Ashlyn 

Másnap reggel ismételten azon kapom magam, hogy erős karok tartanak biztonságban amikor felébredek viszont ezúttal nem akarok menekülni. Nem akarok egyedül lenni, nem akarok többé az a hideg érzelemmentes lány lenni aki eddig voltam. Nem számított mennyire igyekeztem távol tartani magamtól mindenkint vagy hányszor győztem meg magamat arról, hogy nincs szükségem senkire sem a legvégén mégis itt voltam biztonságban érezve magamat valaki más karjaiban. Tegnap este életemben először nyíltam meg valakinek a gyerekkoromról és arról, hogy min mentem keresztül. Miután a szavak elhagyták a számat úgy éreztem mintha éveket fiatalodtam volna és hosszú idő után úgy éreztem ismét kapok levegőt a mellkasomat nyomó  súlytól. 

Egy halvány mosoly jelent meg az ajkaimon amikor tegnap este további részére gondoltam. Úgy éreztem, hogy hirtelen egy teljesen más világba csöppentem és féltem attól, hogy amikor elhagyom ezt az ágyat minden ismét meg fog változni. Attól függetlenül amit Noah este mondott nekem arról, hogy ő megbizonyosodik arról, hogy az én sorsom ne legyen rossz végkimenetele, nem tudtam neki teljesen elhinni azt. Lehet, hogy lassan megnyíltam Noah előtt de attól függetlenül a kétely és félelem még mindig bennem élt, nem fogok az egyik pillanatról a másikra megváltozni természetesen de már nem is vagyok teljesen az aki régen voltam. 

A csípőmön pihenő kéz lassan a felsőm alá csúszva a derekamra vándorolt az alsó ajkamat beharapva igyekeztem visszatartani a mosolyomat majd a mellkasán pihenő fejemet a vállába fúrtam és mélyen beszívtam az illatát, mire szorosabban húzott magához. 

Az kezével feltérképezte a hátamon lévő bőrfelületet majd úgy tűnt, hogy megtalálta azt amit keresett mert az ujjai megállapodtak a késszúrástól szerzett hegemen mire egy pillanatra megdermedtem. Sosem voltam bizonytalan a hegeimmel kapcsolatban és egyáltalán nem érdekelt, hogy ki látta őket mert sosem tettek engem kevésbé magabiztossá. Minden egyes heg a része volt annak aki ma vagyok viszont ettől függetlenül ebben a pillanatban egy másodperce ez a magabiztosság megingott bennem. Viszont Noah nem vette el a kezét a derekamról, továbbra is a heg felett pihentette a kezét és a hüvelykujjával lassú tempóban simogatni kezdte az eltorzult bőrt aminek hatására pár pillanat után ismét ellazultam. 

- Mindegyiknek tudni akarom a történetét - suttogta a fülembe mire engem kirázott a hideg. 

A mellkasán pihenő kezemet lejjebb vezettem oda ahol bal keze a hasán pihent és az ujjaimat az övéi köré kulcsoltam. 

- Nem emlékszem mindegyikre - válaszoltam félig suttogva  - Van egy-kettő amit öntudatlan állapotban szereztem, némelyikre pedig csak nem emlékszem. A legtöbbjük Micktől van - hallgattam el egy pillanatra majd átgondoltam az előző szavaimat - Mégis mit beszélek? Mindegyik Mick miatt van vagy ő maga győződött meg arról, hogy mindegyikre emlékezzek vagy pedig valaki aki Mick után volt - feleltem végül. 

- Kivéve a vágást a karomon ami az üvegtől van - emlékeztem a pár héttel ezelőtt történtekre amikor kissé részeg állapotomban az üvegben fetrengtem - Az az én hibám volt viszont azok a hegek egy idő után elhalványulnak egyébként is - tettem hozzá majd elhallgattam. 

- Egy másik életben egyik seb sem lett volna elég súlyos ahhoz, hogy maradandó heget hagyjon  maga után - mondta Noah arra utalva, hogy miután eltörtem az üveget azt mondtam neki, hogy egy másik életben szeretni tudnám. A szavak amik azóta is kísértettek. 

Fél könyökre feltámaszkodva az arcára vezettem a tekintetemet majd egy pillanatig egyikünk sem szólalt meg csak a másikat nézte. 

- Sosem hoztad fel az aznap történteket - feleltem végül mire ő csak halványan elmosolyodott majd megvonta a vállait. 

- Azt sem, hogy tulajdonképpen megszöktem az ablakon keresztül. Pedig azelőtt mindig számon kértél rajtam minden. De nem aznap, sosem hoztad fel azt amit akkor mondtam neked és tudom, hogy tudod, hogy emlékszem - folytattam majd pár pillanat csönd után ismét megszólaltam. 

- Soha életemben nem mondtam hasonló szavakat senkinek sem - tettem hozzá halkan mire Noah az állam alá nyúlva megemelte a fejemet, hogy a szemeimbe tudjon nézni. 

- Nem számít mi történt a múltban, csak az számít ami most történik a jelenben - válaszolta majd magához húzva egy csókot lehelet az orrom hegyére de valószínűleg észrevette a kételyt a szemeimben a szavai után mert felülve a hátát az ágynak támasztotta majd engem is magával húzott így tulajdonképpen az ölében ültem és szemtől szembe kerültünk egymással. 

- A múltad nem számít de szavaid számítanak, sosem mondanám, hogy nem számít az amit akkor mondtál Ashlyn - fogta a kezei közé az arcomat ezzel arra kényszerítve engem, hogy a szemébe nézzek és ne tudjam elkapni a tekintetemet. 

- Te számítasz, amit mondasz és teszel az mind számít. Ez számít - fogta meg a kezemet majd a mellkasára vezette pontosan a szíve felé. 

- Ez a pillanat számít - ismételte meg majd kissé előre hajolva az ajkait az enyémekre tapasztotta és éreztem ahogy szíve a tenyerem alatt gyorsabb tempót vett fel mire elmosolyodtam. 

- Számítok? - kérdeztem halkan.

- Számítasz - felelte mosolyogva. 

...

 Pár nappal később még mindig nehezemre esett megszokni ezt az új felállást. Ezelőtt még soha senkit sem engedtem annyira közel magamhoz, hogy megismerjék a gyenge pontomat. Mindig is úgy gondoltam, hogy közel kerülni valakihez már alapból egy gyenge pont mert akkor kötődöm valakihez és számítok rájuk. Ha pedig kötődsz valakihez akkor az a személy nagyon könnyen cserben hagyhat és hamar a fájdalom középpontjává válhat. Több mint húsz évet éltem abban a hitben, hogy szeretni valaki gyengeségnek számít és ebből kifolyólag a szüleim sem szerettek engem mert akkor lett volna egy gyenge pontjuk. 

Az elmúlt pár napban viszont rájöttem, hogy ha sosem kockáztatom meg a fájdalmat akkor sosem tapasztalom majd meg a jót sem. Még mindig voltak pillanataim amikor megkérdőjeleztem, hogy amit teszek az helyes-e de azután mindig eszembe jutottak Noah szavai vagy gesztusai és olyankor igyekeztem eltemetni a bennem lévő kételyeket. 

Ebből a gondolatmenetemből is Noah szavai rántottak vissza a jelenbe. 

- Mi jár a fejedbe? - kérdezte közelebb húzva magához a kanapén ahol éppen valami filmet néztünk de nem voltam biztos abban, hogy mi történik a képernyőn mert a gondolataim folyamatosan elkalandoztak és már rég elveszítettem a fonalat. Ez valószínűleg Noahnak is feltűnt mivel lejjebb halkította a tévét és teljes mértékben rám fordította minden figyelmét.   

- Semmi különös - válaszoltam mert egyáltalán nem akartam belekezdeni az iménti őrült gondolataimba, nem azért mert nem akartam őt beavatni vagy nem bíztam benne hanem azért mert egyszerűen úgy gondoltam az egész nem annyira fontos, hogy órákat zengjek róla. 

- A jövő hét után Lexi elutazik mert új munkát kapott így a következő hét végén a szüleim megint családi összejövetelt rendeznek mert valahányszor valamelyikünk elhagyja a várost több mint egy hétre azt ők hónapokként élik meg. Van kedved velem jönni? - kérdezte miközben egy hajtincsemmel játszott az ujjai között. 

- Mit csinál a húgod? - kérdeztem mert nem hiszem, ezelőtt bármikor is hallottam volna Lexi munkájáról.

- Lexi? - kérdezett vissza - Modellkedik - válaszolta mire én átgondoltam a hallottakat és rájöttem, hogy tulajdonképpen erre magamtól is rájöhettem volna. 

- Szóval eljössz velem? - kérdezte megint elengedve a hajtincsemet ami így a vállamra hullott egy pillanat hezitálás után csak elmosolyodtam majd bólintottam egyet és a fejemet a vállára hajtottam. 

Ez után pár pillanatig csak csendben néztük az elhalkított filmet és egy pillanatig az egész szituációt olyan szürreálisan normálisnak találtam. Mintha kívülről szemléltem volna magamat mert sosem hittem el, hogy ez akár az én valóságommá is válhat. A kanapén ülve filmet nézve valakivel teljes nyugalomban, anélkül, hogy a következő pillanatban bárki ránk törné az ajtót valamit vagy valakit keresve. 

- Fogalmad sincs, hogy mi történik a képernyőn nem igaz? - kérdezte Noah mire az alsó ajkamat beharapva ismét elmosolyodtam és felemeltem a fejemet a válláról, egy a szemébe nézhessek. 

Abban igaza volt, hogy valóban fogalmam sem volt arról, hogy milyen filmet nézünk mert a gondolataim folyamatosan elkalandoztak másfelé és őszintén ki tudna a filmre koncentrálni amikor Noah keze folyamatosan megérintett valahol. 

- A te hibád - válaszoltam a sötétbarna szemeibe nézve mire ő elnevette magát aminek következtében valami megmozdult a mellkasomban. 

- Az én hibám? Mégis mit csináltam? - kérdezett vissza mosolyogva. 

- Eltereled a figyelmemet - feleltem mire ő játékosan felhúzta a jobb szemöldökét és úgy nézett rám. 

- Nem is csináltam semmit, mégis hogyan terelem el a figyelmedet? Veled ellentétben én eddig a filmet nézetem - mondta mire én egy gonosz mosolyra húztam az ajkaimat és a szemeim végigvándoroltak a testén majd megálltak a combján. 

- Valahogy így - válaszoltam majd a kezemet a hozzám közelebb lévő térdére helyeztem és lassan elkezdtem felfelé csúsztatni azt. Erre a mosoly azonnal eltűnt az ajkairól, lehunyta a szemeit és élesen beszívta a levegőt ahogy a kezem egyre feljebb vándorolt. 

- Mit is mondtál pontosan mi történik a képernyőn? - kérdeztem vissza mire a szemei ismét kinyíltak és rám kapta csokoládébarna íriszeit és megrázta a fejét. A játékosság ami percekkel ezelőtt a szemeiben játszott most viszont szinte teljesen eltűnt és a helyét átvette valami teljesen más. A szemeiből sugárzó vágy egy pillanatra teljesen megzavartak és teljesen elfelejtkeztem arról, hogy hol vagyok és mit csinálok, de talán még a saját nevemben sem voltam biztos abban a pillanatban. 

A kezemet elkapva ami mozdulat közben megállt közelebb húzott magához de a hirtelen mozdulatra egyáltalán nem számítottam így az egyensúlyomat elveszítve a mellkasára borultam. Úgy tűnt, hogy őt ez egyáltalán nem zavarta mert az ajkaink hirtelen milliméterre voltak egymástól. 

- Szóval elvonom a figyelmedet, ha? - kérdezte suttogva aminek következtében meleg lehelete csiklandozta az ajkaimat - Legközelebb majd igyekszem távolabb lenni - folytatta mire lehunytam a szemeimet.

- Sosem mondtam, hogy engem zavart - suttogtam és a szemeimet kinyitva a pillantásom találkozott az övével. A kezei felvándoroltak a karomon amik még mindig a mellkasán pihentek egészen a nyakamig majd az államat megemelve közelebb húzta az ajkaimat az övéihez. 

Számomra ez is egy teljesen új dolog volt. Hozzászoktam, hogy mindig az én kezemben van az irányítás de Noahval valahogy ez nem egészen így volt viszont egyáltalán nem zavart, hogy nem én irányítom a történteket folyamatosan. Őszintén abban a pillanatban ahogy az ő ajkai találkoztak az enyémekkel mindenről elfeledkeztem szóval abban sem voltam biztos, hogy bármit irányítani tudnék. 

Az egyik pillanatban még Noah mellkasán voltam elterülve a következőben viszont a levegőbe emelkedve ő az ölébe kapott majd felállt a kanapéról mire a lábaimat automatikusan a dereka köré kulcsoltam ő pedig a kezeivel segített a combom alá nyúlva megtartani, ahogy elindult az emelet felé teljesen elfelejtkezve a filmről. 

Pillanatokkal később Noah ágyán voltam elterülve ami új volt mert attól függetlenül, hogy hetek óta vele élek eddig még csak egyszer kétszer jártam a szobájában és akkor is sötét volt. Az idő nagy részét a vendégszobában töltöttük amit egyáltalán nem bántam viszont úgy éreztem, hogy mintha ezzel ő most még közelebb engedett volna magához aminek ki kellett volna akasztania de valahogy egyáltalán nem éreztem úgy magamat, sőt. 

Noah ajkai levándoroltak a nyakamra mire egy sóhaj hagyta el a számat. A felsőjét megragadva elkezdtem megszabadítani őt attól mert úgy éreztem túl sok volt a ruha közöttünk. Ezzel a mozdulattal ő viszont nem értett teljesen egyet mert mind a két kezemet megragadva a csuklómat a fejem fölött az ágynak szegezte. 

- Szóval téged sosem zavart? - kérdezett vissza az előző kijelentésemre reagálva de én annyira elvesztem az intenzív tekintete alatt, hogy fogalmam sem volt, hogy miről beszél. 

- Uh, huh - képtelen voltam bármi értelmeset mondani és valószínűleg látta a zavarodottságot a szemeimben mert halványan elmosolyodva lehajolt és egy gyengédebb csókot lehelet az ajkaimra amitől nekem ívben megfeszült a hátam és ennek következtében a testem az övéhez simult. 

Végül én voltam az akiről hamarabb lekerült a ruha de egyáltalán nem bántam mert ezután nem sokkal végre Noahát is sikerült megszabadítanom az övéitől és éreztem ahogy felhevült bőrünk végre találkozik. Felhevült lézésünk vízhangzott a csendes szobában, a bőrünk érintkezése, csatlakozása és a halk sóhajaink kitöltötték a csendet. Noah halk suttogásával együtt ahogy a fülembe suttogva újra és újra ismételte azt, hogy mennyire gyönyörű vagyok. Azokban a pillanatokban valójában hittem is neki, ahogy minden porcikámat és sebhelyemet szeretettel és ámulattal dédelgette. 

Majd órákkal később a mellkasán elterülve egyre lassuló lélegzettel félig az alvás határán állva még eszembe jutott valami. Így még közelebb fészkelve magamat ami szinte már majdnem lehetetlen volt éreztem ahogyan az ő karjai szorosabban fonódnak a derekam köré. 

- Mindig is az zavart, hogy akartalak - suttogtam mielőtt még magával ragadott volna az álom. Látni ugyan nem láttam de éreztem ahogyan a lélegzete elakadt egy pillanatra és mielőtt még végleg elaludtam volna éreztem ahogy a kezével végigsimít a hátamon és ugyan látni nem láttam már de tudtam hogy az ajkain megjelent az a halvány mosoly amit annyira szeretek. Mert pontosan tudta, hogy tőlem ez is egy nagy vallomásnak számított.