Natasha hajába belekapott a folyóparti erőteljes szél. Kifejezetten örült annak, hogy ez a helyszín mellett állapodtak meg a próba-alanyokkal, hiszen a víz neki mindenképpen hazai terep volt.

Hayden kevésbé tűnt nyugodtnak. Zsebre dugott kézzel rugdosta a kavicsokat, miközben idegesen rágózott, ami Jordan-t kifejezetten zavarta, ezért ő leginkább csak dühös pillantásokat vetett a fiúra. Mellette Matthew állt kihúzva magát, a karjába pedig Lily kapaszkodott, aki kabátzsebében lapult az ellenszer. Stan és Rhea aznap inkább otthon maradt Gaillel és az ikrekkel.

Az első alak, aki feltűnt a láthatáron, Dylan volt. Sötét haját fújta a szél, és aznap reggel sem felejtette el elmaradhatatlan kiegészítését, vagyis a fekete szemceruzát. Őt követte Katarzis, betegesen soványan és beesett arccal, tekintetében pedig ugyanaz a fáradtság tükröződött, ami egykor Daisy-ében.

Mögöttük legalább tucatnyi próba-alany érkezett, sok-sok ismeretlen alak, akik ezek szerint mind a kórtól szenvedtek. Natasha hátán végigfutott a hideg, ahogy gyerekeket is pillantott meg a betegek között.

Dylan köszönésképp biccentett, és a csoport vezetőjeként előrelépett.

- Ez itt Amelie – bökött Katarzisra, aki enyhe félmosolyra akarta húzni a száját, arca azonban fájdalmas grimaszba torzul helyette. – Nincs sok ideje hátra, neki kell először megkapnia a gyógyszert.

- Nekem már nincs vesztenivalóm – mondta a lány halkan.

Lily kivett egy fiolát a zsebéből, és átadta neki.

- Ne idd meg egyszerre – adta tovább az orvosi utasításokat. – Legalább három-négy részre oszd el, és maximum napi két adagot vegyél be. Ha ezeket nem tartod be, nem tudunk semmit garantálni.

Katarzis hanyagul bólintott, és a kabátzsebébe süllyesztette az üvegcsét. Hamarosan Árnyék húzta el a frontvonalról testvérét, aki megbabonázva állt, csak lassan fogva fel, hogy mit is kapott.

A következő egy tizenöt év körüli tejfölszőke fiú volt, akinek sápadtságát csak részben okozta a kór. Farmert és acélbetétes bakancsot viselt, kapucniját az arcába húzta, valószínűleg azzal az indokkal, hogy némileg szélvédett legyen.

- Szia – lépett hozzá Natasha, aki alacsony termetéből adódóan éppen egymagas volt a próba-alannyal. – Hogy hívnak?

- Riley – mutatkozott be a fiú keresztnevén, majd tényszerű megállapításként még hozzátette: – te vagy Esőcsepp.

- Igen – bólintott a lány, és hátrafordult Lily-hez, aki szó nélkül a kezébe nyomta az egyik átlátszó folyadékkal teli fiolát. Natasha a fény felé tartva az üvegcsét, ellenőrizte, hogy biztosan van benne ellenszer, majd átadta Riley-nak.

A fiú halkan megköszönte, majd félreállva a sorból, azonnal bele is kortyolt egy keveset. Arcán nemtetszés tükröződött, de azért lenyelte.

Natasha előretolta Jordan-t, hogy a következő gyógyszert ő adja át, és hátra araszolt Haydenhez, akinek homlokán az aggodalom redői látszottak.

- Valami nincs rendben – suttogta a lány, miután átbucskázott a csúszós köveken, és Hayden elkapta a derekánál fogva, ezzel megakadályozva, hogy nagyrabecsült alanyhoz nem éppen méltóan orra essen. Miután visszanyerte az egyensúlyát, kissé elhúzódott a fiútól, de hátuk mögött kezével az övét kereste.

- Tudom – válaszolt Hayden, szintén ügyelve, hogy senki ne hallja őket. Nem lett volna okos dolog magukra vonni a figyelmet. – Minden túl simán megy. Brannan-nek ezek szerint sikerül lefoglalnia Kamuflázst, a próba-alanyok pedig udvariasok velünk, és mindannyian úgy viselkednek, mintha ez az egész szituáció teljesen normális lenne.

- A próba-alanyok gyűlölnek minket – mondta Natasha, egyik lábáról a másikra állva. – Oké, hogy ez egy szükséghelyzet, de már miután megkapták az ellenszert, sem vetnek ránk megvető pillantásokat...

- Talán csak a paranoia beszél belőlem, de nagyon rossz előérzetem van.

Nyugtalan pillantást váltottak.

- Őszintének tűnnek – szólalt meg lassan Natasha. Nem törődve a szemlélő tekintetektől, összefűzött ujjaikat a testük mellé ejtették, a fejét pedig a fiú vállára hajtotta. – Vihar előtt azonban mindig nagy a csend.

*****

Mire az utolsó próba-alany is sorra került, leszállt az éj. Február lévén még korán nyugodott a Nap, így már fél ötkor sötétedni kezdett.

Az utolsó, tizenharmadik próba-alany, egy húsz év körüli skót lány, aki Szirén néven mutatkozott be is megkapta az ellenszert, kifésülte az arcából ezüstszőke haját, és fejet hajtva mondott köszönetet.

Az ismét gyógyszert osztogató Natasha türelmetlenül biccentett, majd Dylanhez lépett, aki éppen fekete körömlakkja kaparásával foglalatoskodott.

- Örülök, hogy éretten sikerült ezt elintéznünk – mondta, ügyelve arra, hogy a hanglejtéséből semmi ne hallatszon ki és kezet nyújtott.

A fiú meglepetten pillantott fel, de azért elfogadta és megrázta a lány kezét.

- Én is – felelt szűkszavúan.

Natasha összevont szemöldökkel figyelte minden mozdulatát, de nem szólt, csak a többi próba-alanyhoz fordult.

- Az, hogy meggyógyítunk titeket, nem jelenti azt, hogy bármivel is tartoztok nekünk – szögezte le azonnal. – Ha továbbra is Kamuflázst akarjátok szolgálni, akkor sem érdemeltek halált.

Azt inkább nem tette hozzá, hogy ebben a sakkjátszmában ők csak gyalogok, Safia pedig gondolkodás nélkül feláldozná bármelyiküket.

- Azonban – folytatta, elsöpörve baljóslatú gondolatait. – Ha esetleg úgy döntenétek, hogy oldalt váltotok, szívesen fogadunk.

Hatásszünetet tartott, ám mivel senki nem mozdult, sóhajtott.

- Hát jó. Mindenesetre, tudjátok, hol találtok...

Végszóval hátralépett, ekkor azonban a ködös sötét homályában egy magas alak tűnt fel. Natasha hunyorogva próbálta felismerni, Lily azonban hamarabb ébredt rá a személy kilétére, és őt megkerülve lecövekelt Kamuflázs előtt.

- Hol van az apám?

Natasha ráébredt, hogy a látásproblémáit az egyik próba-alany okozhatja, aki nyilván képes volt ködöt keverni a levegőbe. Forgolódva kereste a felelőst, azonban minden arc homályba burkolózott.

Kamuflázs Lily-re mosolygott.

- Nekünk még nem volt szerencsénk találkozni, Lilianna. Azonban meg kell, hogy mondjam, elmondhatatlanul hasonlítasz a szüleidre...

Matthew visszahúzta a nőt, hogy ne menjen túl közel Safiához, ezzel azonban ő vonta magára a figyelmét.

- Csak nem dr. Frances? Rengeteget hallottam már magáról...

- Hol van Brannan, dr. Awan? – nézett mélyen a nő szemébe.

- Biztos helyen – legyintett Kamuflázs hanyagul, és egyik hosszú hajfonatát kezdte tekergetni. – Nyugodj meg, Lilianna, életben van.

- Bizonyítsa – acsargott a Szőke, szép arcán gyűlöletes kifejezés terült szét.

- Alig néhány órát voltam távol, és amikor megölöm az apád, ennél sokkal hosszadalmasabb halált fogok választani neki – válaszolt egyszerűen Kamuflázs.

Lily hátralépett.

- És maga mit csinál itt? Sokan már bevettek az ellenszerből, csak nem akarja lecsapolni a vérüket?

- Ugyan – vetett rá lesajnáló pillantást a nő. – Én nem akarom, hogy meghaljanak a próba-alanyaim, ők egytől egyig fontosok nekem. Ti csak elvégeztétek helyettem a munka nehezét...

Natasha továbbra is a ködből kereste a kiutat, a Hayden homlokán dudorodó ér elfojtott dühről árulkodott, Lily pedig úgy festett, mint aki mindjárt előrántja a zsebébe rejtett pisztolyát.

- Indulunk – biccentett Kamuflázs a próba-alanyok felé, akik azonnal sorba is álltak, mintha osztálykirándulásra igyekeznének. A köd felszállt, és Natasha már éppen megkönnyebbülten fújta volna ki a levegőt, amikor Safia visszafordult. – Hullócsillag, te is.

Jordan földbe gyökerezett lábbal, holtsápadtan nézett a nőre, és alig láthatóan megrázta a fejét.

- Nem ebben egyeztünk meg – motyogta, de elég hangosan ahhoz, hogy mindenki hallja. Félve tekintett fel, és éppen Hayden döbbent pillantásával nézett farkasszemet.

- Mi? – nyögte ki a fiú, hangja megtörten csengett. A hirtelen sokk miatt ennél többet nem volt képes mondani.

Natasha hamarabb szedte össze magát.

- Miért egyeztél meg vele bármiben is, Jordan?

A lány egyik lábáról a másikra állt, láthatóan nem tudta, hogy hogyan fogjon bele.

- Jordan! – szólította meg Natasha újra, erélyesebben, amitől a lány összerezzent.

- Hülyeséget csináltam – kezdte suttogva, majd felnézett. – Elhanyagolva éreztem magam, senki nem foglalkozott velem és...

- Ez nem igaz – vágott közbe Hayden élesen.

Jordan vállat vont.

- Meguntam, hogy én mindig csak második vagyok. Meguntam a másodhegedűs szerepét mellettetek, én is ki akartam venni a szerepem a dolgokból...

- Így? – pillantott rá szomorúan Matthew. – Jordan, sajnálom, ha úgy érezted, hogy nem törődtünk veled eleget, de ez nem megoldás.

- Most már én is tudom. – Szaggatott lélegzetet vett, majd folytatta. – A felvételt, ami rögzítette Doe beismerését... Én nyúltam bele. Véletlen volt, esküszöm. Ezután azonban felkeresett Neil Norman és mindenféle történetekkel kezdett traktálni az alanyokról és Brannan-ről, és... Brannan azt mondja, hogy az ötödik fázisig számítunk próba-alanynak, és jellemzői az összezavarodott képesség és én... Én próba-alany vagyok.

- Ez nem a felcímkézésekről szól, Jordan – lépett közelebb hozzá Hayden. – Ez arról szól, hogy kiszolgáltattál minket annak, aki a kezdetektől fogva ártani akar nekünk. Miért?

- Neil Norman és Nadragulya is gondoskodott róla, hogy elbizonytalanodjon – válaszolt a lány helyett Kamuflázs. – Szükségem volt egy emberre Brannan oldalán, és kétséget kizáróan Hullócsillag volt a leggyengébb láncszem.

- De miért, Jordan? – kérdezte Natasha kétségbeesetten.

- Mert ők érzékeltették velem, hogy vagyok valaki – felelt suttogva Jordan, arcán pedig legördültek az első könnycseppek. – Nálatok felesleges voltam, a képességem semmire nem jó, és így végre... Tehettem valamit.

- És a következmények semmit sem számítottak? Egyáltalán nem is zavart az, hogy miattad börtönbe kerültem?

- Dehogynem zavart – csattant fel Jordan, és bár könnyei továbbra is csorogtak, elvesztette a hidegvérét. – Szerinted hogy jutottál ki?

- Tudom, hogy Kamuflázs módosította Doe emlékeit – vonta össze a szemöldökét Natasha. – De ezek szerint te javasoltad neki?

- Megfenyegetett, hogy ha nem teszem, többé nem dolgozik nekem – szólt közbe savanyúan Kamuflázs, aki észrevehetően kezdte megelégelni a szóváltást. – És igen, ő szólt, hogy ma adjátok át az ellenszert, bla bla bla. Menjünk, Hullócsillag!

Hayden a fejét csóválta, Jordan pedig éppen elkapta ezt a pillanatot, és hirtelen ötlettől vezérelve Lily felé vetődött, és kivette a zsebébe csúsztatott pisztolyt.

Natasha a szeme sarkából látta, hogy Dylan megindul.

- Jordan, add vissza – kérte Lily a lányt. – Menj el velük, mi nem fogunk bántani.

Jordan egy pillanatig nézte az egykori szekta-beszerző könyörgő tekintetét, majd felegyenesedve a revolvert egyenesen Kamuflázs szeme közé irányította.

- Jordan, ne – lépett felé Hayden. – Ne tedd ezt.

- Miért ne? – heveskedett a lány, majd kibiztosította a fegyvert. – Tudok lőni, együtt gyakoroltuk, nem emlékszel? Ezzel minden gondunk megoldódna...

- Nincs benned annyi kurázsi, hogy megtedd – mondta Kamuflázs a pisztolycsőbe bámulva, de látszólag cseppet sem féltette az életét.

- Biztos? – billentette oldalra a fejét Jordan, ujját a ravaszon nyugtatva.

- És mi van Hale-lel? – kérdezte hirtelen Natasha, amivel sikeresen kizökkentette a lányt.

- Mi lenne vele? – fordult felé zavartan, és bár nem engedte le a fegyvert, kissé megremegett a kezében.

- Igazából ő is a próba-alanyoknak dolgozik? Vagy nem is tud arról, hogy átálltál?

- Nem tud róla – motyogta a lány, és a hangulata újra megváltozott, ahogy nagy erővel zuhant rá a bűntudat. – Nem mondtam neki, mert tudtam, hogy nem helyeselné. Ő igazat mondott arról, hogy bár valóban próba-alany, nem vesz részt ebben a harcban.

Natasha bólintott, és szokásától eltérően hirtelen nem tudta, hogy mit mondjon, ezzel pedig esélyt adott Jordannek arra, hogy újra a pisztolyra koncentráljon.

- Ha lelövöd Kamuflázst, akkor börtönbe kell menned – mondta lassan Dylan, aki testőrként állt a nő mellett.

- Valóban? – vonta fel a szemöldökét Jordan, ahogy pedig hosszú vörös hajába belekapott a szél, úgy festett, mint egy amazon. – Nekem úgy tűnik, hogy felénk gyakran megússzák az emberölést, nincs igazam?

- Jordan, hallgass rám – kérte Natasha. – Ne vetkőzz ki önmagadból! Ez nem te vagy. És higgy nekem, hiába gyűlölsz valakit teljes szívedből, meg fogod bánni.

- Tudod, Natasha, amikor leléptél tavaly két hónapra, én pedig éppen kezdtem ráébredni a múltamra, mindenki hozzád hasonlítgatott. Volt, aki ennek hangot is adott, mások csak úgy méregettek, mintha valami mást várnának tőlem. Azonban, ha valamit igazán megtanultam, az az, hogy én nem te vagyok! – Az utolsó mondatot már kiabálta, máskor olyan békés zöld szempárban most fenyegető tűz égett. – És elegem van abból, hogy mindenki ezt hiszi.

- Jordan – szólította meg szelíden Hayden. – Te vagy a legjobb barátom, és őszintén sajnálom, hogy olyan bunkó voltam, amikor megismertelek. Jobbat érdemeltél volna. Abban viszont biztos vagyok, hogy nem akarod lelőni Kamuflázst.

- Én erről a partról nem megyek sehova – mondta hirtelen, mire éles széllökés söpört végig a partszakaszon, nyomatékot adva szavainak. – Hova is mehetnék? Hátat fordítottam nektek, hátat fordítottam Hale-nek, hátat fordítottam még a próba-alanyoknak is! Szokásom szerint mindent elrontottam...

- Még rendbe tudjuk hozni – suttogta Hayden. – Csak tedd le azt a pisztolyt.

- És akkor mit csinálunk? Ennek nem lesz vége. Kamuflázs nem mehet börtönbe, hiszen könnyedén megszökne. Ez csak úgy ér véget, ha meghal...

- Akkor neked is véged van, Hullócsillag – fenyegetőzött Dylan, a másik tizenkét próba-alanyra mutatva.

- Na, azért rólunk se feledkezz meg – vonta fel a szemöldökét Hayden.

- Bármelyikőtöknél gyorsabb vagyok, Hurrikán – közölte Katarzis.

- Tényleg? És ezt ki is szeretnéd próbálni?

- Elég – csattant fel Kamuflázs. – Hullócsillag, már legalább tíz perce fogod rám azt a pisztolyt, mindannyian tudjuk, hogy nem fogsz lelőni. Maradj itt, az alanyok és Hamu majd pátyolgatják a lelkedet, aztán ha esetleg újra érdekelne némi üzleti ajánlat, szívesen látlak. Adios, Hull...

Jordan megelégelte a monológot, és a fegyvert kissé lejjebb eresztve nemes egyszerűséggel combon lőtte a nőt. Safiát láthatóan meglepetésként érte a dolog, azonban ahogy térdre esett, mintha némi csodálattal figyelte volna a lányt, csakúgy, mint mindenki más is.

Csak az nem tűnt fel senkinek, hogy Dylan mit bámul pislogás nélkül.

A fiú most először gyakorolta telekinetikus képességeit ennyi ember előtt, a repülő kő azonban ahhoz képest, hogy a kettes szint környékén állt meg nála a kísérlet, mutatott némi tehetséget.

- Jordan, vigyázz! – kiáltotta reflexszerűen Hayden, és a lány felé vetődött, addigra őt azonban már tarkón találta a hatalmas kődarab.

- Mondtam, hogy nem megyek innen sehova – motyogta a lány a földön fekve, nyakán vékony csíkban vér csordogált.

Hayden a hátára fordította, és óvatosan pofozgatva próbálta ébren tartani.

- Maradj velem – kérte, és megszorította a kezét.

- Hayden – nyitotta ki a szemét egy pillanatra Jordan, azonban szinte azonnal le is csukta. – Bocsáss meg nekem.

- Megbocsátok – suttogta a fiú, arcán pedig egy kósza könnycsepp gördült le. – Megbocsátok. Persze, hogy megbocsátok... Jordan!

A lány azonban elernyedt a karjai közt.

Hayden feltekintett, és látta, ahogy Natasha éppen Dylannel küzd, aki irányából kavicsok repkedtek, Lily a zsebkésével próbálta kicselezni a valóban emberi szemmel felfoghatatlanul gyors Katarzist, Matthew pedig éppen orrba vágta Árnyékot.

Akkora hurrikánt kreált, mint még soha. Ügyelt, hogy ne okozzon halálos sérüléseket, azt azonban nem tudta megtippelni, hogy mennyire vesztette el a kontrollt. Bár érezte, hogy üvöltött, hallani semmit nem hallott belőle, térdre rogyott, arcából pedig minden szín kifutott.

Mintegy lassított felvételként látta, ahogy Natasha kiált neki valamit és felé fut, azonban mire közel ért volna hozzá, szeme előtt elsötétedett a folyópart.