Drága szeretett gazdám, - mint ahogy Jungkook mondta -, betartotta az ígéretét. Pontosabban az egyiket, méghozzá, hogy két napig nem kapok ételt. Pokol volt az elmúlt 48 óra. Ugyan a tegnap annyira mégse volt rossz, hiszen valamennyit ettem reggel, de mára már nagyon hiányolta a szervezetem a táplálékot. Se egy tévé, könyv vagy valami amivel el tudnám terelni gondolataim az evésről, így még nehezebb volt, de legalább ő nem jött. Bár megfenyegetett, miszerint megkapom a méltó büntetésem, bíztam abban, hogy ezt elfelejti. Gyűljön annyi munkája, hogy ideje se legyen rám gondolnia. Egyáltalán mit dolgozik egy maffia vezér? Talán megtervezi, ki és mikor rabol el, esetleg hogyan? Vagy éppen a többi maffiát mészárolja le? Miután ezeket megteszi, hogyan kerüli el a rendőrséget? Ehhez hasonló kérdések fordultak meg fejemben, nagy megerőltetés árán. Nem akartam folyton az ételre, vagy egy pohár vízre gondolni, mert attól sokkal rosszabb lesz. Sőt, még a családomra se. Igaz, nem valami rózsás a kapcsolatom velük, de biztos vagyok benne, hogy aggódnak értem. Lehet már jelentettek is a rendőrségnek, bár mindhiába. Nem fogtak tudni róla, soha többé hacsak meg nem szököm. Viszont ahogy Taehyung bizalmába kell kerülnöm, noha erre nem látok jó esélyt, de még mindig ott van Narae. Ő biztosan segíteni megszökni. Talán még rá is beszélhetem, hogy tartson velem, csakhogy ezzel az a baj, hogy erre még sokat kell várnom. Este nyolcat ütött az óra. Furcsa mód eddig elkerülte a figyelmem az a hatalmas óra az ajtó fölött. Most is csak úgy figyeltem fel rá, mert valami furcsa hangok adott ki. Mintha cipő kopogás lenne. Összevont szemöldökkel helyeztem fejem úgy az ajtóra, hogy tökéletesen halljam ha jön valaki. Ám kintről még a légy zümmögését is lehetett hallani, olyan síri csönd volt. Az ajtó mentén lecsúsztam egy hatalmas sóhajt kíséretében. Legszívesebben addig zokognék míg bele nem halok, de az igazság az, hogy elfogytak a könnyeim. Talán ha megpróbálok aludni, nem fog ennyire fájni a gyomrom az éhségtől. Még ha volna víz, de ez a szemét azt se adott. Ittam volna a csapból, még ha nagyon gusztustalan is, viszont elzárták a vezetéket. Azért ezt nem hittem volna. Hogy ennyire kegyetlen. Fogadni mernék, most jót szórakozik rajtam miközben a haverjaival iszák a méreg drága italokat. Erre a kosza gondolatra felkapom a fejem, kamerák után kutatva, hiszen ki tudja, lehet épp az irodájából figyeli szánalmas mivoltomat. Fogalmam sincs hol vannak a kamerák, feltéve ha igaz az állításom, bátorságot de legfőbbként erőt véve magamon állok fel, majd szép lassan a szoba közepére sétálok.

– Nem tudom látod- e, de ezt neked – emelem fel két karom bemutatva a harmadik ujjam. Lehet épp ebben a pillanatban ásom meg a sírom mégse érdekel. Szeretném ha tudná, soha nem fogom feladni. Van annyi méltóságom, hogy kiálljak magamét. – Nem fogok könyörögni ezért a kicseszett életemért vagy, hogy engedj haza. De soha, érted? Soha a büdös életben nem leszek a játékszered te seggfej Kim Taehyung – kiáltom ahogy csak az erőm engedi, ám a következő pillanatban még a vér is megdermed bennem. Elfordul a kulcs a zárban, majd az említett férfi lép be rajta. Egy egyszerű mackó nadrág van rajta, elnyúlt felső és tiszta kócos haj. Egyik kezében van a kulcs a másikban pedig egy tányér amiben leves lapul. Az étel illatára, gyomrom hangosan jelzi mennyire szüksége van a táplálékra. Vártam arra, hogy mikor önti az arcomba, a látszólag forró levest és fojtogat az előbbi kis őszinteségi rohamom miatt, ám helyette csupán halkan becsukja maga mögött az ajtót. Szó nélkül sétál az ágy mellé, aztán a kis éjjeli szekrényre helyezi a vacsorát. Én csak értetlenül nézem végig minden egyes mozdulatát, azon gondolkodva, most azért hozta, hogy előttem egye meg, ezzel is kínozva? Ebből a férfiből már mindent kinézek.

– Amint segítesz a problémámon, megeheted – mutat ágaskodó tagjára azt követően az ételre biccentve. Pár lépést teszek hátra, hiszen bármilyen bátornak is mutatom magam, az igazság az, hogy rettegek tőle.

– Nem. Nem fogok lefeküdni veled, vagy bármi mást csinálni – rázom meg a fejem egyre jobban a fürdőszoba felé húzódva. Soha nem tudhatom mikor ugrana nekem, de egy karnyújtásnyira van tőlem a fürdő, így hamar egy tudnék menekülni. Nagy valószínűséggel rám törné az ajtót, viszont lenne annyi időm, hogy betörjem a tükröt majd amint belépne, átszúrnám a torkát. Jézusom, gondolatban máris gyilkos vagyok, és ez is az ő hibája.

– Akkor csak csókolj meg – emeli rám tekintetét, ami teli van szomorúsággal. Nem értem most miért ennyire normális, már ha róla ezt el lehet mondani. Ám én nem mozdulok. Ugyan egy csókba még nem halt bele senki, de ezt nála soha nem lehet biztosra venni. Viszont bármennyire megalázó, ha nem teszem meg, újra meg fog erőszakolni. Így hát nehezen de elé léptem, és szerencsére ő kezdeményezte a meglepően lágy csókot. – Nyugodtan kérj ha nem lesz elég a leves, Narae még a konyhában lesz egy ideig. De ne maradj fenn túl sokáig – egy utolsó puszit adva ajkaimra hagy magamra ezernyi kérdéssel a fejembe. Ezt most mégis mi volt?