Cintia szemszöge

Éppen úton vagyok haza.

Érzem, hogy valaki figyel.

Akármerre fordulok, nem látok senkit.

Csak a halvány lámpafények.

Néha egy-egy kocsi elmegy az egyik utcában.

De ennyi.

Nem félek.

Már megszoktam.

Hirtelen egy erős sikoly.

Egy pillanatra összerezzenek.

Folytatom az utamat.

Előllem jött a hang.

Fülemben a fülessel megyek.

Épp azelőtt a sikátor előtt megyek el ahonnan a zajforrás jött az előbb.

Csak te aggódsz miattam.

Valaki megkopogtatja a hátamat.

Hátra fordulok.

Nem látok senkit.

Körbenézek.

Lemegyek az úttestre.

Újabb hang.

Újabb sikátor.

Újabb érintés.

Ismét hang.

Ismét sikátor.

Ismét érintés, ám most elkaptam a kezét.

Egy fiú áll előttem kedves arccal.

A mosolya szép, a szeme viszont elárulja.

Elengedem a kezét és tovább megyek.

Bemegyek a házba.

Felkapcsolom a lámpát.

Nincs senki itthon.

Egyedül élek.

Apám elhagyott minket.

Anyám egy ideig nem foglalkozott velem, nem volt olyan állapotban.

Csak a pia meg a drogok voltak neki, de meg is értem őt valahol.

Elköltöztem.

Most ezen a lepukkant környékén élek.

Nem izgat igazán.

Sosincs látogatóm.

Nem igazán vannak barátaim, leszámítva Christ.

Ettem pár falat ennivalót, majd mentem fürdeni, fogatmosni és aludni.

Reggel nyűgösen keltem az ébresztőm szörnyű hangjára.

Nehézkesen kimásztam az ágyamból és elkezdtem készülődni.

Nem volt kedvem semmihez.

Mikor kiléptem az ház ajtaján éreztem, hogy valaki megint figyel.

Bezártam magam mögött a bejáratot és útnak indultam.

Nem sokkal becsengő előtt értem be a terembe. Ahogyan mindig, most is furcsán néznek rám. Mindenkinek megadatott az a lehetőség, hogy látszólag normális, anyagi háttérrel biztosított családba szülessen, legalábbis engem kivéve. Nem foglalkozva velük elmentem a helyemre és leültem. Az ablak felőli padsorban ülök a harmadik padban. Egy fiú a padtársam, Jooheonnak hívják. Igazi rosszfiús imidzsel rendelkezik. Nem szoktunk sokat beszélgetni, mert hát ő menőnek számít, de én nem.

Itt az ideje, hogy egy picit többet megtudjatok rólam. Átlagos nagyon sötétbarna hajam van, ahogy az megszokott Európában. Lengyelországban születtem, de édesanyám magyar származású volt. Mikor apa elhagyott minket, Dél-Koreában költöztünk, viszont anya nem bírta jól és rossz utat választott. Elkezdett inni és drogozni. 15 voltam, mikor elkezdtem itt az iskolát. Bár édesanyám kapott egy remek munkát itt, egy informatikai cégnél nem tudott túllépni a fájdalmas váláson meg édesapám megcsalásán, így engem terrorizált lelkileg. Mellette maradtam továbbra is, de el kellett költöznöm. Túl fájdalmas volt így látnom őt. Azóta összeszedte magát, bejár dolgozni is, és ha jól tudom lassan szeretne elkezdeni ismerkedni. Egy pszichiáter is segít neki tovább lépni. Én 16 évesen elkezdtem diákmunkázni, abból tudom fizetni az albérletet meg az iskolát. Anya szokott küldeni havonta egy csekket, hogy legalább ennyit segítsen. Szeretném, hogy rendbe szedje magát, ezért gyakran beszélünk interneten, de nem találkoztunk 2 éve már. Őszintén szólva szeretném már látni, mert nagyon hiányzik. Megígértem neki, hogy az őszi szünetben átmegyek hozzá, ami már csak 2 nap.

Igyekeztem odafigyelni az órára, mert szükségem volt rá, de egyszer csak rezgett a telefonom.

Ránéztem a kijelzőre és valahogy sejtettem előtte, hogy ki ír, de mégis megmosolyogtatott a név amit láttam.

Chris: jó reggelt tündérkém!

Na igen, ő már csak ilyen. 22 éves, valami nagymenő cégnél van az édesapja és felvették őt is oda.

Jó reggelt! Micsoda meglepetés😄. :Én

Szeretem húzni az agyát ilyenekkel. Sose találkoztunk még élőben, de mégis rengeteget viccelődünk és beszélgetünk egymással. Miután ideköltöztünk utána ismerkedtünk meg. Véletlenül rossz email címre küldött levelet és pont hozzám érkezett. Rögtön válaszoltam, hogy sajnálom, de nem hiszem, hogy nekem akarta azt írni. Megköszönte amiért ilyen kedves voltam és nem hagytam, hogy sokat őrlődjön amiért nem kap választ. Utána felvettük a kapcsolatot facebookon és azóta is jóban vagyunk.

Chris: Meglepetés? Ezt sértésnek veszem. Tudod, hogy minden reggel írok, amikor felébredek.

Jól van. Viccnek szántam, hiszi király👑. :Én

Chris: Kikérem magamnak, nem vagyok hiszti király!

Tudod, hogy sose tudom kihagyni az ilyen alkalmakat. :Én

Fura, de mégis ő az egyetlen akivel kapcsolatban úgy érzem tényleg meg tud érteni és tényleg jóban szeretne lenni velem. Tudja, hogy egyedül lakom, és hogy a szüleim elváltak, de nem akartam elrettenteni magamtól, így pár dologba nem avattam be. Például, hogy milyen helyen lakom.

Chris: Suliban vagy?

Mégis hol lennék? :Én

Chris: Itt, mellettem.

Jajj már. Szörnyű vagy. Hülye perverz! :Én

Chris: Én? Hülye perverz? Hát jó, ezt bóknak veszem. De csak szólok, hogy ez a hülye perverz szeretne találkozni veled.

Most nagyon ledöbbentem. Sose említettük még ezt a témát. Nem akartam előrukkolni ezzel, mert féltem az elutasítástól.

Chris: Ott vagy?

Chris: Hahó!

Chris: Megnémultál?

Észre se vettem, hogy 5 perce nem válaszoltam neki, annyira ledöbbentem. Rápillantottam az órára, szerencsére van még 25 perc hátra a kicsengőig.

Öhm....jó vicc, de nem tudom elhinni. :Én

Chris: Pedig nem vicc. Meddig dolgozol ma? Érted megyek.

Uramisten! Még sose vert ilyen gyorsan a szívem. Láttam már képeket róla, és biztosan nem tetszenék neki élőben, hiába mondja azt, hogy csodaszép vagyok, nem tudom elhinni.

Sokáig dolgozom ma. :Én

Próbáltam valami kifogást keresni.

Chris: Nem kérdés volt, tudod hogy nem ellenkezhetsz. Szóval mikor végzel?

8-kor. :Én

Chris: Az nem is olyan késő. Ott találkozunk 8-kor. Puszillak. Most pedig figyelj oda amit a tanár magyaráz, mert fontos.

Mindig azt mondogatta, hogy az iskola az első és nem érti, miért dolgozom, ha anya küld pénzt, de nem akartam elmondani neki, hogy azt amennyire csak lehet félre szoktam tenni.

A nap többi részében, azon agyaltam, hogy vajon, hogy fog felöltözni Chris. Nagyon izgultam, de igyekeztem elrejteni. Fél kettőkor végeztem, mert elmaradt az utolsó órám. 15 percnyire lakom gyalog, viszont a meki innen 5 perc csak. Gondolkoztam, hogy hamarabb bemenjek-e vagy inkább menjek haza egy kicsit és szedjem össze magam annyira, hogy utána jól nézzek ki.

Utóbbi mellett döntöttem végül.

Amilyen gyorsan csak lehetett hazaértem viszont a látvány nem tetszett. A bejárati ajtóm résnyire nyitva volt. Óvatosan szélesebbre tártam a legrosszabbra számítva. Szerencsére pozitívat csalódtam. Minden a helyén volt, így valószínűleg csak elfelejtettem bezárni. Legalábbis ebben a hitben ringattam magam. Bementem a szobámba és megláttam, hogy az ágyamon egy levél van, rajta a nevemmel.

Lassan odamentem és felemeltem. Kinyitottam a borítékot és a következő szöveg fogadott:

Kedves Cintia!

Már egy ideje figyellek és feltűnt, hogy sokszor megijedsz, amikor megjelenek körülötted. Nyugalom, nem kell félned tőlem, de szeretném ha jobban odafigyelnél a környezetedre, mert veszély leselkedik rád. Nem tudok egy ideig vigyázni rád, mert akadt egy kis elintéznivalóm, de sietek vissza hozzád, hogy tovább óvjalak. Addig is légy óvatos.

Szeretettel: J.

Megijedtem picit. Fura is volt, hogy ma, amikor jöttem haza nem éreztem azt, hogy valaki figyelne. De ezzel legalább alátámasztotta a sejtésemet. Tényleg megfigyel valaki.

A levélen rágódva fürödtem le, öltöztem át és indultam el dolgozni. Biztonságból magammal vittem a levelet és amikor bezártam az ajtót ellenőriztem, nehogy megint óvatlan legyek és valaki bemenjen. Akaratlanul is megfogadtam az illető tanácsát.

Bent a munkahelyemen nem voltam teljesen egyben fejben. Konyhán voltam most kivételesen, de örültem is neki. Legalább nem kellett emberek elé mennem. Nyugalmas műszak volt, a műszakvezető is kedves volt, mint mindig. Hyungwon vicces, lazára veszi a műszakot, de ha kell akkor szigorú. Mindig pörög és jó kedvében van. Egész végig a hajamat birizgálta amit magas kontyba fogtam fel mára, de sajnos sapkát kellett vennem rá, így elégé szétment szóval újra megcsináltam. Mindent meg akart tenni, hogy jó kedvre derítsen, vagy legalább mosolyogni lásson, mivel feltűnt neki, hogy nem szivattam a fehér ingén átlátszódó tetoválásával a melkasán, ami alapvetően szokásommá vált.

Felvettem a piros kockás blúzomat, a fekete nadrágomat hozzá a fekete bakancsom meg a fekete ballon kabátomat amit hagytam kicipzározatlanul, ellenőriztem, hogy a zsebemben legyen a telefonom meg a levél és elindultam.

Odafent elköszöntem a többiektől, Hyungwon megdicsért, hogy jól nézek ki és megindultam a kijárat felé.

Amint kiértem, felismertem Christ. Egy szál vörösrózsa volt a kezében és vigyorgott, mint a tejbetök. Mosolyogva odasétáltam hozzá és köszöntünk egymásnak, majd megöleltem.

Meghallottam egy ismerős hangot magam mögül. Megfordultam és Hyungwon jött ki az ajtón cigizni hatalmas mosollyal és látszólag boldogan. Ahogy megfordultam, megszokásból visszasüllyesztettem a kezemet a zsebembe és igyekeztem rejtegetni a tűzvörös arcomat. Nem segített rajtam a tény, hogy Chris a hátamra tette a kezét, ezzel is jelezve, hogy tényleg hozzám jött.

-Áhh, szóval én már kevés vagyok ahhoz, hogy felvidítsalak - mondta kuncogva.

-Egész eddig szomorú voltál? Mi történt? - kérdezte aggódva Chris

-Majd elmesélem - zártam rövidre a témát.

Remélem tetszett. Ha szeretnétek tudni, hogy mikor melyik könyvet folytatom instán értesülhettek róla. The_boss_of_wattpad néven megtaláltok. Igyekszem visszazökkenni.

MrsParkJiMin4ever