-Ms. Hopper – kiabál utánunk az az idegesítő ember, akit megtudtam, hogy Haywardnak hívnak. Darcy hátra fordul, én azonban továbbra is a skarlátvörös falat nézem. – Kérem távozzon!

-Ne hívjon így – szólalok meg a fejében, mire megtorpan. Megrázza a fejét, majd továbbra is engem nézve halad felénk.

-Mrs. Maximoffnak nem hívhatom, mivel Pietro csak a képzeletükben élt – vágja hozzám a szavakat már hangosan. – Hála Wandának.

Keserűen elmosolyodom, majd egy hirtelen mozdulattal megfordulok és jobb kezemet a férfi felé lendítem. Hayward a fehér sugártól repül pár métert hátra, majd elterül a hátán. Halkan felnevetek a férfin, még a mellettem álló Darcy is megmosolyogja azt, amit tettem.

-Mégis mit akar most tenni, Hopper? – köhögi az ügynök, miközben nagy nehezen feláll.

-Bemegyek – jelentem ki nemes egyszerűséggel, közben a vállamat is megrántom.

-Nem tudsz – fordul felém Darcy. – Próbáltuk. Nem enged be, vagy ha rájön, hogy nem odavaló vagy, kidob. Ezt tette Monicával is.

-Egy próbát megér.

Azzal elindulok a fal felé. Eddig se álltunk messze tőle, így pár lépéssel előtte is vagyok. Egy pillanat erejéig átfut az agyamon, hogy beteleportálok, de azonnal el is vetem az ötletet. Az lesz az utolsó, amit meg fogok próbálni. Hallom, ahogy mögöttem Hayward utasítja a katonákat, hogy azonnal jöjjenek elé, és legyenek tüzelésre készen. Felemelem a jobb kezem és óvatosan elindítom a fal felé. Mikor megérintem azonnal szétnyílik, mintha valami gombot nyomtam volna meg, ami kinyitja a titkos átjárót. A folyosó picit szélesebb, mint én, azonban nagyon magas. Nem hosszú a járat, mögötte pedig látom Westview egy részét. Nem agyalok tovább, elindulok befelé.

-Azonnal lőjék le Hoppert! – adja ki a parancsot Hayward, amit a katonák szinte azonnal végre is hajtanak. Épp hátra fordulok, mikor látom, hogy a fal bezárt mögöttem, amint tüzet nyitottak a S.W.O.R.D.-os katonák.

Kilépve a falba nyílt folyosóból, az azonnal bezárul mögöttem. Különösnek tartom, hogy ilyen könnyedén be tudtam jutni. Gyorsan körbe nézek. A város peremén állok, szó szerint. Lehunyom a szeme, majd Wandára koncentrálok. Itt az ideje teleportálni.

X

Amint lábaim földet érnek, két vékony kiáltás üti meg a fülemet. Összerezzenek, mivel nem erre számítottam, majd a hang irányába kapom a fejem. Két körülbelül tíz éves fiúcska ül a kanapén. Gondolom megzavartam őket videójátékozás közben.

-Nyugalom – emelem fel védekezőn a kezeim. – Lehet rossz helyre jöttem – mosolygok rájuk kedvesen. – Én Wandát keresem.

-Mit szeretne anyától? – kérdezi a rövidebb hajú fiú. Elkerekedik a szemem, mikor leesik, kikkel is állok szemben. Billy és Tommy. Wanda ikrei. Egy pillanatra könnybe lábad a szemem, ám mikor meghallom, hogy valaki jön le a lépcsőn, azonnal elkomorodom.

-Fiúk, minden rendben? Miért kiáltottatok? – azzal Wanda leér a földszintre és szembe fordul a fiúkkal. És velem. Meglepettség ül ki az arcára. – Joyce?

-Szia Wanda!

-Fiúk menjetek fel a szobátokba, anyukátok kettesben szeretne beszélgetni a rég látott barátnőjével – közben zavart mosolyra kúszik a szája. Az ikrek szót fogadnak és elindulnak fel. Mikor Wanda elé érnek, a nő mindkettőjük feje búbjára nyom egy-egy puszit. Azzal a fiúk eltűnnek az emeleten.

-Hol van Pietro? – vágok bele azonnal.

-Ne haragudj rám – válaszolja. – Nem akartam, hogy bárkinek is baja essen, mert én gyászoltam.

-Mindannyiunk fejébe bele ültetted, hogy velünk van – emelem fel egy kicsit a hangom. – Hogy happy end lett a csata vége. Mond, mire volt ez jó?

-Nem tudom – rázza meg a fejét.

-Örülök, hogy te itt boldog vagy – nézek körbe. – A fiúk csodálatosak. Bár odakint eléggé idegesek, nem tetszik nekik, hogy egy komplett várost vontál az uralmad alá.

-Drágám, ki van itt? – jön a konyha felől egy inkább gépi, de férfias hang. Amint kilép, úgy, hogy lássuk, ledöbbenek.

-Vízió?

-Ki a vendégünk, drágám? – mosolyog rám, mire én még jobban összezavarodom. – Új szomszéd?

-Mi van? – nevetek fel keserűen. Miért nem emlékszik rám Vízió? És mégis hogyan lehet itt? Hogy lehet életben? Ekkor megfeszül az állkapcsom, és Wandára nézek.

-Joyce, maradj itt velünk – ajánlja fel. – Szívesen látunk, és van elég hely – mosolyodik el.

-Kedves ajánlat – bólintok rá. – A csomag mellé nem jár egy kis magyarázat? Vagy esetleg egy új Pietro? Miért nem emlékszik rám Vízió?

-Élhetsz velünk, és megkaphatod, amit akarsz – Wanda hangja már nem olyan ijedt, vagy épp kedves, mint eddig volt. – De ne kavarj be – azzal rám emeli vörös tekintetét. – Egyedül maradtam.

-Ott voltunk neked – szavaim közben az én szemem is fehérré válik. – Hogy csináltad ezt, Wanda?

-Idegeneknek nem szabad itt lenniük.

Azzal megfeszíti az ujjait, fejét pedig megdönti oldalra. Még mielőtt reagálhatnék megdob egy skarlátvörös erő gömbbel, melynek ereje olyan nagy, hogy kirepülök az ablakon. Meghempergek a fűben, majd a hasamon megállapodok. Amint ő kirepül a törött üvegen keresztül addig én talpra állok. Tenyereiben újabb gömbök jelennek meg, viszont most én vagyok a gyorsabb. Mögé teleportálok, majd elsikítom magam. Így most ő kerül a földre.

-Hagyd ezt abba Wanda, és gyere velem haza!

-Ez az otthonom!

Azzal a vörös erősugara félúton találkozik az én fehér erőmmel. Belefeszülünk, próbálunk felülkerekedni a másikon. Azonban ezt az egészet Vízió megtöri, mivel közénk lő az elmekővel, mely a homlokán helyezkedik el. Wanda átrepül a szembe szomszéd udvarára, míg én vissza a házba.

X

Nem tudom meddig lehettem kiütve, de még mindig a konyhában fekszem. Vízió elég durván közénk vágott. Meglepett vele. Mikor kinyitom a szemem, konstatálom, hogy valószínűleg, mikor beestem még használtam az erőm, mivel Wandáék konyhája nem néz ki a legjobban. Felülök, majd megtörlöm a vérző orrom. Ahogy becsapódtam az üveg, illetve jó pár bútor felsértette a testem. Így a karom és a lábam is vérzik itt-ott. Nagy nehezen felállok, kicsit megtekerem a nyakam, ami roppan is egyet. Jól esik. Ropogást hallok, így a hang irányába fordulok. Wanda és Vízió sétál be a házba, egyenesen felém. A Maximoff lány ujjait feszesen tartja, a skarlátvörös fény pedig csak úgy ragyog ujjai körül.

-Meg kell értened ezt, Joyce – szólal meg Wanda. – Borzalmas dolgokon mentem keresztül.

-Mert szerinted nekem könnyebb volt – nevetek fel keserűen. Lépek egyet előre, mire a bal oldalamba belenyilall a fájdalom, így oda kapok. – Elvesztettem a szüleimet, ahogy te is. Meghaltam a Merlinnel folytatott csatánk alatt. Az újjáélesztés se volt egy egyszerű folyamat, ahogy azzal te is tisztában vagy. Megöltem a saját bátyámat. És Pietro sincs itt nekem!

-Meg tudnánk oldani – beszél már nyugodtan Wanda.

-Megint el akarod hitetni velem, hogy él? Ide akarod varázsolni? – ekkor megszökik egy könnycsepp a szememből. – Az nem lenne valóság, nem tudnám elfogadni. Tudnám, hogy nincs velem.

-Ha hagyod, a te tudatodat is át tudom picit formálni – ajánlja fel Wanda.

-Engem is irányítani akarsz?

-Nem, dehogy – rázza meg a fejét. – Csak segíteni szeretnék.

-Ez nem élet, Wanda – mosolygok rá szomorúan. – Tudom, hogy nehéz, és hogy valószínűleg az üresség és a gyász hozta ki ezt belőled. De ez nem megoldás.

-Számomra az – ismét hallom a hangját, hogy kezd ideges lenni. – Itt van minden, amire vágytam – veszek egy mély levegőt, nem szállok szembe vele. Nincs értelme. – Azt akarom, hogy távozz!

-Sajnálom, Wanda.

-Én is – válaszolja, majd kezét maga elé emeli, végül pedig elől lévő kezét felém löki. Így a skarlátvörös fény eltalál és átrepít a falakon, kerítéseken...