Lassan kinyitom a szemem, ám a már megszokott szobám helyett, vagy amire ilyenkor számít az ember, hogy egy teljesen idegen helyiségben ébred fel, teljesen más fogad. Egy idegen férfi hátát pillantom meg, illetve lábát, ahogy előre halad. Csak úgy mint legutóbb a hátán visz valahova, miközben valakivel nagyban beszél.

– Ki vagy te? Tegyél le – kezdem el ütni a hátát, már amennyire sikerült összekötözött kezekkel, de mint aki meg se érezte halad tovább, nagyot nevetve rajtam. Én nem értem miből vannak ezek, hogy nem érzik az ütésem, vagy talán annyira gyenge lennék?

– Tényleg igaza volt Wonho-nak. Harcias csaj – szólal meg végre az engem cipelő férfi. Egy újabb ütéssel illettem a hátát, ám nem törődve vele fordul le jobbra. A hirtelen mozdulatától és annak köszönhetően, hogy folyton mozogtam a vállán, majd nem neki ütköztem a falnak, mire dühösen mordulok fel.

– Te hülye vagy? Majdnem bevertem a fejem – kapaszkodom meg öltönyében, úgy próbálva felemelni felsőtestem, hátha sikerül valamennyire megfordulnom, hogy láthassam az ki is cipel engem.

– Ne vergődj mint egy partra vettet hal, és akkor nem lesz bajod – csap egy hatalmasat a fenekemre, mire elképedve bámulom fejét, és minden vagy semmi alapon meghúzom a haját. Bár nem tudom hogyan sikerült összehoznom hiszen konkrétan csak a jobb kezével tartja a testem, de ezek szerint vagyok annyira hajlékony, hogy elértem haját. Erősen meghúzva elérem, hogy felkiáltson aki meg mögöttünk van hangosan felnevet. – Ne röhögj Jimin, hanem inkább segíts. Aish, mondtam, hogy hátra kösd a kezét – kiállt fel mikor jobban meghúzom a haját. Nagyon helyes, kiabáljon csak, hadd érezzen egy kis fájdalmat, mert nekem se kényelmes a vállán utazni. Érzem, hogy valaki megfogja a karom, próbálja elhúzni a férfi hajától, ám nem engedem magam olyan könnyen. A mögöttünk lévő férfira emelem tekintettem, egy pillanatra meglepődve mennyire helyes. Ugyan alacsonyabb, mint az aki engem cipel, de a sötét haja és kissé pufók arca egyszerre teszi őt aranyossá és helyessé. A baj az, hogy minden bizonnyal bűnöző.

– Hagy békén, te eszement örült – elengedem a megviselt haját, próbálom felpofozni az előttem sétálót, ám nem sikerült az összekötözött kezeim miatt.

– Nem állsz messze az igazságtól szépségem – villantja meg szívdöglesztő mosolyát, amivel más esetben biztos levenne a lábamról, de így hogy elrabolnak, hányni tudnék tőlük, bármilyen helyesek legyenek. – Miért nem tudsz csendben sírdogálni Jungkook vállán, úgy mint a többi lány? Megnehezíted a dolgunkat kislány – simít végig arcélemen, mire az undor vesz ellő. Elhúzom a fejem, de ő csak meg akarja érinteni arcom, mire szembe köpöm. Dühösen morogva törli meg arcát majd egy hirtelen mozdulattal megfogja az állam. Erősen szorítva azt nézz dühösen szemeimbe, mire nagyot nyelek. Olyan gyilkos tekintettel nézz mint még soha senki. Biztos vagyok benne, hogy ha tehetné már rég megölt volna. Vagy lehet épp ez a szándékuk? Elvisznek egy koszos, büdös helyre, majd miután megerőszakoltak megölnek? Elborzadok erre a gondolatra, behunyva a szemem, abban bízva, hogy mikor legközelebb kinyitom a szobámba leszek, ám az élet nem ilyen igazságos velem.

– Büdös ribanc. – köpi ez a két szót, mire elborul az agyam. Kinyitva a szemem nézek az övébe, majd lefejelem őt. Felszisszenve fogja meg homlokát, amire Jungkook is felfigyel.

– Mit csináltok? – fordítsa oldalra a fejét, hogy megbizonyosodjon arról, ami történik.

– Ne hasonlítgass anyámhoz. Én soha nem leszek ribanc – ordítok újra az engem cipelő férfi ruhájába kapaszkodva, hogy könnyebben tudjak a másikra nézni. Más nők bizonyára sírnának, könyörögve, hogy engedje el őket, de mindhiába. Én nem vagyok olyan, sokkal erősebb fából faragtak, és amíg látok kiutat, addig harcolok. Nem számít hányszor küldenek a padlóra, felállok és kétszer adom vissza azt amit kaptam. Elszántan néztem szemébe, ami látszólag némileg meglepte.

– Hát ezt majd meglátjuk, csak kerülj a gazdidhoz – szólal meg ezúttal Jungkook. Már kérdezném, hogy ezt mire érti, de akkor hirtelen megáll. Értetlenül meredek Jimin-re, csakhogy ő elfordítja a fejét. Csak nem megsértődött? Elvigyorodva próbálom feljebb tornázni magam a férfi vállán, hogy valamennyire lássam hova visz. Fel se tűnt, hogy egy igen előkelő házban vagyunk, ahol leginkább a bordó szín dominál. Csak nem egy pénzes öreg faszihoz hoztak? Annál még Jimin is jobb lenne. A modorán kell kicsit csiszolni és tökéletes lenne. Felé fordítom a fejem, és csak most veszem észre, hogy a hátánál van egy nő. Lehajtott fejjel álldogál ott, mintha várva valamire. Ő...végignézte az előbb történteket? Végül is, így tudni fogja, hogy nem hagyom egykönnyen magam. Jungkook kopogtat egy ajtón, majd amint kihallatszott az a bizonyos igen, lenyomva a kilincset lépet be rajta.

– Itt vagytok? – hallok meg egy mély hangot, mire a szívem a torkomba dobog. – De miért van megkötve a lába? Csak nem szökni próbált?

– De. Pontosan azt, és még le is fejelt – morog bosszúsan Jimin, mire idegesen rá pillantok.

– Te kezdted – sértegetném tovább az említett férfit, csakhogy Jungkook egy határozott mozdulattal ledob a kanapéra. Megszeppenve húzom fel magam jobban a garnitúrán, egy számomra még ismeretlen férfit pillantva meg.

– Csinos és igen harcias. Azt hiszem jól el fogunk mi szórakozni babám – érinti meg arcom, csakúgy mint nemrég Jimin, mire elhúzom a fejem. De vele ellentétben, ő csak elmosolyodik, aztán kioldozza lábam és a kezem. Nem próbálok meg megszokni, ugyanis esélytelen lenne. Ki tudja mit tennének velem. Inkább kivárom a lehetőséget.

– Tss, most miért nem olyan nagy a szád? Talán megijedtél? – teszi karba kezeit Jimin. Én nem tudom, hogy vagy miért, de ha csak megszólal bennem már felmegy a pumpa és legszívesebben kikaparnám a szemét.

– Nem is tudom kit fejelt le egy nő – motyogom orrom alatt, mire az előttem álla fekete hajjal rendelkező férfi, felhúzott szemöldökkel nézz le rám.

– Te kis – esne nekem ám Jungkook megfogja karját.

– Seggfej – vetem oda neki, amire gyilkos tekintettel nézz rám.

– Egyre jobban tetszel nekem babám. Vidd a szobájába – int az eddig csendben lévő lánynak, mire az engedelmesen bólint.