Noah

Miután Josh és Anna elmentek a kutyával együtt a házra hirtelen csend borult. Fogalmam sem volt arról, hogy mégis mit kéne tennem, visszamenni Ashlynhoz, hogy megbeszélhessen vele a történteket vagy jobban tenném ha tartanám a távolságot. Úgy éreztem, hogy mind a kettőnknek szüksége van egy kis távolságtartásra a történtek után. De ezzel egyidőben úgy gondoltam, hogy mindezek után éppen, hogy a közelségemre van ahhoz szüksége, hogy bebizonyítsam nem mennék sehova akkor sem ha a dolgok rosszra fordulnak. Így hát az utóbbi mellett döntöttem és a nappali felé vettem az irányt. 

Ő a kezeibe temetett arccal ült a kanapén mint aki az imént kapott egy megrendítő üzenetet. Fogalmam sem volt arról, hogy vajon mióta van ébren vagy, hogy mennyit hallott az előbbi beszélgetésünkből de úgy gondoltam pont eleget hallott ha úgy döntött odajön és elmondja Joshnak, hogy felesleges lenne oda mennie és csak az idejét vesztegetné vele. Ami hozzá képest több mint jótettnek számított, de én pontosan tisztában voltam azzal, hogy benne legbelül ott lakozik az a fajta segítőkészség és jóság amit pillanatokkal ezelőtt tanúsított csak nem akarja, hogy erről bárki is valaha tudomást szerezzen. Én viszont átlátok rajta és ezért nem is fogom szó nélkül hagyni. 

- Rendes volt tőled amit Annáért tettél vagy inkább amit a kettőjük kapcsolatáért tettél, a nővérem hálás neked. Biztos vagyok benne, hogy Josh is csak ő ezt másképpen mutatja ki - szólaltam meg ezzel megtörve a csendes mire ő hirtelen az irányomba kapta a fejét majd a kezét a mellkasára helyzete mint akit hirtelen ért fájdalom. 

- Nem tudtam, hogy itt voltál - felelte de nem nézett a szemembe. 

- Nem akartalak megijeszteni - tettem egy lépést felé - Hogy érzed magadat? - kérdeztem arra utalva, hogy még négy óra sem volt de ő már megtudta, hogy Mick visszatért a városba, kimászott egy ablakon, lerészegedett majd üvegben is hempergett. Nem mellesleg csak most tudta meg, hogy alig egy órája valaki betört hozzá azzal a szándékkal, hogy megfélemlítse őt. És akkor a tegnap este történteket nem is kell megemlítenem mert az egész annyira távolinak tűnik, mintha percekkel és nem órákkal ezelőtt történt volna. 

- Csak fáradt vagyok - válaszolta halkan miközben az ölében lévő kezeit bámulta. 

- Remélem egyetértünk abban, hogy jobb ha itt maradsz egészen addig amíg biztonságos nem lesz számodra, hogy hazamenj. Holnap reggel elviszlek, hogy összecsomagolhasd a dolgokat amire szükséged lesz és utánna elviszlek dolgozni - volt minden válaszom végül és megkönnyebbültem vettem tudomásul, hogy ő csak bólintott jelezve, hogy megértette és nem próbál meg ellenkezni. 

Abban a pillanatban én magam is úgy éreztem, hogy elmúlt hetek és napok történései minden energiámat elszívták. Az elmúlt órákban Ashlyn kétszer is megforgatta bennem a kést a szavaival  viszonyt reményt is nyújtott számomra a tetteivel és szavakkal amiket talán sosem tudom majd meg, hogy valóban úgy gondolta-e ahogy kimondta őket. 

Ashlyn   

Két héttel azután, hogy lényegében beköltöztem Noahhoz szimplán bűntudatból a napjaim lassan kezdtek visszatérni a normális kerékvágásba, már amennyire Noah mellett arra képes voltam. Ő majdnem minden nap kirakott a kávézónál a műszakom előtt, utánna pedig értem jött, hogy 'haza' vihessen. Azóta a bizonyos nap óta nem beszéltünk túl sokat egymással. Elfértünk egymás mellett és nem voltak különösebb konfliktusaink viszont lényegében mind a ketten tartottuk a távolságot. 

Mickről semmi hírt sem hallottam azóta sem és az idő nagy részében igyekeztem nem gondolni rá. Ugyan megférni megfértünk egymás mellett Noahval de viszont azt a jó szokását miszerint mindig tudni akarta, hogy hol vagyok vagy merre megyek és kivel nem függesztette fel. Így gyakran kaptam magamat az elmúlt két hétben azon, hogy Lexivel kötöttem ki valahol de még az is előfordult, hogy Anna is csatlakozott hozzánk. Nem különösebben bántam azt, hogy időt kellett töltenem velük viszont azt be kell ismernem, hogy lassan kezdem őket megkedvelni és a szívembe zártam őket. Legelőször a gondolat, hogy bárkit közel engedjek magamhoz megrémített viszont hamar rájöttem, hogy az egyedül töltött évek során sosem volt senkim akivel bármit is megoszthattam volna és jól esett, hogy végre nem egyedül voltam és nem magányosan töltöttem a napokat. 

A mai is egy ilyen nap volt, ugyanis miután Noah kirakott a reggeli műszakom előtt a napom első fele viszonylag nyugalomban telt és mivel délelőtt dolgoztam ezért lefoglalt az emberek tömege akik a reggeli kávéikért ugrottak be. Amikor a forgalom kezdett lenyugodni akkor kezdett csak igazán érdekes fordulatot venni a napom. Ugyanis egy nem várt vendég tévedt be a kávézóba. Őszintén fogalmam sem volt arról, hogy mégis honnan jött vagy mit keresett itt pont ebben a kávézóban mert azt sem tudtam, hogy ő is a városban tartózkodott. 

- Nem te vagy Blakey testvérének a barátnője? Amber ugye? Emlékszel rám, ott voltam a vacsorán Blakkel - szólalt meg Harper nyávogósan magas hangján, azon csodálkoztam, hogy az üveg nem repedt meg a hangtól. 

- Ashlyn - javítottam ki mire ő kuncogva megrázta a fejét. 

- Hát persze, hogy vagy Ash? Rég láttalak, pár napot a városban töltök munkai ügyben, arra gondoltam, hogy valamikor összefuthatnánk és dumcsizhatnánk egyet - nézett rám izgatottam mire nekem elkerekedett a szemem. Most tényleg velem akar 'dumcsizni'? Viszont mielőtt még bármit is válaszolhattam volna ő leadta a rendelését majd legnagyobb bánatomra folytatta a beszédet. 

- Még mindig együtt vagytok Noahval? Nagyon cuki pár vagytok, és hát azt meg kell hagyni, hogy Noah nem néz ki rosszul. 

- Noah sosem volt a barátom, mi csak ismerősök vagyunk - válaszoltam miközben igyekeztem minél gyorsabban elkészíteni a rendelését, hogy megszabadulhassak tőle. 

- Pedig láttam, hogy nézetetek egymásra - könyökölt le a pultra előttem majd az állát a tenyerébe támasztotta - Biztos, hogy nem vagytok együtt? Azt hallottam, hogy ő teljesen odáig van érted - nézett rám ábrándos tekintettel, mire biztosítottam arról, hogy nem vagyunk együtt és nem is voltunk majd az elkészült rendelést lerakva elé egy mosolyt erőltettem az ajkaimra és abban bíztam, hogy mostmár veszi a lapot és elindul végre. Pechemre ez nem történt meg, de még csak újabb vásárló se jött  be az üzletbe így nem szabadultam meg Harperől egy darabig. A percekig tartó csacsogása óráknak tűnt és ha nem a munkám lett volna a tét már rég elküldtem volna melegebb éghajlatra. Viszont azt magamnak is be kellett vallanom, hogy a munkámon kívül az is közre játszott, hogy az utóbbi hetekben túl sok időt töltöttem olyan emberek társaságában akik érdeklődtek a hogylétem felől és nem utolsó sorban azt is be kell valljam, hogy lassan de biztosan kezdték el lebontani a védelmező falaimat. Így a szívem is megpuhulni látszott mert akármennyire is idegesített Harper jelenléte igyekeztem udvariasan viselkedni. 

A felmentőseregem húsz perccel később érkezett Anna és Lexi formájában akik szerintem pont annyira lepődtek meg a lány jelenlététől mint én. Ekkor viszont Harper annyira megörült, hogy őket is itt látja, hogy a hangja felment legalább három oktávot mire én fájdalmasan a fejemhez nyúltam. Képtelen voltam elhinni, hogy bárki is képes elviselni a lány hangját egy percnél tovább. 

- Milyen rég láttalak már benneteket - csapta össze a kezeit Harper mire én fájdalmas arckifejezéssel néztem Lexire. Ezután a lányok mind próbálták udvariasan végighallgatni Harper csacsogását amikor Lexi hirtelen felém fordult mint akinek eszébe jutott valami.

- Noah azt mondta, hogy nemsokára beugrik mert otthon felejtetted a telefonodat. Fel akart hívni, hogy szóljon ma nem tud hazavinni mert van egy kis elintéznivalója a szüleinknél szóval csak későn ér majd haza így majd mi hazaviszünk a műszakod után, ha akarod - ajánlotta fel Lexi mire én bólintottam viszont úgy tűnt, hogy ehhez Harpernek is van hozzáfűznivalója mert nem hagyta szó nélkül a helyzetet. 

- De aranyos ez tőle. Együtt laktok? - kérdezte mire én megráztam a fejemet. 

- Ez csak ideiglenes - válaszoltam abban bízva, hogy így végre leakad a Noah és közöttem történtekről. Tévedtem. Tovább tíz percig hallgattam, hogy a lány arról áradozott, hogy Naohval mennyire összeillünk egészen addig amíg az említett személy be nem lépett az ajtón a kezében a telefonommal. Bár abban sem voltam egészen biztos, hogy valóban ő állt azt ajtóban vagy csak odaképzeltem őt Harper annyit emlegette. 

De amikor Noah odaért a pulthoz ahol mi egy kis kört alkotva hallgattuk Harper beszélni először ő is meglepődött a lány jelenlétén de a tekintetét hamar rám vette ezzel viszonylag túltéve magát azon, hogy Harper itt tartózkodik. 

- Ezt otthon felejtetted - nyújtotta felém a készüléket mire én bólintottam egyet majd megköszönve átvettem a telefont és ahol a bőrünk egy pillanatra érintkezett egymással úgy éreztem mintha kisebb áramütés ért volna így gyorsan visszahúztam a kezemet mielőtt bárki is észrevehette volna a reakciómat. 

Ezután úgy tűnt végre egy kis szerencsével járok mert a lányok egy pár métert eltávolodtak a pulttól ezzel egyedül hagyva engem és Noaht. 

- Ő mit keres itt? - kérdezte a fejével Harper felé biccentve alig láthatóan mire én megvontam a vállapimat. 

- Fogalmam sincs de eddig csak négyszer akartam leszakítani a füleimet a fejemről amíg itt tartózkodott szóval felettébb örülnék, ha végre visszamenne oda ahonnan jött. 

- Ha - mondta majd úgy tűnt elgondolkodott egy pillanatra de végül megrázta a fejét rám vetette azt a szívmelengető mosolyát majd mielőtt még a kijárat felé indult volna megszólalt. 

- El kell ugranom a szüleimhez mert szükségük van egy kis segítségre így későn érek majd haza de gondolom Lexi már beavatott. Vigyázz magadra. 

Az igazság az, hogy valóban úgy éreztem mióta jóformán beköltöztem Noahoz azóta ő is távolságtartóbban viselkedett viszont azóta a bizonyos éjszaka óta valahányszor egymás közelében kötöttünk ki a testemből az szinte mindig azonnali reakciót váltott ki. Soha sem beszéltük meg annak következményeit de még csak azokat a szavaimat sem hozta fel amik néha az álmaimban kísértettek és nem voltam benne biztos, hogy megkönnyebbülten kéne éreznem magam vagy sem. 

A műszakom után ami hosszabbnak bizonyult mint az általában szokott, Harper jelenléte után aki hál istennek nem marad túl sokáig miután Noah elment de persze még végig hallgattunk egy adag visítozást arról, hogy mégis mennyire nagyon cukik lennénk mi ketten és milyen rendes Noahtól, hogy ennyire a gondomat viseli. Szóval mindezek után úgy éreztem, hogy tulajdonképpen nem is annyira rossz az, hogy végre egyedül is eltölthetek egy kis időt. Nem emlékszem az utolsó alkalomra amikor igazán egyedül töltöttem volna az időt, több mint valószínű, hogy az két héttel ezelőtt történt. 

Ebben az esetben viszont nem bizonyult túlságosan jó ötletnek ez az egész egyedül lét, ami még inkább kiakasztott. Mert amint egyedül maradtam a gondolataimmal minden ami esténként kísértett engem felszínre tört. 

A múltam kísértett minden formában, a kórházban töltött éjszakák amikor nagyobb biztonságban éreztem magamat mint azt otthon valaha is tettem vagy éppen idegenek százai követelték, hogy mondjam meg merre van Mick és akkor nem esik bántódásom. Éjszakai betörések, elrablások, késszúrások, balesetek, zuhanások tömegei kísértették a gyerekkoromat. És persze mindemellett ott volt Mick is, aki minden dühét, frusztráltságát és félresikerült tervét rajtam töltötte ki. Miután magamra maradtam vele szó szerint senkim sem volt aki bármilyen szinten megpróbálta volna enyhíteni a fizikai fájdalmamat, mert hát a mentális fájdalomtól sosem menekültem. Soha senki sem szeretett annyira, hogy megvédjen. 

Hirtelen egy koppanást hallottam a konyhából mire megfagyott az ereimben a vér. Azzal próbáltam magamat nyugatain, hogy biztosan csak a képzeletem játszik velem. A múltamon gondolkodtam és éppen ezért ezt az egészet csak elképzeltem, ez nem a valóság csak egy rossz emlék, igyekeztem nyugtatni magamat de ekkor ismét hallottam a hangot a konyhából. 

Egy nagy levegőt véve igyekeztem halkan a lemenni a lépcsőn miközben próbáltam a légzésemre koncentrálni, hogy valamelyest lenyugtassam magamat és a feltörekvő pánikot. A hevesen dobogó szívemtől viszonylag nehezemre esett bármi mást hallani de amennyi rálátásom nyílt a konyhára a lépcsősorról úgy tűnt, hogy senki sem tartózkodik a helyiségben. Egy nagyot sóhajtva beléptem a félhomályba borult konyhába de úgy tűnt senki sem tartózkodik a helyiségben ezért a nappaliba lépve ott is szétnéztem de csak úgy mint a konyhában ott sem tűnt semmi sem furcsának. A villanyt feloltva visszamentem a konyhába frusztráltan és még mindig hevesen dobogó szívvel néztem szét. Már éppen arra gondoltam, hogy több mint valószívű, hogy csak a képzeletem játszik velem amikor hirtelen egy sötét alakot láttam elmenni az ablak előtt mire tettem hátra egy lépést. 

A figyelmemet hirtelen egy boríték ragadta meg ami eddig nem volt az asztalon. Tettem egy óvatos lépést a boríték irányába majd körülnézve megbizonyosodtam arról, hogy biztosan senki sincs-e a közelembe, az asztalról felvéve jobban szemügyre vettem a fehér papírt és megfordítva észrevettem egy 'A' betűt a jobb fölső sarokba. Lehetséges, hogy az az 'A' betű az Ashlynt jelentene? Vagy csak a képzeletem játszik velem?  Egy nagy levegőt véve kinyitottam a borítékot amiben mindössze egy kis papír volt elrejtve. A szavakat elolvasva éreztem ahogy a tüdőmben benn ragad levegő és a szívem megáll egy pillanatra. A hideg konyhakőre lecsúszva éreztem ahogy forró könnyek lepik el a szemeimet. A lábaimat a mellkasomhoz ölelve igyekeztem benn tartani a könnyeket de már túl késő volt, a sós forró cseppek egymás után gördültek le az arcomon. 

Ha jól viselkedsz nem fog fájni.