A londoni labor keleti szárnyában egy helyiségben a padlót jégtakaró borította. Az ablakon nem lehetett kilátni, annyira bepárásodott, és ugyan a helyiségben a hőmérséklet mínuszok alá esett, odakint a városban lágy őszi szél fújt, a falevelek pedig csak éppen kezdtek lehullani.

Dr. Stanley Brannan télikabátot, vastag sálat, kesztyűt és sapkát, illetve bélelt bakancsot viselt, - bár kezdte úgy gondolni, hogy jobban járt volna, ha egyszerűen korcsolyával közelíti meg a helyiséget.

A fiú neki háttal foglalt helyet a szoba közepén törökülésben. Meztelen volt, de nem tűnt úgy, mint aki egy kicsit is fázna. Gesztenyebarna haja kihullott a hidegben töltött évek alatt, a hajhagymái feladták a szolgálatot.

Ahogy csontsoványan összegömbölyödött a jégen, nyomasztó látványt nyújtott.

Dr. Brannan tekintetében szánalommal és megbánással pillantott a fiúra, majd közelebb lépve hozzá megragadta a vállát és felrántotta a padlóról.

- Gyerünk, Fagy. Sok dolgunk van.