A vidáman telt reggeli után, Luna visszament a szobájába felöltözni és elpakolni ruháit a szekrényébe. Steve rendbe tette a konyhát és felsétált Luna szobájához, óvatosan bekopogott.

– Gyere be! – A Kapitány benyitott, mosolyogva nézett be lánya szobájába, Luna vigyorogva nézett apjára.

– Szia Luna, mit csinálsz?

– Pakolok, tegnap már nem volt kedvem rendbe tenni a vásárolt ruháimat. Szóval szerintem a délelőtt folyamán azt fogom csinálni, délután még nem tudom.

– Ne segítsek pakolni?

– Az jó lenne, mondjuk ezt nem mond el a lányoknak.

– Miért ne?

– Mert egy kis manipulációval simán rávesznek téged, hogy neked is segíts nekik. – Steve csak kérdőn vonta fel szemöldökét, miközben Luna folyamatosan bólogatott. Egyszerre kezdtek el nevetni, Steve belépett a szobába majd segített elpakolni a ruhákat. Sokat beszélgettek, hogy miképp zajlottak Luna edzései vagy miért adtak be neki ilyen sűrűn növekedési szérumot. Nem csak Steve kérdezett, Luna is sokat kérdezett apjától, hogy milyen volt az élet az ő idejében. Mi minden történt vele mióta kiolvasztották. A két Rogers teljesen megnyílt egymásnak minden apró cseprő dolgot elmondtak a másiknak. Steve úgy érezte, hogy így a lány életének része lesz.

– Imádtam Brock meséit rólad.

– Rumlow mesélt rólam?

– Igen nagyon sokat, miután elolvastam az aktámat nem igazán lehetett velem másról beszéli csak rólad. Szerettem volna minél jobban „megismerni" az apámat. – Mosolygott halványan az apjára Luna. – Kár, hogy anyáról nem tudtak mesélni... – Luna fájdalmasan hajtotta le a fejét, Steve kissé könnyes szemmel ölelte át a vállát, majd közel húzta magához. Szoros ölelésbe vonta lányát és a hátát simogatta. Egyszer csak kopogtak Rogers lány ajtaján.

– Luna, Wanda vagyok. Nat üzeni, hogy szeretne veled edzeni, jobban mondva felmérni, hogy mennyire képeztek ki Rumlowék. – Luna arcán könnyek folytak végig, úgy nézett fel Stevere majd az ajtóra.

– Ha akarod megmondom nekik, hogy most inkább nem mész. – Suttogta Steve, úgyhogy az ajtóban álló Maximoff lány ne hallja. Luna nemlegesen rázta meg a fejét.

– Máris megyek Wanda az edzőteremben találkozunk. – Wanda ezek után elment az ajtó elől, Luna felállt összeszedte az edzős cuccait, majd a fürdőszobába ment, hogy átöltözzön. Kilépve a fürdőből Steve még mindig ott volt, Luna mosolyogva nézett rá.

– Nem tudod hova kell menni. Mit szólnál hozzá, ha elkísérnélek? – Luna mosolyogva bólogatott, majd Steve mellé lépett, majd együtt sétáltak le az edzőterembe, továbbra is beszélgetve. Mikor benyitottak a többiek csakis rájuk vártak.

– Na végre megjelent a két Rogers is. Furcsa, hogy késtél Cap, csak nem ellested a késést a lányodtól? – Kérdezte Stark szélesen vigyorogva fel-felvonogatva a szemöldökét, Steve megforgatta a szemeit, Luna csak kuncogott egy sort.

– Én nem mondanám azt, hogy késtünk. Hisz Wanda körül belül tíz perce szólt, hogy Nat edzene velem, szóval nem hiszem, hogy késtünk volna Stark.

– Mi az, hogy Stark? Mi az, hogy nem Tony? Egyedül az apád hív Starknak kicsi lány.

– Nem vagyok kicsi lány. – Luna karba fonta a kezeit, úgy nézett a szélesen vigyorgó zsenire.

– Na jó mielőtt még folytatjátok ezt a szócsatát kezdjünk bele az edzésbe Luna. – Szólalt meg Nat, mielőtt Tony és Luna belemerülhetett volna a kis „vitájukba". Luna mosolyogva bólintott egyet, majd besétált Romanoff mellé a ringbe. Luna felvette az alapállást, Nat kérdőn vonta fel a szemöldökét.

– Nem is érdekel, hogy fogunk harcolni?

– Engem nem így tanítottak. – Rázta meg a fejét Luna. – Adj bele mindent vagy véged. – Luna csak legyintett egyet, hogy őt nem zavarja, az, hogy így nevelték őt. Steve szívébe azonban belemart a fájdalom és a harag. Egyre erősebb haragot érzett a Hydra iránt. – Rendben Nat, hogy fogunk harcolni? – Kérdezte Luna mosolyogva, Nat elmosolyodott, ő is felvette az alapállást.

– Te mondtad, adj bele mindent. – Luna bólintott, majd támadásba lendült. Natet váratlanul érte ez, ettől függetlenül sikerült hárítania Luna ütését. Mindketten sok ütést vittek be a másiknak. Natnek sikerült mellkason rúgni Lunát, így a fiatal Rogers a földön gurult egy keveset. Steve, már éppen indult volna felsegíteni, mikor baloldalról Sam jobb oldalról pedig Clint fogta le.

– Nem vívhatod meg a csatáit helyette. Nem leszel mindig ott, hogy vigyázz rá. – Súgta Sólyomszem, mire Wilson helyeslően bólintott, hogy kifejezze egyet értését.

– De most még itt vagyok. – Válaszolt hasonló hangerővel miközben le nem vette a szemét lányáról. Luna felállt, mély levegőket vett, most már Nat és a többiek is kicsit aggódó tekintettel néztek rá. Fekete Özvegy leengedte a kezeit. – Luna minden rendben? Ha akarod abba hagyhatjuk.

– Neh...nem kell...jól vagyok... – Kapkodva vette a levegőt, ami meglepő volt, hisz ennyitől még a Kapitány sem szokott „megizzadni". Luna felállt és újra felvette az alapállást, ahogy haladtak előre az időben egyre koordinátátlanabbak lettek a mozdulatai. Bruce és Tony pedig egyre többet sutyorgott, közben folyamatosan a fiatal Rogerset nézte. Már Nat is visszafogottabb volt, nem akarta, hogy a fiatal lánynak bármi baja legyen.

– Luna szerintem mára fejezzük be.

– Nem kell...bírom a gyűrődést. – Ahogy Luna befejezte egy mély sóhaj kíséretében eldőlt. Steve és Nat egyszerre ugrottak mellé. Tony-Bruce páros csak egy másodperccel később csatlakozott az aggódó apa és „nagynéni" mellé.

– Tony mi baja van?

– Nem tudom, de mindent megteszek majd azért, hogy kiderítsem mi történt. – Tony felnyalábolta az ájult lányt, Bannerrel a sarkában a laborok felé vette az irányt. Wanda azóta kapaszkodott testvérébe, mióta Luna gyorsabban vette a levegőt, mint kellett volna. Ahogy Tony kivitte onnan Pietro vállába fúrta a fejét, aki átölelte a vállát, miközben a hátát simogatta. Steve könnyes szemmel nézett arra a helyre, ahol előbb még a lánya feküdt, Nat elkezdte kifele, húzni a teremből. Steve nem is tudta merre mennek, teljesen lesokkoltan ment az őt húzó vörös hajú nő után. Natasha meg sem állt Tony bár pultjáig. Romanoff a pult mögé sétált és elővett egy jó minőségű – és erősségű – Whiskyt. Elővett egy jó nagy poharat és teletöltötte a poharat. A Kapitány most először nézett fel, keserűen elmosolyodott.

– Natasha tudod jól, hogy nem tudok berúgni.

– Te nem, de én igen. Szóval te szépen itt fogsz ülni és vigyázol arra, hogy ne akarjam megkeresni azt a doktort, aki ezt művelte vele. – Steve most először nevetett fel.

– Miből gondolod, hogy én nem akarom megkeresni?

– Ó, az biztos, hogy te is megakarod keresni őt, de én ugyanazt tenném vele, mint Sitwellel. – Ezek után Natasha lehúzta az italt és újra töltött egyet magának, Steve közben idegesen dobolt az ujjaival a pulton. – Steve nem lesz semmi baj. Bruce és Tony biztos rájön mi a baja Lunának.

– Azt tudom, de mi van, ha nem tudja meggyógyítani?

– Ők ketten a világ legokosabb elméi, meg tudják és meg is fogják.

– Rogers Kapitány, Miss. Romanoff, Mr. Stark és Dr. Banner várja önöket a laborban. – Steve amilyen gyorsan tudott felpattant és elrohant a labor irányába. Natasha szorosan a nyomában volt, a Kapitány szíve hevesen dobogott. Kék íriszeiből könnyen kiolvasható volt az aggodalom, ahogy belépett a laborban, mind két zseni rákapta a tekintetét. A szobában most egy ágy is helyett foglalt, rajta pedig Luna feküdt még mindig eszméletlenül. Steve azonnal a lánya mellé ült, megfogta a kezét és csak ezek után fordult Tony felé.

– Tony ugye jól van?

– Igen jól van csak kiégett. Pihennie kell, sokat legalább három napig ne csináljon bármi megerőltetőt. – Steve bólintott egyet, felemelte Lunát és elindult vele a szobák irányába. Mind három személy, aki a laborban maradt megkönnyebbülten lélegzett fel, hogy Lunának nincs semmi komolyabb baja. Steve nem is igazán figyelt arra merre megy, csak az járt a fejében, hogy vigyáznia kell a lányára. Bemnet a szobájába és befektette oda a fiatal Rogerset. Kiengedte a haját és betakarta, halványan mosolyogva simított ki egy tincset. Sóhajtott egyet, majd a szobában lévő karosszékben foglalt helyett egy vastagabb könyv társaságában. Nem tudta, hogy Luna mikor fog felébredni, de nem is érdekelte igazán, megfogadta, hogy jó apa lesz, tehát mindent megtesz annak érdekében, hogy az legyen. Ha kell napokig nem fog elmozdulni ágyában fekvő lánya mellől.

Sajnos a Kapitány sem egy Duracell nyuszi olyan hajnal egy környékén őt is elnyomta az álom. Nem meglepő, hisz az aggodalom könnyen leszívja egy újdonsült szülő energia készleteit. Még az nap délután Luna kipihenten nyújtózkodott egyet, kicsit meglepődött, mikor egy kék falú szobában ébredt. Körbe nézve meglátta az apját egy fotelban ülni egy könyvvel a kezében, Luna mosolyogva nézett rá, betakarta őt, már éppen kifordult volna a szobából, mikor meglátott egy rajzot, csak a szeme sarkából, de épp elég volt ahhoz, hogy visszaforduljon. Odasétált az asztalhoz és jobban megnézte a rajzot. Úgy érezte, hogy egy pár évvel idősebb énje nézne rá.

– Ő ott az édesanyád. – Ijedten fordult a hang irányába, Steve viszont kedvesen mosolygott rá és szemeivel sem sugallt semmi nem rosszat.

– Sajnálom...nem akartam tiszteletlen lenni.

– Luna nem csináltál semmi rosszat. – Rogers felállt és a lányához sétált szoros ölelésbe vonta őt, a hátát simogatta.

– Milyen volt? – Motyogta a barna hajú lány a férfi mellkasára. Steve szemeibe könnyek gyűltek, sokat pislogott, hogy visszatartsa őket.

– Csodálatos volt. Kedves, segítőkész, mindig tettre kész, egyszer láttam járőrözni, de azonnal akcióba lendült, ahogy szükség volt rá. És egy kicsit forró fejű volt. – Halkan felnevetett, ahogy eszébe jutott az, mikor egy munkatársa megpróbálta felszedni. – Emlékszem még régen azt hittem magtaláltam életem szerelmét, de ahogy anyukád betoppant az életemben rájöttem, hogy bár az a másik nőt nagyon szerettem. Valahogy az Abi iránt érzett szerelmem mellett eltörpült. – Luna felnézett rá, még közelebb bújt hozzá.

– Bárcsak megismerhettem volna.

– Igen...én is örülnék neki. Imádtam volna, ahogy a lakásban tipegsz az icipici lábaidon. – Mutatta az ujjaival Steve, hogy képzelte el Lunát, ahogy totyogóként trappol fel-alá a lakásban. Luna felemelte a lábát, mosolyogva elhúzta a száját. – Hát még mindig nem egy csónak, ha akarod trappolok neked, bár a többiek nem fogják díjazni. – Egyszerre kezdtek el nevetni.

– Ez semmi, nekem régen még a legkisebb férficipőt is újságpapírral kellett kitömnöm. – Luna a szájára tapasztotta a kezét, nem akart nevetni az apján. Leültek Steve ágyára és tovább beszélgettek.

– Nem rossz, nem rossz engem viszont Brock és Jake az egész bázison keresztül üldözött hiába, mikor négyéves voltam.

– Hogy érted azt, hogy hiába üldöztek?

– Már akkor gyorsabb voltam náluk. Már akkor is hasonlítottam rád, pedig akkor még nem tudtam rólad semmit. – Mosolygott kedvesen rá, Steve átölelte a lánya vállát. – Ó egyébként, ha már szóba jött a futás, a következő három napban nem csinálhatsz semmi megerőltetőt. Szóval nincs futás a Torony körül, hallottam, mikor ezt beszéltétek Sammel még mikor haza hoztunk. Ja és nincs vásárlás, egyetlen egyszer voltam a lányokkal vásárolni, tudom, milyen fárasztóak tudnak lenni. És nincs edzés.

– Tessék? Ne már! Ez nem igazság, hogy fogok így olyan sült tésztát enni, ha nem maradok formában.

– Luna négyszer olyan gyors az anyagcserés, hiába ennél reggel délben és este is palacsintát nem látszana meg rajtad.

– Oké ez igaz, de hogy moslak le a pályáról, ha nem edzek?

– Hé, te leakarod mosni szegény öreg apádat a pályáról? Ez most szíven talált. – Játszotta el a drámai királynőt Steve, Luna pedig kuncogott egy sort. – Három napról van szó, addig én se fogok edzeni. Mit szólsz? Egyikünk sem edz három napig, hanem ezt csináljuk.

– Ezt?

– Igen ezt, beszélgetünk, megismerjük egymást. Luna én szeretném, ha egy család lennénk, ha már eddig nem volt erre alkalmunk.

– Én is örülnék neki. – Luna mosolyogva nézett apja kék szemeibe, Steve viszonozta a gesztusát. Steve előkereste a listáját és megmutatta Lunának. Eldöntötték, hogy kihúznak néhány filmet a felzárkózó listáról. Így esett, meg az, hogy a két Rogerset egésznap nem látták, a filmnézés és beszélgetés közben Luna annyira elfáradt, hogy apja egyik meséje közben elaludt, ezáltal ismét apja szobájában aludt. Viszont most Steve a karjai közt tartotta őt.