Az elmúlt egy-két napban nem kaptam semmilyen üzenetet semmiféle formában. Nem tudom, hogy ez most jó vagy rossz. Néha van úgy, hogy a csend jelenti a legnagyobb fenyegetést, én pedig pont ettől tartok. Igaz, azt mondtam Andreának, hogy nincs miért aggódnia, mert nincs is miért, de legbelül mégis féltem egy kicsikét. Bár továbbra sem volt sejtésem, ki lehetett az üzengető, viszont megvagyok nélküle is.

Apa üzenete fogadott egyik reggel. Azt kérdezte, nem szeretnénk-e Andreával odaköltözni hozzá a vendégszobába, amíg itt vagyunk, hogy ne kelljen a szállodára olyan sokat fizetni. Végül is ez egy teljesen jó ötlet, mert ez az egy-másfél hónap nagyon sok pénz lenne. Az is eszembe jutott, hogy megkérdezem apát, elmehetünk-e vele a szezon első versenyére, mert Andrea nagyon szeretné látni élőben. Bármennyire nem szeretném, hogy közöm legyen a Forma 1-hez, nem futhatok el állandóan előle. Főleg akkor, ha az embernek van egy olyan barátnője, mint Andrea. Úgyhogy ma megkérdezem apát, ha törik, ha szakad.

Összepakoltuk a barátnőmmel a cuccainkat, majd miután kifizettük az itt tartózkodásunk összegét, beültünk egy taxiba és elindultunk apukám háza felé. Az út tíz percbe sem tellett, simán megtehettük volna az utat gyalog is, de azért egy-egy nagy bőrönddel és még sok kistáskával nem lett volna valami kényelmes sétálgatni. Ez így sokkal egyszerűbb volt, én pedig szeretek mindent így csinálni.

Megérkezésünkre apa kijött elénk, és segített becipekedni. A vendég szobát Andreával ketten foglaltuk be, mint múltkor, mikor itt aludtunk a grillparti után. Itt már sokkal merészebben kipakolhattunk a szekrényekbe és fiókokba.
Éppen a ruháimat hajtogattam, amikor pittyent egyet a telefonom, Andrea első dolga pedig az volt, hogy megnézze, ki üzent vagy milyen értesítőm jött. Ő mindig is egy minden lébe kanál volt, úgyhogy ezért szoktam hagyni, hogy nyugodtan megnézze. Sosem voltak titkaim a legjobb barátnőm előtt, ez a másik oka, hogy nem zavar, ha megnézi, milyen üzenet vagy értesítő jött a telefonomra. Egyébként meg ő is megengedi, hogy én megnézzem az ő telefonjára bejövő üzeneteket, nem fogadott hívásokat és értesítőket.

– Ki az? – kérdezem. – A névtelen üzengető?

– Nem. Charles az. – ült ki egy széles mosoly az arcára, mire nekem elkerekedtek a szemeim, és azonnal kikaptam a kezéből a készüléket. – Naaa! Csak nem meztelen chateltek, hogy nem láthatom?

– Hülye vagy! – csóváltam a fejemet rosszallóan, majd lehúztam a bejövő értesítőket, hogy láthassam az üzenetet, mivel nem akartam még láttamozni. “Hali, ráértek Andreával?” Olvastam fel magamban a kérdést. – Azt kérdezi, ráérünk-e.

– Még szép. – bólint rá azonnal. – Írjál csak neki vissza most azonnal!

– Jó, nyugi. – emelem fel védekezően a kezemet, majd belépek az Instagramba, hogy visszaírjak a Leclerc fiúnak.

én
Szia! Igen,
ráérünk.

A fiú azonnal látta is az üzenetemet, majd pötyögni kezdett.

charles_leclerc
Mi a helyzet a
tenisszel? Szerettek
játszani?

én
Aha. Nagyon
szeretjük. Verhetetlenek
vagyunk benne.🤭

charles_leclerc
Van kedvetek eljönni
velem és Maxszel egyet
játszani? És akkor meglátjuk,
kik a verhetetlenek…😏

én
Meghívás elfogadva.
Nektek annyi.😉

charles_leclerc
Csak ne igyatok
előre a medve bőrére…

– Andrea, készülj fel, mert megyünk teniszezni Charles Leclerc és Max Verstappen ellen. – közlöm a barátnőmmel, miközben lezárom a telefonomat, és a ruháim között kezdtem kutakodni, hogy megtaláljam az edző cuccom.

– Ezt már szeretem. – csapta össze a lány a kezét, majd ő is elkezdte előkészíteni a cuccait.

Amint összekészültünk, szóltam apának, hogy elmentünk teniszezni, de azt nem mondtam, hogy Charlesszal és Maxszel. A közeli teniszpályára mentünk, abban reménykedve, hogy a fiúk is arra gondoltak, mert voltam olyan bolond, hogy nem kérdeztem, melyikre akarnak menni. Mert ugye teniszpályából is kell vagy több ezer, hogy mindenkinek lehetősége legyen játszani. Ez teljesen jó dolog, úgyhogy nem is értem, miért bosszantottam fel magamat.

Apa autójával mentünk – amit én vezettem – a teniszpályára, amikor pedig kiszúrtam az ismerős Ferrarit, akkor tudtam, hogy jó helyen vagyunk. Monaco az egy olyan ország volt mindig is, ahol minden második autó a legmodernebb volt, ami több milliót ért. De itt ez volt a megszokott, szóval az emberek nem néznek meg minden egyes verdát, ami jól néz ki, mert ez számukra már nem újdonság, hogy többet érdemeljenek egyetlen pillantásnál.
Édesapám sem a legolcsóbb autóval rendelkezett – egy jó sportautóval –, ezért jó lesz vigyáznom rá, ha nem akarok kikapni és kifizetni az árát, mert akkor ahhoz mindenemet rá kéne szánnom. Azért egy Dodge Challenger helyreállítása nem két euró.

Kiszálltunk az autóból, majd a csomagtartóból kivettük a teniszütőket, majd a sportáskáinkat is. A fiúk már fent voltak a pályán, éppen bemelegítettek. Charles hevesen integetni kezdett, mikor meglátott minket, mire én csak visszamosolyogni akartam, de Andrea rám szólt, hogy azonnal integessek vissza.

Beléptünk mi is a pályára, majd a teniszpálya végében lévő asztalra pakoltuk a cuccainkat. Felhúztam a csukló merevítőt, aztán én is kicsit bemelegítettem az izmaimat, nehogy meghúzódjanak a hirtelen rohangálástól és ugrálástól. Először elkezdtünk a fiúkkal egy pont nélküli meccset játszani, hogy belerázódjunk a játékba, aztán mehetett élesben is a dolog. Fiúk a lányok ellen… Andrea és én kezet fogtunk Charlesszal és Maxszel, majd felálltunk mindannyian a helyünkre.

Max szervál.

Ő elüti a labdát, ami felém közeledik, mire visszaütöm, az pedig Charles felé veszi az irányt. Végül az első pontot én szerzem, mire Andreával összepacsizunk. Aztán újra megy a szerva, a játék pedig megint beindul. Max szerzi a következő pontot, amikor Andrea elrontja az ütést. Szerva, játék, pontszerzés. Így ment felváltva, ami kezdett egy kicsit idegfeszítő lenni, mikor már a játék vége felé közeledtünk. Muszájak vagyunk legyőzni a srácokat, ők semmiféleképpen nem nyerhetnek.

Az állás 39-39, ezek pedig a mindent eldöntő ütések lesznek. Felkészülök, Max pedig szervál. A red bullos fiú elütötte a labdát, én visszaütöm, ő újra beleüt egy nagyot, Andrea visszaüti, Charles következik… És az utolsó pillanatban megszerzem az utolsó pontot, mire a barátnőmmel eldobjuk a kezünkből a teniszütőket, majd egymás karjaiba ugrunk. Aztán a lány felugrott a hátamra, én pedig lovacska módjára elkezdtem körbe szaladni a pályán, míg a fiúk vesztesen bosszankodtak.

– Szép játék volt! – bólintott elismerően Charles, miközben kezet fogott velem. – De természetesen hagytuk magunkat. – tette hozzá, mire felnevettem.

– Csupán jobbak voltunk, ennyi a titka. – vontam meg a vállamat, és megtöröltem a homlokomat a törölközőbe. – Ti meg nem tudtok veszíteni.

– Ez nem igaz! – kiáltja ide Max a pálya másik oldaláról, miközben elemeli a szájától a kulacsát. – Csak udvariasak voltunk és megengedtük, hogy az első meccset ti nyerjétek.

– Persze, persze… - forgatom meg a szemeimet. – Viszont jól éreztük magunkat. Köszönjük a meghívást!

– Máskor is játszhatunk, ha van időtök és kedvetek hozzá. – javasolta a ferraris.

– Ez nem is kérdés. – csatlakozik Andrea is a beszélgetésbe, majd meghúzza az ásványvizes üvege tartalmát. – De ideje mennünk. Ránk fér egy jó kis zuhany. – bök oldalba a könyökével, mire felszisszentek és megsimogatom az oldalam. – Ha keresnétek minket, Lou apjánál lakunk most már.

– Andrea! – szóltam rá, mire a lány megvonta a vállát.

– Rendben. – nevetett fel Charles, majd mindannyian elköszöntünk egymástól.

Mikor beültünk az autóba, az egész úton le sem lehetett olvasztani a mosolyt az arcomról. Tényleg jól éreztem magamat, régen nem kapcsolódtam ki ilyen jól, ez pedig hiányzott. Ez pedig a legjobb barátnőmnek is feltűnt, amit természetesen meg is jegyzett. Az első dolga az volt, hogy megállapította, nekem tetszik a Leclerc fiú, amin jót nevettem. Fogalmam sincs honnan szedte ezt a hatalmas baromságot, de percekig elnevettem rajta, mintha egy világi viccet mondott volna el.

Mire hazaértünk, váratlan személy fogadott minket a nappaliban a kanapén ülve, amikor beköszöntem apának, hogy épségben visszaértünk. Olivia keresztbe tett lábakkal ült a kanapén, kékeszöld szemeit pedig rám meresztette. Csontig hatoló, gyanakvó, hideg tekintete leolvasztotta a mosolyt az arcomról, a szívem pedig akaratlanul is felgyorsult. Eszembe jutottak a szavai, amiket a grillpartin mondott Charlesról, én pedig egy pár perce vele voltam teniszezni. De hát Oliviának ezt nem kell tudnia, nem tartozik rá, úgyhogy nem jöhet elő nekem megint azzal, hogy hagyjam békén az ő Charlie babáját. Amúgy is, a ferraris fiú nem úgy néz ki, mint aki oly sok érdeklődést mutatna a nővérem felé, ez pedig kicsit megmosolyogtat – amit nem mutatok ki.

Váltottam egy pár szót apával futólag, aztán mentem is fel az emeletre Andrea után, aki már elfoglalta a fürdőszobát, mert hallatszott a tusolóból kifolyó víz. Néha hallani lehetett, ahogy dudorászik, de a víz alatt sosem engedi ki teljesen a hangját. Én akárhányszor tusolok vagy beülök a kádba, szeretek hangosan énekelni és koncertet tartani a habfürdős, a samponos üvegeknek, a fürdőszivacsnak és az engem körülvevő csempéknek. Engem nem zavar, ha más is hallja, mivel nem vagyok hamis – ezt minden fényezés nélkül mondom –, ezért bármily fura is, de szeretettel tartok koncertet tárgyaknak is, nem csak embereknek.

Amíg kikészítettem a tiszta ruhámat, amit majd felhúzok fürdés után, pittyent egyet a telefonom. Ránézek az értesítőre, a gyomrom pedig azonnal görcsbe szorul, amikor elolvasom azt, hogy “Ismeretlen szám”. Kitörölném az üzenetet, a legszívesebben figyelmen kívül hagynám, de mégis tudni akarom, hogy mit írt ezentúl a titkos üzengetőm. Leültem az ágy szélére, kezembe vettem a telefont és megnyitottam a bejövő üzenetet.

Ismeretlen szám: Jót teniszeztél?

A szemeim elkerekedtek és abban a pillanatban eldobtam a kezemből a telefont az ágyra, jó távolt tőlem. Mi a franc?! Mégis honnan tudta, hogy teniszezni voltam? De hiszen egyszerű a válasz: tényleg figyel engem. Ki lehet ez? Ez már beteges, nem is kicsit. És még a rendőrségnek sem tudok szólni, mert még sejtésem sincs arról, hogy ki lehet ez a nagy barom.

– Neked meg mi a bajod? – jön be a fürdésből Andrea, törölközővel a haját dörzsölve.

– Írt… – feleltem, és nagyot nyeltem. – Az üzengető megint írt.

– Mi? Mutasd! – a lány azzal a lendülettel eldobta a kezéből az anyagot, majd felvette a telefonomat a lepedőről. – Mi a fasz? Ez már beteges.
– Én is erre gondoltam, hidd el. – értettem egyet vele.

– Ez a pöcs nem szórakozik, kajak figyel téged.

– Nahát, Andrea, erre nem jöttem volna rá magamtól. – húzom fel az orromat gúnyosan, mire ő megforgatja a szemét. – Eddig azt hittem, csak ijesztgetni akar, de ezzel megütötte a mércét.

– Ne szóljunk apádnak? – fonta össze a karjait maga előtt a barátnőm.

– Ne. – ráztam a fejemet. – Még ne…

Instagram:
arnoldemma7.onwattpad

Bocsánat, hogy tegnap nem volt rész, de teljesen kiment a fejemből. Amióta nyári szünet van, azóta teljesen szét vagyok szórva, úgyhogy kicsit még rendeződnöm kell.

Viszont így ma két részt fogok kitenni, de a következőt majd csak később❤️