LOUANE

– Lou, te most szivatsz? – tárta szét a karját Andrea. – Én halálra aggódtam magamat, mert nem tudtalak elérni, közben Charles Leclerckel kávézgattál?

– Le voltam némítva, oké? – forgattam a szemeimet, miközben öltöztem a megígért bowlingozáshoz. – A temetőben biztosan nem fogom felhangosítva hagyni, utána pedig elfelejtettem visszahangosítani.

– Jó, mindegy. – legyint a lány, majd megragadja a csuklómat és leránt az ágyra. – Mesélj! Milyen volt Charlie babával?

– Jesszus, Andrea, ne hívd így! – kerekedtek ki a szemeim meglepetten és elszörnyedve.

– Jó, akkor nem hívom, de mondjad már, az isten szerelmére! – sürgetett, mire felsóhajtottam.

– Összefutottunk a temetőben, ahol… – kezdek bele, viszont a barátnőm egyből félbeszakít.

– Mit keresett Charles a temetőben? – kérdezi összeráncolt szemöldökkel.

– Elmondanám, ha nem szakítanál félbe. – csattantam fel, mire a lány fülét-farkát behúzta. – Szóval… Összefutottunk a temetőben, ahol leálltunk beszélgetni. Elmondta, hogy elvesztette az apukáját – de ezt előtte ne emlegesd –, én pedig az anyukámat, aztán meghívott egy kávéra, hogy kicsit feloldódjunk. Hallod, te életedben nem láttál még olyan Ferrarit… – ámultam el, ahogy visszagondoltam a fekete autóra. – Szerintem egy 488-as Pista lehetett. Az én kis Volkswagenem egy tragacs ahhoz az autóhoz képest.

– Miért? Tök jó az a Scirocco. Már csak azért is, mert neked van egyedül olyan lila színű abból. Simán fel lehet ismerni téged, ha szeled az utakat. – kuncog, mire én is elmosolyodom. Szeretem azt a kisautót. – De végül is mit vártál egy ferraris pilótától? Annyi pénze van, hogy ha két élete lenne sem tudná elkölteni. Nyilván a legdrágább autókkal furikázik. Jaj, mire akartam még kilyukadni ezzel…? Ja, igen. Ferrari. Mivel annak a csapatnak a tagja, nem vezethet egy… Opelt.

– Most miért? – tártam szét a karjaimat. – Azért nem kötelező Ferrarit vezetnie, mert abba a csapatba tartozik.

– De ő azt vezet, kész, pont. – csapta össze a tenyerét, amitől kicsit összeugrottam. – De most már készüljünk. Vagy várj! Charlest nem hívjuk el?

– Dehogyis! Nem rángatjuk el őt ilyenekre, biztos van fontosabb dolga is, mint velünk bowlingozni. – rázom a fejemet, majd felállok az ágyról és folytatom az öltözködést.

A zene kellemes hangerővel szólt a bowling pályán, amikor beléptünk a barátnőmmel. A pultnál kértünk váltócipőket, majd felhúztuk azokat a kanapén. Azután együtt felállunk a megfelelő sávhoz, és mindketten kezünkbe veszünk egy megfelelő nagyságú bowling golyót. Andrea gurít először, én pedig utána. A lánynak két bábuja marad fenn az első próbálkozás után, de másodjára már azokat is eldönti. A kar leereszkedett és új bábukat állított fel a pálya végére, hogy én is ledönthessem őket. Koncentrálva mély levegőt veszek, majd egy kisebb nekifutás után nagyot lendítettem a karomon, és elhajítottam a lila golyót. Andreával ellentétben nekem három maradt állva, a második próbálkozásra pedig csak egy. Hát, kezdésnek nem rossz, de lehetett volna jobb is.

Andreával nagyon szeretünk bowlingozni, otthon is nagyon sokat járunk, ha van időnk. Sokkal többet is ér, mint egy szórakozóhely – mondjuk ez is az, de én egy bárra gondoltam például. Nem sűrűn járunk el bulizni, csak nagyon kivételes alkalmakkor, de akkor sem iszogatunk olyan sokat. Az más helyzet volt, mikor a ferraris grillpartin kicsit becsíptünk, de ilyen is lehet néha, mivel nem mindennapos eset.

Megállás nélkül bowlingoztunk, olyan jól éreztük magunkat. Andrea két strike-ot is szerzett, ő most nagyon benne van a játékban, nagyon jó napot fogott ki erre. Én nem voltam ilyen szerencsés. Voltak olyan gurításaim is, amelyek a szélén gurultak le, olyankor pedig szégyenkezve a fejemet fogtam. Egészen addig, amíg egy ismerős hang meg nem ütötte a fülemet. A képemről leolvadt a mosoly és a hang irányába fordultam. Charles és egy másik srác foglalták el éppen a pályát mellettünk – ha minden igaz, akkor Max Verstappen lehetett a másik fél. Erre mennyi esély volt, hogy ők is ide jöjjenek? Vagy Charles direkt tervezte úgy, hogy itt legyenek, mintha a véletlen műve lenne az egész? Dehogy, miket beszélek? Miért ne lehetnének itt azért, mert mi is itt vagyunk?

– Az ott nem Charles és… Úristen… Az ott Max Verstappen! – sikoltott fel mellettem Andrea, mire azonnal befogtam a fülemet. Még jó, hogy nem volt nálam bowling golyó, mert azt most simán a lábamra ejtettem volna. – Menjünk köszönni nekik. Úgyis most nagy spanok vagytok Charlesszal, nem?

– Te hívtad ide őket? – néztem rá felvont szemöldökkel.

– Mi? Dehogy! Hogy feltételezhetsz ilyet rólam? – teszi a lány a szívére a kezét, mintha magára vette volna a feltételezésemet. – Miután mondtad, hogy nem szeretnéd, én nem szóltam neki. Amúgy sem tudtam volna hol, mert nem vagyunk ismerősök Instán. Valamint a teló száma sincs meg. De most már menjünk és köszönjünk oda nekik. – ragadja meg a karomat, és elkezd oda rángatni engem is a fiúkhoz.

– Sziasztok, lányok! – köszöntött minket széles mosollyal Charles. – Hogy megy a bowlingozás?

– Nagyon jól. – válaszol Andrea helyettem is. Max is ide lépett hozzánk, miután elgurította a súlyosabb, zöld labdát.

– Lányok, bemutatom nektek a Red Bull pilótáját, Max Verstappen. – mutatta be nekünk a fiú a barátját. – Max, Louane és Andrea.

– Nagyon örülök a találkozásnak, Max! – fogok kezet a red bullossal, miközben biccentek, mire ő is így tesz. Andrea is kezet rázott vele, majd egy kicsit beszélgetésbe egyeledtünk a Forma 1-es fiúkkal.

Charles feldobta nekünk az ajánlatot, hogy nincs-e kedvünk velük bowlingozni, mire én el akartam utasítani azzal a magyarázattal, hogy nem akarunk akadékoskodni Andreával, de a barátnőm a szavamba vágott. Remélem, a lány nem fog kellemetlen helyzetbe hozni engem Charles előtt – mivel Maxet nem igazán érinti a dolog, de igazából azzal együtt előtte is beégek –, amiket meséltem neki róla. Andrea például képes lenne felhozni a ferraris fiú autóját, agmivel azért hozna kellemetlen helyzetbe, mert a pénzről lenne szó. Charles még a végén azt ondolná rólam, hogy engem csak a zöldhasúak érdekelnek, pedig egyáltalán nem így van. Engem sosem érdekelt a pénz, én sem szegénykedtem belőle, sőt meglehetősen jól keresek, mióta normálisan beindult a zenei karrierem és hivatalosan is énekesnőnek mondhatom magamat. Viszont sosem vágtam fel vele, Oliviával ellentétben. De ne is beszéljünk róla…

Végül nem bántam meg, hogy csatlakoztunk Charleshoz és Maxhez, mert piszok jól éreztem magam velük. A fiúk felajánlották, hogy visszavisznek minket, hogy ne kelljen ilyen későn – mivel meglehetősen sokáig elütöttük az időt – visszamennünk a szállodába, de itt én nyitottam ki gyorsabban a számat, megelőzve Andreát, így elutasítottam. A lány megcsípi a karomat, én pedig majdnem felsikoltok, mire a ferraris fiú arcára furcsa kifejezés ül. Rámosolyogtam megnyugtatásképp, hogy biztosan nem őrültem meg, amitől ő is elmosolyodott. Elköszöntem tőlük, a legjobb barátnőm is, majd elindultunk gyalog visszafelé, mivel közös döntéssel arra jutottunk, mégsem hívunk taxit. Andreával egymásba karoltunk, majd dalolászva elindultunk.

Útközben röviden elkezdett csörögni a telefonom, de mire előhalásztam a zsebemből, addigra az illető letette. Azonban egy ismeretlen szám keresett, de amikor belépek a telefonkönyvbe, látom, hogy ma már harmadjára keres. Ez a szám keresett akkor is, amikor Charlesszal ültem a kávézóban, ráadásul kétszer is egymás után. Csakhogy ez még nem minden, mert az üzenet is ettől az ismeretlen személytől jött szintén a kávézóban. Van egy olyan sejtésem, hogy az az ember üzenget nekem, aki a temetőben is egy cetlit hagyott a sírkőre ragasztva, amin az állt, figyellek. Ugyanezt írta nekem digitális formában is, úgyhogy nagy valószínűségnek tartom.

De mégis kinek akadozom ennyire? Ki az, aki ennyire nem tud elviselni engem? Nem emlékszem olyanra, hogy bárkinél is kihúztam volna a gyufát. Senkivel nem akadtam összetűzésbe, más oka pedig nem lehet ennek az egész üzengetésnek. Valaki meg akar félemlíteni, de ha azt hiszi, bedőlök neki, akkor nagyon téved. Ez nem a Kísérteni Adeline-t című könyv basszameg. Aki zaklatni akar vagy megfélemlíteni, az hozzon elő valami új dolgot, amitől igazán lesz okom félni.

Amikor visszaértünk Andreával a szállodába, a portás leszólított engem, hogy egy pasas keresett. Kérdeztem a nevét, de a férfi azt felelte, nem mondta meg a nevét. Ránéztem a barátnőmre, majd vissza a portásra, aki még hozzátette, hogy a csávó még annyit mondott, örültem volna neki. Fogalmam sem volt, mégis ki lehetett az, ugyanis senkit nem várok, akinek megörülhettem volna. Főleg itt Monacóban. Ahj, bármennyire töröm a fejemet, nem tudom.

– Biztos, hogy nem Charles volt az. Miért keresett volna, amikor éppen csak elköszöntetek egymástól. – gondolkodott Andrea hangosan, miközben beléptünk a hotelszobába.

– Nem is Charles volt az, aki eszembe jutott. – rázom a fejemet, és ledobom a vékony kabátomat a székre.

– Akkor ki?

– Hát… Igazából senki. – vontam meg a vállamat. – Gőzöm sincs, ki kereshetett. Az pedig még inkább irritál, hogy a nevét sem mondta meg.

– Biztos valami rajongó. – kacsintott rám a lány, mire a szemeimet forgattam.

– Nem hiszem, mert ma már… – kezdtem, de aztán hirtelen befogtam a számat.

– Ma már? – ráncolta a homlokát Andrea.

– Ma kaptam két üzenetet. Egyet digitális formában, a másikat pedig egy cetlire írva. Itt van a kabátom zsebében. – fogtam a kabátomat, és kiszedtem belőle a kis cetlit. Aztán átadtam a barátnőm kezébe. – Ugyanezt az írást kaptam SMS-ben is.

– Hol volt ez a cetli?

– A temetőben. Mikor elmentem új vizet tenni a vázába, akkor még nem volt ott, de amikor visszatértem, ez volt ráragasztva anya sírkövére. – meséltem, miközben összefontam magam előtt a karjaim.

– Hát… ez érdekes. Nem akarod megmutatni a rendőröknek? – adja vissza nekem a papírt.

– És mit kezdenek vele? Más bizonyítékom nincs, amivel ki tudják nyomozni, ki próbálkozik nálam. – rázom a fejemet.

– Akkor nagyon oda kell figyelned, Lou. Lehet, hogy nem csak szórakozásból írja ezt neked valaki. – húzta el a száját.

– Nincs mitől félnem, Andrea. De köszönöm, hogy aggódsz! – öleltem meg szorosan.

Instagram:
arnoldemma7.onwattpad