Pár perc múlva a kis csapat ott állt egy nagy kétszárnyú faajtó előtt. Az idősebb fiún nagyon látszott hogy nem nagyon van kedve ehez az egészhez, de ha már itt vannak akkor csak meg kellene látogatni azt, aki több éven keresztül segítette, és támogatta őket.
-Ugyan Bátyó, valószínű, hogy nem is nagyon lesz ideje ránk.
-Tudom, csak tudod..
-Hogyne.
Edward vett egy mély levegőt, végül felemelte a karját és bekopogott az ajtón. Pár másodtperc után kiszólt egy ismerős női hang.
-Szabad!
Alphonse megfogta a kilincset és kinyitotta az ajtót. Az ablaknál állt egy asztal, mögötte egy fekete hajú férfi ült, aki mellett egy nő állt pár aktát a kezében tartva.
-Alphonse?Acél? Hát ti meg?-a férfi hangja elég meglepődött volt. A nő csak halványan elmosolyodott.
-Gyertek csak be.-mondta. A fiúk átlépték a küszöböt, majd a lányokra nézték.
-Gyertek.-intett fejével Ed.  A lányok kicsit bizonytalanul, de követték a fiúkat.
-Örülök hogy látlak titeket.-mondta Mustang. Viv után az ajtó becsukódott.-Nocsak, és a barátnőiteket is hoztátok, micsoda meglepetés!
-Ne is gondoljon ilyenekre!-szólalt meg Edward elvörösödött fejjel.A két lány pirral az arcukon, de kuncogni kezdtek.
-Ami azt illeti, tényleg ne gondoljon ilyenre.-mondta Jamie mosolyogva-mi csak azért tartottunk a fiúkkal hogy érdeklődni tudjunk.
-Amúgy is lenne pár olyan dolog, amit meg kellene beszélnünk, de a lányokat nem akarjuk bele keverni.-mondta határozottan Edward.
-Így van.-mondta Al.
-Akkor elősször a lányoknak segítek.-állt fel a férfi a helyéről- Szóval, miben segíthetek a hölgyeknek?
-Van egy olyan érzésem hogy pár év után már nem magánál van az ügy...-kezdte Jamie.
-De a szüleink után érdeklődnénk.
-Ti vagytok a Walker lányok, igaz?-kérdezte Hawkeye.
-Igen.-bólintottak a lányok.
-Hm, nagyon megváltoztatok.-jegyezte meg Mustang.
-Nem nagyon fogtok neki örülni, de igazából semmire se jutottunk az ügyben.-mondta a nő.
-Ahogy sejtettük.-rántott vállat Viv.
-Azért jöttetek, hogy megkeressétek őket, igaz?-kérdezte a férfi.
-Igen.-válaszolt Jamie.
-Remélem sikerrel jártok, mi se adtuk fel a keresét, négy csapat keresi őket az ország minden pontján.
-És még mindig semmi? Vicces.
-Viv!-morgott rá Jamie.
-És mi van hogyha...-szólt közbe Alphonse.
-Á, az kizárt!-mondta Mustang-Akkor már megtaláltuk volna a testeket.
-Igaz.-mondta Edward állán tartva a kezét.
-Öm, mi is itt vagyunk.-intett Viv.  A többiek rájuk néztek.
-Igaz is.-mosolyodott el a férfi.-Lányok, vannak dolgok, amikről nem kell tudnotok, például az amiről beszélünk, végülis semmi köze hozzá a szüleiteknek.
Viv sóhajtott.
-Jamie, elmegyünk.-mondta az idősebb lány.
-Megvártok minket?-kérdezte Al teljesen a lányok felé fordulva. Viv csak karba tette a kezét, már az ajtó előtt állt. Húga ránézett. A lány csak megrántotta a vállát.
-Megvárunk titeket az épület előtt.-mondta Jamie.
-Itt rögtön az épület mellett van egy kávézó, üljetek be oda, asszem ez a beszélgetés kicsit hosszabbra fog sikerülni, mint amilyennek terveztem.-mondta Ed, de nem nézett a lányokra, folyamatosan Mustangot figyelte szúrós szemekkel.

A lányok csak csendben ültek az asztalnál. Jamie testvére arcát fürkészte, hátha a haragon kívül mást is lát rajta.
-Lehet hogy a segítségüket kell kérnünk.-szólalt meg hosszas halgatás után Viv. Jamie egy picit hátra hökölt, mert nagyon bele mélyedt nővére érzéseinek fürkészésébe.
-De akkor...
-Igen, beszélnünk kell nekik a múltunkról...
-Biztos jó ötlet ez Viv?
-Nincs más választásunk szerintem. Nehéz lépés lesz, de meg kell tennünk.
-Mit kell megtennetek?-hallatszott Alphonse vidám hangja abból az irányból ahonnan nem látták az érkező fiúkat. Viv felpillantott, meglátta Al erőltetett mosolyát, és Edward kedvtelenségét emellett szinte szikráztak arany színű szemei.
Az út amég vissza értek a szállóra, nem volt olyan kellemes, mint az oda fele út. Csendben szinte meneteltek egymás mellett a fiatalok. Egyikük sem szólt egy szót sem.

Most a fiúk szobája volt az a bázis ahová betelepedtek. Jamie és Alphonse a kanapét foglalták be, még Ed és Viv az egymással szemben elhelyezett fotelekbe ültek be. Továbbra is feszült volt a hangulat.
-Tudjuk hogy sokkal tartozunk,-kezdett bele végül az idősebb leányzó.- de szeretnénk sziveséget kérni tőletek.
-Miről lenne szó?-kérdezett vissza szinte azonnal Edward. -Az egész úgy néz ki kívülről, mintha két maffia vezért tárgyalna.-súgta oda a fiatalabbik fiú a mellette ülő ugyan csak fiatalabb lánynak. Erre Jamie, akár hogy is próbálta vissza tartani, felnevetett. Az idősebbek rosszallóan néztek testvéreikre.
-Bocsánat.-sütötte le tekintetét Al.-Olyat mondtam neki amitől nevetni kezdett. Szóval miről lenne szó?-Fordította ismét komolyra a szót.
-Szeretnénk a segítségeteket kérni abban hogy megtalálhassuk a Mesterünket.
-És a szüleinket.-tette hozzá Jamie mire Viv bólintott.
-Viszont, így el kell mesélnünk mindent amit tudunk a szüleinkről, vagy épp a Mesterről hogy ne csak a vaksötétbe tapogatózzatok.
A fivérek komoly arccal bólintottak.
-Az egész talán akkor kezdődhetett mikor anya és apa megismerték egymást.-hallatszott Jamie hangja.-Anya még túl fiatal volt, és a szülei eltiltották apától és az alkímia tanulásától.
-Mivel, apa volt az, aki bevezette anyát az alkímia világába.-fűzte hozzá Viv.-És lassacskán egymásba szerettek. Végezetül pedig együtt jöttek el a Centralba és letették az Állami alkimisták vizsgáját.
-Mindketten megkapták a rangot, és a nyakukba vették az országot, ahogy ti is.-mondta Jamie.-Boldogok voltak.
-Aztán anya áldott állapotba került, így letelepedtek Meoxban és spoiler, kilenc hónap múlva megszülettünk.
-Aztán teltek az évek, folyton csodálattal figyeltük a szüleinket mikor kutattak, igaz hogy több részben csak a könyveket bújták...
-Legfőképp anya.
-De annyira lenyűgöző volt hogy annak ellenére se adták fel az álmaikat, hogy családot alapítottak...
-Végülis arra akarunk kilyukadni hogy nem foglalkoztak velünk eleget, és mindent tiltottak. Még csak a közeli rétre se mehettünk ki egyedül, ők pedig szinte egész nap a könyveik felett görnyedtek...-sóhajtott megtámasztva kezével fejét az idősebb lány.
-Vagy éppen a laborjukban voltak. Néha oda is bemehettünk velük.
-És egy nap, megérkezett a Mesterünk. -a két lány elhalgatott, mintha csak végig gondolták volna azt amit eddig mondtak.
-Vele hogy ismerkedtetek meg?-kérdezte Alphonse.
-Régi ismerőse volt apának.-emelte fel tekintetét Jamie.-Azt hiszem látogatóba jött hozzánk, mert apa valami olyan projekten dolgozott, ami őt is érdekelte.
-Mikor megkértük hogy tanítson minket kinevetett és azt mondta hogy kérjük meg a szüleinket. Megemlítettük neki hogy egyáltalán nem hajlandóak erre..
-És ő elkezdett beszélni a gyerekeiről.-kuncogott ismét a fiatalabb.
-Fura egy ember, mit ne mondjak.-kuncogott a másik lány is.
-És van esély rá hogy ismerjük?-kérdezett ugyan csak Al.
-Nem tudom.-rántott vállat Jamie.-Végülis ő is világ járó volt szóval lehet hogy találkoztatok vele.
-Hogy hívják?-kérdezte picit feszülten Ed, hiszen a lányok nagyon nem akartak neveket mondani. Viv a szemébe nézett.
-Hohenheim. Van Hohenheim a neve.
A fiúk hirtelen köpni nyelni se tudtak. Szemeik elkerekedtek. Edward egyik keze ökölbe szorult, Alphonse pedig maga elé mered, még végül egymásra néztek.
-A reakciótokból ítélve ismeritek.-mondta Viv.
-Ő az apánk volt.-mondta a fiatalabb fiú a lányokra pillantva.
-Az apátok? Akkor folyton rólatok és édesanyátokról mesélt...várj hogy érted hogy volt?-kérdezte értetlen Jamie.
-Hallottatok a pár évvel ezelőtti balhéról, gondolom.-mondta Ed.-Pár nappal később meghalt.
-Hogy mi?-pattant fel Viv a helyéről.-Az nem lehet!
-Tudjuk hogy ez most felkavar titeket, de sajnos így van.-mondta Al szomorú arckifejezéssel. Viv szemei megteltek könnyekkel és leült.
-Legalább egy problémával kevesebb.-köszörülte meg torkát miközben letörölte arcáról könnyeit.
-Viv...-kezdett bele Ed mire a lány felemelte a kezét. Jamie is elmorzsolt néhány könnyet. Alphonse egy szót se szólt, csak óvatosan simogatni kezdte a mellette ülő lány hátát, hogy ezzel is vigasztalja.
Pár perc csend ült a társaságra. Ed és Al sokat mondó pillantásokat váltottak.
-Sajnáljuk hogy ezt így kellett megtudnotok.-mondta halkan az idősebb fiú.
-Mmh.-legyintett az idősebb lány.-Jól vagyunk. Ez az élet körforgása, mindenki meghal egyszer.
-Biztos hogy jól vagytok? Tudjátok folytatni?-kérdezte Alphonse. Jamie egy mosolyt erőltetett magára, majd bólintott.
-Ahogy a Mester elment, anya és apa komolyabban kezdtek foglalkozni a kimérákkal.-mondta nagyot nyelve a fiatalabb.-Akkoriban elmentek East Citybe az egyik alkimistához...Azt hiszem...Tucker volt a neve.
Ekkor a fiúk ismét megrezzentek. Mindkettejüknek szinte egyszerre jutott eszébe Nina és Alexander.
-A szüleitek a kimérákat kutatták?-kérdezett rá Ed.
-Igen.-bólintottak a lányok.
-Nagyon lenyűgözte őket a lehetőség hogy új életformákat hozhatnak létre.-mondta Viv majd az egyik hüvelykujján körmét el kezdte rágni. Mindig ezt csinálta ha nagyon ideges volt.
-Mondd, hogy nektek semmi bajotok nem esett eközben...-kapta fel fejét Alphonse.
-Na ez az.-motyogta Jamie.
-Basszus...-szisszent fel Edward.
-Nem tudjuk mit tettek, és hogy hogyan...meg hogy mikor...-mondta Viv.-De egyre több változást vettünk észre magunkon.
-Ez nem lehet hogy csak...bocsánat hogy így fogalmazok, de nem lehet hogy csak azért változtok, mert hogy nőiesedtek, meg satöbbi..?-kérdezte picit zavartan Alphonse.
-Nem, annyira ismerjük már a testünket.-mondta Jamie.
-A francba már...
A két fiú nagyon feszélyezetnek tűnt.
-Aztán egyszer csak se szó, se beszéd, se levél... mindent hátra hagytak és ismét útnak indultak.-mondta Viv.
-Honnan tudjátok hogy nem elrabolták őket?
-A ruháik és a böröndjeik eltűntek...-jegyezte meg a fiatalabb lány.-És a szomszéd telek tulajdonosa is látta ahogy a vonatállomás felé tartanak.
-És miért akarjátok ezek után megtalálni őket?-Kérdezte Edward keze még mindig ökölbe volt.
-Attól még a szüleink.-sóhajtott Jamie.
-És csak ők tudják vissza fordítani ezt, ami velünk tettek.-morgott Viv.
-Ami azt illeti, akkor nekünk is lenne mesélni valónk, bátyó.-nézett testvérére Alphonse.

Folyt. Köv.

Sziasztok!
Köszönöm szépen a több mint 100 olvasót, nagyon jól esik a lelkemnek hogy még mindig ennyi embert érdekel a 'FullMetal Alchemist' és hogy megtiszteltek azzal hogy elolvassátok az én kis szerény történetemet. Sok szeretet és ölelés nektek! ❤️☺️