Noah

- Szóval azt mondod, hogy Mick Lee az apád? - kérdezte Josh és a teljes név hallatán mintha valami derengeni kezdett volna számomra is. 

- Most mondtam, hogy igen miért nézel ki ennyire meglepettnek? - kérdezett vissza Ashlyn. 

Josh rám vezette a tekintetét majd úgy nézett rám mint akinek kicsúszott a kezéből az irányítás és fogalma sincs, mi legyen a következő lépése. Én még mindig úgy éreztem, hogy nem teljesen értem, hogy mi történik ezért csak vártam, a folytatásra.

- Az lehetetlen, Mick sehol nem szerepel mint a te szülő apád és sosem hallottam arról, hogy valaha is gyereke lett volna - kérdőjelezi meg Ashlynt akinek elsötétül a tekintete és tudom, hogy van válasza az elhangzott állításokra de egy vállrántással csak megrázza a fejét. Ezért teszek egy lépést a lány felé az ajtóból ahol eddig álltam, szóval mindenkire rálátásom nyílhatott, és kinyúlva az álla alá nyúlok, hogy magam felé fordíthassam a tekintetét. Ahogy a pillantásunk találkozik a maszk lehullik az arcáról és fájdalom elárasztja a tekintetét. Látom a könyörgést a tekintetében de nem hagyhatom, hogy elfusson ha biztonságban akarom őt tudni. 

- Megígértem, hogy nem hagyom, hogy bántódásod essen de ki kell segítened minket egy kicsit. Nélküled nem megy - mondom a szemébe nézve, teljes mértékben kizárva a szobában lévő többi személyt, hosszú percekig senki más nem létezett számunkra és pár perc hezitálás után végül bólintott mire elengedtem az állát de mellette maradtam. Amikor végül megfordultam Anna halványan mosolyogva nézett rám és a fejével egy aprót bólintott bíztatóan. 

- Mick mindig is csak egy  álnév volt, de gondolom innen már összeáll a kép, valószínűleg láttad az aláírt papírokat a kórházban. Az aki miatt kórházba kerültem és az aki végül aláírta a papírokat egy és ugyanaz a személy volt különböző névvel - válaszolta Ashlyn, érzelemmentes hangon egyenesen Josh szemébe nézve. Ugyan gyanakodtam, hogy a válasza valami hasonló lesz de hallani, hogy kimondja a szavakat mégsem volt egyszerű. 

A kezemet kinyújtva Ashlyn térdére helyeztem azt majd bíztatóan megszorítottam miközben a tekintetemet Joshon tartottam. 

- Tudsz bármit a jelenlegi tartózkodási helyéről? Legutolsó információm szerint a városhatáron látták őt - néz Ashlynra aki a kérdés hallatán megfeszül az érintésem alatt és a tengerkék szemei viharosra váltanak. 

- Mick a városban van? - kérdez vissza miközben felpattan az ülésből és szinte érzem ahogy a védelmező ösztönei beindultnak és menekülni akar.  

- Szóval nem tudod? - kérdezett vissza Josh de Ashlyn ekkor már pánikszerűen vette a levegőt és tekintetével a kiutat kereste. 

- Ashlyn - mondtam ki a nevét ezzel igyekezve magamra vonni a tekintetét de nem jártam sok sikerrel viszont ezzel egyidőben úgy tűnt, hogy elszakadt nála a cérna. 

- Fogalmad sincs semmiről. Fogalmatok sincs semmiről - rázta meg a fejét dühösen - Tökéletesen megvoltam az életemmel aztán hirtelen megjelentek ti és mindent a feje tetejére állítotok. A múltam minden apró darabja lassan visszatér a jelenembe de én nem vagyok hajlandó mégegyszer elszenvedi a múltat, nem fogok még több törött csonttal távozni. Azt gondolod, hogy én élveztem így felnőni?  Mert ha igen akkor nagyon tévedsz. Ha Mick a városban van én léptem - tett egy lépést az ajtó irányába de én gyorsabb voltam és az ajtóban megállva eltorlaszoltam a menekülés útvonalát mert nem hagyhattam, hogy elmenjen. 

- Engedj el - lépett elém mire én megráztam a fejemet. 

- Nem tehetem - feleltem mire a szemeit elárasztotta egy számomra ismeretlen érzelem.

- Sajnálom oké? - nézett mélyen a szemembe és pillanatokon belül megértettem, hogy a szemében játszó érzelem sajnálat volt. Irántam. 

- Ennek soha nem így kellett volna történnie - rázta meg a fejét - A tegnap este után rá kellett volna jönnöd, hogy nem az vagyok akinek gondolsz és továbbállni, kikerültem a szervezetedből - monda ezzel megforgatva bennem a kést de nem mozdultam ami feldühítette. 

- Beszélnünk kell - szólalt meg hirtelen Josh aki valószínűleg mostmár összerakta a fejében a képet és tisztában van a dolgokkal és egyáltalán nem nézett ki elégedetten a fejleményekkel. 

- Négyszemközt - tette hozzá mire a szemeimet összeszorítva maszíroztam az orrnyergemet majd bólintottam viszont nem hagyhattam, hogy Ashlyn elmenjen még mi beszéltünk és ugyan tudom, hogy Anna szemmel tartaná őt nekem de nem bíztam abban, hogy Ashlyn ne próbálna meg valami módon elmenekülni, ha egyedül marad a nővéremmel. Valószínűleg ezt Josh is így gondolta mert a következő szavaim hallatán csak bólintott egyet.

- Miután beszéltem Joshhal, kettőnknek lesz némi megbeszélnivalója, megvársz a szobában? - kérdeztem mire hitetlenül megrázta a fejét majd ahogy én félreálltam az ajtóból ő dühösen fújtatva elhagyta a nappalit majd pár másodperc múlva mind hallottuk ahogy a fenti ajtó becsapódik. 

A bent tartott levegő kifújtam majd Josh felé fordultam aki egy percet sem vesztegetve rögtön belekezdett a kioktatásba amint Anna is elhagyta a szobát. 

- Nem akarom, hogy ebbe jobban belekeveredj Noah, már így is jobban belekeveredtél a dolgokba mint szabadott volna. Nézd tudom, hogy nem akarod hallani a következő szavaimat de kénytelen leszel. Ez innentől kezdve nem játék, mind a ketten tisztában vagyunk Mick álláspontjával, azt az embert semmi és senki sem érdekli a drogokon kívül. Ashlyn pedig az első adandó alkalommal el fog hagyni, nem akarom, hogy megsérülj, sem érzelmileg sem fizikailag. Nem fogom még egy alkalommal felhívni a szüleidet a kórházból, hogy értesítsem őket arról, hogy éppen a válladból műtenek ki egy lőszert - néz a szemembe és ugyan tudom, hogy ő csak meg akar védeni de én viszont Ashlynt akarom biztonságban tartani. 

- Éppen ez az Josh - rázom meg a fejem - Én tisztában vagyok azzal, hogy mi a legrosszabb szenárió, mégis, hogy hagyhatnám őt egyedül most, hogy tudom egy olyan szívtelen ember mint Mick nevelte fel Ashlynt. Tudom, hogy jót akarsz de nem hagyom, hogy bármi történjen vele - válaszolom mire ő csak lemondóan megrázza fejét. 

- Szereted? - hangzott el hirtelen a kérdés ami levett a lábamról mert egyáltalán nem számítottam rá. 

- Kedvelem - habogtam a választ, nem azért mert féltem bevallani az igazat Joshnak hanem azért mert féltem bevallani az igazat magamnak. A tegnap este után tisztában voltam azzal, hogy ha csak kedvelném a lányt akkor a reggeli szavai ugyan fájtak volna de hamar túltettem volna magamat rajta. A fájdalom és törődés amit iránta érzek jelenleg az viszont több mint kedvelés. 

- Szereted? - kérdezte újra de ezúttal sokkal nyomatékosabban. A szemeimet behunyva a tegnap estére gondoltam és tudtam, hogy nem menekülhetek saját magam elől. 

- Szeretem - válaszoltam a szemeimet kinyitva egyenesen Joshra nézve mire ő bólintott egyet. 

- Megteszem ami tőlem telik - feleli ezzel jelezve, hogy elfogadja a döntésemet még akkor is ha ő ezzel egyáltalán nem ért egyet. 

- Csak had beszéljek vele először - indul el a lépcső felé, hogy felmehessen a szobába ahol Ashlyn jelenleg tartózkodik. Amikor Josh elhagyja a szobát Anna jelenik meg az ajtóban a kezében hevesen ficánkoló kiskutyával. Tudom, hogy mindent  hallott mert a szemeiben ott volt valamiféle büszkeség. Sóhajtva intek, hogy jöjjön közelebb mire mellém lépve lerakja a kutyát a kanapéra.

- El sem hiszem, hogy felnőttél - néz rám homályos tekintettel mire elnevetem magam. 

-  Huszonnégy vagyok azt hiszem egy ideje már felnőttem - karolom át a vállát majd közelebb húzom magamhoz. 

- Persze, persze de még sosem volt komoly kapcsolatod senkivel sem és büszkeséggel tölt el, hogy felvállalod az érzéseidet. És persze mindig is a kisöcsém maradsz még akkor is ha magasabb vagy nálam, el sem tudod képzeli mennyire... - kezdett bele a mondatba de végül sosem fejezte be mert Josh lerontott a lépcsőn azt ismételgetve, hogy senki sincs az emeleten.

- Hogy érted azt, hogy üres a szoba? - kérdeztem vissza hevesen dobogó szívvel majd a lépcsősor felé vettem az irányt és másodperceken belül a saját szememmel is megbizonyosodhattam arról, hogy a szoba valóban üres volt, viszont az ablak résnyire nyitva állt. 

Ugyan nem életveszélyes kimászni az emeleti ablakból mert konyhai ablakomnak alsó és felső párkánya is van ami eredetileg napernyőnek volt a helye de úgy éreztem túlságosan lesötétíti a konyhát ezért megszabadultam tőle. Attól függetlenül nem hiszem el, hogy Ashlyn kimászott az ablakon. 

- És most? - kérdezte egy hang mögöttem.

- Nem mehetett olyan messzire - válaszolom - Úgy tűnik, hogy kocsikázni megyünk.

- Itt tudsz maradni abban az esetben ha visszajönne? - kérdeztem a nővéremet aki bólintott ahogy Joshhal elindultunk, hogy átkutassuk a környéket. 

... 

Órákkal később még mindig semmi hír nem volt Ashlyn felől, mivel ő viszonylag messze lakott tőlem ezért utolsó opcióként hagytuk meg a környéket ahol lakott viszont mivel ebéd idő volt így a forgalom a háromszorosára nőtt mert mindenki ételhez akart jutni ami még inkább lelasíottta a keresést. Úgy éreztem három évet öregedtem mire végre megérkeztünk Ashlyn házához. Természetesen senki nem nyitott ajtót. Abban sem voltunk biztosak, hogy a lány egyáltalán bent tartózkodik-e de muszáj volt megbizonyosodnunk róla. 

Amikor Joshhal együtt végre sikerült bejutunk Ashlyn házába én szinte azonnal indultam átkutatni a házat a lány után viszont amint beléptünk az ajtón a fülünket üveg csörömpölése csapta meg. A fejemet rögtön Joshra kaptam majd a hang felé vettem az irányt. Amint beléptem a szobába rögtön észrevettem Ashlynt aki a földön feküdt körülötte a széttört üveg szilánkjaival.

- Ashlyn - szólítottam meg a lányt mire ő oldalra fordította a fejét, hogy rám nézhessen és elkuncogta magát. 

- Segíts neki felállni nehogy megvágja magát én átnézem a házat, hogy biztosan egyedül vagyunk-e - nézett rám Josh majd elindult egy másik szoba felé mielőtt még bólinthattam volna, hogy jelezzem tudomásul vettem amit mondott.

- Ashlyn, fel kell állnod a földről, az üvegszilánkok beterítnek mindent. Mi történt? - kérdeztem mire ismét csak egy kuncogást kaptam válaszul majd egy hirtelen mozdulattal hasra fordult, hogy a rám nézhessen. Ezáltal viszont egyenesen rákönyökölt néhány üvegszilánkra mire tettem egy lépést felé.

- Noah, te mindig megtalálsz, sosem hagysz egyedül - mosta össze a szavakat ami azt jelentette, hogy az üveg tartalma ami percekkel ezelőtt eltört nagy valószínűséggel már el volt fogyasztva általa ami egyáltalán nem jelent jót a helyzetemben.

- Sosem foglak egyedül hagyni, de most fel kell állnod a földről mielőtt még komolyan megvágod magadat az üveggel - próbáltam rábeszélni arra, hogy álljon fel de azzal még egy józan Ashlyn esetében sem mindig vagy szerencsém ara, hogy hallgasson rám, nem, hogy egy totál részeg Ashlyn esetében.

A jobb kezét kinyújtotta felém mintha meg akarna fogni de ahhoz nem álltam elég közel hozzá és ugyan a reflexeim elég gyorsak azt nem tudtam megakadályozni, hogy a lány ne essen vissza a padlóra ahogy megpróbált elérni a kezével így oldalra esett aminek következtében ismét beletenyerelt az üvegbe amitől összerezzentem.

Két lépéssel mellé léptem majd a karja elé nyúlva segítettem neki felállni ami több erőfeszítést vett igénybe mint gondoltam. Amikor úgy tűnt, hogy viszonylag stabilan áll a lábán óvatosan elkezdtem lesöpörni az üvegszilánkokat a ruhájáról. Viszont Ashlnynnak más tervei voltak mert az egyik karját a nyakam köré csavarta és a fejét megemelve a szemembe nézett.

- Olyan szép szemeid vannak - mondta hirtelen amitől kissé elmosolyodtam. Tudtam, hogy az egyetlen ok amiért ezt mondja az a szervezetében lévő alkohol de attól még jól esett hallani egy olyan valakitől mint Ashlyn.

- Te sem panaszkodhatsz - válaszoltam mire ismét elnevette magát és kissé megingott ezért a derekára vezettem a kezem, hogy közelebb húzhassam magamhoz.

- Egy másik életben szeretni tudnálak tudod? - kérdezte mire egy másodpercre lefagytam.

- Mi akadályoz meg ebben az életben? - kérdeztem vissza mire ő összehúzta a szemöldökét mint aki nagyon koncentrál valamire.

- Te, én meg minden érted? Mert ha nem vagy itt akkor azt akarom, hogy itt legyél de ha itt vagy akkor azt kívánom bárcsak ne lennél mert igazából nem akarom hogy ne legyél, érted? - kérdezte még mindig összemosva a szavakat így erősen kellett koncentrálnom arra, hogy megértsem azt amit mondd és arra is, hogy megértsem a logikáját mert nem tűnt egyszerűnek. 

- És hát én nem akarhatom, hogy itt legyél mert akkor azt akarom, hogy velem legyél de te nem lehetsz velem mert én nem lehetek veled de attól még azt akarom, hogy megcsókolj és közel legyél hozzám mert olyankor mindent elfelejtek és a testemben szétárad a melegség de nem akarhatom, hogy közel legyél hozzám mert akkor nem lehetek többé hideg és érzelemmentes mert amikor itt vagy akkor érzek valamit és az nekem nem jó.

- Ezért nem szeretlek ebben az életben hanem egy másikban mert néha azt hiszem hogy igazából szeretlek ebben az életben de nem szerethetlek ezért tudom, hogy egy másikban nagyonis szeretlek mert olyankor mindig elveszek a szemeidben és nem is olyan félélmetes a világ. És hát ezért nem szeretlek - fejezte be végül a hablatyolást de mielőtt még úgy igazából megérthettem volna azt amit mondott és annak a jelentőségét ő ismét megszólalt.

- Azt hiszem elvágtam a kezemet - szólalt meg hirtelen mire a tekintetemet a karjára vezettem ahol valóban egy igen hosszú vágás volt aminek láttán halkan elkáromkodtam magam, a szavaival teljesen elvonta a figyelmemet a fontos dolgokról így egy pillanatra el is felejtettem, hogy hol állunk.

Josh ekkor belépett a szobába és segített kivinni Ashlynt az autóhoz ahol biztosított arról, hogy a vágás a lány karján nem túl mély szóval nem szükséges kórházba vinnünk. Ezután segített beültetni Ashlynt a hátsó ülésre majd amit én is beszálltam mellé addig ő előkeresett egy elsősegély csomagot és a kezembe adta mielőtt ő is beszállt volna.