Ashlyn

Fogalmam sincs mi ütött belém amikor beleegyeztem, hogy részt veszek azon a nevetséges családi vacsorán. Semmi keresnivalóm a tökéletes család közelében. De be kell vallanom kellemesen csalódtam Noah húgában és a kifejezés a fiú arcán szinte mindennel felért amikor az említett személy lekapott még akkor is ha tudom, hogy nem szándékosan tette. De lételememnek érzem, hogy idegesítetem a fiút mert hát ha magától nem fog elmenni akkor majd ráveszem, hogy eltűnjön végre az életemből. 

Az idő viszonylag gyorsan telt. Mielőtt észbe kaptam volna már csütörtök este volt ami azt jelentette, hogy ha holnap reggelig nem találok ki valami kifogást akkor el kell mennem a vacsorára. Pár napja Lexi visszajött a kávézóba, hogy elmondja a részleteket, nem mintha túlságosan figyeltem volna arra amit mondott, lekötött az, hogy valahogy kibújjak az egész dolog alól. Végül mielőtt még bármit is reagálhattam volna átnyújtott nekem egy papír cetlit amin a telefonszáma szerepelt és elment. Több mint valószínű, hogy ez volt az ő taktikai lépése mert sejthette, ha több időt ad nekem akkor valahogy kibeszélem magam az egész dolog alól, így elment mielőtt még bármit is mondhattam volna. Első ránézésre nem gondoltam volna, hogy ennyire rafinált lenne mert nem éppen úgy néz ki mint aki taktikai terveket gyárt szabadidejében. 

Kedden Timtől kaptam egy üzenetet így az aznap estét egy buliban töltöttem és még így is, hogy sokan voltak az egyetemről Noahnak szerencsére nyomát sem láttam, így aznap este végre elengedhettem magamat anélkül, hogy amit kellett volna aggódnom, hogy a fiú megint elráncigál vagy amiatt, hogy Austin kiakadna rám. A buliban szoros barátságot kötöttem Lucassal majd miután mind a ketten megkaptuk amit akartunk és végre behajtottam Timen az adósságát ismét kielégülten mehettem haza hosszú idő után. 

Péntek délutánra már kezdtem beletörődni, hogy meg kell jelennem egy családi vacsorán így inkább azon kezdtem el gondolkodni, hogy mivel idegesíthetném Noaht az idő nagy részében. Mivel én még életemben nem vacsoráztam együtt senkivel sem így fogalmam sem volt, hogy mit szokás egy ilyen rendezvényen viselni. Na nem mintha annyira izgatna a dolog vagy olyan sok választási lehetőségem lenne éppen ezért döntöttem úgy, hogy ugyanazt a fekete ruhát veszem fel amit a legtöbb buliba is szoktam. Több mint valószínű, hogy a ruhám túl rövidnek bizonyul egy ilyen eseményre de nem szándékozom senkit sem lenyűgözni így hagyom, hogy a hosszú szőke hajam csak kócosan hulljon a vállaimra ezzel kissé eltakarva az arcomat. A világ legunalmasabb sminkje után késznek nyilvánítom magam és Lexi azt mondta, hogy négy órára itt lesz értem ezért úgy döntök, hogy kint várom meg. 

A ruhámat magam alá húzva ülök le az első lépcsőfokra majd rágyújtok a Tim által szerzett füves cigire. A szememet lehunyva mélyen beszívom a füstöt és élvezem ahogy az lassan ellazítja az egész testemet. Már éppen az utolsókat szívom amikor egy ismerős autó parkol le előttem és amikor észreveszem, hogy Lexi nem egyedül jött akkor behunyom a szemem majd egy nagyot sóhajtok. Szóval nem csak, hogy egy vacsorán kell közösen részt vennem Noahval de még egy autóutat is ki kell bírnom vele. Remek. Még ki sem nyitom a szemembe de már szinte érzem, hogy amint kiszáll az autóból ismét részt vehetek egy leckéztetésben. És milyen igazam volt. Ugyanis amikor a szemeimet kinyitva egy utolsót szívok a cigarettába a fiú megjelenik előttem majd a kezét felém nyújtva köszönés nélkül megszólal. 

- A végén még felfázol, ha tovább ülsz a hideg kövön ebben a rövid ruhában - jelenti ki majd amikor nem fogadom el a felém nyújtott kezét, hogy felálljak ő úgy dönt, hogy a kezemnél  fogva felhúz. 

A nyugalom ami az imént járta át a testemet ezzel el is tűnik. A csikket eltaposva unottan a fiú arcába nézek majd az eddig benn tartott füstöt lassan kiengedem ami így egyenesen az arcába száll amitől hirtelen megdermed ez engem viszont elégedettséggel tölt el. Noaht megkerülve az autó felé veszem az irányt ahol Lexi vár de a fiú elkapja a karomat majd visszahúzva maga felé fordít. 

- Mi van? - kérdezem kissé idegesen amikor pillanatok elteltével csak komoly arccal bámul de nem szól semmit sem. Először szólásra nyitja a száját majd mintha meggondolná magát megrázza a fejét csalódottan ami kissé összezavar és egy pillanatra kiesek a szerepemből. Viszont mielőtt még bármelyikünk is megszólalhatna ismét, Lexi jelenik meg mellettünk. 

- Ne rángasd a randimat a végén még elijeszted mielőtt elindulnánk - fogja meg Noah karját Lexi majd arrébb tolja ezzel elszakítva az ő kezét az enyémtől és abban a pillanatban nagyon is tudatában vagyok annak, hogy érzem a fiú keze melegének hiányát ezért elkapom róla a tekintetem mielőtt ezt kiolvashatná a szememből majd a lány felé fordulok.

- Azt mondtad egyedül jössz - nézek rá felhúzott szemöldökkel. 

- Noah szerint, "még csak az hiányzik, hogy az örömködésed közepette felcsavarodjatok egy fára" - rajzol idézőjelet a levegőbe az ujjaival - Nem bízik a vezetési képességeimben - vonja meg a vállát mire a fiú rögtön tiltakozni kezd kiszakadva az előbbi szótlanságból.

- A vezetési képességeidben nincsen kifogásom ha egyedül vagy az autóban viszont a megosztott figyelmeddel már több problémám van - jelenti ki védekezve majd elindul az autó felé az orra alatt motyogva ami valahogy úgy hangzik, hogy "jobb lesz ha indulunk mielőtt a többiek előbb érnek oda és elszabadul a pokol."

A két órás út után végre megérkezünk amiért először hálás vagyok mert ez a két óra legalább hatnak tűnt, Lexi és Noah végigbeszélte az utat miközben én csöndben hallgattam és figyeltem a mellettem elsuhanó tájat, oké inkább úgy mondanám, hogy Lexi végigbeszélte az utat és Noah mindig válaszolt amikor a lány azt elvárta. Viszont ahogy egyre közelebb értünk az úti célunk végéhez úgy kezdtem egyre inkább feszengeni. Mert az megvolt, hogy Noah egy gazdagabb környéken lakik de szülei házához képest az egy középosztálynak számít. Ez nem is ház hanem egy kastély, szóval mit is keresek én itt? És a legnagyobb baj az egésszel az volt, hogy mivel beleegyeztem, hogy ők hozzanak ide nem volt menekülési lehetőségem merthogy fogalmam sem volt, hogy hol vagyok és lealább két óráig tartott ideérnünk szóval még ha úgy is döntenék hogy elsétálok reggel nyolcig biztosan nem érek haza. 

A fiú valószínűleg megérezte rajtam a pánikot és a szabadulási vágyat mert ahogy kiszálltunk az autóból rögtön mellém jött el megfogta a felkaromat minta ezzel próbálná megakadályozni, hogy bármit tegyek majd ezután a fülemhez hajolt.

- Belülről kevésbé néz ki ennyire megfélemlítőnek - suttogta és ahogy a lehelete csiklandozta az arcomat a testemből nem várt reakciót váltott ki mire kissé elhúzódtam tőle amit a fiú máshogy értelmezett és ezért még szorosabban fonta közém a karját. 

A házba - bocsánat, kastélyba - belépve még inkább kívülállónak éreztem magamat és annyira elbambultam, hogy szinte észre sem vettem a körülöttem lévő embereket mert hát egy olyan házban nőttem fel ahol nemcsak a szülői törődés hiányzott de az idő nagy részében áram sem volt. Ez a hely számomra csak a mesékben létezett. Egészen mostanáig. Szinte észre sem veszem, hogy megállunk annyira a gondolataimba vagyok merülve ami semmiképpen sem jó jel mert oda kell figyelnem ahhoz, hogy a toppon legyek a saját játékomban. 

- Hát téged is látni Noah, azt hittük elnyelt a föld - rántott ki a gondolataimból egy férfi hangja mire az irányába kaptam a fejemet és szembe találtam magam az idősebb Noahval, szinte tagadhatatlanul hasonlítottak egymásra, és aztán ott volt az a csokoládébarna szempár ami összetört szíveket hagy maga után meg hát az a jellegzetes arc. 

- Ki a barátod? - kérdezte rám vezetve a tekinteté és legnagyobb döbbenetemre semmi ítélkezést nem hallottam a hangjában, inkább csak kíváncsiságot. Mielőtt még Noah válaszolhatott volna Lexi mellém lépett majd széles mosolyra húzta a száját és belém karolt.

- Ő az én randim - jelentette ki mire a férfi csak rezzenéstelen arccal nézett a lányára, valószínűleg már megszokták Lexi viselkedését az elmúlt évek alatt így már semmi sem lepi meg őket. 

- És be is mutatsz minket vagy jobban szeretnéd ha Lexi randijának hívnánk őt? - kérdezte egy fél mosollyal az arcán és szinte teljesen összezavarodtam. Ez nem valóságos, a szülők nem törődnek a gyerekeikkel de még ha meg is teszik akkor sem viselkednek úgy egymással mintha haverok lennének. Mégis hova kerültem? Ez nem lehet a valóság, lehet, hogy csak hallucinálok a drogtól? 

- Ő itt Ashlyn az új legjobb barátom - mutatott be Lexi mire én csak felhúzott szemöldökkel néztem rá. Az lehet, hogy elviselem Noah húgát ami több mint bárki mással hajlandó vagyok véghezvinni de nekem nincsenek barátaim és nem is lesznek barátaim nemhogy legjobb, az meg mégis mire jó? Az emberek csak hátbaszúrnak miért adnám valakinek a kezébe a kést önként? 

- Értem, akkor ő most a randid vagy a legjobb barátod? - kérdezte a férfi összehúzott szemöldökkel mire Lexi csak egy nagyot sóhajtott mintha a válasz annyira egyértelmű lenne.

- Minden kapcsolat egy jó barátságon alapul ezt mindenki tudja - magyarázta majd a férfi bólint és éppen rám nézve szólásra nyitotta a saját de Noah megelőzte. 

- Lexinek nem erőssége az illem, ne haragudj - vezette a kezét a derekamra amitől kirázott a hideg és kissé megilletődtem, ez túl sok érintés egyszerre - Apu ő itt Ashlyn - mutatott rám mire a férfi bólintott - Ashlyn ő itt Connor Hartman az apánk - mutatott a férfire mire én is bólintottam.

- Örvendek a találkozásnak - ezt szokás ilyenkor mondani nem? 

- Részemről az öröm - válaszolta majd a lépcsőn lesietve egy nő jelent meg a férfi mellet aki nyilvánvalóan Noah és Lexi anyukája lehet már nemcsak azért mert a nő nevetségesen gyönyörűnek nézett ki hanem mert távolról is észrevettem a csokoládébarna szempár körül húzódó jellegzetes aranybarna karikát pont mint Noahé. A férfi egyből átkarolta a nő derekát aki szinte csak úgy ragyogott a boldogságtól, hogy viszontláthatja a fiát majd mondott valamit amin viszont fennakadtam.

- Ezer éve volt, hogy mind a négyen egy fedél alatt legyetek - tette össze a kezét meghatottan mire nekem felugrott a szemöldököm. 

- Négy? Ezt úgy kell érteni, hogy Lexin kívül még két testvéred van? - néztem a fiúra megrökönyödötten - Belőled egy is elég volt, aztán hirtelen kettő lett, most meg négy? - kérdeztem mire Mr. Harman csak elnevette magát Noah pedig megvonta a vállát.

- Ők a normálisabbak, vagy inkább komolyabb réteg - magyarázta majd átgondolta a dolga - Na jó Emma normális, Blake hát ő normális volt most meg... - akadt meg a mondandójában és ezt kihasználva a nő érdeklődve nézett rám mint aki most veszi észre először, hogy ott vagyok majd egy mindent tudó mosolyra húzta a szája.

- Te pedig Ashlyn vagy igaz? - kérdezi tőlem amitől meglepődöm így csak bólintok egyet. 

- Lexi sokat mesélt rólad, bár Lexi mindenről sokat mesél - neveti el magát - Én Elizabeth vagyok és csak hogy megerősítsem Noaht, igen négy gyermekem van de mindegyik a maga módján egyedi bár tény és való, hogy Emma a legnormálisabb közöttük, egyikőjüket sem kell félteni.

Nekem ez szinte túl sok információ és boldogság volt egy napra. Szerencsére nem vagyok sokáig a figyelem középpontjában mert pillanatokon belül megérkezik a következő testvér aki mint kiderül Emma plusz a barátja? Vőlegénye? Férje? Fogalmam sincs mert hamar elveszítem a fonalat miután hallom a fiú nevét. Josh. Viszont a fiú úgy méreget, hogy ha nem tudnám, hogy Emma a barátnője vagy kije akkor még azt hinném ki akar kezdeni velem, viszont ez csak egy pillanatig tart mert ezután észreveszek valami mást a szemeiben, valami sokkal mélyebbet amit nem pontosan értek de olyan mintha a lelkemig látna és minden bűnömet tudná. 

És nekem ez egyáltalán nem tetszett. 

Viszont a java még csak ez után következett. Amikor Lexi azt mondta, hogy a vacsora nagy valószínűséggel egy óriási drámává alakul majd akkor nem viccelt. Ugyanis miután a negyedik testvér - Blake - is megérkezett a barátnőjével akkor kezdtek a dolgok kissé feszültté válni. De azért az meg kell említeni, hogy Noah sem panaszkodhat a kinézetére de a legidősebb Hartman testvér veszélyesen közel van a félisten kategóriához mégpedig azért csak majdnem mert az íriszei körül hiányoznak azok az aranybarna karikák viszont azt meg kell hagyni, hogy ha nem tudnám, hogy Noah testvére biztos, hogy bepróbálkoznék nála mert ő az a tipikus jelenség akit semmilyen körülmények között nem rúgnál ki az ágyadból. 

Viszont a barátnője. Én magam sem vagyok egy zseni de ez a lány még Lexinél is fárasztóbb. És van szerencsém egy beszélgetést is lefolytatni vele vacsora előtt ami felettébb fárasztó.

- Te is modell vagy mint Lexi? - kérdezi amikor mellém kerül mire unottan ránézek. A szarkasztikus énemet képtelen vagyok tovább visszafogni és már az is csoda, hogy eddig sikerült. 

- Nem én az angol királynő vagyok - felelem unottan.

- Télleg'? - pislog rám tágra nyílt szemmel mire legszívesebben homlokon csapnám magam, vagy inkább őt - Én színész vagyok, nézed a sorozatomat? - kérdezi ismét túllépve az előbbi témán.

- Ha tini drámát akarok nézni akkor csak elmegyek az egyetemre - válaszolom majd körülnézek hátha megszabadulhatok valahogy ebből a szituációból mert ha így haladunk tovább akkor vagy szükségem lesz egy italra vagy pedig egy másik szál cigire. 

A szőkeség ismét szólásra nyitja a száját de hirtelen valaki megjelenik mellettem ami jól jön mert nem tudom meddig vagyok képes eltűrni ezt a lányt. 

- Blakey - visítja a lány akinek képtelen vagyok a nevére emlékezni majd Blake közé fonja a karját - Aisling éppen arról mesélt, hogy ismeri az angol királynőt - feleli mire nekem felszalad a szemöldököm. Mégis ki az az Aisiling és most komolyan ennyi maradt meg neki a beszélgetésből? 

Noah valószínűleg valahonnan érzékelheti, hogy robbanni fogok mert hirtelen megjelenik mellettem és a kezét ismét a derekan köré csavarja ami elég figyelemelterelések bizonyul ahhoz, hogy ne akadjak ki rögtön, viszont a pillanatnyi lefagyásom után rögtön elhúzódom Noahtól ami a másik fiúnak felkelti a figyelmét mert felhúzott szemöldökkel végignéz rajtam mint aki most vesz észre először majd elmosolyodik. 

- És te ki lennél édes? Noah nem említette, hogy van barátnője - kérdezi mézes mázos hangon mire én csak megforgatom a szememet. Visszavonok mindent amit az előbb gondoltam, lehet, hogy a srác úgy néz ki mint egy félisten de határozottan Hartman ami rám nézve csak rosszat jelent. 

Mielőtt még válaszolhatnék vagy megszólalhatnék a mellettem lévő fiú közbeszól. 

- Nem - jelenti ki egyszerűen teljesen nyugodt hangon mire csak összeráncolom a szemöldökömet. Ennek mégis mit kéne jelentenie? 

- Nem csináltam semmit sem - válaszolja Blake kissé összezavarodva. 

- De gondoltad - vágja rá Noah ami még jobban összezavar, mégis miről beszélnek? - Nézd, Blake - sóhajt mellettem mielőtt folytatná a mondandóját - Három hónapja szakítottatok Haleyvel vagy tedd túl magad rajta vagy szedd össze magad és szerezd vissza de az, hogy mindenkire rámászol aki él és mozog nem fogja megoldani a problémát szóval szedd össze magad és kezdj el ismét normálisan viselkedni - fejezte be a fiú mire nekem lassan kezdett összeállni a kép. Egy teljes pillanatig úgy tűnik, hogy Blake átgondolja az imént hallottakat viszont az egy pillanat elteltével csak felhúzza a szemöldökét és kérdően néz a testvérére. 

- Ha annyira érdekel mi van Haleyvel akkor menj és vigasztald meg biztosan értékelni fogja - feleli gúnyosan de teljesen átlátni az érdektelen hangnemen amit próbál megütni, hogy elrejtse a fájdalmat ami túlságosan is nyilvánvaló ahhoz, hogy el tudja rejteni. 

-Tudod mit? - kérdezi Noah - Talán úgy is teszek, ha neked nincs elég eszed ahhoz, hogy észrevedd mit hagysz kicsúszni a kezeid közül - fejezi be csalódottan majd mielőtt a másik bármit is reagálhatna Noah elsétál, ott hagyva engem egy nagyon is kínos szituáció közepén. 

Percekig egyikünk sem szólal meg és én már azon gondolkozom, hogy hogyan szabadulhatnék meg innen amikor is a Blake mellett álló lány megszólal. 

- Akkor Aisiling most Noah barátnője vagy nem? - kérdezi mire mind a ketten rezzenéstelen arccal nézünk rá és még Blake csak lemondóan sóhajt addig én szó szerint homlokon csapom magam és felnyögök. 

Ez nekem túl fájdalmas.