Kellő körültekintés után lassan letették rá, ügyelve ne okozzanak gondot vele a többi földrésznek. Mágia segítségével rögzítették az új helyén és védővarázslattal vették körbe, hogy akárki ne találhassa meg.

És bár Midnight nem örült neki, mégis beletörődött, hogy Primery itt kért helyet magának Nightwinggel együtt. Úgy érezte kellően nyugodt helyszín lesz, ahol a kis ivadékot nem érheti különösebb hatás, ami befolyással lenne a viselkedésére. A Kongresszus mindenféle ellenkezés vagy megkötés nélkül rábólintott a kérésre. Sőt megtisztelve érezték magukat, hogy az egyetlen, eredeti, a notok által alkotott genosym az ő szigetüket választotta új otthonának.

Két héttel később

Lendült a hatalmas kétkezes pallos és a fekete hajú, szakállú férfi ellenségének a feje a porba hullt. Az addig biztatások hangjának kakofóniáját átvette a döbbent csend. Még lélegzetvételt sem lehetett hallani.

− Én vagyok az új klán vezér! − ordította a férfi. − Minden klán vezére! Mindenki engedelmességgel tartozik nekem.

− És mit akar az új klán vezér? − kérdezte a tömegből egy idősebb, ősz hajú öregember.

− Háborút! − közölte harciasan, moraj hullámzott végig a tömegen. − A földi emberek lenéznek minket, mert nem úgy élünk és nem olyanok vagyunk, mint ők. Nem tetszenek nekik a szokásaink, nem is tisztelik azokat. Ezt nem engedhetjük meg! Megmutatjuk nekik a barbárok erejét! Attól, hogy nem gépekkel műveljük a földet és magunk vigyázunk a jószágainkat nem vagyunk kevesebbek! Sőt többek! Mi nem szorulunk ilyen téren a technika segítségére. Ők mégis lenéznek minket. És ezt nem fogom hagyni! Velem tartotok?

− Igen! − több helyről tört fel a helyeslő kiáltás, a fekete hajú férfi elmosolyodott, hisz pontosan tudta mit kell mondania, hogy hasson az itteni emberekre.

− Csakhogy nekik fejlettebb fegyvereik is vannak − maradt nyugodt az öreg, és már homályos tekintetét az ifjúval lévő idegenre fordította.

− Nem számít! A barátom − és itt a sárgás bőrű, sötét hajú sámánra mutatott. − Segít nekünk. A népét az emberek lemészárolták, pedig nem tettek ellenük semmit. Egyszerűen csak nem tetszett nekik, hogy mások. Megtanítja népünk tagjainak a mágia használatot és hozott magával mást is, ami a kiválasztottakat erősebbé fogja tenni.

Újabb ellenséges morajlás futott végig a hallottak miatt. Többen már most fogadkoztak, hogy tucatjával fogják a földi embereket a másvilágra küldeni. És mindent megtesznek, hogy bosszút álljanak.

− Most menjetek! Készüljetek! Megerősödünk, felkészülünk a háborúra és váratlanul fogunk lecsapni rájuk! − küldte útjára a tömeget. A férfi hátat fordított nekik és bement a legközelebbi házba, amit kijelölt magának. A sámán követte, de a mosolyt csak azután engedte meg magának, hogy már más nem láthatta.

− Remek munkát végeztél. Mondtam neked, hogyha türelmes leszel, akkor kifizetődő lesz a kapcsolatunk és megkapsz mindent, amit akarsz. És lásd, te vagy minden klán vezére.

− Igen. És itt nem állunk meg! A Föld lesz a következő! Térdre kényszerítem őket a nyomorult genosymjaikkal együtt.

− Így lesz. Türelem. Az még évek kérdése. Időd pedig van bőven. A genosym társad a másfélszeresére tudja nyújtani az élettartamod és szinte az utolsó évekig jó erőben leszel − biztosította a sámán. − Ha pedig a Föld a kezünkbe lesz minden erőforrásával és életben maradt genosymjával, akkor megállíthatatlanok leszünk és jöhetnek a többiek.

− Ah! Tartok tőle, hogy én ezt nem engedhetem meg nektek − szólalt meg egy hang.

− Te? − döbbent a le a sámán és már kezdett is volna bele egy igébe, de az idegen gyorsabban mozdult és bekebelezte. Aztán fordult is a barbár felé, aki közben előhívta fekete színű genosym társát és most vicsorogva meredt rá. A pallost továbbra is a kezében tartotta, hogy bevethesse a másik ellen.

− Őt lehet, hogy meg tudtad lepni, de engem nem fogsz ilyen könnyen legyűrni.

− Farkasnak gondolod magad, de csak egy hangosan ugató kutyakölyök vagy hozzám képest − jelent meg az idegen arcán egy önelégült mosoly, tenyerében tűzgömb formálódott. − Én egész jól viselem a hangtámadást és a te társad a tüzet?

Csak morgást kapott válaszként, mire megvonta a vállát és felkészülten várta a támadást, ami meg is érkezett egy széles ívű csapás formájában, ami elől könnyedén lebukott. A kis tér nem kedvezett neki, de nem akarta kivinni innen a harcot. Ráadásul gyorsan le is akarta tudni. A faház pedig tökéletes sírhelye lesz ennek a kettőnek miközben ő nyomtalanul eltűnhet, míg kint a barbárok tanakodhatnak, hogy mi is történhetett idebent.

Két hónappal később

Ziar épp kikísért egy vásárlót, akit biztosított arról, hogy a kiválasztott helyen és időben ott lesz az űrhajó. Az alak még mondott valamit, de nem igazán érdekelte. Utált velük foglalkozni, a bájolgás nem igazán ment neki, de a Főnök megint lelépett, Akashinak meg minden idejét és erejét lekötötte a kicsi. Valakinek meg csinálnia kellett és nem nagyon akadt más, akire ezt bízhatta volna, hisz Zephyr friss belépőként az EGE alapkiképzését csinálta.

Már indult volna vissza mikor újabb űrhajó szállt le. Kíváncsian állt meg és fordult az idegen gép felé. Kinyílt az ajtó és mikor megpillantotta az érkezőt nyelnie kellett. Nem igazán érdekelte eddig, hogy mi lesz vele vagy sem, de amióta karjába fogta a lányát megváltozott a helyzet. Egyáltalán nem szívesen búcsúzott volna el most az életétől.

A hatalmas fekete genosym, mellkasán az ezüst mintával egyenesen felé indult. Nem érdekelte semmi és senki más.  Megállt előtte és méregzöld szemeivel végigmérte a shy'mari férfit. A  kolónia több tagja is feléjük fordult, Ziar érzékelte a szeme sarkából, hogy többen harcra készek lettek, bár tudta egyikük se tudná megmenteni az ő életét, ha az előtte álló úgy dönt, hogy megöli.

− Te és Dark Blade − kezdett bele Darkness. − Igencsak kötődött hozzád.

− Valóban? − lepődött meg Ziar, mert nem nézte ki a fejvadászból, hogy Angelen kívül bárkihez kötődne. − Gondolom téged ez zavar.

− Twilight szerint el kell tüntetnem mindent, ami hozzá kapcsolódik, hogy többé ne befolyásoljon − hajolt közelebb a fekete genosym, borotvaéles fogazata kivillant.

− De? − Ziar érezte van folytatás is, ha nem lenne már rég leszúrja, vagy felfalja egy pillanat alatt és még csak megmozdulni sem lenne ideje.

− Kétszáz éve nem találkoztam olyannal, aki alkalmas hordozó lett volna − Dakrness újra végigmérte a shy'marit. Hisz, ha Dark Bladet elbírta, akkor ő sem okozhat neki gondot.

− Értsem úgy, hogy életben hagysz, egyelőre? − vonta le Ziar a következtetést.

− Egyelőre − morogta Darkness. − De ne bízd el magad!

Azzal sarkon fordult és visszaindult a hajója irányába. A sötét bőrű egyszerre érzett megkönnyebbülést és kezdte érdekelni a lehetőség. Ugyan nem egyformák, de ha igaz, amit Twilight mondott, akkor Dark jellemét leginkább Darkness formálta és Razor csupán másodhegedűsként funkcionált. Szóval annyira nem lehet másabb, vagy rosszabb. Aztán eszébe jutott valami.

− Ha adhatok egy tanácsot! − szólt utána a sötétbőrű, mire a fekete genosym megállt a rámpa aljába és hátrafordult. − Én a helyedben nem hagynám veszni a vele való kapcsolatát. Még egy olyat, mint ő, úgy sem találsz.

− Tartsd meg a tanácsaidat és a véleményed legközelebb. Nem érdekelnek. − Azzal Darkness visszatért a hajóra, bezárult mögötte az ajtó és már emelkedett is el.

− Azt hiszem érzékeny pontra tapintottam − motyogta maga elé a férfi. − Na mindegy.

Visszaindult, de még egyszer elnézett arra, amerre Darkness távozott. Biztosra vette, fogja még látni és nem feltétlen azért jön majd, hogy megölje őt. Ráadásul arra is fogadott volna nagy összegbe, hogy nem fogja tudni magát Angeltől távol tartani. Bármennyire is zavarják azok az érzések, valahol a sajátjai is.

Primery állt a sziget közepén lévő tó partján és a vizet nézte, melyre a lenyugvóban lévő Nap fénye aranyhidat rajzolt. Más szemét talán bántotta volna a felszínen megtörő fény, de az övét nem zavarta. Nightwing állt mellette, aki most nekiállt húzkodni a karját.

− Nightwing − szólt hozzá finoman, mert még nem akart menni, de a kis ivadék nem hagyta békén és továbbra is húzni próbálta őt.

− Ah! Ah! − próbálta meggyőzni és a tudtára adni mit akar.

− Nightwing kérlek − fordult felé Primery, ekkor a szeme sarkából meglátta a valamivel arrébb álló alakot, aki miatt a kis genosym izgalomba jött.

Hitetlenkedve fordult teljesen arra és mérte végig tetőtől talpig az érkezőt. Közben Nightwing elengedte a kezét és az illető felé repült teljes sebességgel, hogy a nyakába csimpaszkodhasson és hozzádörgölhesse a fejét.

− Hiányoztam? − Az arcon megjelent egy félmosoly, miközben az ivadék fejét megsimogatta, aki nem bírt magával és felreppent a levegőbe.

− Te rohadék! − kelt ki magából Primery, amivel döbbenetet csalt a másik arcára. − Egyszer már azt hittem meghaltál, aztán ötezer évvel később felbukkantál. Most pedig tényleg úgy hittem, hogy halott vagy és most itt állsz! Nem csinálhatod ezt velem Hellraiser! Nekem is vannak érzéseim!

− Hát tudom, hogy célom volt téged kibillenteni a nyugalmadból Picur, de nem épp így gondoltam. És igen, meghaltam, ahogyan Doom is a genosym háborúban. Egyáltalán nem kellemes érzés − motyogta D, bűntudatosan nézett jóval kisebb fajtársára.

Primery csak állt, és ha képes rá, akkor sír, de ez nem adatott meg a genosymeknek. Így csupán ökölbe szorította a kezét maga mellett és minden önuralmára szüksége volt, hogy ne rohanjon oda a vörös-fekete társához, vesse magát rá, vagy robbantsa darabjaira. Igazából nem tudta mihez lenne inkább kedve. Hellraiser viszont megindult felé.

− Sajnálom. Egyáltalán nem volt tervbe az, ami történt − ült le a földre a tóval szembe D. − De megígérem, hogy nem megyek sehova. Itt fogok ülni veled és órákon át a vizet bámulni, bár nem tudom mit találsz benne érdekesnek.

− Nem találom érdekesnek a vizet − fordult vissza a tó felé az apró genosym.

− Akkor a felette szálló madarakat, vagy a partjára jövő állatokat − próbálkozott tovább az ősgenosym.

− Az sem érdekel − vallotta be Primery. − Egyszerűen a felszínét nézem és közben próbálom elképzelni azokat, amikről meséltél. A városokat, a különböző fajokat.

− Szeretnéd látni a világot? − fordult felé D.

− Én nem tudok alakot váltani, mint ti és olyan erős sem vagyok − hajtotta le a fejét az apró genosym.

− Ha adsz nekem időt, hogy összeszedjem magam, akkor utána bárkitől és bármitől meg tudlak védeni − ígérte meg D.

− És mi lesz Nightwinggel? Őt nem tehetem ki annyi külső hatásnak csakhogy én lássam a világot.

− Ha Dark Blade nem is, Angel biztos szívesen vigyáz rá addig − közölte D, a fekete szempár felé fordult. − Mi az?

− Dark Blade többé nem létezik. Azon a geran csatahajón volt egy sámán és sikeresen befolyás alá vonta, amint kellően közel ért a The Destroyer. Csak úgy tudtam rajta segíteni, hogy szétszedtem Darknessre és Razorra.

− Hát ez kellemetlen. Gondolom angyalka akkor összetört egy cseppet. Twilight meg fürdik a boldogságban.

− Igyekszik erős maradni, de látom rajta, hogy hiányzik neki, ahogy te is hiányoztál nekem. − A kijelentése mosolyt csalt az ősgenosym arcára.

− Nightwing! − hallatszott Ivory hangja, akit még nem láttak, mert az út kanyarulata takart, mégis mind a ketten arra fordították a fejüket.

Aztán felbukkant a lány, akinek az egyik kezét a kis ivadék fogta és húzta a levegőben, egyszerre felfelé és előre. Ivory már rég orra bukik, ha nincs vele Zack, aki előhívta Skarlátot és félig-meddig a hóna alá kapta, hogy tudják tartani Nightwinggel a tempót. A léptek aztán lelassultak és megálltak, amikor meglátták ki üldögél a tó partján Primery társaságában. A kis fekete genosym visszatért D-hez és rácsimpaszkodott.

− Nahát virágszálam ennyire hiányoztam, hogy inkább Skarlátot hálóztad be Zack helyett? − eresztett meg egy féloldalas vigyort D.

~ Nem tudom hogyan lehet életben, de a beszólásai nem hiányoztak − morogta a srác és genosym társa egyetértett vele. Ivory viszont csak felkuncogott miközben lerakták.

− Nem egészen ez a helyzet. Tudod egyet fizet, kettőt kap akció volt és éltem a lehetősséggel − mosolygott és megindult Demon felé.

− Oh! − nyugtázta az ősgenosym, közben Zack is előkerült, akiről Skarlát levált. − Mondjuk, ha előbb tudom, hogy benne vagy az édes hármasban, akkor már rég bemutattalak volna Primerynek.

− Hellrasier − fedte meg finoman az apró genosym, miközben Ivory a célzás miatt olyan vörös lett, mint a haja.

− Üdv újra itt! − Zack hangja mellőzött minden őszinte lelkesedést. − Úgy tudtuk meghaltál.

− Meg is. Nagyjából annyira, mint Doom, de ezt már mondtam Picurnak is.

− Azt viszont nem részletezted, hogy mit értesz alatta − fordult felé Primery kiváncsian.

− Csüccs le ide és elmesélem − bökött maga mellett a füves részre. Bár a srácnak nem sok kedve volt mégis engedett, Ivory és Skarlát csatlakozott hozzá. Valóban kíváncsiak voltak a történetre.

− Szóval sokat gondolkodtam, hogy maradhatott életben Doom, ha a háborúban megölték. Márpedig mi elég alapos munkát végzünk, főleg ha fajtársról van szó. Meg úgy egyébként is. Aztán mikor az eset kapcsán képbe kerültek a geranok arra a következtetésre jutottam, hogy ő már akkoriban lepaktálhatott velük. A bolygóra menetelt senki nem akadályozhatta meg. Miért tették volna? Senki nem feltételezte, hogy össze akarna állni velük, talán csak annyit, hogy ellenőrzi őket.

− Mi a lényeg? − kérdezett rá Zack.

− Miután lenyomtam őt és ti otthagytatok, kíváncsivá váltam mit is tervezett pontosan. A Földre jöttem és beszélgetéssel kiszedtem a többiekből néhány infót, így tudtam meg, hogy néhány darabját önállósította, amit aztán vissza is olvasztott magába. Ez adta az ötletet arra, hogyan is élhetett túl.

− Otthagyta a geranoknál egy darabját? − kérdezett rá meglepetten Skarlát.

− Igen, erre tippeltem én is. Mivel halottnak gondolta mindenki nem térhetett csak úgy vissza. Így inkább kivárt és folyamatosan ösztökélte a geranokat a bosszúra, meg a fejlődésre és ezért fejleszthették ki a sámánok ezt a varázslatot ellenünk. Gondolom a toborzott kis seregével meg akarta gyengíteni a genosymeket, hogy aztán a geranok könnyebben uralom alá vonhassák.

− Csak te keresztül húztad a terveiket − jelentetti ki Zack, D rábólintott. − De miért nem próbálták már akkor maguk mellé állítani ezzel a módszerrel Savaget, a nagynénémet a két genosym társával?

− Szerintem úgy gondolták ők túl erősek ehhez és nem kockáztattak, de aztán megtudták, hogy annyira nem is vészes a helyzet. Sőt gondoskodtak arról, hogy Black Angel páros meggyengüljön.

− Hogyan? − faggatta tovább a srác.

− Nord − adott választ.

− Ezt nem értem − ráncolta a homlokát Zack.

− Végig összedolgozott Doommal és a geranokkal is, akik azt ígérték neki, hogy ha segít nekik, akkor minden barbár klán vezére lehet − világosította fel őket Hellraiser.

− De hát ő meghalt az egyik csatahajón − ellenkezett a srác, de D csak megcsóválta a fejét.

− A Marsnak még csak a közelében sem járt. Ő, a fősámán és több száz ivadék valahol máshol, biztonságban várakozott. Ők voltak a C terv.

− A C? − kérdezett rá Ivory.

− Doom volt az A, az nem jött be. A B, hogy néhány genosymet maguk mellé állítanak, felszaporítják a náluk lévő ivadékok számát és háborúban lenyomnak minket, de ez is megbukott. A C terv, hogy a barbárokat felhasználva törnek a Földre és igázzák le. Ők ugyanis olyan beállítottságúak, hogy sámánt is képezhet belőlük és kellően erősek, hogy genosymek hordozói legyenek − magyarázta D.

− Szóval Cecile-t végig csak kihasználta? − nézett rá Zack.

− Gyanítom igen, és még talált magának Obsidian személyében egy genosymet, aki szintén elégedetlenkedett és mellé állt. Ugyan nem tudom miben reménykedhetett, mit ígérhetett neki − mélázott el D.

− Szegény Cecile − meredt Ivory maga elé. − Ezt jobb lenne nem elmondani neki, mert Nord állítólagos halála is megviselte, az árulása még inkább összetörné.

− Nem csak állítólagosan halott, hanem ténylegesen is. Gondoskodtam róla − biztosította Hellraiser.

− Honnan jöttél rá minderre? − akarta tudni Zack. − És még mindig nem tudjuk hogyan maradtál életben.

− Amikor Skarlátot mentünk megmenteni, volt ott egy sámán. Felszállt egy hajóra én pedig úgy döntöttem, hogy kockáztatok. Mielőtt túl messzire nem jutott volna felteleportáltam a hajóra, csupán egy-két pillanatig voltam távol, és leválasztva otthagytam egy darabot magamból, ami ugyan arra képes, mint én. A társaid annyira koncentráltak előre, hogy észre sem vették a távozásom.

− És az a darabod utazott a sámánnal mindenhova? − kezdte összerakni az eseményeket Zack.

− Igen, mint egy ivadék és azokat meg sem próbálták uralom alá vonni, hisz kedvük szerint nevelhették őket. Így jutottam el velük Askarra, ahol Nord módszeresen nekiállt legyőzni a klán vezéreket, természetesen Obsidian finoman besegített. Aztán nekiállt a hangulatot szítani és háborúra biztatni a barbárokat a Föld ellen, amit természetesen nem hagyhattam nekik.

− Szóval ezért nem jöttél vissza eddig? − nézett rá Primery.

− Igen, ki kellett várnom a megfelelő alkalmat. Na meg azért erőre is kellett kapnom, mert csak egy pici darabka maradt belőlem. Kicsit sajnálom azokat az ivadékokat, de hát muszáj volt megennem őket. A sámánt meg tudtam lepni, de Obsidian-Nord páros nem volt könnyű menet. És még jó időbe bele fog telni, hogy visszaszerezzem az erőm − emelte fel a kezét, amiben megjelent egy tűzgömb. − Azért ez hozzásegített a győzelemhez.

− Óóóó! − bámulta meg a vörös-narancs labdát Nightwing, amit Hellaiser aztán el is tűntetett.

− De nem volt erőm idáig elteleportálgatni, szóval fuvart is kellett szereznem, márpedig a barbárok bolygójára elég ritkán járnak mások, max kereskedni. Mázlimra Nord megbízására egy közvetítő vett néhány hajót, amit Ziaréknál szereztek be és a leszállítást is megszervezték. Szóval lenyúltam az egyiket és azzal jöttem egy darabig. De nem akartam feltűnést, szóval a Holdon leparkoltam vele és onnan teleportáltam ide.

− Megölted a sámánt, Nordot és Obszidiant, az ottani ivadékokat, amiket magukkal vittek meg felfaltad − összegezte a srác. − Akkor nem kell tartanunk a barbároktól?

− Ez jó kérdés. Felgyújtottam a faházat, és nem hagytam, hogy Nord kitörjön belőle, és a harc kintre áttevődjön, de nem jelenti azt, hogy talán nem fordul meg a fejükben, hogy merénylet áldozatai lettek. Szóval, ha valakinek eszébe jut titeket felelőssé tenni, akkor lehet, bár nem fognak olyan nagy veszélyt jelenteni, mint amit jelentettek volna, ha nem próbálok a geranok fejével gondolkodni, mert akkor ezt megakadályozni sem tudom.

− Cecile-t kell már csak távol tartani az Askartól − szólalt meg Skarlát. − Különben rájön minderre. Sőt lehet rákenik az egészet, hisz nem tudhatják pontosan milyen hatalma van. Megtámadják, miközben fogalma sincs miért.

− Talán Nord kihagyásával kéne előadni ezt a történetet − javasolta Ivory.

− Ezt már rátok bízom − dőlt hanyatt a fűbe D. − Kicsit összekapom magam, aztán Primerynek megmutatom a galaxist. Vajon hány velem egykorú genosym bujkál még hasonló módon, mint Midnight tette? − mélázott el a dolgon.

− Nem hiszem, hogy sok, de ő lehet tudna neked válaszolni − nézett rá Zack.

− Semmi kedvem hozzá. Olyan undok volt velem mikor a hajóján voltunk − vágott sértett képet.

− Te sem viselkedtél vele valami szépen − emlékeztette Primery, aki leült és nekidöntötte a hátát D-nek, miközben Nightwing a mellkasán feküdt el az ősgenosymnek.

− Ő kezdte!

− Ne légy gyerekes − szólt rá az apró genosym. − Nem számít ki kezdte, a lényeg, ahogyan viselkedtetek egymással.

− Igaza van − értett egyet Zack. − Szóval akkor most csak pihensz?

− Igen. Lehet alszom is egyet.

− Alszol? − vágott döbbent arcot Skarlát, mire D elvigyorodott.

− Be tudom csukni a szemem, az már majdnem olyan mintha aludnék. Nem? − A srác és genosym társa összenézett, de egyikük sem szólt semmit, Primery csak megcsóválta a fejét.

− Van altató igém, akarod, hogy kipróbáljam rajtad? − ajánlotta fel Ivory.

− Nem! − vágta rá D. − Még a végén lemaradok valami izgalmasról.

− Téged ez éltet, igaz? Ha benne lehetsz a sűrűjében? − kérdezett rá Zack.

− Hidd el, nincs rosszabb egy unatkozó genosymnél − világosította fel D, közben ránézett az ivadékra. − Nightwing a legjobb példa rá.

Kérdőn néztek rá, miközben Primery csak halkan kuncogni kezdett, de Hellraiser nem rótta fel neki. Az apró genosym mikor érkezett piszkos fehérnek tűnt számára, mint aki nem egészséges. Most viszont megint annak a ragyogó fehérnek, mint általában.

− Egy dolgot még árulj el − szólalt meg Ivory. −  Az az apró darabkád, hogyan birtokolhatta a tőlem lopott képességedet, mikor azt jóval előbb leválasztottad?

− Fogalmam sincs −  rántotta meg fektében Hellraiser a vállát. −  De minden emlékem is megvan, amit a fő testem élt át a leválasztástól a csatahajó robbanásáig.

− Érdekes −  motyogta Ivory. − Lehet nektek genosymeknek van hozzáférésetek az univerzum közös tudatához? 

− Nem tudom virágszálam, sőt azt se, miről beszélsz. De most menjetek tubicáim, hagyjatok pihenni és újságoljátok el mindenkinek, hogy nem szabadultak meg tőlem! − intett nekik D.

Zack felállt és felsegítette Ivory-t. Aztán elindultak visszafelé halkan beszélgetve. Alaposan át kellett gondolniuk, hogy kinek és hogyan is adják elő D felbukkanását. Egy biztos, lesznek olyanok, akik nem fognak neki örülni, nem mintha az ősgenosymet valaha érdekelte volna ki kedveli vagy sem. De aminek örültek, hogy Primery a továbbiakban nem lesz egyedül. Eléggé aggódtak érte az elmúlt időben.