1.
"Olyan...sötét...minden."
"Hol vagyok?"
"Hogyan kerültem ide?"
Ezeken gondolkodtam abban a pillanatban. Aztán villámként hasított belém a felismerés.
"Én nem meghaltam?"
"Akkor mostantól...?"
"HALHATATLAN VAGYOK!!!"
"MUHAHAHAHA!"
" Megkapod a méltó büntetésed, Igor!"
Viszonylag egész gyorsan kecmeregtem ki a föld alól,- csak egy fél napom ment rá- majd elindultam a magas betondzsungelek felé-
- Hmm... egy kicsit másképp nézett ki ez anno...- gondolkodtam hangosan.- Mi a... TUDOK BESZÉLNI! Most már szinte egy isten vagyok! MEGBOSSZULOM, HOGY SAJNÁLTAD A PÉNZT A KAJÁMRA, IGOR! MUHAHAHAHA!
Meg is indultam Pripyat belseje felé, de valami feltűnt.
"Hova lettek az emberek?"
Ebben a szent pillanatban láttam meg valamiféle rákembert, ami ahogy észrevett, megtámadott. Csakhogy rossz macskával kezdett ki!
- Rasengan!- küldtem el vagy 200 méterrel messzebb. - Ezt neked, rákgenyó!
Még eltakarítottam még pár söpredéket az útból, majd átkeltem a rohadó fahídon.
- Hmm... Olyan apokaliptikus ez a hely... és... ez a szag... FÉMPÉNZEK!
Lóhalálában futottam a szökőkút felé, amiből Igor, -egykoron- rendszeresen szedte ki a pénzt, hogy tudjon venni MAGÁNAK kaját. Mikor belenéztem, szomorúan konstatáltam, hogy sem aprópénz, sem víz nincs benne.
- Ahj... Pedig szerettem volna enni szilvásgombócot! Na, mindegy! - indultam meg a végtelenbe és tovább.
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top