Á R O N

A szememet kinyitva gyenge napsugár világított bele. A hője finoman cirógatta az arcomat és csiripelő madarakat hallottam a nyitott ablakon át. Faszt, azt! A napsugár stimmel, de inkább megvakított, mintsem, hogy cirógasson. Madárcsiripelés helyett dudaszó. A nyitott ablak oké, de a süvítő szél, ami azon keresztül bejött, arcon csapott. Fogadni mernék rá, hogy megint Kornél vezet. Ő az egyetlen, aki ilyen gyorsan ki tud józanodni. 

A kanapéról feltámaszkodva… Várj, mi? Kanapé?! Már megint itt kötöttem ki? De jó! Na, szóval, ott tartottam, hogy felkapartam magam a fekvőhelyemről. Ami meg kell jegyeznem, a legrosszabb alvó alkalmatosság az egész buszban. Elindultam előre, és mit ad Isten? Igazam volt, Kornél ült a volánnál!

- Áhh, felkeltél! Végre, már azt hittem, csöndben eltöltenem az egész utat!
- Neked is jó reggelt! Hová tartunk? - dörzsöltem meg álmosan a szemem.
- Békéscsabára.
- És mikor érünk oda?
- Sokára. Ráérünk. Amúgy is beszélni szerettem volna veled.
- Miről?
- Hajnalban érdekes dolgot láttam. Az egyik lámpa fénye még éppen elérte őket. Nehezen, de ki tudtam venni az alakjukat.
- El is mondod, hogy mit láttál vagy elemzed még egy darabig a fény hatótávját? - meredtem rá unottan. Nagyon nem kell ez nekem kora reggel.
- Máris, nyugi van - nevetett a képembe. - Mentán és a basszgitárosukat, Zolit láttam.
- És ez az a nagy hír? Hogy láttad őket kint? Na ne szórakozz velem! - förmedtem rá mérgesen.
- Hozz magadnak egy kávét, majd utána folytatom. Látom, rád fér. - egy darabig pislogtam rá, majd miután megbizonyosodtam róla, hogy komolyan mondja, elindultam a kávéfőzőhöz.

Beledobtam egy kapszulát, aládugtam a bögrémet és már indulhatott is a masina. Ilyenkor áldom a technikát. A koffeinnel telt tárggyal a kezemben ültem vissza a gitárosunk mellé.

- Na, hadd halljam.
- Egymás mellett álltak. Beszélgettek.
- És?
- Aztán Zoli elé állt és megcsókolta. Többször is. Menta pedig visszacsókolt. 
Már azt vártam, mikor lesznek meztelenek - röhögte el magát. Én csak elképedve néztem rá. Hogy mi van?!
- Ezek együtt vannak?
- Nem hiszem. Többször is kijártam már éjjelenként, de eddig sose láttam őket kettesben. Vagy egyáltalán sehogy se - csendben vezetett tovább. Én elgondolkodva bámultam magam elé. Valamilyen érdekes grimaszt vághattam, mert Kornél újra megszólalt. - Féltékeny vagy, igazam van?
- Dehogy vagyok féltékeny! Mire? Arra a pojácára? Az övé lehet a csaj, ha annyira kell neki. Én akárkit megkaphatok - vontam meg idegesen a vállam.
- Oké, nyugi! Nem kell felhúzni magad. De, amúgy ez a heves kitörésed is csak nekem ad igazat, hogy igenis féltékeny vagy rá és nagyon is beleszerettél Mentába.
- Áron szerelmes?! -termett mellettünk Szabi és Balázs. Zente csak egy mindentudó mosollyal nézett rám.
- Hjaj… - felpattantam és hátramentem, hogy kereshessek valami kaját. A srácok odaugrottak és Kornélt kezdték el faggatni.
- Mondd már!
- Kibe zúgott bele?
- Mentába - Zente is beszállt a beszéljük ki Áront programba.
- Húúúú!
- Váóóó! Össze kell őket hozni! - nem Balu, nagyon nem.
- Az nem fog összejönni - csóválta a fejét Kornél.
- Miért nem? - óbégatott a másik három.
- Mert hajnalban láttam, hogy Zolival csókolózott.
- Ne már!
- De, miéért?
- De Mentának Áron mellett van a helye!
- Tegnap este még azt mondtad, hogy neked kell - vágtam rá Zente kijelentésére, egy szelet kenyér vajazása közben.
- A tiéd lehet, csak engedd át nekem pár menetre.
- Nana, ne ess túlzásba. Addig hajts rá, amíg nem hálózom be. Utána már nincs osztozkodás.
- Nem hagyom, hogy beelőzz!
- Azt majd meglátjuk.
- Akkor most… 3 ember is küzd Mentáért? - pislogott körbe Balu.
- Három? - húzta fel a szemöldökét Szabi.
- Nekem csak egy menetre! Én nem akarok komoly kapcsolatot - mentegetőzött Zente.
- Zoli viszont annál inkább - Kornél nagyon azt akarja, hogy fejbe verjem.
- Magyarán, Áronnak Zolival kell megküzdenie. Na, ehhez mit szólsz? - fordult felém Balázs.
- Kihívás elfogadva! - levágódtam az apró asztalunkhoz és nekiláttam maradékokból összetákolt szendvicsem elfogyasztásának.
- Morzsaparti! - mindenki (természetesen a sofőr úr kivételével) bevetette magát a konyhába. Kornélnak meg odadobtak egy elkészült darabot.

A morzsaparti pontosan a szendvicseink alapanyagára vonatkozott. Egyetlen szeleten volt sonka, parizer, száraz szalámi, trappista vagy kocka sajt - kinek mi jutott, paradicsom, paprika és uborka cafatok. Na, meg egy kis ketchup.

- Ma még el fogunk menni bevásárolni. Veszek tojást, holnap már lesz normális reggelink. De akkor nem én vezetek! - kiáltott át a válla felett Kornél a furcsa szendvicsét majszolva.