Noah 

- Josh szerint megint keresed a bajt - szól bele a telefonba Lexi a kisebbik húgom, viszont mielőtt bármit is reagálhatnék ő tovább folytatja - Engem kihagysz? Ennél már jobban is ismerhetnél.

- Te mióta tartod a kapcsolatot Joshhal? - kérdezem meglepetten mivel Josh és Lexi nehezen tart fenn egy értelmes párbeszédet anélkül, hogy elkezdenék szívni egymás vérét. Leginkább azért mert Lexi egy igazi lázadó Josh pedig, hát rendőr és ebből adódóan szinte soha sem értenek egyet. Éppen ezért csodálkoztam azon, hogy ők ketten beszéltek, mert Josh jobban ismeri a húgomat ennél és tudja hogy, Lexi nem fog lebeszélni semmilyen ostobaságról mert ő inkább parter ebben az egész szituációban. 

- Hát az úgy volt, hogy - kezd bele a magyarázkodásba és szinte látom magam előtt a mosolygó arcát - Ma reggel Emmával reggeliztem amikor Josh hívta és lehet, hogy szó volt rólad a beszélgetés közben én meg lehet, hogy rákérdeztem a dologra miután letette a telefont amire először nem kifejezetten válaszolt de hát ismersz - mondja és szinte látom magam előtt ahogy megvonja a vállát majd egy ördögi mosoly terül el az ajkán - Mindent kiszedtem belőle természetesen. Szóval miért nem avatsz be a részletekbe? - kérdezi ismét miután befejezte a mondandóját mire én csak mosolyogva megrázom a fejem majd sóhajtok egyet.  

- Sajnálom Lex, de ebbe nem avathatlak be - válaszoltam komolyan mert, hogy nem akarom, hogy bármelyik testvéremnek is bármilyen köze legyen a rendőrségi ügyeimhez vagy drogokhoz, elég, hogy Em tud mindenről. De miatta nem is aggódom annyira mint Lexi miatt mert tudom, hogy Emmának van annyi esze, hogy kimaradjon ezekből az ügyekből, Lexi viszont más tészta, ő mindig keresi a bajt. Tudom, hogy nincs tisztában ennek az ügynek a súlyával és ez csak egy újabb nyomós ok, hogy távol tartsam mindentől.

- Ugyan már, Noah pár hónapja végeztem az egyetemen azóta itthon ülök és arra várok, hogy valami történjen. A legközelebbi munkám valószínűleg csak egy hónap múlva lesz esedékes, mégis mit csináljak addig? - kérdezi durcásan amire én csak a szememet forgatom. 

- Ma szabadnapos vagyok, elviszlek egy kávéra, mit szólsz? - kérdezem legyőzötten ugyanis Lexivel fölösleges vitatkozni, ő úgyis mindig eléri azt amit akar. 

- Te vagy a legjobb és ne hidd azt, hogy ezzel befejeztük a beszélgetést egy óra múlva eléd megyek - rakta le a telefont mire én csak sóhajtottam majd kikerestem a nővérem számát és tárcsáztam. 

- Őszintén vártam mikor hívsz már - szól bele a telefonba köszönés nélkül csak mint a húgom mire elnevetem magam. 

- Tényleg muszáj volt beavatni? - kérdezem tehetetlenül. 

- Te is ismered Lexit - védekezik.

- Hazudhattál volna - vágom rá ő pedig felnevet a vonal másik végén majd elkomolyodik.

- Noah, mégis mit csinálsz? - kérdezi aggódva - Egyszer már majdnem elvesztettünk, nem akarok ismét azon végigmenni. Elég, hogy Josh miatt folyamatosan aggódom, legalább téged biztonságban akarlak tudni. 

- Tudok vigyázni magamra - válaszoltam óvatos hangnemben. 

- Persze tudom - sóhajtja majd témát vált - Blake említette, hogy hazahozza a barátnőjét a következő hétvégén, állítólag színész de alig tudtam kiszedni valamit abból a fiúból, neked említett bármit? - kérdezi mire én megrázom csak a fejem tudván ő semmit sem lát ebből.

- Nem hallottam Blake felől mióta Haleyvel szakítottak, hívtam egy párszor de mindig elfoglalt volt így azóta nem beszéltem vele, meglep, hogy máris talált valaki mást - mondom őszintén merthogy a bátyám Blake és a barátnője vagyis volt barátnője Haley az egyetem óta együtt voltak viszont talán egy pár hónapja valamin összevesztek és szakítottak, mindanjuan azt gondoltuk, hogy ez is csak egy a sok közül viszont ebben a pillanatban nagyon úgy tűnik, hogy végleges volt a szakítás. Egyikünk se tudja, hogy min vesztek össze vagy miért szakítottak, viszont mind a kettőjük teljesen összetört ezután. Haley szinte már családtagnak számított, úgy tekintettem rá mint a testvéremre ezért nem csak őket viselte meg a szakítás hanem az egész családot.  

- Mind a ketten makacsok vagytok mint az öszvér - szólal meg Emma pár perc csend után majd ismét átgondolja - Mit is beszélek ez családi vonás - neveti el magát én pedig vele nevetek merthogy ez igaz. Éppen ezért nem tudom vagy fogom feladni azt amit elkezdtem Ashynnel. Valami legbelül arra késztet, hogy tartsak ki mert lehet, hogy egy cseppet sem ismerem a lányt de úgy érzem meg kell védenem még akkor is ha ő ezzel kapcsolatban teljesen máshogy érez. 

Egy darabig még beszélünk majd elköszönök tőle mert Lexi nemsokára itt van és ha nem leszek kész mire ő ideér akkor extra idegesítő módba kapcsol a nap további részében. 

Pontosan egy órával azután, hogy Lexi hívott egy fekete autó kanyarodik le a feljáróra, én meg sem várom, hogy a lány kiszálljon az autóból, rögtön kimegyek elé ahol egy öleléssel köszöntöm a húgomat majd a kulcsot elcsenve játékosan elhessegetem majd közlöm vele, hogy ma én vezetek szóval menjen üljön csak át a másik oldalra. Lexivel az a baj, hogy néha túlságosan is izgatottá válik bizonyos dolgokkal kapcsolatban és hát képtelen több dologra koncentrálni egyszerre, előfordult már, hogy éppen úton voltunk és beszélgettünk viszont annyira izgatottá vált a témával kapcsolatban, hogy elfelejtette, hogy legalább egy kezét a kormányon kéne tartania.  

- Hova megyünk? - kérdezi miközben ő beköti magát én pedig visszakanyarodok az útra. 

- Először az egyetemre mert tegnap elfelejtettem leadni pár papírt de az nem fog sokáig tartani azután pedig úgy gondoltam elmegyünk abba a kávézóba amit nemrég fedeztem fel - válaszolom a kérdésére és bár fogalmam sincs, hogy Ashlyn ma dolgozik-e vagy nem viszont muszáj meggyőződnöm arról, hogy minden rendben van-e vele a pénteki buli után. 

Az út első felében hallgatom ahogy Lexi beszél a legutóbbi munkájáról és, hogy anyuéknek valószínűleg már rég az agyára ment de mivel nem kis házban nőttünk fel így gyakorlatilag két teljes emelettel lejjebb van a szüleink szobája így könnyen elkerülik egymást. Nem mintha rossz szülők lennének mert mind a négyen úgy nőttünk fel, hogy a szüleink mindent megtettek, hogy a munka mellett részesei legyenek az életünknek viszont Lexivel együtt élni fárasztó, olyan vele lépést tartani mint egy ötévessel aki túl sok cukrot evett. 

Amikor megérkezünk az egyetemre ahol a legutóbbi előadásomat tartottam majd Lexit egyedül hagyva az autóban bementem, hogy gyorsan leadjam a papírokat majd legalább öt percig hallgattam, hogy mennyire megindító volt az előadásom ami hibának minősült mert, hogy ez azt jelentette, hogy a húgom egyedül ül az autóban társaság nélkül ami semmi jót nem jelenthet és ez be is bizonyokult abban a pillanatban amikor elhagytam az egyetemet és az autó felé vettem az irányt ahol azt kellett felfedeznem, hogy a húgom éppen a lehúzott ablakból beszélget valakivel amivel semmi baj nem lenne ha bárki másról beszélnénk. 

A srác aki szóval tartotta ugyanis nem nézett ki többnek 19-nél és veszélyesen közel hajolt ablakból kinéző Lexihez. A szememet forgatva nyitottam ki az ajtót majd hangosan becsaptam magam után ugyanis egyikőjük sem zavartatta magát vagy vette észre az ottlétemet így hangosan megköszörültem a torkomat ezzel magamra vonva mind a kettejük figyelmét majd egy hamis mosolyt varázsolva az arcomra a húgomhoz fordultam. 

- Esetleg zavarok, édes? - kérdeztem majd kissé előrehajolva kinyújtottam a kezem a fiú felé néztem aki határozottan zavarodottnak tűnt - Noah - mutatkoztam be majd mielőtt ő bármit is mondhatott volna én folytattam és a szemem sarkából láttam a húgom tulajdonképpen egész jól szórakozik ezen a helyzeten.  

- Borzasztóan örültem a találkozásnak, szinte kicsattanok, viszont most roppant fontos dolgunk van szóval a soha viszont nem látásra - intettem a zavarodott fiú felé majd egy további szó nélkül kihajtottam a parkolóból és abban a pillanatban, hogy elhagytuk az egyetemet Lexiből kitört a nevetés. 

- Ugyan mégis mitt vétett szerencsétlen, hogy ilyen bánásmódban részesült? - kérdezte a szemét törölgetve - Elszórakoztatott még távol voltál. 

- Mind a kettőtöknek szívességet tettem - válaszoltam mire ő csak kérdőn nézett rám - Nézd nehezen hiszem a srác több lett volna 19-nél vagyis jóval fiatalabb nálad és mind a ketten tudjuk, hogy ha engem nem tudott kezelni akkor veled még annyira sem bírt volna el. Szóval megmentettem attól, hogy szerencsétlennek terápiás kezelést kelljen megfontolnia a közel jövőben - magyaráztam mire ő ismét felnevetett majd amikor eljutott a tudatáig, hogy mit is értettem azalatt amit mondtam felháborodottam fordult felém.

- Hé, annyira nem vagyok kezelhetetlen - tátotta el a száját mire én csak megvontam a vállamat. 

- Mind a ketten tudjuk, hogy igazam van, a te esetedben ez pedig bóknak számít szóval ne tégy úgy mintha olyan egetrengető választ adtam volna - néztem rá egy pillanatra. 

- Jó, jó, persze - törődött bele majd ismét felém fordult - És mi az, hogy jóval fiatalabb nálam? 22 vagyok nem 40, három év az semmi - mondta majd elgondolkodva ránézett - Téged zavarna három év? - kérdezte mire én megráztam a fejem. 

- Valószínűleg nem viszont amit ezzel mondani akartam az annyi volt, hogy te magad egy gyermekded lélek vagy szóval mindenki nyugodtabb lenne ha a barátod három év pluszban lenne minthogy mínuszban mégpedig azért, hogy legalább egyiktőtökben legyen egy kis komolyság - magyaráztam a szempontom miszerint ha korban gondolkodunk akkor reményeim szerint egy 25 évesbe több komolyság szorult mint egy 19 évesbe. 

- De Jeremyről nem ezt gondoltad és ő idősebb volt nálam - vágja rá zavarodottan. Jeremy volt Lexi első barátja és senki sem kedvelte vagy támogatta túlságosan a kapcsolatot, több mint valószínű, hogy az volt az oka annak, hogy végül nem is tartott sokáig a kapcsolat és talán az, hogy én is és Blake is elbeszélgetett vele és valószínűleg a nyomás alatt megtört így szakítottak mindenki legnagyobb örömére. 

- Az egy teljesen más történet - válaszolom - Te 16 voltál Jeremy pedig 20, ha te lettél volna 20 ő pedig 24 az ellen semmi bajunk nem lett volna, na persze ha a kort nézzünk. Jeremynél nem számít a kor őt akkor sem bírtuk volna ha egyidős veled és így, hogy ő majdnem teljesen felnőttnek számított te pedig még csak a 18 közelében sem voltál többet mondott el róla mint azt ő gondolta - fejezem be gondolatomat majd befordulok a kávézó mögötti parkolóba ugyanis megérkeztünk. 

- Szóval beavatsz végre a részletekbe vagy ki kell szednem őket belőled? - váltott témát Lexi miután kiszálltunk az autóból és a bejárat felé vettük az irányt. 

- Josh csak túloz mint mindig - legyintettem remélve, hogy ennyivel letudhatjuk a témát és egy pillanatig el is hittem, hogy így lesz amikor úgy láttam Lexi átgondolja azt amit az imént mondtam de úgy tűnik túl naív voltam. 

- Szóval megmentetted valaki életét ha? - kérdezi mire én csak sóhajtok ez méginkább egy olyan téma amit nem szándékozok a húgommal megbeszélni, legalábbis nem ebben a pillanatban ugyanis ahogy belépünk a kávézóba én rögtön észreveszem Ashlynt ahogy éppen a pult felé tart miután leadott egy rendelést ami azt jelentette, hogy a lány háttal állt nekünk így még nem vett észre. 

- Feltétlenül tudni akarod a részleteket nem igaz? 

- Ugyan, Josh szerint őrültség amit művelsz és csak veszélybe sodrod magad. Még jó, hogy tudni akarom, ha szerinte őrültség akkor én mindenképp támogatom - villantott rám egy mosolyt amitől én elnevettem magam majd a pulthoz lépve találkozott a tekintetem a másik oldalon álló lányéval aki először meglepettem majd hitetlenkedve nézett rám azután viszont tekintete bosszankodóra váltott. 

A mellettem lévő Lexi szinte azonnal érzékelte a feszültséget és érdeklődve nézett hol rám hol pedig a a pult mögött álló lányra és ez volt az a pillanat amikor Ashlynnek feltűnt, hogy nem egyedül vagyok hanem van társaságom is és mintha valami átsuhant volna a tekintetén. Nem fogok hazudni felettébb élvezek minden egyes pillanatot amikor egy hangyányi érzést vált ki belőle a jelenlétem esetleg kissé megtörni látom a maszkot amit visel mint péntek este amikor hosszas könyörgés után végre hagyta, hogy hazavigyem és ugyan minden idegvégződésemmel az ellen küzdöttem, hogy bekísérjem és legalább addig figyeljek rá még el nem alszik csak, hogy biztos legyek benne, hogy minden rendben lesz vele viszont tudtam, hogy ő ennek egyáltalán nem örülne és az enyhe pánikroham után már így is túl sebezhetőnek érezte magát.   

Viszont itt ebben a pillanatban semmit sem szerettem volna jobban mint megfejteni azt rejtélyes  arckifejezést és elűzni a démonokat amik mélyen a lány lelkében és testében élnek.