– Fel kell készülnünk a szülésre – állapítja meg az orvos, mire a két fiatal először értetlenül majd rémülten néznek egymásra.

– Nem lenne jobb halasztani pár napot, doktor ur? – teszi fel a kérdést az egyik nővér, ám már nem tudd válaszolni az orvos, mivel Soyi félbeszakítja.

– Tessék? De hát...még hátra van több mint két hónap – motyogja ujjait tördelve néha oldalra pillantva, ahol férje, Taehyung foglal helyett.

– Kérem hölgyem, nyugodjon meg – kezdené el nyugtatni az orvos, azonban ezzel csak még jobban megijeszti a lányt.

– Ne mondja ezt nekem, mikor a gyerekemről van szó – ugyan nem szerette volna de ilyen helyzetben nem tudott uralkodni magán, hiszen minden bizonnyal a babával van valami, különben nem lenne szükség a szülésre. Rettegett attól, hogy ezt a babát is el fogják veszíteni, ezért reagált ily módon.

– Nagyon sajnálom hölgyem, de kérem értje meg. Ha nem teszünk valami az akár a baba éetébe is kerülhet. – adta tudatukra óvatosan az orvos, már amennyire egy ilyen információt lehet óvatosan közölni.

Soyi szorosan összezárta könnyes szemeit, majd hátravetette fejét, így tisztán látta, miszerint a nővérek bőszén készülődnek a kora szülésre. Ebben a pillanatban a fiatal anyuka nem tudott értelmesen gondolkodni semmire, minden amit szeretett volna, az hogy a kisbaba egészséges legyen.

»««

– Miért nem sír? Miért nem hallom a sírását? – kiáltott fel Soyi, mikor látta, hogy kivették belőle gyermekét azonban nagyon megijedt mikor realizálta, hogy nem sír. Olvasta már, nem minden baba sír fel egyből, van akinek kell pár másodperc, azonban számára ez perceknek tűnt. – Csináljanak már valamit – kiálltja el magát, amire már férje is észbe kap és a nővérek felé kapja fejét. Nem tudtam mihez kezdjen. Azzal tisztában volt, nem az a helyes, hogy ott áll és nem tesz semmit, de az igazság az, hogy nagyon megrémült. Emiatt pedig mozgásra sem bírta testét. Rettegett attól, hogy ismét elveszít mindenkit akit szeret, amit már képtelen lenne feldolgozni. Még az első babájuk elvesztését sem tudta igazán feldolgozni, csakis Soyi miatt maradt annyira erős de ha vele bármi történik..nem, erre nem szabad gondolnia, hiszen az ország legjobb orvosa gondoskodik családjáról.

– Nem kell aggódni. A pici él – felkapja a fejét az újdonsült anyuka, amint meghallja az orvos nyugodt hangját, ami öt is nyugodtságra készteti, ám nem marad így sokáig, hiszen a pici továbbra sem sír fel.

– De miért nem sír? Az lenne a normális, nem? – kétségbeesetten kap férje keze után, aki szinte azonnal megfogja és kissé megszorítja jelezvén, nincs egyedül. Taehyung igyekezett megnyugtatni őt, arra sarkalva, hogy pihenjen és mire megnyugodnak mindketten a baba is jól lesz. Maguk sem hitték de valóban jól volt a kislány, csak meg volt ijedve és mint apjához hasonlóan kissé késön sirt fel. De egészséges volt, és pár órával a szülés után már nem a bánattól, hanem a boldogságtól sírtak mindketten.

Hűha, nos talán én sem hiszem el, de elérkeztünk a történek végéhez. Ugyan ez csak amolyan extra rész, hogy ne legyen szomorú a vége, de igen, alapvetően már az epilógussal volt befejezve ez a történet. Ilyen köszönetnyilvánításokban egyáltalán nem vagyok jó, szóval próbálom értelmesen összeszedni a gondolataim, és pár szóban leírni hogyan íródott meg ez a könyv.

Lehet nem lepek meg senkit (hiszen már említettem), de valamiért mindig is vonzott kissé a maffia világ. Már filmet és történetek szempontjából, és mindenképp szerettem volna írni egy könyvet, ami kicsit ebben a témában forog. Ugyan nem ástam nagyon bele a dolgokba, sőt, sok hibám van, de én élveztem írni, így nem volt olyan nehéz kitalálni a történetet.

Emlékszem, elég hamar pattant ki a fejemből, viszont annál inkább volt nehéz kidolgozni. Egyszer abba is hagytam mert elakadtam a történetben és nem tudtam hova tovább. De az igazság az, hogy a magánéletem a romokban hevert (bár most is, csak megtanultam némileg kezelni) és emiatt nem akartam még itt is durva jeleneteket írni. Apropó, ugyan vannak benne gyomorforgató jelenetek, de ez messze áll attól ami az alapötletben volt, és ami igazán beleillene a történetbe.

Először nagyon vacilláltam a Wonshik szállal, hiszen eredetileg nem lett volna rokona Soyinak és sokkal inkább egy szerelmi háromszög alakult volna ki köztük, valamint megpróbálta volna elválasztani Taehyungtol. De a történet ilyen formában sehogy sem adta magát. Illetve az is felmerült, hogy Tae a vége felé inkább Ahrit választja, vagy éppen hogy bosszúból leitatja Taehyungot és lefekszik vele, és amint ez kiderült volna, Soyi ott hagyja őt. De ez már számomra inkább hasonlított volna török sorozatokhoz.

Egyébként mikor írtam a vázlatot, ez a történet hosszabb lett volna, és az epilógusban Soyi nem öli meg rokonát, hanem komába esik és mikor magához tér, nem emlékszik semmire. Ez azonban az örökös körforgást okozta volna, amihez őszintén nekem nem lett volna türelmem megírni. Úgyis szenvedtek már eleget, főleg Taehyung.

Az azonban az utolsó pillanatban merült fel, hogy Ahri mindenre emlékszik, ugyanis két másik lehetőség is felmerült. Az egyik, hogy soha többé nem is emlékezett volna Taehyungra, ami azt eredményezné, hogy a férfi könnyebben dolgozta volna el az elárulást, a másik meg hogy daganatos lesz és belehal. Ez azonban teljesen fölösleges száll lett volna, hisz lehet akkor Wonshiknak sem lett volna oka ezeket tenni ellenük.

Lett volna egy második évad is, abban az esetben ha Wonshik nem hal meg, de ismétlem. Ez számomra igencsak elcsépelt lenne.

És ami az egyik legfontosabb, ma van két éve, hogy publikálásra került ez a történet, de esküszöm nem szándékosan akartam publikálni épp ma ezt a fejezetet.

Azt hiszem ennyi lenne, amit szerettem volna közölni veletek, illetve megköszöni azt a sok-sok visszajelzést amit kaptam. Igazán jólesett és motivált az írásban. Egy hatalmas köszönet Nektek kedveseim.

Összesen 7,422K nézettséget, 1,041 csillagot és 336 kommentet kapott a könyv. 💜

Ui: Ha van valami a történettel kapcsolatos kérdésetek, nyugodtan tegyétek fel.