-Tehát ez volt az az egy, doki? – vonja fel kérdőn a szemöldökét Tony. Közben örömteli vigyor terül el az arcán, tekintve, hogy legyőztük Thanost. Már mindannyian Tony és Pepper házában vagyunk. Bevallom, elég szűkös a hely, nem vagyunk valami kevesen.

-Mire emlékeztek? – von minket kérdőre Strange, majd Pietróra pillant.

-Arra, ami történt – von vállat Banner. Thor és az Őrzők a csata végeztével tovább álltak. Thor megígérte nekünk, hogy sűrűn fog minket meglátogatni. Gamora eltűnt, gondolom őt akarják megkeresni. Odin idősebbik fia, Valkyrre bízta az asgardi népet.

-Thanos és Tony összecsaptak – kezdi el Peter.

-Majd miután Tonyhoz kerültek a kövek, Carol átvette tőle – fejezem be.

-És ő csettintett – mondja el a történet végét Pepper.

-Másodjára ez történt – bólint rá Strange.

-Az elsőre nem emlékeztek? – kérdezi most Pietro. Mindenki értetlenül nézi hol a dokit, hol a mellettem ülő szélvészt.

-Elsőre? – nevet fel értetlenül Scott, aki mellett ott van a lánya és Hope is.

-Te tudod miről beszél? – kérdezem halkan Pietrótól, aki erre csak bólint. Még mielőtt bármit is kérdezhetnék, Strange belém folytja a szót:

-Pietro volt a kulcs – kezd bele. – Az első alkalommal Tony csettintett. Aki belehalt a sérüléseibe – Pepper szeme könnybe lábad, majd erősebben fogja meg a férje kezét. Tony szája tátva marad, de senki sem szól semmit. Mindenkit ledöbbentett az, amit az imént Strange közölt velünk. – Mielőtt elmentél volna – néz itt Tonyra. – Peter, Joyce és Pepper is beszélt veled – itt már az én szemem is könnybe lábad. Carly is észreveszi, hogy Peterrel is ugyanez történik, így közelebb ül hozzá. – Ebben a sorrendben. Majd miután mindannyian féltérdre ereszkedtünk a tiszteletedre, megkértem Joycet, hogy kapcsoljon össze Pietróval. Csak vele. Ekkor mondtam el neki, mit kell tennie – itt az említettre pillant, ezzel átadva neki a szót.

-Elmondta, hogy az öt év alatt, amit a kőben töltöttünk volt időm pihenni, és fejleszteni az erőmet. Vagyis az erőm magától fejlődött.

-Hogy értve? – kérdezi Wanda. – Mire vagy képes?

-Mit csináltál kölyök? – szólal meg rekedtesen most Stark is.

-Hallgattam Strangere – nevet fel halkan. – Felálltam és elfutottam. Futottam, amilyen gyorsan csak tudtam, végül utolértem magam.

-Visszament az időben – veszi vissza a történetet a doki. Döbbenten és könnyes szemekkel a mellettem ülő férfira nézek.

-Hogy? – lepődik meg Banner. – Megváltoztatta a múltat?

-Ez most komoly? – pillant körbe Stark. – Vagy most ugrattok minket?!

-Komoly – válaszol Pietro. Hangjából és tekintetéből mindenki leszűri, hogy tényleg az igazat mondják. Idegesen megnyalom a számat, majd lehajtom a fejem. Mellettem Clint lánya ül, aki mindig meg tudott engem mosolyogtatni már csak azzal is, hogy szimplán láttam, hogy vidám. Azonban most ő sem az. Senki sem az. Mindenkit ledöbbentett az, amit Pietro és Strange mesél nekünk.

-Visszament és beszélt az ottani énemmel, hogy én küldtem őt vissza – folytatja, közben tekintete ugrál a Bosszúállók között. – Megkérdeztem az történt-e, aminek történnie kellett. Majd miután megbizonyosodtam róla, hogy úgy volt minden, beavattam, mit kell tennie.

-Beszéltem Carollal – teszi hozzá Pietro.

-Elmondta nekem, hogy ne hagyjam Tonyt csettinteni – veszi magához a szót Carol. – Így közbe avatkoztam. Így megmenthettük Tonyt, én pedig egy-két karcolással megúsztam.

-Ennek a tettnek nem lesz beszólása a jövőre? – érdeklődik Steve.

-Nem, mivel így kellett lennie – mondja határozottan Strange.

-Azért nem avattunk be senkit, hogy kinek mit kell csinálni, mert akkor nem úgy történtek volna a dolgok, ahogy azoknak kellettek volna – próbál meg nyugtatni minket Pietro. Miután befejezi rám néz, én azonban csak a földet pásztázom.

Síri csend és hullaszag. Mindannyian ledöbbentünk. Szólni sem bírunk. Azonban mindannyian tudjuk, hogy van még mit beszélnünk. Illetve az is bennünk van, hogy a most hallottakat majd csak később tudjuk feldolgozni. Később tudom megbeszélni ezt az egészet Pietróval, ahogy Tony és Pepper is.

X

-Jó híreket kaptunk – sétál vissza Tony, mivel telefonhívás miatt kiment a konyhába.

-A telek? – kérdezi Barton, közben az öléből leugrik a legkisebb fia, Nathaniel Pietro, és felszalad Morganhez.

-Ha hosszas lenne a folyamat, megszállhattok nálunk is, Wakandában – szúrja be T'Challa.

-Lehet szükség lesz rá – bólint rá Stark.

-Mit mondtak? – teszi fel a kérdést Bucky.

-Eltelik egy kis időbe, mire rendbe szedik azt a bazi nagy lyukat, amit Thanos hagyott nekünk szuvenírbe.

-Mégis mennyi időbe? – érdeklődik Steve.

-Bevetettem minden ismerettségem, sármom, kedvességem, dühöm és persze pénzem – többen felnevetnek ezt hallva Tonytól. – Szóval körülbelül fél év.

-Csak? – horkan fel Barton. – Elég nagy lyukról van szó.

-A sármoddal, vagy a dühöddel intézted ezt el? – lép be a nappaliba Nick Fury mellett egy olyan személy, akire senki sem számított. Mindannyian feléjük kapjuk a fejünket, majd döbbenet ül ki mindenki arcára. Könnybe lábad a szeme. Clint felesége szeméből megszökik egy könnycsepp, miközben a férjére néz. Barton abban a pillanatban felugrik a fotelből és odaszalad Nick mellé. Szorosan magához öleli Natasha Romanoffot. – Mit pityeregsz, Barton? – nevet fel Nat.

-De hisz' te ...– elharapja a mondata végét, mert nem bírja befejezni.

-Mi ez az egész? – áll fel Tony is Pepper mellől.

-Lehet nem csak Pietróval beszélt Strange – mosolyodik el Rogers. – Még mielőtt visszamentem volna a kövekkel, elkapott.

-Csak azt tettem, amit láttam – teszi hozzá Strange. Miután Clint egy lépést lép Nattől, azonnal elindulok felé, ahogy Steve is. Mind a ketten szorosan magunkhoz öleljük a vörös hajú nőt.

-Van még valakinek valami meglepetése? – poénkodik Tony. – Vagy mára ennyi volt?

X

-Mi újság kékség? – sétál ki mellém a teraszra Tony. Majd úgy, ahogy én is, nekitámaszkodik a fakorlátnak. – Nagyon ügyesen kisunnyogtál bentről. A kis Pietro nagyon szereti a nagy Pietrot.

-Főleg mióta megtudta, hogy ki is ő – mondom, majd halkan felnevetek.

-Baj van? – bök meg finoman a vállával.

-Nem tudom – idegesen tördelni kezdem az ujjaim.

-Jaj, az esküvőn ne idegeskedj – próbál feldobni Tony. – Amint kész a telek, meg is tartjuk.

-Nem idegeskedek rajta – mondom monoton hanggal.

-Joyce – szólít meg, mire pár másodperc elteltével felé fordulok. Tekintetét az én könnyes tekintetembe fúrja. – Ugye lesz esküvő?!

X

A csapat nagy része T'Challával és Shurival tartott. Így amíg nem lesz kész a bázis, addig Wakandában lesznek elszállásolva. Clint és a családja, ahogy Scotték is hazamentek a saját házukba. Fury a S.W.O.R.D. bázis felé veszi az irányt, miután elköszönünk tőle. Peter és Carly Brooklynba veszik az irányt, míg Strange New Yorkba.

A Thanossal vívott csata után, úgy ahogy Thorék, Matt, Elektra és Frank is elváltak tőlünk. Loki elköszönt, de nem adta tudtomra, hova megy. Úgyis találkozunk még.

Azonban Pietro, Wanda és én Tonyéknál maradunk. Mi is Wakandába akartunk menni, hogy ne zavarjuk őket, azonban ők ragaszkodtak hozzá, hogy maradjunk.

Este felé jár az idő. Pepper nemrég vette át tőlem Morgant, mondván, hogy ideje lefeküdnie. Kihasználva az alkalmat, kisétálok az udvarra, leülök a hintaágyba és a csillagos eget kezdem el bámulni. Közben a jegygyűrűmmel játszadoznak az ujjaim. Nem telik bele öt percbe, egy alak kezd felém közeledni. Miután a sötétben kiveszem ki jön, enyhén meglepődöm, hogy nem futva érkezik.

-Hogy-hogy nem száguldozol? – kérdezem halvány mosollyal az arcomon. Pietro addigra már ideér, leül mellém a hintára, majd válaszol.

-Akkor rögtön tudtad volna, hogy én jövök – halkan felnevetek, majd tekintetem a férfiról újra az égre emelem. – Mond, mi van benned – veszi komolyabbra a szót Pietro.

-Semmi – vonom össze a szemöldököm zavartan, majd rá is pillantok. Ekkor konstatálom, hogy engem néz. Égkék szemei szomorúságot és aggodalmat tükröznek.

-Látom rajtad, hogy van valami – hangja még mindig halkan cseng. Mintha bárki is hallhatná, hogy miről beszélünk. – Mond el mi bánt.

-Jól vagyok – hajtom le a fejem. Közben az ujjaim között megáll a gyűrű, ami Pietronak is feltűnik.

-Joyce – szólít meg finoman. Hangjára összepréselem szemhéjaim, próbálom visszatartani a könnyeim. – A csata alatt nem is tudtunk volna még egy ölelést se betuszakolni. De mióta itt vagyunk, alig beszélünk, se ölelés, se puszi. Ha ezeket még félre is tesszük, látom rajtad, hogy nem vagy jól.

-Nem akarok róla beszélni – állok fel hirtelen a hintából, gyorsan letörlöm a megszökött könnycseppem. Közben elindulok vissza a házba. Pietro a következő pillanatban előttem terem és megfogja a felkarom. Most komolyan elfelejtettem, hogy szupergyors?!

-Nekem bármit elmondhatsz – suttogja, homlokunk már majdnem összeér.

-Nem – rázom meg a fejem, közben hangom elcsuklik a sírástól. Pietro hátrább húzza a fejét, mivel meglepem a válaszommal. – Nem, mert rólad van szó.

-Velem van a baj? – kérdezi már ő is rekedtes hangon.

-Nem – erősen megrázom a fejem. – Nem tudom – lépek egyet hátra, így Pietro keze lecsúszik az enyémről.

-Joyce, miről van szó? – felnézek rá, és látom, ahogy lefolyik egy könnycsepp az arcán.

-Erről – emelem fel a szeme magasságába a gyűrűm.

-Tessék? – vonja össze a szemöldökét.

-Mikor eljegyeztél – kezdek bele, de egy pillanatra elakad a szavam. A torkom fáj a bent tartott sírástól. Pietro zavartan félre pillant, majd a földre. Nem néz rám, miközben hozzá beszélek. Lehet, hogy sötét van, de nem állunk messze egymástól. Még így is, hogy le van hajtva a feje, látom, ahogy néha egy-egy könnycsepp megszökik a szeméből. – Én voltam a legboldogabb menyasszony az univerzumban. Aztán beütött a baj. Rumlow, aztán az egyesség, Thanos és a csettintése – itt nyelnem kell egy nagyot, majd vennem kell pár mély levegőt, hogy folytatni tudjam. – A csettintés, aminek következtében elvesztettelek. A kezeim között porladtál el – a szám elé kapom a kezem, igyekszek megnyugodni. Pietro idegesen megnyalja a száját, oldalra néz, majd pedig végre rám. Az elején habozik, majd végül a szabad kezem után nyúl. Hagyom, hogy megfogja. – Fogalmad sincs róla, milyen érzés volt, min mentem keresztül. Összetörtem, elvesztettem magamat, elvesztettem életem szerelmét – nem hagyom szóhoz jutni a Maximoff fiút. Látom, hogy szólna, de nem hagyom neki. – Nem mutattam ki, de belül darabokra törtem. Steve vette észre először a gyűrűt a kezemen. Ő tudta meg először – megnyalom a számat. – Mármint ugye Barton és Wanda után. Onnantól kezdve, hogy megtudták, hogy jegyesek voltunk, még jobban figyeltek rám – tartok pár másodperc szünetet, annak érdekében, hogy Pietro fel tudja fogni, amiket eddig mondtam neki, illetve, hogy összeszedjem a további gondolataim.

-Öt év nagyon hosszú idő Pi – hangom remeg, miközben beszélek. Nagyon nehéz az elmúlt öt évről beszélni, főleg olyannak, aki itt se volt. – Főleg nélküled – mindkettőnk szemét elhagyja egy könnycsepp. – Borzalmas volt. Egyszerűen el sem tudom mondani, milyen érzés volt. Arra nincsenek szavak. Az elején, a sok rossz után, elkezdtünk pozitívan gondolkodni, pozitívan hozzá állni az egészhez. Sokat hozzá tett, hogy Carol megtalálta Starkot. Nekünk esett – itt keserűen felnevetek. – Majd miután felépült, lelépett. Amit meg is értettem, de nagyon fájt. Utána egyre halványabb lett a remény lángja – ismét veszek pár mély levegőt. – Volt olyan idő, hogy elvesztettem a reményt, feladtam. A hegyekbe menekültem, napokra, hetekre, hónapokra. A többiek megértették, támogattak, próbáltak segíteni. Volt, hogy jól jött a magány, volt hogy csak rontott az egészen – meglep, hogy Pietro nem szól semmit, csak hallgat és emészti, amit mondok neki. Közben még mindig a kezem fogja. – Amikor viszont Tony mellénk állt és közölte, hogy megoldotta az időutazást. Majd pedig Bruce csettintett és utána láttalak... - lehajtom a fejem, próbálok megnyugodni és folytatni. Pietro gyengéden megszorítja a kezem, jelezve, hogy mellettem van és addig vár arra, hogy folytassam, amíg kell. – Minden problémám elszállt – a földet pásztázó férfi ekkor rám kapja a tekintetét. – Tudtam, onnantól kezdve nem veszíthetünk. Mindenki, sőt, még többen is jöttetek. És nyertünk.

-De? – pillant a szemembe. Még mindig imádom gyönyörű kék szemeit.

-De ezt nem olyan könnyű elfelejteni – hajtom le a fejem. – Én tényleg próbáltam, tekintve, hogy minden rendben van már – idegesen félre nézek. – Tony is életben van, Kapi is időben visszajött, Natashát is magával hozta. Te is itt vagy nekem – rápillantok. – De nehéz ilyet elfelejteni, bármennyire is akarom.

-Annyi időt kapsz, amennyit akarsz – lép közelebb hozzám Pietro. – De hagyd, hogy segítsek neked ebben. Melletted vagyok bármi is van. Tudom, hogy nem volt könnyű az az öt év és borzalmasan érzem magam, hogy nem lehettem melletted.

-Mikor eljegyeztél, azt hittem pár hónap és kimondjuk a boldogító Igent.

-De várnod kellett rá öt évet – bólintok, jelezve ezt akartam én is mondani. – És így már nem akarod – Pietro arcáról lefolyik egy könnycsepp, én pedig lehajtom a fejem.

-Mikor Tony kijött utánam a teraszra – itt megszorítom Pietro kezét, mivel ő el akarta engedni az enyémet. – Látta, hogy van valami bajom. Kilyukadtunk az esküvőnél és megkérdezte akarom-e még.

-És? – néz mélyen a szemembe Pietro.

-Az volt a válaszom, hogy amint kész a telek, azonnal – Pietro arcán megdöbbenés suhan át.

-Én azt hittem, hogy...

-Az alatt az öt év alatt, végig az ujjamon volt a gyűrű – vágok a szavába. Szavaimmal ismét meglepem. – Nem bírtam volna levenni, csak ennyi maradt abból, hogy szeretsz és engem akarsz magad mellett tudni életed végéig.

-Ez még mindig így van.

-Tudom – mosolyodom el szomorúan. – Velem sincs ez másképp.

-Lehet, hogy öt évig nem láttad borzalmas és fárasztó személyem – húz közelebb magához, szavait hallva felnevetek. – De többet nem lesz ilyen. Mostantól életünk végéig melletted leszek!

-Ha megint megszeged ezt az ígéreted, biztos lehetsz benne, hogy nyakon csaplak – halkan felnevet.

-Rendben – orrunk már szinte összeér. – De nem lesz ilyen.

-Ne haragudj – szökik meg egy könnycsepp a szememből. – De ezt el kellett neked mondanom.

-Semmi baj – töröl le egy kósza könnycseppet az arcomról. - Örülök, hogy megtetted! És biztos lehetsz benne, hogy melletted leszek, bármiről is legyen szó.

-Szeretlek! – súgom az ajkaira.

-Én is szeretlek! – mondja, majd ajkaink végre összeérnek.