Álmatlan éjszakán bámulom az esti fénynél csillogó, valamiféle bájjal átitatott csillámokat a plafonon. Az embernek akaratlanul is soká időzik rajta a tekintete, hiszen az apró műanyagdarabok szinte csillagoknak tetszenek.
Lehunyván a szemem emlékezetemből előkúszik az augusztusi éjjel képe, a csoda, mely a padon feküdve tárult elém. Abban a pillanatban szinte újra átélem a sok ezer fénypont nyújtotta látvány békéjét, a szél lágy simogatását. Otthon érzem magam, ereimben a felhőtlen boldogság melegsége cikázik át. A nyugalom rámtelepedésével gondolataim továbbhaladnak. Kedves emlékek, képek villannak elmémben, s felidézik a múlt jóságait. Ideák jönnek és mennek, míg végül elmém csatamezején könyvek és filmek törnek előre. Szívemhez közel álló történetek jutnak eszembe, mosolyogva végigfuttatom őket magam előtt. Némelyikhez agyam már majdnem folytatást szőne, de egy érzelmi impulzus másfelé terel. Favorizált színészek, karakterek vannak már a fejemben, s eljátszom a különböző szituációkat kreáló gondolatokkal, elképzelem őket mindennapi helyzetekben, az eredmény pedig felderít engem. Közel érzem ezáltal őket magamhoz, ami vidámsággal, és egyfajta megnyugvással tölt el.
 Álmodok. Egy lenyűgöző, mesebeli álmot látok, mely vágyaim megtestesült lidérceit vonultatja fel. Így, eme szelíden ringató szeretethullám által zuhantam mélyre a csodálatos fantázia mezején.