Szerencsére remek idő volt. Igaz hogy a vonaton nyitva kellett lennie minden ablaknál hogy elviselhető legyen a forróság, de ezt betudhatjuk annak hogy a vagonok sötét színe mélyen magába szívta a Nap kellemes melegét.
Meglepően sokan voltak a vonaton, mely hangos zakatolással suhant a síneken.
A két lány nagyon hosszú utat tett meg. Legalább is nekik borzasztó hosszúnak tűnt, mivel eddig csak East Cityig utaztak vonattal. Sose voltak rászorulva az utazásra, hiába volt mindkettejüknek kaland vágya, a szüleik folyton leszidták őket.

A vonat lassan teljesen ismeretlen tájra vitte őket amiről eddig csak álmodni mertek. Az ismerős környéket felváltotta a hasonló mégis ismeretlen.
-Lassan még Amestrist is elhagyjuk.-morgott Viv.-Sose fogunk eljutni a Centrálba. Jamie csak kuncogott.
-Szeretnéd elolvasni a könyvemet?- paskolta meg táskáját.
-Nem!-támasztotta meg fejét kezével a lány.-Inkább megpróbálok aludni addig.
-Én felajánlottam.-emelte meg megadóan a kezeit Jamie.
-Szerinted anyáék jól vannak?-bámult kifelé az ablakon Viv.
-Nagyon remélem. Akár csak azt hogy a Mestert is megtaláljuk.

Ahhoz képest hogy sokan voltak a vonaton egyáltalán nem volt hangzavar. Viv sikeresen elaludt, Jamie pedig a könyvet olvasta, amit nemrég a testvérének ajánlot.
A vonat pedig csak zakatolt tovább a Central felé.