Yoongi's pov:

-Megjöttem!-hallottam a hangos kiáltást a szobánk bejárati ajtajából.
Morcosan kaptam oda a fejem, mivel éppen délutáni sziesztát tartottam, mivel borzalmasan kifárasztott az aznapi nap. Tippem se volt, hogy ki lehetett az, hang alapján nem igazán ismertem fel az illetőt. Gondolataimban első sorban Jungkook merült fel, aki a pár héttel ezelőtti események óta elég sűrűn a nyakamra jár. Fel se néztem, hogy ki lehet az, akkor oly mindegynek éreztem. A fáradtság túlságosan is eluralkodott a testemen, annyi erőm volt nagyjából, hogy egyik oldalamról a másikra bírtam fordulni.
Közeledő léptek hangjai csapta meg a fülem, éreztem, ahogy az ágyam besüpped mellettem, majd kellemesen cirógató ujjakat éreztem meg kék tincseim között. Egy halvány mosoly kúszott arcomra, szinte belebújtam a másik érintésébe.
-Látom hiányzott hogy ezt csináljam-hallgattam a mellettem ülő nyugodt hangját.-Azt hittem, hogy én is hiányoztam de úgy néz ki nem így történt-nevetett halkan.-Nem nézel rám?
-Nincs kedvem megfordulni-motyogtam álmosan.
-De én látni szeretném az arcod, Yoongi-fejezte be a cirógatásom.
-Nem, nem szeretnéd-ellenkeztem.
-Akkor nem csinálom tovább-mondta a másik teljesen megsértődve, mire mocorgásba kezdtem.
-Naa, lécci, ne hagyd abba~-nyüszítettem fel álmosan.
-Akkor fordulj meg, és nézz rám-hallottam a hangján, hogy, mosolygott.
-Ahj-morogtam, majd megfordultam. Lassan kinyitottam a szemeim, majd megláttam az ágyam szélén ülő Hoseokot. Szívem hevesen kezdett dobogni, arcomra egy idióta mosoly kúszott, de próbáltam mind ezeket leplezni. Legszívesebben a nyakába ugrottam volna, és egy szoros ölelésében vontam volna, de tartottam magam. A kis vallomása óta eltelt nagyjából másfél hét. Semmit se tud arról, hogy én miképpen gondolok rá, de én tudom, hogy ő hogy érez irántam.
-Tudod, azért azt hittem jobban fogsz örülni nekem-nevetett zavartan.-Az arckifejezésed sok mindent elárul.
-Mi?-tértem magamhoz hirtelen.-Örülök neked, miről beszélsz?!-ráncoltam a szemöldököm, miközben lassan felültem az ágyba.-Hiányzott, hogy nem volt kivel kiabálnom mikor olyan kedvembe voltam-vontam vállat, mire az arcára egy mosoly húzódott.
-Azt hittem más miatt is hiányoztam-fogta ujjai közé állam. Arcom égni kezdett.-Nekem mondjuk hiányzott a kis pirulós arcod. Szívesen néztem volna a te arcod, mint a nagynéném gügyögő arcát, aki úgy kezelt a betegségem alatt, mint egy kis babát-nevetett, mire az én szívem megdobbant.
-Nem is pirultam el-morogtam kerülve a szemkontaktust, ami ebbe a helyzetbe lehetetlennek mutatkozott. Gyönyörű szemei boldogan csillogtak, egyszerűen vonzotta a tekintetem.
-Ja persze, én meg színvak vagyok, és nem látom, hogy vörös az arcod-nevetett halkan.-Nem baj Yoongi, én így szeretlek. Nagyon szeretlek.
Szívem egyre gyorsabb  tempóra kapcsolt, de mikor ajkaival közeledni kezdett felém, úgy éreztem, majd kiszakad helyéről. Ajkait először finoman tapasztotta ajkaimra, de aztán egyre bátrabban csókolt meg. Mintha attól tartott volna, hogy bármelyik pillanatban ellökhetném magamtól. Miközbe, ez eszembe se jutott. Sokkal másabbnak éreztem így csókját, hogy tudom, mit érez irántam. Boldogság áradt szét a mellkasomba, majd esetlenül, de viszonoztam. Bátortalanul karoltam át nyakát, és úgy csókoltam ajkait. Minden érzelmet belesűrített a csókunkba, én is próbáltam hasonlóan tenni. Elakarom mondani neki, hogy én is szeretem. Hogy a sok hülyesége ellenére ő is belopta magát a szívembe, de valahol azt érzetem, hogy nem leszek erre képes. Féltem. Hiszen, annyiszor a fejéhez vágtam dolgokat, hogy nem lenne képem odaállítani elé, hogy szeretem őt. Bár, mondjuk ő tuti örülne neki. De nekem meg nincs erőm hozzá. De muszáj lesz elmondanom neki, ha nem akarom elkeseríteni őt. És persze magamat se. A csókunknak a levegő hiány vetett véget. Lassan engedte el ajkaim, de erős karjai azonnal egy szoros ölelésbe vontak. Mélyet szippantott hajam illatából, mire elmosolyodtam.
-Annyira hiányoztál, Yoongi-motyogta tincseim közé.-Soha nem akarok tőled ilyen sokáig távol maradni.
-Én se szeretném, ha megint elmennél tőlem-motyogtam halkan.
-Nem foglak egyedül hagyni-mosolygott halványan.-Mellesleg pedig tetszik a hajszíned. Sose hitem volna, hogy befogod festetni, ráadásul azt nem, hogy kékre. 
-Nem az én ötletem volt-vallottam be.-Ismered Baekhyunt?
-Ööö..-gondolkodott, mire gúnyosan megráztam a fejem.-Ne nézz már így, vele nem feküdtem le, honnan kéne tudnom?-háborodott fel.
-Hát még jó hogy nem feküdtél le vele-forgattam meg a szemeim megcsapva a mellkasát.-Mindegy, egy barátom. Az ő ötlete volt, hogy menjünk fodrászhoz, és ez lett belőle-nevettem zavartan.
-Valahogy sejtettem, hogy nem saját ötlet volt-nevetett.-De nagyon jól áll-puszilt tincseim közé, mire egy halvány mosoly telepedett meg arcomon.

---

-Mi van Taehyunggal?-kérdezte halkan hajamat cirógatva ahogy feküdtünk egymás mellett az ágyba, másnap reggel. Este együtt aludtunk, és reggel hamarabb felébredtünk, ezért maradtunk együtt az ágyba kicsit.-Mikor múltkor nála voltam, elég zaklatottnak tűnt. Sírt is azt hiszem.
-Hát.. Jungkookkal vesztek össze. És amiatt sírt. De már rendbe van. Legalább is ezt mutatja. Visszajött a volt barátja, azzal tölti mostanában az idejét-gondolkodtam hangosan.
-A volt barátja?-tágultak nagyra szemei.-Ugye ő nem olyan depressziós fajta, mint Jungkook?
-Nem, de hogy is-ráztam meg a fejem.-Sokkal másabb, mint Kook. De valamiért úgy érzem, nem jó, hogy Seokjin újra megjelent. Összefogja törni Taehyungot mint legutóbb-sóhajtottam.
-Miért vagy ebben annyira biztos?-vonta fel szemöldökét, és lepillantott arcomra.-Lehet azóta változott, és komolyabb lett.
-Nem hiszem-ráztam meg lemondóan a fejem.-Évek óta ismerem Seokjint, nem hiszem, hogy megváltozott volna. Ugyanúgy ki fogja használni Taet, mint legutóbb.

__________
Hihello c:

Tudom, kicsit eltűntem ennél a sztorimnál, sajnálom:(
De nem volt se kedvem, se ihletem, hogy írjak és rossz részt pedig nem akartam kirakni.
Bár mondjuk ez se lett a legjobb 🙄
Mostmár tényleg próbálom sűrűbben hozni a részeket, már nem sok van a végéig, nem akarom annyira elhúzni. Próbálok sietni a kövivel, hibákat nézzétek el^^
Baii💚