- Ez egy... érdekes ötlet – felelt Natasha lassan, óvatosan fogalmazva. – Nem mintha nagyon aggódnék Brannan-ért, kivágja ő magát szorult szituációkból is, de...

- Ez túl kockázatos – fejezte be a gondolatot Lily. – Tudjátok, hogy én vagyok a fejjel falnak rohanás királynője, de ez még szerintem is túlzás.

- Megértem, hogy miért nem tetszik – mondta dr. Brannan csendesen. – De Kamuflázs túlságosan nagy figyelmet fordít arra, hogy minden alanya szem előtt legyen. Lehet, hogy már arról is tud, hogy jártatok Dylannél... Kicsit más irányba kell elterelnünk ahhoz, hogy a próba-alanyok zavartalanul megkaphassák az ellenszert.

- Igaza volt – dünnyögte Natasha Matthew-nak. – Brannan tényleg mindig a figyelemelterelésre épít...

- Szerintem nem szabadna alábecsülnünk Kamuflázst – vélekedett Hayden. – Ahhoz nagyon láthatatlan csapdát kell építenünk, hogy beleessen.

- Egyetértek – bólintott Brannan, továbbra sem veszítve a lendületéből. – Gondolkozzatok! Mire számít most Kamuflázs?

- Egyáltalán tud arról, hogy van ellenszer?

- Persze – biccentett Lily. – Ha a próba-alanyai tudják, akkor kétségkívül ő is. A kérdés az, hogy ha ő maga is akkora koponya, akkor miért nem csinál ő ellenszert? A kísérletet is megoldotta magának, akkor honnan tudhatjuk, hogy nincs ellenszere?

- Biztos, hogy nincs ellenszere – vélekedett Brannan. – Ezt csak Matthew értheti meg tudósként, hogy milyen ez. Az ellenszert nem lehet csak úgy összedobni, főleg, mert Safia nem ismeri annyira a kísérletet, mint én. Ő egy hasonló beavatkozást hajtott végre saját magán, ami majdnem az életébe került, a próba-alanyai azonban a Nightmare-hez tartoztak. Próbálkozhat Safia, de nem fog. Nem gondolja, hogy megérné az időbefektetést...

- Valamennyire csak törődik a próba-alanyokkal – vonta össze a szemöldökét Hayden. – Dylan valósággal bálványozza őt.

- Törődik velük, de közben mégiscsak eszközként tekint rájuk – igyekezett megfogalmazni dr. Brannan. – A cél szentesíti az eszközt, igaz? Valahogy így foghatja fel a dolgot. A másik apropó, ami miatt úgy gondolom, hogy nincs ellenszere és nem is tervez előállítani, az az, hogy a kór eddig nem érintette a magas körökben mozgó próba-alanyokat. Conrad, vagyis Ragyogás volt az első, aki belehalt a betegségbe, ő pedig benne sem volt a szövetségben – sőt, kiszolgáltatta Matthew-nak őket.

- Wyatt azt mondta, hogy mostanában sok volt a különös haláleset – szólt közbe Natasha. – Miért sokszorozódott mostanában a kór áldozatainak száma?

- Sokszorozódott? – kérdezett vissza a férfi, akinek ezek szerint újdonság volt az információ. – Sejtésem sincs. Utánanézek majd.

- Viszont már többen meghaltak a próba-alanyok közül, csak feltűnik Kamuflázsnak – kanyarodott vissza az eredeti téma gyökeréhez Jordan.

Matthew bólintott.

- Egész biztosan tud róla. Annak nagyobb a valószínűsége, hogy azért nem foglalkozott eddig különösebben vele, mert rengeteg próba-alanya van, és közülük nyilván vannak sokan olyanok is, akiknek nem lehet sok hasznát venni.

- Akkor meg miért vette be őket a szövetségbe?

- Mert előrébb tartja a mennyiséget a minőségnél – felelt dr. Frances helyett Brannan.

- Oké, meg kell kérdeznem – dörzsölte az arcát Natasha. – Hány alany volt összesen?

- Mármint, akin működött a kísérlet?

- Nem – rázta a fejét a lány. – Hiszen Daisy-n sem működött, és mégis kijött rajta a kór. Összesen hány emberen kísérletezett, dr. Brannan?

A férfi elhúzta a száját, és az asztalon hagyott üres kávésbögrét kezdte fixírozni.

- Ennek... Utána kell néznem.

- Ugyan – legyintett Natasha. – Már elég sok mindent tudunk magáról, a helyzeten nem fog változtatni.

- Négyszáz – mondta ki végül, kerülve mindenki tekintetét.

- Hogyhogy ilyen kerek szám? – pillantott jövendőbeli apósára Matthew, aki ezek szerint szintén nem volt tisztában a pontos értékkel.

- Mert ott abbahagytam.

- Miért? – ráncolta a homlokát Lily. – Még az én felbukkanásom sem késztetett arra, hogy leállj. Mi volt annál drasztikusabb?

- Oké – sóhajtott Brannan. – Igen, valóban sokat tudtok rólam, de azért nem mindent.

- Ne húzza az időt – emelte meg kissé a hangját Hayden.

- Matthew tudja, miről beszélek – igyekezett áthárítani a felelősséget.

A férfi azonban zavartan meredt rá; bár, hogy ez csak egy álarc volt, vagy valós érzelmeinek tükre, abban a pillanatban senki nem tudta megmondani.

- Akkor nem – húzta össze a szemöldökét Brannan, és úgy méregette egykori kollégáját, mintha a veséjébe akarna látni. – Mindegy. 2008 januárjában történt, egy kifejezetten hideg estén, amikor...

- A lényeget – torkollta le most Natasha.

- Szóval, ezt talán nem említettem még, de nem a diplomaosztón láttam utoljára Safiát. – Megköszörülte a torkát. – 2008-ban felkeresett a lakásomon, és szálláshelyet kért. Mivel nagyon hideg volt odakint, és a régi idők emlékére beengedtem, majd ő visszaélt a vendégszeretetemmel, ugyanis átkutatta a holmim.

- Mit kereshetett?

- A Nightmare-rel kapcsolatos jegyzeteimet, természetesen. Amikor számonkértem, elmondta, hogy ő is el akarta végezni a kísérletet, de nem tud rájönni a „titkos receptre", ugyanis nem akar működni a dolog. Megmondtam neki, hogy eszébe ne jusson egyedül kísérletezgetni saját magán, mire ő felvetette, hogy akkor segítsek neki én.

- Á, most már mindent értek – biccentett Matthew.

- Tehát, ez volt az a pont, amikor ösztönösen utasítottam vissza az ajánlatát, és ráébredtem, hogy többé nem vagyok képes embereken kísérletezni – fejezte be a történetet dr. Brannan.

- De hiszen még évekig be voltunk zárva a laborba – szaladt fel Stan szemöldöke a haja tövéig, aki eddig csak csendben követte a társalgást, de ezek szerint tökéletesen felvette a fonalat.

- Valóban – bólintott a férfi. – Titeket már engedhettelek el csak úgy, ahhoz már túlságosan előrehaladott volt a kísérlet. Viszont azóta nem alkalmaztam új alanyt.

- Aha – dörzsölte a szemét Natasha ismét. – És ebből a négyszázból vagyunk összesen öten, akiknél tovább működött a kísérlet az ötödik fázisnál?

- Igazából csak négyen, mert nálam az ötödik fázisnál állt meg – szólt közbe Jordan. – Azért nem tudok semmit csinálni azon kívül, hogy néha pár napig elmegy az áram miattam.

- És kik azok, akik a negyedik fázisnál álltak meg? – érdeklődött Hayden.

- Nincsenek sokan, és ismeritek őket.

- Tippelek – fintorgott Natasha. – Maya, Nadragulya és Lindsay?

- Jól gondolod, csak kifelejtettél kettőt.

- Árnyék és Szurok – találgatott Hayden.

- Pontosan – bólintott Brannan.

- És kik a harmadik fázisosok?

- Noah és Katarzis – vágta rá gondolkodás nélkül Natasha.

- Helyes – kezdett idegesítő járkálásba Brannan. – A próba-alanyoknak azonban mind van egy hatalmas problémája. Mivel a kísérlet nem tudott befejeződni rajtuk, hiába küzdenek akármennyit is, a képességük örökké labilis marad.

- Tényleg?

- Tényleg. Jordan, azért nem alakult ki fekete-fehéren képességed, mert éppen csak átbillentél az alany-kategóriába, amikor a szervezeted nem volt képes befogadni több változást. Ugyanez vonatkozik a többi próba-alanyra is; nem tudhatják, hogy mikor hagyja őket cserben a tényezőjük.

- Khm, dr. Brannan – köszörülte meg a torkát Hayden, miután Natasha enyhe utalásként bokán rúgta. – Hogyan lehetséges az, hogy mostanában kissé megbolondult a képességem?

Matthew kérdőn fordult a fiú felé, aki azonban Brannan reakcióját figyelte.

- Hm, ez érdekes – kezdte lassan. – Leginkább azzal tudnám magyarázni, hogy nem igazán használtad. A képességed nem a szél, hanem a hurrikán. Ha gyakorolsz egy kicsit, feltételezem, hogy helyre fog állni.

- Én is ezt mondtam – vetett jelentőségteljes pillantást a barátjára Natasha, majd minden átmenet nélkül összecsapta a tenyerét. – Na! Akkor mit csinálunk Kamuflázzsal?

- Ti semmit – közölte Brannan. – Ti a próba-alanyokkal foglalkoztok, hogy megkapják az ellenszert. Kamuflázs pedig legyen az én dolgom.

- Miért, van már terve? – húzta össze a szemöldökét Natasha.

- Fogjuk rá – ködösített. – Azt nem garantálom, hogy működni is fog, de időt mindenképpen tudok nektek nyerni. Annak pedig örülnék, ha cserébe én is számíthatnék rátok.

- Áll az alku.

******

A sötétvörös függöny árnyéka véres hullámokat vetett a hófehér padlószőnyegre, az ablakon besütő lemenő Nap fénye megfestette a világosdrapp kanapét, ami a kisasztal előtt volt elhelyezve. Az asztalon mappákba rendezett iratok foglaltak helyet, mellettük pedig egy üres bögre, amiről Kamuflázs nem vette le a szemét, mióta a szobába lépett.

- Mindig is volt ízlésed – jegyezte meg dr. Stanley Brannan, majd előlépett a vaskos faajtó takarásából. – Hogy arcodra fagyott a meglepettség! Talán nem számítottál rám, drága barátom?

- Adj egy percet – motyogta dr. Safia Awan, és megkerülve a férfit, a mosogatógépbe téve eltüntette a zavaró tényezőt, vagyis a kiürült bögrét. Miután ezzel megvolt, felegyenesedett és rendíthetetlen pillantást vetett egykori barátjára. – Minek köszönhetem a látogatást, Stanley?

- A környéken jártam, és gondoltam beugrok – felelt felvont szemöldökkel dr. Brannan. – Ha pedig már itt vagyok, akár meg is kínálhatnál valamivel.

- Kesudiót tudok felajánlani – bökött hanyagul a kisasztalon lévő tálkára. – Újra felteszem a kérdést, Stanley. Mit keresel itt?

- Á, az érdekel, hogy honnan tudom, hogy itt laksz – nyúlt egy kesudióért végtelen lassúsággal a férfi. – Te is megjelentél egyszer úgy a küszöbömön, hogy elvileg nem tudhattál volna róla, hogy hol élek... És én sokkal kedvesebben fogadtalak, mint te most engem.

- Elnézést – húzta gúnyos mosolyra a száját Safia. – Üdvözöllek otthonomban! Kérsz esetleg egy bögre teát?

- Sokkal jobb.

- Remek – biccentett a nő, majd elkomorodott. – Mit akarsz tőlem, Stanley?

- Talán nem hiszel abban, hogy csak baráti vizitre érkeztem? – vonta fel a szemöldökét Brannan, a szerepéből azonban továbbra sem billent ki.

- Ugyan – forgatta a szemét Kamuflázs. – Azért vagy itt, mert akarsz valamit. Halljam, mivel szolgálhatok neked?

- Üzleti javaslatot fogok tenni – kezdte lassan a férfi, egyik kezével még mindig a kesudiós tálban matatva. – Amit te el fogsz fogadni.

- Nekem már semmit nem tudsz felajánlani.

- Azért hallgass végig. – Hatásszünetet tartott, és leült a kanapéra, csak közben leverte az egyik párnát a padlóra, tudva, hogy ezzel mennyire összezavarja a nőt. – Semmire nem vágysz annál jobban, hogy engem szenvedni láss, igazam van?

Safia csak azután felelt, miután visszarakta a párnát a helyére.

- Ez így van. Talán önként feladod magad?

- Valahogy úgy. – Brannan felállt, és hanyagul a zsebébe süllyesztette a kezét.

Kamuflázs lassan végigmérte egykori barátját, majd reszelős nevetést hallatott.

- Hol csapda, Stanley? Mi az alku másik fele?

- Bocsátsd el a próba-alanyaid.

A nő most már felhőtlen boldogsággal nézett rá.

- Akkor nincs alku.

- Ugyan, Safia – lépett közelebb hozzá Brannan. – A próba-alanyaid selejtesek. Idővel egytől egyig el fogja őket pusztítani a betegség, és ha már nem lesz hadsereged, az alanyok könnyen eltipornak téged. Ez egy egyszeri ajánlat.

- Csak a gyengéket viszi el a kór – sziszegte Kamuflázs. – Gyenge katona pedig nem kell nekem.

- Bármikor cserben hagyhatja őket a képességük – folytatta a férfi. – Nem tudhatod, mikor mondanak kudarcot. A számításaim szerint pedig azokat győzi le a kór, akik...

- Csak abban a statisztikában hiszek, amit én hamisítottam – vágott közbe Safia.

Brannan pillantásában az elismerés szikrája lobbant fel.

- Churchill – jegyezte meg, időnyerés céljával.

- Bizony. Szeretnél még bölcselkedő idézeteket hallani, vagy a lényegre térhetünk?

- Ami pedig...?

- Idejössz, húzod az időt, olyan ajánlatot teszel, amiről te magad is tudod, hogy nem fogod véghez vinni... És mindezt miért? Hogy ameddig te elszórakozgatsz velem, az alanyaid valami olyat csinálhassanak, aminél jó, ha én nem vagyok ott. – Kamuflázs mélyen egykori barátja szemébe nézett. – Ügyes trükk volt, Stanley... Kár, hogy nem dőltem be neki.

Brannan hátrált pár lépést.

- Miből jöttél rá?

- A lányod – legyintett Safia. – Tudom, hogy semmi pénzért nem hagynád ki a lányod esküvőjét, bármilyen nemes cél vezérelne is... Ami valljuk be, önzőnek fest le téged. Egy ember a próba-alanyaimmal szemben...!

- Elég – hárított a férfi. – Akkor mi legyen? Futsz megnézni, hogy megvan-e minden próba-alanyod? Úgysem törődsz velük. Semmit nem teszel a kór ellen, pedig nagyon is aggaszt a dolog, engem nem tudsz beetetni a „gyenge katona" meséddel.

- Én próbáltam tenni a kór ellen.

- Ellenszert készítettél? – kerekedett el pillanatra dr. Brannan szeme, majd megrázta a fejét. – Nem. Nem te.

- Valóban – hagyta jóvá.

- Neil Norman?

- Nagyobb az egója, mint a tudása – vonta meg a vállát Kamuflázs. – Azokat is megölte a gyógyszerével, akik felépültek volna.

- Ezért volt az utóbbi időben több haláleset – bólintott a férfi, majd témát váltott. – És most? Meg sem próbálod kiszedni belőlem, hogy mire készülnek az alanyok?

- Nincs rá szükségem – terült szét magabiztos mosoly Safia arcán. – Lám, lám, ezt még te sem láthattad előre... Én máris mindenről tudok.