Az udvarában virágok,
szép fiúk és kislányok
egymást tűrve takarva
játszanak a holdban.

Ms. Anderson - szól az egyik
mikor megyünk be?
Ebédidő van már, ugye?
besétálnak kéz a kézben

Az épületben még több gyerek
A csoportokban páran
köszöngetnek Andersonnak
s ő int a jó gyereknek mint valami álom

A csoportjukban színes lepke
szálldos a játék fölött
kicsi mackó babázik
a játszóház mögött.

Lunch time! szól az öreg asszony
s a kis sereg köré gyűlik
mint valami alkony

méhkas repked tányérokkal

ül le a helyére
Ms. Anderson imádkozik
csak legyen már vége

ebéd után minden gyerek
a szabadba rohan
csak néhány apró
tart egy lépést Ms. Andersonnal

Óvodakert, Holdacskafény
minden szép és tiszta
alacsonyan száll seprűjén
három szép boszorka.

egy-egy apró manócskát hoz
s leteszik a padra
Ms. Anderson odatotyog
Jóestét anyuka.

A boszorkány int,
felszáll a seprűre
otthagyva a manócskáját
az óvodaudvarban.

Ms. Anderson terelgeti
az éjjeli csoportot
be az alagsorba

A manócskák mind körbeülnek

pillangósat kántálnak
reptetik a játékokat
pörgetik a babákat

egyik kocsi a falnak repül
reccsen roppan puffan
a manócskák kacarásznak
együtt Ms. Andersonnal

Jó reggelt néni köszönt egy kis gyerek
Ms. Anderson nevet s leinteget
az idős hölgy virágszín ruhában
a kisleány kékben

mint valami virágoskert
játszik a kis csoport
Ms Anderson is beáll
és sepregeti a port

a régi kisszékre is leül
játszva az anyókát
a kisgyerekek jót nevetnek
szeretik a tréfát

délután van alvásidő
Ms. Anderson mesét mesél
olyan altatósat, manócskáról
pillangókról, a gyermek el is szunnyad

Itt van anyu keljél csak fel
énekli az angol néni
s a gyerekek ébredeznek
hazaindulnak

Ms. Anderson mikor mindenki lépett
az udvarra leült s énekelt egyet
A narancsszín óvoda lilára fordult
A boszik jöttek megint
újra csak manóstul

körforgás ez mondta nekik
az öreg Ms. Anderson 
bekísérte a kismanókat
játszanak majd sokat

Lementek, mint minden este
de most ő is játszott
varázsával babonázta
az egész csoportot

ámult a sok manó
a még több ákomon
s kipróbálva kántálták
mind-mind a bákomot

Ms. Anderson is csak nézett
mikor az egyik tündér
egy újabb manót megidézett

volt kacagás a tündérkén
de varázsa szertefoszlott
Ms. Anderson mondta
Majd varr helyette bábot

Varrt is tüstén serényen
egy tündér manó babát
s a kicsi már tartotta markát
Ms. Anderson belerakta

használd békességgel
mutass neki világot
s még valami szépet

Ms Anderson másnap reggel
tudta költözni kell
s elbúcsúzott a narancsszíntől
és a naptól meg az épülettől

Besétált az alagsorba
várta a manókat
hogy játszhassák újra
az éjjeli játékokat

Szerette a gyerekeket
de a manókat jobban

hozzájuk ment minden
este újra az alagsorban

Ms. Anderson száz év múlva
megunta a sötétséget
világosságot kért újra

Kiköltözött a napfényre
az óvodába vissza-vissza
nem emlékezett mióta 
tudta ezt a fortélyt

szíve mélyén hiányolta
az alagsori bódét

idős néni, kedves néni

drága Ms. Anderson
mikor unja meg már végre
hogy nap s éj között utazzon?

Itt az egész nagy világ,
bejárhatná végre
ezredek óta oktatja
az aprókat a létre

nem unom meg
válaszolta nekem
egyszer Ms. Anderson
ettől élek és virulok
hogy hivatásom tanulom

Költözzön el néni
még évente párszor
és találja meg végre

amire hivatott

hisz senki nem megy el
anélkül amire hivatott
Ms. Anderson erre csak annyitr mondott
és ha nekem ez a dolgom?

Millióknak sok jót adni
hát nem igazi álom?
s tovább bandukolt
az éjnappali századon.