A kabócák énekének zúgássá szelídülésekor a lágy szél már-már egy anya simogatásárá emlékeztet. Kissé felhős, átlagos nyári pillanat a világból szinte kiszakadva. Romantikusan keserédes, ölel finoman, mégis sírnál csak a karjaiban csendesen. Hiszen amilyen békés, pont olyan hideg is ez a természet által nyújtott gesztus, ez a piciny mindenség. A lélek pedig épp oly ingatag, mint a kempingbeli függőágy a kellemes légmozgásban.
Befogadod, eláraszt és mosolyogva könnyezel. Gyönyörű, édes méreg, ami a gyógyulás ígérétébe szőve fojtogat. Hagyod, hiszen minden érzékszerved kitölti, mint egy testes vörösbor zamata egy-egy kortyolás közben.
La vita e bella. Egy csoda még a legrosszabb percekben is, hihetetlen és megmagyarázhatatlan áldás egy nagy átok súlyával. Tűnékeny lüktetés, mint egy lusta szívverés. Talán pont ennyi a sokak által kergetett és hajszolt béke.