Másnap reggel korán, túlságosan korán jelez az ébresztő idegesítő hangja. Minden bizonnyal az összes élő ember legutáltabb pillanata az édes álmokból való kiszakadás, legfőképp, ha kemény műszak követi. Nappal rendszerint semmi eget rengető nem történik, csupán papírhalmok tengere lepi el a rendőröket, de ebben is el lehet fáradni. Na nem, mintha az ágy csak úgy kilökné magából ― pont ellenkezőleg. Hyunjin szeretne sokáig lustálkodni a puha kanapén, bár a meló várja és nincs több ideje. Néma csendben készülődik össze. Kényesen ügyel, nehogy felverje Changbint a reggeli rutin lefutása közben ― öltözés, mosakodás, gyors pakolás, mindez hangtalanul zajlik le a sokadik emeleti nappaliban.

Kis Pamacs ― miképp szólítani szokta, amióta elhozta a menhelyről ―, folyamatosan a nyomában mozog, akár egy aprócska árnyék. Időnként kedvesen megsimogatja, hogy ne érezze elhanyagoltnak magát, ám kapkodósan alakul az indulás, így sokat nem tud foglalkozni vele. Hálából az itt tölthetett éjszakáért megeteti és tejet önt egy kis tálba, majd a bejárathoz rohanvást ellép a folyosón a hálószoba felé.

Changbin zavartalanul durmol a takarórengeteg ölelésében. Sejti, hogy még csak meg sem rezzent az ő pici csörömpölései végett, ugyanígy aludt szakadatlanul. Fekete haja kócosan borul mindenfelé a fehér huzaton, belelóg a szemébe, eltakarja a homlokát, az orra hegye is csak nehezen kandikál ki alóla. Ajkain valamiféle görbe játszik, nem az a kifejezett mosoly, inkább tűnik elégedett ívnek. Egy percig elnézi, míg szuszog. Békés a látványa. Szívet melengető. Egy sóhajtással húzza el a saját száját, mielőtt az előszobába menne a bakancsáért.

Nem szívesen hagyja itt. Jó volna a lakásban lenni, amikor felébred és kitévelyeg a konyhába egy reggeli tea vagy kakaó reményében, azonban a munka nem tolódhat későbbre. Felrángatja magára a cipőt és a vállára kanyarítja kabátját, nyikorgás nélkül tárva ki az ajtót. Kioson rajta, aztán érintetlenségben hagyja az egész lakást és leszalad a lépcsősoron. Egyfolytában azon gondolkodik, amit Changbin küszöbén lefagyva látott a fiú arcán. Talán valami szépet álmodott, ami kiváltotta ezt z arckifejezést. Na, de mi is lehetett? Boldogság vagy megnyugvás? Egyszerű jólét, elégedettség?

Mosolyka.

Ez a kifejezés illik rá legkifejezőbben ― jut dűlőre a földszintet elérve. Ő is mosolykát varázsol az orcájára emiatt. Changbin teljes lénye aranyos. Már most hiányzik neki egy kissé, pedig egyelőre ki sem lépett a társasházból.

Azazhogy mégis. Átsuhan a kapun, ki az utca szélén kialakított parkolóba. Egyáltalán nem feltűnő egy zsaru kocsija a tucat civilautó között; egyenmintázata árulkodóan lóg ki a többségében fehér, fekete vagy piros karosszériák közül. Előkutatja a kulcsot, felnyitja és behuppan a volán mögé. A gyújtás ráadásával minden műszer életbe lép, ezért tökéletesen időben szól bele az adóvevőbe.

― 018: Hwang Hyunjin, szolgálatra jelentkezem!

A központ azon nyomban válaszol.

― Itt 023: Kang Yeosang. Az irodában várlak. Vár rád egy csomó fincsi adminisztráció és egy kihallgatás ― mondja. Hyunjin kiérzi a hangjából az élcelődő kárörömöt, amiért ma sem lesz semmi fontos elintéznivalója, a sérülése miatt neki csupa unalom jut.

― Komolynak hangzik valaki, rendőrbácsi ― hűti le gyengéden. ― Nemsokára ott leszek.

Yeosang valamit matat a rádió másik oldalán. Megeshet, hogy nyomtatványokkal szórakozik, ám ennek igen csekély az esélye, hiszen majdnem annyira gyűlöl velük szöszmötölni, mint a magas. Óvatosan kikanyarodik egy forgalmasabb útra Changbin lassú, nyugodt környékéről és enyhén odalép a gázra, hogy ne töltsön annyi időt vezetéssel; nem beszélve arról, mekkora késésben van. Az ébresztőt úgy állította be, mintha a saját otthonából indulna, tehát jó tíz-tizenöt perc csúszással kezd.

― Ne rohanj, egy kávé még férjen bele. És ha már fedezlek, a helyedben hálából meghívnám magamat is ― adja a zseniális ötleteket. Hyunjin pusztán nagyot derül rajta. Idióta.

― Még meg is reggelizek.

― Hívlak, ha rendkívüli helyzet van ― búcsúzik a fiatal férfi. ― 023: vége.

A vonal süketté válik, szóval Yeosang ― aki ősidők óta a társa ― már nem hallja, milyen sóhajtás szakad ki a fekete mellkasa mélyéről. Megszámlálhatatlan kalandban vettek részt, kivétel nélkül megúszták őket. Az elején, emlékszik, nem jöttek ki zökkenőmentesen, viszont az nyújtott némi vigaszt, hogy a legtöbb páros ugyanígy kezdi, és a veszélyes helyzetek nem sokkal később összekovácsolták kettejüket. Természetesen a vérszívás nem szűnt meg létezni, az összes párbeszédet átszövi, mára azonban barátságossá szelídült.

Ígérete szerint leparkol egy pékség mellett és berohan két feketéért. Papírpohárban hozza ki őket és visszahelyezkedik a kocsiba. Ha eddig nem késett el, most tutira, de Yeosang elsimítja valamilyen indokkal és kimenti, ha szorul a hurok. Mindig ezt teszi. Becsúsztatja a kávékat a pohártartó lyukakba, aztán a slusszkulcsot elfordítva ismét útra kel. Csak kifordul az őrs felé, amikor az adóvevő recsegni kezd és kitisztulva megszólal belőle a társa hadarása.

― 018, Hwang Hyunjin, jelentkezz! Hyunjin, jelentkezz! ― Kétségbeesettnek tűnik, de az említett megforgatja a szemét.

― Szív leszakad, Yeosang ― morog. ― Megyek már, viccelődj, akivel akarsz.

― Hyunjin, erősítés kell. Sakura köz, Kék Sárkány szórakozóhely. Én is indulok. 023: ah, a francba vele, siess! ― Pittyenés. A kapcsolat felbomlik.

Egyetlen másodpercre fordul meg a fejében, hogy esetleg a bolondját járatná vele, azonban ismeri rendesen, és tudja, nem képes így megjátszani magát. A színészi pálya nem véletlenül kerülte el. Sakura köz, délnyugatra tőle. Hat-nyolc perc alatt odaérhet. Gyors mozdulattal benyomja a szirénát és éles fordulatot vesz, nem törődve a szembejövő forgalommal. Ugyan nem kapott információt az ügyről, úgy gondolja, egyetlen pillanatot sem szalaszthat el. Okkal hívják, hiszen most sérült, nyilván mást vezényelnének ki helyette, ha tehetnék ― még ő sem olyan öntelt, hogy azt képzelje, a szaktudása ilyen fontos, pótolhatatlan a bevetésen. Nagy adrenalinlöket vonul végig a testében. Valahára akad olyan meló is, ami tartogat izgalmakat.

Az utcák megüresednek előtte, mivel minden sofőr helyet kínál számára, hogy ne akadályozzák a dolgában. Szereti a kocsiját, jó kis gép ― se perc alatt hasít keresztül a negyeden, hogy a külváros másik felére érjen. Látni, miként változik a házsorok és épületek arculata. Különös. A kellemes családi, -és társasházak átfordulnak bontott ― vagy ellenkezőleg, építendő ― ingatlanokba, szórakozóhelyekbe, lepukkant sikátorokba. Messziről kiszúrható, hová várják. Gyűrűben csoportosuló rendőrautók vesznek körbe egy helyet. A bentről kiszűrődő zene elnyom minden más zajt, tehát nagy eséllyel fel sem tűnt a bulizóknak a jelenlétük. Az összes sziréna hallgat, ahogy a kint elszóródó kollégák is árnyként pihennek. Felettesük legbizalmasabb embereivel tanácskozik ― nem meri zavarni. Helyette leállítja a motort egy keskeny utcácska elején és kikászálódik. Övén kéznél tartja a pisztolyát, a csomagtartóból kihalászik egy komolyabb fegyvert.

― Mi a fene ez? ― veti oda egyik munkatársának. A férfi kalapot visel, ahogy az összes egybegyűlt, karimája alól nem ismeri fel.

― Egy hírhedt drogbárót csípünk meg. Végre lekapcsolhatjuk az egész bűnszövetkezetet. Natalie régóta tégla köztük, ma van az alkalom, hogy végleg lerendezzük a fennforgást.

Natalie. A vezetéknevét nem tudja felidézni, de Natalie csinos nő. Fekete hajával és külföldi édesapjától örökölt szemeivel egyszerre hordozza a koreai szépség és a spanyol egzotikum összes báját. Ideális választás volt őt megbízni. Testhezálló feladat lehetett számára beférkőzni a rosszfiúk kegyenceinek körébe. Akárhányszor látta, ezt a megbizonyosodást erősítette benne a nő cserfes stílusa. Most pedig, mint az észrevehető, az okosok azon fáradoznak, hogyan hatoljanak be a Kék Sárkányba feltűnésmentesen.

Visszasétál a saját járgányához és annak motorháztetőjére támaszkodva várja a parancsokat. Még ellazult, de az idegzete pattanásig feszül, bármikor kész robbanni. Hirtelen eszébe jut, hogy nem köszönt el Changbintól, mindössze bámulta egy röpke percig. Egy cetlit sem ragasztott a konyhaasztalra. Előveszi a mobilját és megkeresi a fiú névjegyét. Enyhén remegő ujjaitól írni nem tud, ezért a hangpostát választja.

― Jó reggelt, Changbin ― üdvözli először is. ― Nem tudtam elbúcsúzni, szóval ez csak egy sietős bejelentkezés. Köszi, hogy nálad maradhattam estére. Kirendeltek egy bevetésre, de nemsokára jelentkezem majd. Ha végeztem, írok. Ne aggódj, tuti rendben lesz minden. Megetettem a Kis Pamacsot, csak játssz vele sokat. Légy jó, Binnie. Szia!

Rányom az elküldés opciójára és zsebébe süllyeszti a telefont. Végszóra befut Yeosang is. Ahhoz viszonyítva, mennyivel távolabbról jött, dicséretére váljék a korai érkezés. Int neki, mire a jármű lelassít és megáll az övé mellett. Yeosang is felkészül a küldetésre.

― Fura, hogy fényes nappal ekkora legyen a banzáj ― jegyzi meg Hyunjin az épületet bámulva.

― Az a fura, hogy ez nem fura annak a gyökérnek ― reflektál a kisebb. Ugyanúgy odatelepszik a barátja oldalára. ― A taktikája egy pub működtetése, hogy ez alá burkolhassa a tiltott dolgait. Viszont tényleg barom elgondolás, hiszen kinek nem gyanús egy telt buli reggel nyolckor?

Hyunjin szívesen válaszolna, de az egyik felettes körbeszól alkalmazottai között. Kézjeleivel azt mondja, most kezdődik a tényleges mulatság. Féloldalasan nehezített a pálya, de nem aggódik, ezt is túl fogja élni. A sötét alakok megindulnak, hömpölyögve közelítenek a bejárat felé. Ahogy elemezték, szám szerint négy darab van belőlük. A férfiakat megosztották, így nagyjából hatan özönlenek be egy-egyen át. Az ajtólapok reccsennek, közéjük zsanérok ropogása vegyül, és a cirka huszonöt fegyveres betódul a zárt térbe. A sikongatás azonnal feltámad. A klub igazán zsúfolt, egymás sarkát tapossák az ijedt fiatalok, ám sokan a tömegből nem tűnnek olyan meglepettnek. A ruhájukhoz kapnak és kisebb fegyvert rántanak ki alóla, aztán habozás nélkül, vaktában tüzelnek.

Eluralkodik a káosz. A rendőrök feltartóztathatatlanul nyomulnak egyre beljebb. Az ártatlanok kimenekülnek, sebesen hagyják el a táncteret és a bárt, gazdátlanul hagyva az asztalokon megannyi koktélt, pénztárcát, telefont és egyéb értéket. A berendezés és a falak egyszeriben menedékként szolgálnak, ki-ki keres fedezéket az oltalmukban. Hyunjin is így cselekszik, mert a rohanásban elfelejtett golyóálló mellényt ölteni ― rettenetes szokás a késés, egyszer megtanulja majd ő is; minden bizonnyal a saját kárán. Egyik válla nem működik olajozottan és ez egyfolytában gátolja a célzásban, mégis sikerül előretörnie a dulakodásban. Csoda hatására eljut az emeletre vezető lépcsőig és feliparkodik rajta, mögötte még vagy nyolcadmagával. Yeosang is vele tart, hátulról fedezi és biztosítja a tiszta terepet, habár fél szeme mindvégig a barátját figyeli. Azt hallotta, a célszemély odafönt tartózkodik.

A második emelet csupa szoba. Fintorogva gondol bele, milyen okból hozták létre őket ― ezt a viszolygást még acélosabbá teszik a félmeztelen vagy teljesen csupasz örömlányok, akik kirontanak az egyik lakosztályból, hátuk mögött még csak be sem csapják a dupla szárnyas ajtót. A vörös tapéta ízléstelen a férfi szemeinek, mikor mind megostromolják a bent lévőket. Magas és testes fickók kapnak pisztolyhoz, egyeseknél igencsak komoly gyártmány lapul, ráadásul elsütni sem félnek őket. A golyók szanaszét repdesnek, de a védőfelszerelés megóvja a rendőröket a javától.

Egy gazdagnak festő férfi óriási gépfegyverrel feszít a kezében. Vastag, nonfiguratív tetoválásai sokaságában szinte elveszik a bőre, oldalt nyírt haja egyforma a talpnyalóiéval. Megvárja, míg azok leszámolnak a tömeggel, hogy neki csupán a könnyebb munka jusson, aztán beszáll a partiba. Nem ereszt halálos lövést, mindössze megsebez egy csomó kollégát ― s mikor Hyunjin közelebb kerülne hozzá, sort kerítve arra, hogy a másik is lövedéket fogjon, Yeosang hirtelen magánakcióba kezd. Beugrik eléje ― éppen, ahogy eldördül a puska és az ólomgömb feléjük iramodik. Hyunjin végignézi, miként rongyol bele a társa felkarjába ― azonban átszaggatja és ugyanolyan sebesen az ő oldalába vágódik.

Ez nem az ő szerencsenapja.

Fedetlen tenyerét a becsapódás helyére szorítja, s arca elé emelve magyarázat nélkül is világosan látja: az önnön vére csorog ujjai között. Biztos düh ösztökéli, mert összeszedi magát még annyira, hogy utolsó erejét egy pontos célzásba sűrítse. Gyengülő szorításával meghúzza a ravaszt és fülei beisszák az unszimpatikus figura éles kiáltását. Combtalálat.

A felpörgő, azonban lassan lezáruló események közepette odatántorog a fényűzőnek tűnő, ámbár olcsó polchoz, ami díszletként tart megannyi könyvet és gyengén összehullik, lecsúszva az oldala mentén. Tekintete széléből figyeli a fickó megbilincselését. Mihelyst kattan a zár a csuklója körül, a szemhéjai lezáródnak. Noha rémülten nyitná ki, képtelen. A sötétség magába ragadja.

.

heyheyhey

sok idő után itt vagyok, de kárpótlásnak két részt hozok. eltűntem, mert a fekete profilomon (redroseindarkness) futó könyvem köti le a figyelmemet, ami sziréncsók néven elérhető ((szóval ez volt a reklám helye)).

kezd a sztori kifordulni a régi vonalról, ne haragudj szabcsi, de ígérem, minden happy lesz a végére!!

puszi nektek

<3