Jordannek zúgott a feje.

Nagyokat pislogva erőltette a szemét, hogy nyitva bírja tartani, végtagjai elzsibbadtak, nagy nehezen bírta csak rávenni magát, hogy felüljön. Hátát a hideg falnak vetette, és körülnézett a helyiségben, ami leginkább egy cellának felelt meg.

- Látom, felébredtél – szólalt meg egy hang a másik sarokból. Jordan összerezzenve kapta oda a fejét.

A férfi néhány napja lehetett ott, egykor fehér inge koszos volt, sötét haja zsírosan omlott az álla alá, bokája és csuklója meg volt bilincselve, a horzsolások pedig arra utaltak, hogy megpróbált kiszabadulni.

- Nadragulya vagyok – mutatkozott be a cellatársa.

- Hullócsillag – felelt Jordan, és meglepetten tapasztalta, hogy milyen természetesen hangzik már ez a név a szájából.

- Hallottam már rólad – biccentett Nadragulya.

- Szintúgy. Próba-alany, igaz? – fintorgott a lány, szíve pedig a torkában dobogott.

- Á, a hierarchia – vonta fel a szemöldökét a férfi. – Mi egy alsóbb rendű társadalmi réteg vagyunk...

- Ezt senki nem mondta – ellenkezett Jordan, de Nadragulya a szavába vágott.

- Pedig pont erről szól ez az egész... Hogy mi selejtesek vagyunk, mert rajtunk nem működött a kísérlet...

- Rajtam sem működött – szólt Jordan csendesen. – Az ötödik fázisig jutottam... Hajszál híján múlt, hogy ne számítsak próba-alanynak... Az egyetlen igazi alany pedig egyébként is csak Hurrikán.

Nadragulya csettintett a nyelvével.

- Á, igen. Hurrikán – ejtette ki a nevét olyan hangsúllyal, hogy Jordannek végigfutott a hátán a hideg. – Az első alany, és a mai napig az egyetlen, akin Brannan befejezte a kísérletet... Azt mondják, ő a legerősebb.

- Ez nem egy verseny – suttogta a lány.

- Tudod mit, Hullócsillag? Ez valahol igenis egy verseny. Egy gyerekes versengés azért, hogy ki a legjobb... És hogy miért van erre szükségünk? Az egónk miatt. Mert nekünk azt mondták, hogy nem vagyunk elég jók.

- Ezt Brannan mondta – jegyezt meg Jordan. – Nem mi.

- Ti? – kérdezett vissza kételkedve a férfi. – Esőcsepp és Hurrikán, mindig is ők voltak a középpontban, nem igaz? Te mindig ott vagy nekik, de mikor kérdezte meg utoljára tőled bárki is, hogy „hogy vagy"?

Jordan szólásra nyitotta a száját, majd átfogalmazta a mondandóját.

- Másszon ki a fejemből – kérte halkan.

Nadragulya felnevetett. A hang élesen hatolt a csendbe.

- Ugyan, Hullócsillag. Nem tudnék a fejedbe mászni, ha nem lennének kételyeid... Én csak kimondom azt, amit te nem mersz.

- Mit akar tőlem? – húzta össze magát a lány, és hirtelen nagyon kicsinek érezte magát.

- Akarni? Semmit – rázta a fejét a férfi. – Csak bájosan elcsevegünk, amíg a fogva tartónk nem jelentkezik...

******

- Milyen népszerű lettem hirtelen – pislogott Natasha döbbenten a vele szemben helyet foglaló Albertre. – Minek köszönhetem a látogatást?

- Csak bejöttem megnézni, hogy hogy vagy – fürkészte a lányt a férfi. – Én is átéltem ezt. Hidd el, hogy vége lesz.

- Aha – sóhajtott Natasha. – Wyatt még mindig nem tud mit kezdeni azzal, hogy hivatalosan halott vagyok, és ameddig nem jön rá, hogy hol töltöttem az életemből kiesett négy évet, addig nem meri tárgyalás elé vinni az ügyet, úgyhogy ha rajta múlik, életem végéig előzetesben leszek.

- Ne add fel a reményt, Natasha. Meg fogjuk találni a kiutat ebből, biztos vagyok benne, hogy van megoldás, és...

- Nincs rá semmi garancia – vont vállat a lány. – Semmi gond. Már megbarátkoztam a gondolattal...

- Ne tedd – pillantott rá szomorúan Albert. – Soha ne veszítsd el a reményt.

Natasha kerülte a férfi pillantását.

- Úgy hallottam, lett egy macskája – váltott témát hirtelen.

- Á, igen – biccentett Albert. – Newtonnak neveztem.

A lány nevetésszerű hangos hallatott.

- Mint a fizikus?

- Mégis mire számítottál? – csóválta a fejét a férfi. – Ha fegyverrel fenyegetnek sem neveztem volna el Cirminek.

- Nem is vallott volna magára – értett egyet Natasha.

*****

- Nem igaz, hogy nem törődnek velem – bökte ki Jordan.

Nadragulya felnevetett.

- Ezen gondolkodtál az elmúlt egy órában?

A lány kikerülte a kérdést.

- Cilliannek hívják, igaz?

A férfi mélyen beszívta a levegőt, és a plafonra tekintett.

- Rég nem szólított már így senki... Mióta is? Á, igen, amióta egy őrült tudós beválasztott az őrült kísérletébe. – Mivel Jordan nem válaszolt, Nadragulya folytatta. – Az első alanyok között voltam. Ez magyarázza, hogy idősebb vagyok, mint az alanyok jó része. Brannan valamiért fiatalokon jobban szeret kísérletezni... Erre biztos van valamilyen tudományos magyarázat.

- Tud róla, hogy Kamuflázs soha nem volt a Nightmare alanya? – kérdezte a lány hirtelen.

- Igen – felelt egyszerűen Cillian. – Kevés olyan dolog van, amit én nem tudok Kamuflázsról, Hullócsillag.

- Brannan szerint ez a harc arról szól, hogy Kamuflázs dühös a világra... Magára is ez igaz?

- Ez a beszélgetés kezdett egy interjúvá válni – motyogta a férfi. – Szóval most én kérdezek, Hullócsillag. Akkor is arra az oldalra állsz, ha hagynak választási lehetőséget?

Jordan érezte, hogy kiszárad a szája.

- Mire gondol?

- Ha Matthew Frances és az alanyok nem mentenek meg, akkor is őket pártolnád? – fejtette ki a kérdést Nadragulya, bár a lány megértette elsőre is.

- Igen – felelt Jordan, és kimondhatatlanul örült annak, hogy nem remegett meg a hangja.

Nadragulya felvont szemöldökkel, hosszan fürkészte a lányt, mintha arra keresne nyomokat, hogy hazudik.

Válaszolni azonban már nem maradt lehetősége, ugyanis kivágódott az ajtó. A küszöbön álló álarcos alak vizet és kenyeret helyezett a földre, majd se szó, se beszéd kiment.

A cella két lakója összenézett, majd elvették az ételt, és csendben kezdték elfogyasztani azt.

- Miért vagy itt egyébként?

Jordan összerezzent, de úgy látta, nincs értelme hazudni.

- Doe egyik volt emberét követtem.

- Mert arra gondoltad, hogy megpróbálod rávenni arra, hogy győzze meg a főnökét, hogy tanúskodjon Esőcsepp mellett. Terjednek a hírek – felelt a lány elképedt ábrázatára.

- És maga?

- Mi van velem? – érdeklődött Cillian, és felhajtotta a vizet.

- Maga miért sínylődik ebben a cellában?

- Hasonló okokból. Én is Doe emberét követtem, csak más célból.

Jordan bólintott.

- És mi célból?

- Ennyire azért még nem vagyunk jóban, Hullócsillag – nevetett fel a férfi.

******

Jordan arra ébredt, hogy ráncigálják. Fogalma sem volt, mikor aludhatott el, de sötét uralkodott odakint, csak a hold világított be halványan a kicsi, rácsos ablakon. Szabad kezével az arcát dörzsölte, amíg újra meg nem rázta valaki a vállánál fogva.

- Mi a f...? – motyogta a lány, a következő pillanatban azonban egy tenyér tapadt a szájára.

- Maradj csendben – suttogta egy érdes hang a fülébe, Jordannek pedig végigfutott a hátán a hideg.

Eloldozták a lábát, bekötötték a szemét, és kilökték a folyosóra. Por kavargott a levegőben, amitől kis híján köhögőroham tört rá, de végül sikerült uralkodnia magán.

- Talpra – szólt halkan ugyanaz a hang. Jordan feltápászkodott, és hagyta, hogy vezessék. Elvesztette az időérzékét, de legfeljebb néhány perc múlva egy új helyiségbe léptek be, ahol egy székre ültették le majd hozzá is kötözték. Ezután levették a szemére kötött anyagot.

Jordannek bántotta a szemét a hirtelen támadt világosság, szükséges volt néhány másodperc, ameddig megszokta.

Ekkor vette észre Doe egykori beosztottját, akit követett. Az alacsony, gyenge csontozatú Abraham Flannery egy díszes széken foglalt helyet, amire mintha trónként tekintett volna. Fiatal volt, de vörösesszőke hajába ősz szálak keveredtek, és világos bőrén lévő szeplői is kifakultak. Jordan nem mondta volna, hogy bármilyen tekintélyt is sugároz.

- Szükségtelen volt meglátogatnod, Hullócsillag – szólt Flannery törékeny hangján, és színpadias mozdulattal megigazította a teljesen felesleges cilinderjét.

- Szerintem is – biccentett Jordan. – Akkor elmehetek?

- Te sem hitted, hogy ennyire könnyen megúszod – terült el mániákus vigyor a férfi arcán. – Ha már itt vagy... szórakozhatunk kicsit.

Jordan megborzongott. A legjobb lesz, ha minél gyorsabban elhúzza innen a csíkot.

Mielőtt azonban bármi menekülési stratégiát kidolgozhatott volna, egy alakot pillantott meg a szoba másik végében. Kellett egy kis idő, amíg felismerte az alakban Hale-t, akivel az idefele vezető úton futott össze, csak azóta annyi minden történt, hogy egészen kifakult az arca a memóriájában. A fiú intett neki, Jordan-t azonban annyira lesokkolta az, hogy egyáltalán mit keres itt, hogy teljesen elfelejtett koncentrálni.

- ... mit gondolsz, Hullócsillag? – rántotta vissza a valóságba Flannery hangja.

- Egyetértek – vágta rá csípőből a lány, majd füstszagot kezdett érezni. Talán a gengszter-jelölt elfelejtette kikapcsolni a sütőt...? És hova tűnt Hale?

A következő pillanatban Flannery fulladozva köhögve rogyott térdre és esett össze, majd két beosztottja is követte a példáját. Jordan összevont szemöldökkel figyelte a jelenetet, ám az álla csak akkor esett le igazán, amikor a hamu alakot öltött.

Hale kacsintott, és leporolta a nadrágját.

Jordan csak pislogott.

- Ki vagy te?

- Még mindig Hale – felelt a fiú, miközben eloldozta a lányt a széktől. Jordan a csuklóját dörzsölgetve lépett hátra egyet, és gyanakodva, potenciális fenyegetésént méregette az előbb még hamualakban támadó fiút. – Te sem mondtad meg nekem, hogy alany vagy, úgyhogy igazán nem hibáztathatsz...

- Próba-alany vagy – állapította meg Jordan.

- Független – tette hozzá Hale. – Szürke jediként jellemezném magam.

- És humora is van – biccentett Jordan. – Viszont nem hiszek neked.

- Nem? – hervadt le a mosoly a fiú arcáról.

- Nem bizony. Először is, eddig sosem találkoztam független alannyal, plusz, ha független vagy, akkor miért ólálkodtál a közelemben? Azt ne mondd, hogy véletlen tévedtél erre...

- Nem éppen véletlenül, de nem követtelek – felelt Hale. – A környéken lakom. Éppen azért tartózkodtam az utcán, ahol egyébként minden jogom megvan lenni, mert suliból jöttem haza.

Jordan pislogás nélkül meredt rá.

- Független próba-alany vagy és egyetemre jársz.

- Tele vagyok meglepetésekkel – tárta szét a karját a fiú vigyorogva.

- Nem! Ne vigyorogj, gondolkoznom kell – fordította el a fejét a lány.

- Oké, hogy tudom bebizonyítani, hogy nem próba-alanyok küldtek azért rád, hogy megcsonkítsalak? – fonta össze karjai a mellkasán Hale.

- Honnan tudsz a próba-alanyok szövetségéről?

A fiú sóhajtott.

- Mert engem is megkerestek azzal, hogy csatlakozzam.

- És? Simán nem érdekelt az ajánlatuk?

- Nem – nevetett fel a fiú. – Van jobb dolgom is.

- És lazán rábólintottak arra, hogy visszautasítottad őket?

- Lazán nem igazán, de megértettem velük, hogy nem érdekelnek – válaszolt Hale. – Most már hiszel nekem?

- Nem! Miért segítettél nekem...? És főleg honnan tudtad, hogy ki vagyok?

- Ugyan, a próba-alanyok körében mindenki kívülről fújja az öt alany aktáját – vont vállat a fiú. – Felismertelek, igen. És elég idegesnek tűntél ahhoz, hogy azt gyanítsam, bajba fogsz keveredni, ezért követtelek. Majd szem elől vesztettelek, úgyhogy elbújtam ebbe a szobába és vártam. És milyen jól tettem!

- Ez hihetőnek hangzik – tűnődött Jordan. – Szóval fogalmad sincs, kik azok az emberek, akiket most fojtottál meg?

- Nincs – rázta a fejét. – Viszont nem fojtottam meg őket, csak elájultak.

- Mi a képességed?

- Hamu – mondta Hale. – Mindenkinek olyan kreatív szuperhősneve van, nem gondolod? Az enyém legalább alliterál a keresztnevemmel...

- Fogalmam sincs, hogy bízhatok-e benned – gondolkodott hangosan Jordan.

- Szívesen átmegyek minden teszteden – felelt a fiú.

- Ne vigyorogj – vágta rá a lány, majd csak azután fordult szembe Hale-lel, aki hirtelen közelebb állt hozzá. – A szemed...

- Mi? Ja, igen – vont vállat. Mindkét írisze zöld volt, de az egyikben kék árnyalatok is keveredtek. – Heterokrómiának hívják. Erről kivételesen nem a kísérlet tehet, így születtem.

- Tudom, hogy hívják, csak nem láttam még valóságban – fürkészte a szempárt Jordan, majd zavartan hátrált pár lépést, amikor rájött, hogy túl közel áll. – Miért, miről tehet a kísérlet?

- A hajamról – túrt a fiú a göndör tincsekbe.

- A hamutól begöndörödik? – ráncolta a homlokát a lány.

- Dehogy – legyintett Hale. – Ősz. Ősz a hajam. Ha nagyon pontosak akarunk lenni, hamuszínű... Huszonöt éves vagyok, és festeni kell a hajam. Még valami, amit tudni szeretnél rólam?

- Nincs – szólt Jordan elvékonyodott hangon. – Illetve, majd szólok, ha eszembe jut valami.

- Szóval, tekintve, hogy már nem nézel rám úgy, mintha élve fel akarnál falni – vigyorodott el a fiú – meghívhatlak egy italra?