Ethan

Minden olyan furának tűnt egy ideje. Alapjáraton véve nem változott meg igazán semmi, azonban mintha teljesen a tetejére fordult volna a világ körülöttem.

Ugyanúgy keltem fel reggel, mint eddig.

Ugyanúgy jártam be az óráimra, mint eddig.

Ugyanúgy jártam az edzéseimre, mint eddig.

Valami megmagyarázhatatlan oknál fogva sehol sem éreztem magam teljesen jelen. Nem tudtam koncentrálni, az agyam teljesen máshol járt. Az órákon elbambultam, üres dokumentumok sora hevert a laptopomon, amiket általában mindig teleírok. Az edzéseim pedig idegtépően lassan teltek el, és amikor egyszer végük is lett valahogy, fingom sem volt mit csináltunk az elmúlt két órában.

Úgy éreztem teljesen megbolondultam.

— Hé, Dux! — szólított le az edző még mielőtt beérhettem volna az öltözőbe. — Szeretnék beszélni veled egy pár percet.

Johnson edző nem arról volt híres, hogy egy haramia lenne. Ettől függetlenül mégis szerettem tartani tőle egy biztonságos három lépésnyi távolságot. Sosem lehetettem biztos benne, hogy éppen megdicsérni készül vagy leordítani a fejem.

Szó nélkül ballagtam utána a kis irodájába.

— Minden rendben, uram? — kérdeztem, ahogy becsuktam magam mögött az ajtót, ő pedig elfoglalta a helyét a székében.

Én is szívesen leültem volna, azonban folyt rólam az izzadság és nem lett volna pofám összebaszni a bőr üléseinek egyikét.

— Nem tudom — vonta meg a vállait, ahogy elkényelmesedett, kissé hátradőlt, karjait pedig összefonta a mellkasa előtt. — Mondd meg te!

Az edző pár éve fejezte be a pályafutását az NFL-ben. Mindenki felnézett rá, ezért is szerettük és tiszteltük annyira. Nem csak hogy játékosként vitt végig egy jó pár évet, utána edző helyettes is volt a nagykutyáknál. Valami megmagyarázhatatlan oknál fogva mégis visszavágyott a szíve az egyetemre.

Nagy karrierje volt az öregnek, olyan amiről a legtöbbek csak álmodnak. Nagyobb balesetek nélkül végig tudott húzni cirka 20 évet, így igazán boldogan és sikeresen tudta ott hagyni a csapatát, amikor annak eljött az ideje.

— Öhm — húztam össze a szemeit. — Minden fasza.

Asszem.

Nem mondhattam azt, hogy valami baj lenne. Mert igazából nem történt semmi rossz velem az elmúlt pár napban, csak a fejem nem volt teljesen tiszta.

Valahogy feltorlódott minden.

A beadandóim.

A hétvégi meccs.

És ezenfelül az nagyősök is naponta rágták a fülemet. Azonban, ha minden jól megy, hamarosan őket sikerül lenyugtatni.

Minden reményem Milla-n állt.

Akivel azóta nem találkoztam, hogy nálam volt múltkor.

Összetettünk egy egészen hihető mesét arról hogyan találtunk egymásra, de azóta egyikünk se kereste a másikat. Nekem edzéseim voltak egymás után, ha maradt valami szabadidőm örültem, hogy le tudtam ülni két percre.

Elég fontos meccs a holnapi, így az edző nem hagyott minket lustálkodni.

— Ha te mondod — sóhajtott fel, mintha nem hinne nekem teljesen. — Kaptam egy megkeresést valamelyik nap egy volt csapattársamtól, aki Seattle-ben bohóckodik a Seahawks-al.

— Mármint a focicsapattal?

— Bizony — bólintott.

Seattle egyenesen az ország másik felén volt.

— Ő és egy páran a csapatból el fognak ugorni ide pár hét múlva.

Nemcsak az egyetemi ligában voltunk a szezon egyik legfontosabb részén, és ha az emlékeim nem csaltak a Seahawks is elég jó pontokat szerzett eddig.

— Szeretnének veled találkozni.

Velem?

Mivel mindig is diploma utánra hagytam a tervemet, hogy bekerüljek egy profi csapatba, még nem akadt rá alkalmam, hogy elég mélyen belemerüljek abba hol szeretnék játszani igazán. A családom itt volt az északkeleti parton, azonban nem voltam hozzájuk kötve. El tudnám képzelni magam az ország másik felén.

— Tudom, tudom, hogy csak a diplomád után akarsz játszani a nagykutyák között — bólintott. — Viszont, én a helyedben összehoznám, hogy találkozzak velük. Megérné már most kapcsolatokat kiépíteni a nagyágyúk között.

— Persze — értettem egyet. — Csak ez nagyon váratlanul jött.

— Jó srác vagy, Dux. — Állt fel a székéből, ami kicsit megkaristolta a padlót. — Nagy jövőt látok előtted, megérdemled, hogy az ilyen emberek keressenek téged.

Megakartam köszönni biztató szavait, azonban egyből folytatta a beszédét.

— Legalábbis akkor, ha az eszed az agyadban van, nem pedig a nadrágodban — fújta ki a levegőjét. — Ki a kislány?

— Tessék?

Johnson valami oknál fogva számon tartotta, hogy a csapatból kik vannak párkapcsolatban és kik nincsenek. Sosem értettük meg, és képtelen voltunk rájönni miért fontos ez neki. Azonban elég gyorsan beletörődtünk, mert igazából ez nem fájt senkinek.

— Látjuk rajtad, hogy nem vagy az eszednél — bökte meg halványan a mellkason. — Mindenki látja, hogy máshol jársz. Ki a lány?

— Ja, én nem... — ellenkeztem egyből.

De igazából annyira nem volt miért ellenkeznem.

Nem volt semmilyen csaj, aki elvehette volna az eszemet. Más dolgok pörögtek a fejemben, de erről az edzőnek nem kellett tudnia.

Pont egy ilyen problémám miatt igenis párkapcsolatba kerültem. Legalábbis valami olyasmibe. Nem tagadhattam az edzőnél, mert ha nem tőlem fogja megtudni, akkor valaki mástól.

— Nincs még semmi komoly — mondtam inkább.

— Ki az? — kérdezte mégegyszer.

— Nem hiszem, hogy ismeri — nyögtem ki. — Milla... Milla Boseman.

Biccentett. Fingja sem volt kiről beszélek.

— Nem tudom mivel etetett be, de kérlek szedd össze magad holnapig — nézett rám egy kicsit komolyabban. — A dologhoz pedig még visszatérünk, amikor itt lesznek.

Utamra engedett, egyenesen az öltözőkhöz siettem, ahol a csapattársaim nagy része már rég túljutott a zuhanyzáson. Valószínűleg semmi meleg vizet nem hagytak nekem, de így legalább nem volt okom elidőzni.

Szerettem a meccsek előtti este időben hazaérni és időben is ágyba menni. Szükségem volt egy jó hosszú, kipihenő alvásra, hogy aztán teljes erőbedobással tudhassam seggbe rúgni az ellenfelet. Törülközőmet magamra tekerve sétáltam vissza többiekhez.

— Megmondjuk neki — vigyorgott Tony, miközben egy telefonhoz beszélt. — Ígérem, szöszke.

— Azt is mondd meg neki, hogy hívjon vissza!

Ismerős hang csendült fel a vonal másik oldalán, de addig le se esett kivel beszélnek amíg meg nem láttam Tony kezében a mobilomat, rajta pedig a kihangosított hívást Milla-val.

Mi a jó isten fasza történik itt?

— Áh, itt is van a szőke herceged — nyomta felém cinikusan a telefont. — A barátnőd az.

— Milla?

Egyből benyomtam, hogy ne legyen kihangosítva és inkább a fülemhez tettem.

— Hah, szia Ethan — hallottam meg a hangját. — Bocsi, nem akartalak zavarni, de van egy kis baj.

— Mekkora a baj? Visszahívhatlak egy 10 perc múlva?

— Oh, persze — szeppent meg. — Csak egy kis apróság, semmi komoly.

— Sietek, angyalka.

Káromkodva tettem le a hívást, és idegesen az eddig a nevetésüket visszatartó csapattársaimra néztem.

— Mi a szar, ember? — akadtam ki, mire mindannyian elvesztették, és hangosan visítottak fel együttesen.

— Sietek, angyalka — figurázott ki Wesley. — Mi van papucs lettél, Dux?

Nem szoktunk össznépi kapcsolati tanácsadásokat tartani a fiúkkal, mindenki tisztában van azzal, hogy kinek hogyan állt a szerelmi élete. Vagy annak nem léte.

— Vagy egy 5 percig végig csörgetett, elég idegesítő volt már — nyögte be az egyik elsős, aki egyből be is húzta a farkát, ahogy csúnyán felé kaptam a tekintetem.

Szívesen fejbe csaptam volna őket, amiért a privát holmijaim között turkáltak.

Amint vége a szezonnak, a saját kezemmel fogom pépesre verni az összeset.

— Dugnivaló a csaj amúgy — nyújtotta a kezét egy ökölpacsira Logan, akit inkább otthagytam.

Szemeimet lehunyva, ujjammal összeszorítva a orromat a szemeim között próbáltam lenyugodni.

Nem kellett volna, hogy ezen ennyire felhúzzam magam, de valamiért rossz érzéssel töltött el, hogy Milla ezekkel az agyatlan barmokkal beszélgetett.

— Ne beszélj így róla — morogtam az orrom alatt.

Egymásra nézve vigyorogtak tovább.

— Mi van, ennyire komoly? — lökött meg Tony. — Azt hittem max csak elkaptad egy-két éjszakára, mint a többit.

Inkább nem válaszoltam egyikük további kérdésére sem. A lehető leggyorsabban felöltöztem és további szó nélkül hagytam őket magukra. Jó páran még úgyis elmennek kiverni a hámból az este, hogy aztán holnap másnaposan üljék végig a busz utunkat.

Igyekezve ültem be a kormány mögé, megvártam míg felcsatlakozott az autómra a telefonom, majd már hívni is kezdtem Milla-t.

— Szia — szólt bele boldogan. — Bocsi, hogy rosszkor hívtalak. Tényleg azt hittem már végeztél.

— Semmi baj — mosolyodtam el végül én is, ahogy meghallottam a hangját. — Mi a baj? Mi történt?

Nem Milla-ra voltam mérges. Ő még múltkor megkérdezte általában mikor végzek, hogy csak azután keressen, ha szeretne valamit. Az edző miatt kicsit megcsúsztunk az egész edzéssel, nekem pedig még ráhúzott azzal, hogy elhívott csevegni egy keveset.

— Beszart a kocsim — bökte ki. — Épp jöttem haza és azt mondta ő már nem bírja többet. Már a szerelőknél van, de azt mondták ezt holnapig nem tudják rendbe tenni. Az se biztos lesz rá elég pénzem, ha kész lesz — sóhajtott fel. — Mindegy is, nem ez a lényeg.

— Melyik szerelőnél van? — vágtam a szavába mielőtt folytatni tudta volna.

— A Washington végén, Jimmy-nél — felelte. — Elég közel van hozzátok. Na de igen. Nem tudom neked mennyire fontos, hogy ott legyek a meccsen. Mi már eléggé beleéltük magunkat, hogy megyünk. Én nem akarok pofátlan lenni vagy valami, de nincs esetleg valakinek egy feles kocsija? Csak erre az egy napra kéne, este mi visszajövünk úgyis. Ígérem úgy vigyáznék rá, mint a magaméra, nem teszek benne semmi kárt és teletankolva adom vissza!

— Az enyémet oda tudom adni — ajánlottam fel.

Szerettem volna, ha ott lenne holnap. Főleg, hogy most már az egész csapat — az edzőt is beleértve —, tudott róla.

— De csak, ha nem nagy baj.

— Ugyan. Viszont csak holnap reggel tudom lepasszolni, ha eljössz érte a pályához.

— Reggel mikor?

— Kilenckor indul a buszunk.

— Ott leszek! — vágta rá egyből.

— Várj, nem az úgy nem jó — állítottam le. — Nem tudsz kijönni, ha nincs kocsid — sóhajtottam fel, mert először nekem sem jutott az eszembe. Túl messze volt a kollégiuma. — Felveszlek reggel fél kilenckor nálatok, aztán eljössz velem a pályához, onnantól pedig a kocsi a tiéd.

— Ki tudok menni busszal valahogy — motyogta.

— Így sokkal egyszerűbb lesz, angyalka.

— Köszönöm, Ethan! Életmentő vagy!

Csevegtünk egy keveset, amíg haza nem értem, azonban nem parkoltam be a beállónkra. Elköszöntem Milla-tól, majd elvezettem a Washington végére, ahol még nyitva állt az autómentő és szerelő üzlet.

Kipattantam a ülésemből, majd belépve az üzletbe megkerestem azt a bizonyos Jimmy-t.

— Elég gázos már a járgány, de megteszek mindent, hogy rendbe tegyük — magyarázta. — Azonban be kell rendelnem minden szart hozzá, elég húzós lesz a kiscsajnak.

— Az nem számít, csinálj meg rajta mindent — mondtam.

Elszámoltunk költségeket, de még így is otthagytam az elérhetőségeimet, hogyha fennállna valami, amire nem számítottak. 

panasz / gaslight